Karácsonyi díszkivilágításon spórol a főváros

Idén nem építi ki a karácsonyi díszítővilágítást a fővárosi önkormányzat az általa kezelt helyeken a jelenlegi gazdasági helyzetre tekintettel - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

Karácsonyi díszkivilágításon spórol a főváros

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes előterjesztését 18 igen szavazattal, 3 nem szavazat ellenében, 8 tartózkodás mellett támogatta a testület. Az intézkedés révén 28,3 millió forintot lehet spórolni, illetve - mint írták - jelentős mennyiségű szén-dioxid kibocsátásának csökkentése is elérhető. Az előbbi összeget az általános tartalékba csoportosítják át.

A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint a döntés értelmében nem lesz díszkivilágítás például az V. kerületben, a Váci utcában a Vörösmarty tér és Fővám tér közötti szakaszon és a környező kis utcákban, valamint a Deák Ferenc utcában és a Városháza parkban. A VI. kerületben az Andrássy út egy részén, az Oktogonon, a Nagymező utcában, a Liszt Ferenc téren nem lesz karácsonyi díszkivilágítás, az I. kerületben pedig a Batthyány téren és a Clark Ádám téren.

A közgyűlés 29 igen szavazattal, egy ellenszavazattal módosította a parkolási rendeletet, ennek alapján a II. kerület kezdeményezésére január 1-től "C" várakozási övezetbe sorolják a Gábor Áron utca - Szilágyi Erzsébet fasor - Lotz Károly utca - Pasaréti út - Gábor Áron utca - Pusztaszeri út (beleértve a Felső Zöldmáli szervizútszakaszát is) - Alsó Zöldmáli út - Pusztaszeri út - Csejtei utca - Józsefhegyi utca - Szemlőhegy utca - Áldás utca - Eszter utca - Alsó Törökvész út - Bimbó út - Alvinci út - Lévay utca - Fillér utca - Lórántffy Zs. utca - Hermann Ottó utca - Radna utca - Pasaréti út által határolt területet, beleértve a határoló utakat és tereket, valamint "B" várakozási övezetbe sorolják a Szépvölgyi út 52-66 szám alatti szakaszokkal körülhatárolt területet.

László Imre XI. kerületi polgármester kezdeményezésére az Etele tér környéke - a bevásárlóközpontra tekintettel - a "D" vezetből "C" övezetbe került át, így ott a parkolás óránként 100 forinttal kerül majd többe. Erre - mint írták - azért van szükség, mert a bevásárlóközpontban magasabb a parkolási díj, mint a közterületen, így a közterületi telítettség a lakossági várakozást nehezíti. A VIII. kerületben pedig megemelik a Rákóczi téri mélygarázsban alkalmazott várakozási díjakat, mert az ottani parkolás fele annyiba kerül, mint a környező közterületi várakozóhelyeken. Döntöttek arról, hogy a Margitszigeten nem lesz érvényes az ingyenes közösségi autóbérleti várakozás és arról, hogy a megfelelő döntések előkészítése után a Kelenföldi P+R parkolók őrzött, fizetős P+R várakozóhelyként működjenek.

A képviselők többsége úgy határozott, hogy a közösségi költségvetés "Zöld falak a belvárosban" elnevezésű nyertes pályázatának megvalósításáért 50 millió forintos összeggel pályázatot írnak ki a fővárosi ingatlanok közterületi homlokzatainak zöldítésére. Ennek során tartószerkezetre és/vagy falra futatott kúszónövényekkel, az arra alkalmas területeken közvetlen talajkapcsolattal vagy növénykazettába ültetéssel "zöldítik" a homlokzatot.

A képviselők egyhangúlag úgy döntöttek, ismét meghirdetik a 30 millió forint keretösszegű udvarzöldítési pályázatot, amelyen társasházak, lakásszövetkezetek nyerhetnek támogatást belső udvarok felújítási és megújítási munkáira, növényzet telepítésére, kész bútorok beszerzésére. Ugyancsak egyhangúlag határoztak arról, hogy a részvételi költségben nyertes "városi erdők" ötlet megvalósításáért két helyszínen lesz erdőfejlesztés: a XVII. kerületben az Anna utcánál, ahol mintegy 2700, valamint a XXIII. kerületben a Temetősor utcánál, ahol 2300 erdészeti facsemetét telepítenek, rönkpaddal, piknikasztallal, hulladékgyűjtő edénnyel. A kivitelezési feladatok legkésőbb jövő április 30-ig fejeződnek be.

A képviselők arról is döntöttek, hogy az "utcai megkereső és ártalomcsökkentő program" megvalósításáért 9,5 millió forinttal támogatják a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány projektjét, amelyben ártalomcsökkentő eszközöket, segítséget és információt biztosítanak a szerhasználóknak. Az ArtWorkShop Egyesület pályázata pedig ötmillió forintot nyert. Az egyesület a HepaGo elnevezésű buszos mobil programmal vett rész a pályázaton, és vállalta, hogy az elért szerhasználóknak ártalomcsökkentő és higiénés eszközöket biztosítanak fertőzések megelőzésére, valamint HIV- és Hepatitis-C-szűréseket végeznek.

A közgyűlés döntött arról is, hogy 19,2 millió forint értékben pályázatot írnak ki idősotthonokban tartott állatterápiás programokra. A képviselők többsége támogatta azt a javaslatot, hogy Budapest egyesítésének 150. évfordulójához kapcsolódóan Magyarország településeit jelképezze az a rózsakert, amely a Gellért-hegyen, a Jubileumi park területén létesítenek, 90 millió forintból. A rózsakertet a Budapesti Közművek Főkert divíziója telepíti 2023. december 31-ig.

A képviselők egyhangúlag döntöttek arról is, hogy a II. kerületben teret neveznek el Solt Ottiliáról, a hazai szociális és emberijogi mozgalom kiemelkedő alakjáról. A VIII. kerületben egy eddig névtelen közterület neve Vagon köz lesz, a XII. kerületben pedig az Eötvös út egy szakaszát Kopp Mária sétányra nevezik át, az orvos, pszichológus tiszteletére. A XIV. kerületben parkot neveznek el Pécsi Eszterről, az első magyar női építészmérnökről és Slachta Margitról, az első magyar női országgyűlési képviselőről, Szécsi Margit költő emlékére pedig teret neveznek el.

A közgyűlés egyhangúlag döntött arról is: két új civil munkacsoportot hoz létre, hogy a budapesti civil szervezetek az ifjúságügy és a sport területén beleszólhassanak a főváros életét befolyásoló döntésekbe.

Enyhén csökkent a FAO élelmiszerár-indexe szeptemberben

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentéseszerint szeptemberben enyhén mérséklődött az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója, elsősorban a cukor- és tejtermékek árának visszaesése miatt.
2025. 10. 05. 04:00
Megosztás:

A terveknek megfelelő gazdasági eredményekkel zárta az 2025 első fél évét a Vajda-Papír cégcsoport

A Vajda-Papír cégcsoport sikeres első félévet zárt 2025-ben is: az értékesítés nettó árbevétele 11,8%-kal, az adózás előtti eredmény pedig 17%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az év első hat hónapjában elért 38 milliárd forintos konszolidált árbevétel az egy évvel korábbi 34 milliárd forint után és a tavaly fél évit megközelítő, 4,1 milliárd forint EBITDA a cég hatékonyságnövelő intézkedéseinek, valamint stabil piaci jelenlétének köszönhető. A konszolidált adózás előtti eredmény a 2024 első félévi 3,2 milliárd forintról 3,7 milliárd forintra emelkedett.
2025. 10. 05. 03:00
Megosztás:

Világcsúcs gyorsan gazdagodnak a magyarok!

„Nem az az izgalmas kérdés, hogy sokan lettek milliárdosok, hanem az, hogy milyen gyorsan” – hangsúlyozza Karagich István. A Forbes ma megjelent vagyonos listája igazolja a Blochamps Capital előrejelzéseinek pontosságát: a társaság már 2019-ben – egyedüliként a piacon – azt jelezte előre, hogy 2025-re legalább öt magyar átlépi a 300 milliárdos vagyonhatárt. A magyar elit vagyonosodásának üteme egyébként világcsúcstartó, s ez a folyamat a következő évben – a választások ellenére – sem tompul, átrendeződésre először 2027-től lehet számítani.
2025. 10. 05. 02:00
Megosztás:

Rendkívüli hír! Rövidebb lesz a 2025-ös őszi szünet – itt a pontos dátum

Az iskolai szünetek minden évben kiemelt jelentőséggel bírnak a diákok és pedagógusok számára
2025. 10. 05. 01:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: a Rheinmetall modern védelmi ipari központot létesít Zalaegerszegen

A Rheinmetall modern védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesít Zalaegerszegen nagyjából 3,7 milliárd forintos beruházással, nyolcvan, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.
2025. 10. 05. 00:05
Megosztás:

A stabilcoinok biztonságosabbak lehetnek, mint más kriptók – de nem mindegy, melyiket választjuk

A legtöbb kriptovaluta ma még nem számít biztonságos befektetésnek a konzervatív befektetők számára. Az elmúlt évtizedben azonban népszerűvé váltak a stabilcoinok – olyan kriptók, amelyek az amerikai dollárhoz vagy más valódi eszközökhöz vannak kötve –, és alternatívát kínálnak a kockázatkerülő befektetőknek.
2025. 10. 04. 23:00
Megosztás:

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

Fix 3 százalékos kamatozású 150 millió forintos felső értékű hitelkonstrukció indul a magyar kis- és középvállalkozások számára a tervek szerint október 6-tól - jelentette be a miniszterelnök a Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón szombaton Budapesten.
2025. 10. 04. 22:00
Megosztás:

Cseh választások - Az ANO nyerte a választást

Az eddig ellenzékben lévő, Andrej Babis korábbi kormányfő vezette Elégedetlen Polgárok Mozgalma (ANO) nyerte a képviselőházi választásokat Csehországban - jelentette be szombaton az eredményeket összesítő Cseh Statisztikai Hivatal.
2025. 10. 04. 21:00
Megosztás:

Rövidített útvonalon jár az M2-es metró

Az M2-es metró csak a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között közlekedik október 4-én és 5-én, szombaton és vasárnap egész nap. Az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között pótlóbusz jár - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ közleményben szombaton az MTI-t.
2025. 10. 04. 20:00
Megosztás:

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei: a konstrukció kedvezőbb és rugalmasabb feltételekkel érhető el a hazai mikro- és kisvállalkozások számára - közölte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2025. 10. 04. 19:00
Megosztás:

Visit Hungary: október 14-15. között nemzetközi turisztikai konferenciát tartanak Budapesten

Október 14-15. között rendezik Budapesten a turisztikai szakma csúcstalálkozóját, a Tourism Summit nemzetközi konferenciát - közölte a szervező Visit Hungary az MTI-vel.
2025. 10. 04. 18:00
Megosztás:

Nyugdíjtévedés, lakásvásárlás és adóvisszatérítés - így látják a magyarok és a szakértők

Egyértelműen szükség van az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után igénybe vehető szja-visszatérítés szabályainak változtatására a hazai lakosság és a szakértők szerint is; a nyugdíjkasszákat pedig vonzóbbá tenné, ha a megtakarítások egy részét a jövőben is fel lehetne használni lakáscélra. Az idei Pénztárkonferencián megkérdezett szakértők kétharmada arra számít, hogy az idén 100-150 milliárd forint áramolhat ki a nyugdíjpénztárakból lakóingatlan-vásárlásra, felújításra, hiteltörlesztésre.
2025. 10. 04. 17:00
Megosztás:

Átadták a Waberer’s kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát, amely a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak tanműhelyt biztosít

A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: ünnepélyes keretek között átadták a vállalat kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát. A közel 1 milliárd forintos beruházás nemcsak a több mint háromezer járműből álló flotta hatékony és üzembiztos működését segíti, hanem a Széchenyi István Egyetemmel közösen a jövő szakembereinek képzését is szolgálja, hiszen a létesítmény tanműhelyként is funkcionál majd.
2025. 10. 04. 16:00
Megosztás:

Magyarország az európai frisszöldség-exportőrök TOP10-es listáján

A nyár kellős közepén a friss zöldségek különösen nagy népszerűségnek örvendenek – nemcsak a magyar asztalokon, hanem a külföldi fogyasztók bevásárlókosaraiban is.
2025. 10. 04. 15:00
Megosztás:

Meglepő, hol költöttek idén nyáron a legtöbbet a K&H SZÉP kártyáival

Az idei nyári időszakban közel 10 milliárd forintos forgalmat generáltak a K&H SZÉP kártya birtokosai. A legtöbb tranzakció a legnagyobb ételkisszállító cégeknél valósult meg közel 550 millió forint összértékben, de a hazai üdülésfoglalások értéke is meghaladta a 70 millió forintot. Ezek az adatok összecsengenek a K&H kkv bizalmi index adataival is, jól példázva, hogy évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez a juttatási forma a felhasználók körében is. A nyári időszakban a legnagyobb forgalmú elfogadóhelyek az ételkiszállító oldalak és egy szállásfoglaló honlap voltak.
2025. 10. 04. 14:00
Megosztás:

Folytatódnak a képviselőházi választások Csehországban

Csehországban folytatódnak a képviselőházi, azaz parlamenti alsóházi választások. Szombaton, a hagyományosan kétnapos választások második napján, reggel nyolctól délután kettőig lehet még szavazni, az eredményeket pedig az esti órákra ígéri a voksokat összeszámláló Cseh Statisztikai Hivatal.
2025. 10. 04. 13:00
Megosztás:

Világszerte minden második ember látásproblémával küzd

Világszerte minden második ember olyan látásproblémával küzd, amely megelőzhető. A látás világnapja alkalmából az Alensa Optika sokkoló tényeket tár fel, és bemutatja azokat az egyszerű lépéseket, amelyekkel ma elkezdhetjük megvédeni látásunkat. Mert ami ma egy apró változtatás, holnap akár az életünket is megváltoztathatja.
2025. 10. 04. 11:00
Megosztás:

Soha nem volt még ennél egyszerűbb a fűtésrendszer megtervezése

Egy ház vagy lakás fűtési rendszerének korszerűsítése, vagy épp egy új épületgépészeti megoldás kiválasztása komoly pénzügyi döntés, amely hosszú távon befolyásolja a rezsiköltségeket és a lakókomfortot. A legnagyobb hiba, melyet pontos tervezés helyett elkövethetünk, a hozzávetőleges becslés. Egy rosszul megválasztott, túl nagy vagy éppen túl kicsi teljesítményű berendezés nemcsak a pénztárcánkat terheli feleslegesen, de a várt kényelmet sem biztosítja, főként nem energia- vagy költséghatékonyan. A Gree innovatív hőszükséglet-kalkulátora most díjmentesen segít megtervezni az ideális fűtési rendszert.
2025. 10. 04. 10:00
Megosztás:

Angela Merkel Budapesten: „Nem akartam, hogy mások interpretáljanak engem”

Szerdán este mutatták be Budapesten Angela Merkel Szabadság című memoárját. A korábbi kancellár, aki 16 éven át vezette Németországot, arról is beszélt, hogy hogyan lehetett nőként érvényesülni a hazai és a nemzetközi politikában, és azt is elárulta: szívesen kóstolgatja az embereket.
2025. 10. 04. 09:00
Megosztás:

Kollektív elbocsátásokat jelentettek be két székelyföldi ruhaipari vállalatnál

Kollektív elbocsátásokat hajt végre két székelyföldi ruhaipari vállalat - írja az economedia.ro a Kovászna megyei munkaerő-elhelyezési ügynökség (AJOFM) közleménye alapján.
2025. 10. 04. 08:00
Megosztás: