Két új partnerrel bővül a Hungarikum Alkusz Cégcsoport

Generációváltásban, hatékonyabb ügyfélkiszolgálásban és értékesítésben való hathatós segítségnyújtást, valamint jogszabályi kötelezettségeik és adminisztrációs terheik csökkenését várja leginkább az a két biztosítási alkusz, amelyek újonnan csatlakoztak a HUNPartner Program szakmai közösségéhez. A Proficio Alkusz Kft.-vel és a Gordius Biztosítási Alkusz Kft.-vel együtt a HUNPartner Program mára 16 partnercéggel és közel 170 biztosítási tanácsadóval dolgozik együtt, és mintegy 8,5 milliárd forint szerződéses biztosítási állományt kezel.

Két új partnerrel bővül a Hungarikum Alkusz Cégcsoport

A Hungarikum  Alkusz Cégcsoport részeként működő HUNPartner Program azzal a céllal jött létre, hogy egy erős szakmai közösséget szervezzenek a biztosítási alkuszok számára. A programhoz az indulás óta eltelt 2,5 évben 14 biztosítási alkusz és 2 független tanácsadói csoport csatlakozott, volt közöttük éves szinten 10 millió forint árbevételű alkusz és  300 millió forintot meghaladó biztosításközvetítő cég is. Így mára a HUNPartner Program tanácsadói létszáma eléri a 170 főt, az általuk kezelt biztosítási szerződések száma meghaladja a 83.000 darabot melyek összesített éves biztosítási állománydíja több mint 8,5 milliárd forint.

A programhoz csatlakozott biztosítási alkuszok árbevétele a csatlakozást követően átlagosan 15-20 százalékkal növekszik, ami azt mutatja, hogy a program valóban jelentős támogatást nyújt tagjai számára.

A Proficio Alkusz Kft.-t 2012-ben alapította az ügyvezető, Kálnás Andrásné, aki már a cég létrehozását megelőzően is évtizedes biztosítás szakmai tapasztalattal rendelkezett. A vállalkozás Sárospatakon és Kisvárdán működtet biztosítási ügyfélszolgálati irodát, melyek mára mintegy 4000 magánszemély, valamint 200 vállalkozás közel 4500 biztosítási szerződését kezelik. A Proficio Kft. segítségével kötött biztosítási szerződések éves díja 2020-ban több mint 212 millió forintot tett ki.

„Egyre több időnket és energiánkat vette el, hogy a tényleges biztosítási tanácsadás, az ügyfelek kiszolgálása mellett minden MNB által támasztott előírásnak, jogszabályi és adminisztrációs kötelezettségnek eleget tegyünk. A HUNPartner Programhoz való csatlakozástól azt várom, hogy ezek a jelentős erőforrást igénylő, napi szintű feladatok lényegesen csökkenjenek, így a fennmaradó időben arra koncentrálhatunk, ami számunkra a legfontosabb: ügyfeleink minden felmerülő biztosítási kérdésének megoldására” - mondta el a csatlakozás kapcsán Kálnás Andrásné, a Proficio Alkusz Kft. ügyvezető igazgatója.

Generációváltás a HUNPartner Program segítségével

A zökkenőmentes generációváltást várja a csatlakozástól Magyarország első bejegyzett magyar tulajdonú alkuszcége, a 31 éves Gordius Biztosítási Kft. ügyvezető igazgatója.

„Hosszú évek óta gyakorlatilag visszafogtuk magunkat az új ügyfélszerzés terén. Már nem volt kapacitásunk a fejlődésre, csak a meglévő ügyfeleink maximális kiszolgálására tudtunk koncentrálni. Örömmel tölt el bennünket, hogy a csatlakozást követően újra lehetőségünk lesz a növekedésre, a generációváltás pedig még zökkenőmentesebb lesz a program segítségével, hiszen nemcsak saját szakmai tapasztalatunk, de a HUNPartner Program szakmai közössége, tréningjei is rendelkezésünkre állnak” – mondta el a csatlakozás legfőbb okáról Dr. Füsti-Molnár János, a Gordius Biztosítási Kft. ügyvezető igazgatója.

A Szegeden és környékén dolgozó vállalkozás eddig kifejezetten nagyvállalatok, ipari és mezőgazdasági vállalkozások biztosításaira specializálódott, a kezelt szerződések száma eléri az 1500-at.

A csatlakozások kapcsán Dr. Vass Gábor, a Hungarikum Alkusz Cégcsoport alkuszi integációért felelős tagvállalatának ügyvezető igazgatója elmondta: „Mindig megtisztelő a számunkra, amikor ilyen óriási biztosítási tapasztalattal rendelkező alkuszok csatlakoznak hozzánk, szakmailag és üzletileg is megfelelő partnernek tartanak minket és a HUNPartner Program tagjaként képzelik el jövőjüket. A mostani csatlakozás azért is különleges, mert ez az első alkalom, hogy generációváltás közben válik partnerünkké egy biztosítási alkusz, és ebben a szenzitív pillanatban kezdhetjük el támogatni a vállalat működését.”

A Proficio Alkusz Kft. és a Gordius Biztosítási Alkusz Kft. teljes állományátruházással csatlakozik a HUNPartner Biztosítási Alkusz és Pénzügyi Tanácsadó Kft.-hez, az MNB jóváhagyását követően.


A fogyatékossággal élők megsegítésére 9,3 milliárd forintos program indul

Elfogadták az Országos Fogyatékosságügyi Program intézkedési tervét a következő két évre: idén hat intézkedést előkészítenek, jövőre pedig 78 pontban ír elő feladatokat a terv. A két évben összesen 9,3 milliárd forint költségvetési forrást biztosítanak a terv teljesítésére.
2026. 09. 22. 05:00
Megosztás:

A cseh kormány újra szabályozni fogja az üzemanyagok árát

Újra szabályozni fogja az üzemanyagok árát október elsejétől a cseh kormány hétfői döntése szerint. Hasonlóan a tavaszi szabályozáshoz a pénzügyminisztérium rendszeresen meghatározza majd a következő nap maximális árait a tőzsdei árak alakulásának függvényében.
2026. 09. 22. 04:30
Megosztás:

A budapesti albérletárak alakulásának semmi köze a rövid távú bérbeadáshoz

A rövid távú lakáskiadás tiltása és a hosszú távú bérleti díjak csökkenése között nincs ok-okozati összefüggés: az elemzések és a legfrissebb piackutatások egybehangzóan azt mutatják, hogy a lakbérek alakulása egy általános, egész Budapestre jellemző piaci folyamat része, nem pedig az egyes kerületekben bevezetett korlátozások következménye. A GuestGuru szakértői elemzésben mutatnak rá arra, hogy a piaci statisztikák bizonyos elemeinek kiragadása félrevezeti a bérlőket és az ingatlantulajdonosokat egyaránt.
2026. 09. 22. 04:00
Megosztás:

Orbán Anita: az indiai külügyminiszterrel tárgyaltak a V4 csoport képviselői New Yorkban

Indiai kollégájukkal, Szubrahmanjam Dzsaishankarral találkoztak a Visegrádi Csoport országainak külügyminiszterei hétfőn New Yorkban, az ENSZ-hét indításaként - jelentette be Orbán Anita külügyminiszter esti Facebook-bejegyzésben.
2026. 09. 22. 03:30
Megosztás:

Itt a lista! Milyen használt autót vesznek most a magyarok leginkább?

Augusztusban a DataHouse előzetes adatai szerint 79 100 személygépkocsi cserélt gazdát a hazai használtautó-piacon, 8,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Idén jóval kisebbnek bizonyult az augusztusra jellemző szezonális visszaesés, az utolsó nyári hónap forgalma mindössze 3,3 százalékkal maradt el az év előző hónapjainak átlagától – tavaly e visszaesésnek az aránya elérte a 6 százalékot.
2026. 09. 22. 03:00
Megosztás:

Új szakaszba lépett az MBH Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködése

Az MBH Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. 2024-ben megkezdett együttműködése új szakaszba lépett: a bank 2026-ban további 30 millió forinttal támogatja a Budakeszi Arborétum fejlesztési és fenntartási munkáit. A partnerség részeként szeptember 18-án az MBH Bank ötven munkatársa önkéntes munkával is hozzájárult az arborétum gondozásához. A résztvevők a géppel nem megközelíthető területeken segítették a pusztuló nyitvatermő állomány kezelését, emellett vezetett túrán ismerkedtek meg az örökerdő-gazdálkodás alapjaival és a klímaváltozás erdőkre gyakorolt hatásaival. Az együttműködés az MBH Bank Fenntartható Jövő Bankja programjához kapcsolódik, amelynek Biodiverzitás Programja a biológiai sokféleség védelmét szolgálja.
2026. 09. 22. 02:30
Megosztás:

Információhiány nehezíti az uniós fellépést a kiberbiztonsági incidensekkel szemben

Az információk elégtelen megosztása miatt az Európai Unió nem tud kellően eredményesen reagálni a nagyszabású kiberbiztonsági incidensekre - állapította meg az Európai Számvevőszék hétfőn közzétett jelentésében.
2026. 09. 22. 02:00
Megosztás:

Jogszabályi döntés! Kerítésadó, minden méter kerítés után

Egy 2015-ben életbe lépett jogszabály lehetővé tette, hogy az önkormányzatok saját döntésük alapján, a helyi adottságokhoz igazodó települési adókat vezessenek be.
2026. 09. 22. 01:00
Megosztás:

Trump: Oroszország elvesztette az ellenőrzést olajfinomító ipara felett

Oroszország elvesztette az ellenőrzést olajfinomító ipara felett - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Truth Social közösségi oldalon.
2026. 09. 22. 00:05
Megosztás:

Két euró fölé emelkedik a dízel ára Szlovéniában

Szlovéniában keddtől a benzinért és a fűtőolajért is többet kell fizetni, a dízel szabályozott ára első alkalommal emelkedik két euró fölé.
2026. 09. 21. 23:00
Megosztás:

Gajdos László: jelentős volt a túljelentkezés a vízközmű-pályázaton

Óriási az igény a vízhálózatok megújítására, rekord túljelentkezés érkezett a vízközmű-pályázatra - közölte az élő környezetért felelős miniszter hétfőn este a Facebook-oldalán.
2026. 09. 21. 22:00
Megosztás:

Rekordévet zárhat a HelloParks, két új csarnok épül

2026-ban eddig több mint 100 ezer négyzetméternyi területre kötött új bérleti megállapodást, emellett további 30 ezer négyzetméterre szóló bérleti szerződést hosszabbított meg a Futureal-csoporthoz tartozó ipariingatlan-fejlesztő. A folyamatban lévő egyeztetések alapján a vállalat által bérbe adott területek összvolumene év végére elérheti a félmillió négyzetmétert. Az erős keresletre reagálva már folyamatban van a fóti FT7 és a pátyi PT6 csarnok építése.
2026. 09. 21. 21:30
Megosztás:

Mol: többéves előkészítő munka kezdődik az ukrán szénhidrogén tárolásával kapcsolatban

Többéves előkészítő munka kezdődik az ukrán szénhidrogén tárolásával kapcsolatban - tudatta a Mol az MTI érdeklődésére hétfőn, arra a bejelentésre, hogy kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írtak alá memorandumot a Naftohaz vállalattal.
2026. 09. 21. 21:00
Megosztás:

Befektetői felmérés: New York és London vezeti a világ pénzügyi központjainak listáját

A piaci szereplők továbbra is New Yorkot és Londont tartják a világ két vezető pénzügyi szolgáltatási központjának a Londonban bemutatott legújabb globális befektetői felmérés szerint. New York azonban az előző felméréshez hasonlóan csak igen szűk előnnyel vezet a brit főváros előtt.
2026. 09. 21. 20:30
Megosztás:

Nőtt az Appeninn árbevétele az első fél évben

Az Appeninn bérbeadásból származó bevétele 11,339 millió euróra nőtt idén az első fél évben, ami 5 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest - közölte az ingatlanbefektetési és vagyonkezelő társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 09. 21. 20:00
Megosztás:

Magosz: nem segít a gazdákon a gázolaj-támogatás

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerint nem segít érdemben a gázolaj-támogatás a gazdáknak, ezért a kormánynak újabb intézkedésekről kell döntenie.
2026. 09. 21. 19:30
Megosztás:

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Panattoni Park Moson: elkészült a második csarnok is

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a Panattoni Hungary mosonmagyaróvári fejlesztése: elkészült és megkapta a használatbavételi engedélyt a Panattoni Park Moson második, mintegy 24 000 négyzetméteres épülete is. Az osztrák-magyar-szlovák hármashatár közelében megvalósuló logisztikai park második csarnokának elkészültével immár közel 51 000 négyzetméternyi korszerű raktárkapacitás áll a nemzetközi logisztikai szolgáltató magyarországi leányvállalata, a FIEGE Szállítmányozási és Logisztikai Kft. rendelkezésére.
2026. 09. 21. 19:00
Megosztás:

MNB: közel 3 milliárdra nőtt az elektronikus fizetési tranzakciók száma 2025-ben

Tavaly közel 3 milliárd elektronikus fizetési tranzakciót hajtottak végre Magyarországon az előző évi 2,5 milliárd után, miközben folyamatosan emelkedik az elektronikus fizetési megoldásokat használók és az ilyen tranzakciókat elfogadó üzletek aránya is - mondta Luspay Miklós, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi infrastruktúrák és pénzforgalom igazgatóság igazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón, amelyen a jegybank éves Fizetési rendszer jelentését mutattták be.
2026. 09. 21. 18:30
Megosztás:

Minden második magyar munkavállaló váltott már pályát, több mint a felük maradt volna magasabb fizetésért

Tízből öt magyar munkavállaló váltott már pályát karrierje során legalább egyszer, négy ráadásul teljesen más területen és iparágban dolgozik ma, mint amiben egykor elhelyezkedett. Tízből három gondolkozott el komolyan váltáson, de végül nem lépte meg és tízből mindössze két dolgozónak nem volt eddig egyáltalán ilyen indíttatása. A döntésekben pedig egyre nagyobb szerepet játszik a fizetés: míg négy éve a pályaváltók 42 százaléka mondta, hogy magasabb bérrel maradt volna korábbi szakmájában, idén már 54 százalékuk – derül ki a Profession.hu friss, reprezentatív kutatásából.
2026. 09. 21. 18:00
Megosztás:

A GVH mintegy 2 milliárd forint bírságot szabott ki az idén

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az idén eddig már mintegy 2 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki, és ez az összeg már be is folyt a központi költségvetésbe - közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 17:30
Megosztás: