Jelentősen növekedett a gazdaságok átlagos mérete

241 ezer gazdaság működött hazánkban 2020-ban; a gazdák összesen mintegy 4 millió 922 ezer hektár mezőgazdasági területet műveltek. A fő mezőgazdasági haszonállatok darabszámában 2010 óta ellentétes folyamatok játszódtak le. A szarvasmarhák száma folyamatos emelkedés után 933 ezerre növekedett, míg a tyúkok száma 31 millióra, a sertéseké 2,9 millióra, a juhoké pedig egymillió alá csökkent. Ez összességében közel 1,9 millió állategységnek felel meg, ami lényegében a 2010. évivel megegyező. Tíz év alatt nőtt a gazdák életkora, valamint szintén emelkedett (20 százalékról 39 százalékra) a teljes gazdatársadalmon belül a mezőgazdasági végzettséggel rendelkező gazdaságirányítók aránya. Vidékfejlesztési programokban a gazdaságok 18 százaléka vett részt – jelenti a Központi Statisztikai Hivatal az Agrárcenzus 2020 végleges eredményeit ismertető kiadványsorozatában.

Jelentősen növekedett a gazdaságok átlagos mérete

Az ország valamennyi gazdaságát érintő, teljes körű mezőgazdasági adatgyűjtésre, az agrárcenzusra tízévente kerül sor. A KSH által végrehajtott összeírás végleges adatai alapján 2020-ban 241 ezer gazdaság működött Magyarországon, számuk 2010 óta 31 százalékkal csökkent. Ez inkább az állatot tartó gazdaságokat érintette, a mezőgazdasági területet használókat kevésbé. Elsősorban a kicsi, 4000 eurónál kevesebb standard termelési értékkel rendelkező gazdaságok hagytak fel tevékenységükkel, arányuk ez idő alatt 70 százalékról 53 százalékra esett vissza, miközben a közepes méretű gazdaságok hányada (főként a 15 000–99 999 eurós méretkategóriába tartozóké) 9 százalékról 17 százalékra nőtt. A mezőgazdasági termelés koncentrálódásának, a kis háztáji gazdaságok eltűnésének eredményeként az egy gazdaságra jutó standard termelési érték jelentősen növekedett, 2020-ban a standard termelési érték 45 százalékát az összes gazdaság mintegy 1 százalékát kitevő, legnagyobb méretű gazdaságok csoportja állította elő.
 
Az Agrárcenzus 2020 adatai alapján látható, hogy az állattartás és a növénytermesztés egyre inkább elválik egymástól. A gazdaságok 51 százalékának van kisebb-nagyobb növénytermesztő területe állatállomány nélkül, ezzel párhuzamosan az állattartó gazdaságok 15 százalékának egyáltalán nincs növénytermesztő területe. 2020-ban a legnagyobb, a gazdaságok 40 százalékát kitevő gazdaságcsoport a szakosodott szántóföldi növénytermesztőké volt. A specializálódás fokát mutatja, hogy ezek a gazdaságok használták a mezőgazdasági terület 67 százalékát, azonban a teljes állatállomány mindössze mintegy 5 százalékát birtokolták. A szántóföldi növénytermesztésre szakosodott gazdaságok száma 2010 és 2020 között 28 százalékkal gyarapodott, ez lett a legnagyobb gazdaságcsoport. Emellett a szakosodott kertészettel foglalkozók száma is nőtt. Az abrakfogyasztó állatok tartására szakosodott gazdaságok száma 10 éve még a legnagyobb volt, 2020-ra viszont 72 százalékkal csökkent, ami főként a nagyon kicsi, néhány baromfit, sertést tartó gazdaságok eltűnése miatt következett be.
 
2020 júniusában hazánk mezőgazdasági területe 4 millió 921 ezer hektár volt, az ország teljes területének közel 53 százalékát tette ki. Ennek 82 százaléka szántóként, 15 százaléka gyepként hasznosult, a szőlők és a gyümölcsösök pedig együttesen a mezőgazdasági terület mintegy 3 százalékát borították. A mezőgazdasági terület legnagyobb részét az 5 vagy annál több, de 300-nál kevesebb hektárral rendelkező gazdaságok használták. Az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület Jász-Nagykun-Szolnok és Fejér megyében volt a legnagyobb (40 és 37 hektár), több mint másfélszerese a 22,8 hektáros országos átlagnak. Országszerte átlagosan a mezőgazdasági területek 45 százalékát tulajdonosként, 50 százalékát bérlőként, és mintegy 5 százalékát egyéb jogcímen művelték a gazdaságok.
 
Bár a hazai állattartó gazdaságok száma folyamatosan csökken, az állomány nagysága állategységben az elmúlt 10 évben lényegesen nem változott. A fajok szerinti megoszlást hazánkban a szarvasmarha- és a sertésállomány túlsúlya határozza meg, 2020-ban a teljes állomány 73 százaléka e két fajba tartozott. A legtöbb mezőgazdasági haszonállatot Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun és Békés megyében tartották, itt koncentrálódott az ország állatállományának harmada.
 
A hazai gazdaságok irányítóinak átlagéletkora emelkedett az elmúlt 10 évben. Míg 2010-ben a gazdaságok 28 százalékát irányította 65 éves vagy annál idősebb személy, 2020-ban már 35 százalékát. A gazdaságok irányítóinak átlagéletkora az összeíráskor közel 58 év volt. Az átlagéletkor Békés megyében volt a legmagasabb (59 év), és ugyanitt volt a legnagyobb a 65 éves vagy annál idősebb irányítók aránya (39 százalék), illetve a legkisebb a 40 év alattiaké (9 százalék). A skála másik végén (Budapestet nem számítva) Borsod-Abaúj-Zemplén megye helyezkedik el, ahol az átlagéletkor 57 év, a 65 éves és annál idősebb irányítók aránya 31, a 40 év alattiaké 11 százalék volt.
 
Egyre több a mezőgazdasági végzettséggel rendelkező gazdaságirányító. Az elmúlt 10 év során arányuk 20 százalékról 39 százalékra emelkedett, ugyanakkor abszolút számuk is nőtt a teljes gazdatársadalmon belül. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya a 25 és 44 év közötti korosztályban a legmagasabb, ezzel párhuzamosan elmondható, hogy a fiatalabb generációk esetén minden életkor-kategóriában jelentősen csökkent a képzettség nélkül irányítók hányada az elmúlt 10 év során.
 
Összességében a vidékfejlesztési programokban a gazdaságok 18 százaléka vett részt, ugyanakkor arányuk változóan alakult a különböző gazdaságtípusokban, ami nagyrészt az irányító mezőgazdasági képzettségével függ össze. Az abrakfogyasztó állatok tartására szakosodott gazdaságok csak kismértékben (3 százalék) vettek rész a programban az összeírást megelőző 3 évben, miközben a legmagasabb arány a tömegtakarmány-fogyasztó állatok tartására szakosodott gazdaságokra volt jellemző (28 százalék). Ez utóbbi gazdaságcsoport veszi például a legnagyobb számban igénybe a programon belül az állatjóléti kifizetéseket is.
 
Az Agrárcenzus 2020 elemzései és táblázatai a KSH honlapján elérhetők:https://www.ksh.hu/agrarcenzusok_agrarium_2020
 
A kiemelt adatokat összesítő online tábla elérhető: https://www.ksh.hu/ac2020db/index.html
 
A településszintű adatok elérhetőek a KSH Térképes Interaktív Megjelenítő Alkalmazásában: https://map.ksh.hu/timea/?locale=hu


Szeptemberben csökkentek a lakbérek, de kétéves mélyponton a kínálat

A nyári albérletszezon után szeptemberben ismét csökkenésnek indultak a lakbérek, a kínálat szűkülése azonban tovább szűkült, és kétéves mélypontra került – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. A KSH–ingatlan.com lakbérindex szeptemberi adatai szerint országosan 0,2, Budapesten 0,1 százalékkal csökkentek a bérleti díjak augusztushoz képest. Egy év alatt ugyanakkor országosan 6, a fővárosban 5,3 százalékkal drágultak az albérletek.
2026. 10. 12. 15:30
Megosztás:

Olcsóbb lesz a dízel, jelentősen drágul a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel csökken a dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára kedden Horvátországban, miközben a benzin és a mezőgazdaságban használt kék dízel ára nem változik, a cseppfolyós gáz viszont kilogrammonként 12 centtel drágul.
2026. 10. 12. 15:00
Megosztás:

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a Déli körvasút ügyében

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a budapesti Déli körvasút beruházás ügyében - tájékoztatta a hatóság hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 14:30
Megosztás:

Felhőtől a teniszpályáig: SAP-val gyorsítja globális működését a Wilson

Közel húsz éve SAP-megoldásokra támaszkodik globális működésének összekapcsolásában a Wilson Sporting Goods, a világ egyik legismertebb sporteszköz- és sportruházati vállalata. A pénzügytől és értékesítéstől a beszerzésen, raktározáson és vámfolyamatokon át az adatelemzésig egységes digitális alap segíti, hogy a Wilson több ezer terméke a megfelelő időben jusson el profi sportolókhoz, üzletekhez, webáruházakhoz és vásárlókhoz világszerte. A vállalat következő nagy lépése a 2027-ben induló SAP S/4HANA-transzformáció lesz, amelyhez már mesterségesintelligencia-alapú támogatást is használ.
2026. 10. 12. 14:00
Megosztás:

Magyar bankkártyát bocsát ki a Revolut?

A Revolut bankkártyákkal történő hazai készpénzfelvételekkel kapcsolatban számos hír látott napvilágot az utóbbi időben. Az Erste Bank például nem terhel be már külön ATM használati díjat a kérdéses kártyákkal történő készpénzfelvételek után. De miért nem terhel be díjat és mi következhet ebből?
2026. 10. 12. 13:30
Megosztás:

A „zöld” jelző már kevés októbertől: hatósági kockázat az ingatlanpiacon

Szeptember 27-től Magyarországon is szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályok vonatkoznak a környezeti és fenntarthatósági állításokra. Az irány egyértelmű: a lakó- és kereskedelmi ingatlanokra vonatkozó „zöld”, „energiahatékony”, „alacsony karbonkibocsátású” vagy „net zero” állítás mögött meg kell tudni mutatni milyen adat, tanúsítás vagy műszaki teljesítmény támasztja azt alá. Jogsértés esetén az ügy hatáskörétől függően a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság vagy a Gazdasági Versenyhivatal járhat el.
2026. 10. 12. 13:00
Megosztás:

A mellrák nemcsak a nők ügye – a férfiakat is érinti, miközben sokat tehetnek a hozzájuk közel álló nők egészségéért is

Magyarországon évente mintegy 2000 nő hal meg mellrákban, miközben a szűrésre behívott nőknek alig 40 százaléka jelenik meg a vizsgálaton. A Mellrákinfó Egyesület az idei „rózsaszín októberben” a pékárukat értékesítő Lantmännen Unibake támogatásával a férfiakat is megszólítja, hogy kevesebb felesleges áldozatot szedjen a betegség.
2026. 10. 12. 12:30
Megosztás:

Francia kriptoadó-fordulat: a stabilcoinra váltás is adókötelessé válhat

Franciaországban már a stabilcoinra váltás is adófizetést eredményezhetne egy új javaslat alapján, miközben a kriptobefektetők tíz évet kaphatnának veszteségeik későbbi elszámolására. A 2027-es költségvetéshez kapcsolódó módosítások a nagyobb kriptovagyonnal külföldre költözőket is érintenék. A pénzügyi bizottság támogatása azonban még nem jelent végleges törvényt: mindhárom intézkedés további parlamenti jóváhagyásra vár.
2026. 10. 12. 12:00
Megosztás:

A jelentési időszak előtt továbbra is jó erőben az amerikai tőzsdeindexek

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index növekedett: a Dow Jones 0,8%-kal, a S&P 500 és a Nasdaq 0,6%-kal. Utóbbi kettő a múlt hét során – még kedden – történelmi csúcsra emelkedett, és továbbra is annak közelében tartózkodik (az S&P 500 csak 0,1%-kal elmaradva tőle).
2026. 10. 12. 11:30
Megosztás:

Tardos Gergely: az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek a piaci hozamok

Az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek az elvárt piaci hozamok, de enélkül újra visszaemelkedő kamatteher várna Magyarországra - jelentette ki Tardos Gergely, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) elnök-vezérigazgatója a Portfoliónak adott, hétfőn megjelent interjúban.
2026. 10. 12. 11:00
Megosztás:

Ethereum: 11 millió dollár mozdult a Krakenre – újabb eladás készül?

Két, az Ethereum Foundationhöz korábbi tranzakciókon keresztül kapcsolódó kriptotárca összesen 4393 ETH-t, megközelítőleg 11,13 millió dollár értékű ethert utalt a Kraken kriptotőzsdére az október 12-i beszámoló szerint. A jelentős pénzmozgás ismét felvetette egy lehetséges eladás kérdését, miközben az Ethereum árfolyama 2555 dollár közelében járt. A tőzsdei befizetés azonban önmagában nem bizonyít értékesítést, és az sem igazolt, hogy az érintett tárcákat jelenleg az alapítvány irányítja.
2026. 10. 12. 10:30
Megosztás:

Pénteken nyugodt napot zártak a kötvénypiacok

Pénteken nem volt jelentős elmozdulás a kötvénypiacon: a fontosabb amerikai és európai állampapírhozamok a lejáratok többségén nagyrészt jóval 5 bázisponton belüli mozgásokat mutattak.
2026. 10. 12. 10:00
Megosztás:

Az európai tőzsdék pénteken ledolgozták a hét közepi eséseket

A STOXX 600 1,0%-kal emelkedett múlt pénteken, ezzel sikerült visszakapaszkodnia – a szerda és csütörtöki csökkenések után – az egy héttel korábbi szintjére. Az általános jó hangulatban valamennyi szektorális alindex pozitívban zárt.
2026. 10. 12. 09:00
Megosztás:

Nem enyhül a szorítás az energiapiacon, a Trump-Putyin megállapodás várhatóan nem hoz érdemi mérséklődést a dízelárakban és az inflációban sem

Múlt pénteken tovább emelkedtek az energiaárak: a WTI és a Brent olaj egyaránt +0,4%-kal drágult (hordónként: 91,9, illetve 104,7 dollárra), a hét egészét tekintve pedig még nagyobb, +0,8% illetve +2,4% növekedést mutattak. Az európai gázárak esetében még rosszabb volt a helyzet: a TTF pénteki 82,35 euró/MWh-os záróára 4,2%-kal haladta meg az előző napit, és 8,6%-kal az egy héttel korábbit és 2022 óta a második legdrágább napi záróárnak bizonyult (egyedül idén szeptember 14-én láttunk ennél is magasabbat).
2026. 10. 12. 08:30
Megosztás:

Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel

Csak augusztusban majdnem fél százalékot esett és közel 4,5 éves mélypontra került a személyi kölcsönök átlagos kamata – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az idén rekordösszegben folyósított hitel még olcsóbbá válhat, miután az utóbbi hetekben sorra kamatcsökkentéseket jelentettek be a bankok.
2026. 10. 12. 08:00
Megosztás:

Ukrán dróncsapás érte a Yandex vlagyimiri adatközpontját

Ukrán dróntámadás károkat okozott a Yandex vlagyimiri adatközpontjának infrastruktúrájában, az objektum működése leállt, a szolgáltatások egy része elérhetetlenné vált a felhasználók számára - közölte az orosz informatikai vállalat sajtószolgálata vasárnap reggel az Interfax hírügynökséggel.
2026. 10. 12. 07:00
Megosztás:

Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás: