Ki hozhat be külföldi munkavállalókat? A törvényi változások jelentősen átrendezték a munkaerő-kölcsönzői piacot

A minősített munkaerő-kölcsönző cégeknek június 30-ig kellett teljesíteniük az év elején életbe lépett törvény által előírt szigorúbb feltételeket ahhoz, hogy megtarthassák minősített státuszukat. A létszámkövetelmény módosítását nem minden cég tudta teljesíteni.

Ki hozhat be külföldi munkavállalókat? A törvényi változások jelentősen átrendezték a munkaerő-kölcsönzői piacot

Ezek a kölcsönzők egészen addig elveszítették minősített státuszukat, amíg nem tudnak megfelelni az új előírásoknak. Így nem közvetíthetnek egyszerűsített  eljárásban munkavállalókat és egyelőre nem hozhatnak be újabb harmadik országbeli állampolgárokat sem Magyarországra. Több cégfúzió is történt a piacon, így biztosítva a minősített státusz jelentette előnyök megtartását. Vannak azonban olyan kölcsönzők – köztük a Jobtain is – akiknek sikerült a szigorúbb feltételeket önállóan teljesíteni és megőrizni minősített státuszukat – mondta el Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató ügyvezetője.

A törvényi szigorítás a magyar munkavállalók integrációját hivatott elősegíteni

Év elején az idegenrendészeti törvény módosításával a külföldi munkavállalók behozatala még a korábbinál is szabályozottabbá vált, szigorúbbak a feltételek és még több szűrőn kell megfelelniük az ide érkezőknek.

Emellett a minősített munkaerő-kölcsönzői státusz megszerzésén is szigorított a kormány, így várhatóan kevesebb munkaerő-kölcsönző cég hozhat be egyszerűsített eljárásban harmadik országbeli munkavállalókat a jövőben. Június 30-ig a már minősítéssel rendelkező cégeknek is újra kellett minősülniük a megváltozott feltételeket teljesítve, hogy megtarthassák a minősített státuszukat, melyet mostantól évente felülvizsgálnak majd.

A változtatások célja az év elején mintegy 240 ezer fős munkaerőtartalék munkaerőpiaci integrációjának elősegítése volt. Továbbá az, hogy a vállalatok a magyar munkavállalókat részesítsék előnyben, és ha már ezek hiányában külföldi munkaerőt kell, hogy foglalkoztassanak, azt jól szabályozott jogi környezetben tegyék.

A létszámkövetelmény változása jelenti a legnagyobb kihívást a minősítésben

Minősített foglalkoztatónak bármikor lehet jelentkezni, amikor úgy látja a kölcsönző cég, hogy megfelel a kiírt feltételeknek. Meg van határozva például a törzstőke mértéke, a HR szolgáltatást nyújtó dolgozók végzettsége, az hogy ne legyen a cég ellen folyamatban hatósági eljárás, legyen átlátható a tulajdonosi szerkezet, biztos üzleti háttérrel rendelkezzen a kölcsönző stb.

A leglényegesebb feltétel, amely a törvénymódosítással együtt előírta az újra minősítést a már minősített munkaerő-kölcsönzők számára is, az a létszámra és annak összetételére  vonatkozik. A megváltozott létszámarány teljesítése pedig kihívások elé állította a minősített kölcsönzői státusszal rendelkező munkaerő-kölcsönzőket.

Az új szabályozás alapján a munkavállalók éves átlagos statisztikai állományi létszáma legalább 1000 fő – azon belül legalább 500 fő magyar állampolgárságú foglalkoztatott. A létszámkövetelménynek első alkalommal a 2023. július 1. napjától 2024. június 30. napjáig terjedő időre vonatkozóan kellett megfelelni. Ezt követően pedig az állományba kerülő munkavállalók 30 százaléka magyar, illetve Magyarországgal szomszédos országból származó ukrán vagy szerb állampolgár kell, hogy legyen.

Évente felülvizsgálják majd a feltételek teljesítését

„Büszke vagyok arra, hogy a Jobtain megtartotta minősített kölcsönzői státuszát a szigorúbb feltételek mellett is. Tettük mindezt önállóan, más cégekkel való fúzió nélkül és úgy, hogy több száz olyan magyar munkavállalónk volt az elmúlt fél évben, akiket mi toboroztunk és kölcsönöztünk, de végül a partnercégeink  átvették őket saját állományukba” – mondta el Mihályi Magdolna.

Kiemeli: ez a helyzet a munkaerő-kölcsönzőket természetesen büszkeséggel tölti el, hiszen visszaigazolás arra, hogy minőségi munkaerőt tudnak közvetíteni a partnereik számára. Ugyanakkor az új szabályozás értelmében nehezíti is a helyzetüket a minősítési eljárás során, hiszen nehezebb teljesíteni a legalább 500 fős magyar kvótát. Kihívás továbbá a jövőre nézve az az előírás, hogy az éves létszámnövekedésben a magyar, ukrán vagy szerb állampolgárok aránya minimum 30 százalék kell, hogy legyen az egyéb feltételek betartása mellett.

Átrendeződhet a munkaerő-kölcsönzők piaca

A minősítés bevezetése óta mintegy 25-30 munkaerő-kölcsönző cég volt a piacon, akik minősített státusszal rendelkeztek. „A törvény módosítása jelentősen átalakítja a piacot. Vannak, akik fuzionáltak, így tudták teljesíteni a létszámfeltételt. Illetve tudunk olyan cégekről is, akiknek június 30-ig nem sikerült a módosított előírásoknak megfelelni. Aki meg tudta tartani a minősítését, gyakorlatilag ugyanúgy működhet, mint eddig, tehát egyszerűsített eljárással hozhat be harmadik országbeli munkavállalókat” – tájékoztat a szakértő.

Az a cég, amelyik elveszítette státuszát, a már behozott külföldi munkaerő vonatkozásában folytathatja a tevékenységet egészen addig, amíg a kölcsönzött munkavállalók tartózkodási engedélye nem jár le. Új munkavállaló behozatalára azonban nem adhat le igényt addig, amíg nem sikerül teljesítenie a minősítési feltételeket. Az engedélyét ilyenkor visszavonja az állam, de rögtön beadhatja a kölcsönző cég újra, amint megfelel az előírásoknak. Fontos, hogy azok a cégek, amelyek megpróbálják valamilyen módon kijátszani a rendszert, és erre fény derül,  két évig nem pályázhatnak a minősített státuszra.

A minősített státusz egy plusz garancia a munkáltatóknak

Szintén az új törvény hozadéka, hogy csak azután lehet harmadik országbeli munkavállalót kölcsönözni, illetve egyáltalán felvenni vagy foglalkoztatni, miután meggyőződött a kölcsönző cég arról, hogy az adott munkakörökre nincsen magyar munkavállaló.

Ezért például a minősített kölcsönzőknek lehetősége van egy úgynevezett gyorsított közvetítési eljárásra. Ez azt jelenti, hogy a munkaerő-kölcsönző jelzi a létszámigényt a területileg illetékes munkaügyi központnak. Ha 7 napon belül nem tudnak kiközvetíteni az adott céghez munkaerőt, akkor elkezdheti a minősített kölcsönző cég a toborzást külföldről, azokból az országokból, amelyekre a 179/2024. (VII. 8.) Korm. rendelet 1. számú melléklete alapján lehetőség nyílik..

Amennyiben van a régióban magyar munkavállaló, aki alkalmas lehet a pozíció betöltésére, akkor a kölcsönző interjúztatja a jelölteket, bemutatja azokat a partner cégnek majd alkalmasság esetén felveszi és kikölcsönzi őket. 

„Úgy gondolom, azok a munkáltatók, akik első körben csak belföldi toborzásban gondolkoznak, mindenképpen profitálnak abból, ha erre a feladatra is minősített munkaerő-kölcsönző partnert választanak. A tapasztalatunk ugyanis az, hogy sok esetben a közös munka belföldi kölcsönzéssel indul, de a piaci tendenciáknak és a gazdasági változásoknak megfelelően ez később kiegészül külföldi munkaerő igénnyel is. A minősített státuszt elérő és megtartó munkaerő-kölcsönző cégek pedig bármelyik igényt ki tudják elégíteni” – összegez a Jobtain szakértője.

Így teljesített a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 0,64 százalékot emelkedve 126 534,75 ponton fejezte be a hetet.
2026. 03. 01. 11:00
Megosztás:

Bitmine és Strategy: 15,9 milliárd dolláros lebegő veszteség rázza meg az intézményi kriptopiacot

Az intézményi kriptovaluta-treasury stratégiák árnyoldala került reflektorfénybe. A legfrissebb piaci adatok szerint két meghatározó digitális eszközöket felhalmozó vállalat, a Bitmine és a Strategy összesen 15,9 milliárd dollárnyi nem realizált (unrealized) veszteséget görget maga előtt. Bár ezek a tételek egyelőre csak könyvelési (mark-to-market) veszteségek, a számok jól mutatják, milyen kockázatokkal járhat az agresszív kriptofelhalmozás egy volatilis piacon.
2026. 03. 01. 10:00
Megosztás:

Tőkepiaci csúcsteljesítmények az idei BÉT Legek díjátadón

Több mint 25 éves hagyományra tekint vissza a Budapesti Értéktőzsde által szervezett BÉT Legek díjátadó, amely mostanra a hazai tőkepiac egyik legfontosabb eseményévé vált. Az idei gálán a BÉT 18 kategóriában ismerte el a piaci szereplők 2025-ös teljesítményét, díjazva a kiemelkedő eredményeket és a tőkepiac fejlődéséért tett lépéseiket. Az eseményt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke nyitotta meg, hangsúlyozva a magyar tőkepiac stabilitásának és versenyképességének jelentőségét.
2026. 03. 01. 09:00
Megosztás:

Tovább élesedik a verseny: újabb bank csökkentett kamatot az Otthon Startnál

Márciustól újabb banknál érhető el 3 százalék alatti kamat mellett az Otthon Start hitel. A MagNet Bank ajánlatában tavasztól már 2,80 százalékos kamatszint szerepel. A Bankmonitor szakértői ennek apropóján összeszedték, hogy hol milyen kamat mellett lehet igényelni a kérdéses támogatott hitelt.
2026. 03. 01. 08:00
Megosztás:

4,2 milliárd dollárnyi USDT befagyasztva – szigorít a Tether a kriptobűnözés ellen

Három év alatt összesen 4,2 milliárd dollár értékű USDT került feketelistára a Tether döntése nyomán. A világ legnagyobb stabilcoin-kibocsátójának lépései jól jelzik: a kriptoeszközökhöz kapcsolódó bűncselekmények és a szankciós kockázatok miatt a szabályozói nyomás érezhetően fokozódik. A befagyasztás ugyanakkor nem egyenlő vagyonelkobzással – és önmagában nem bizonyít bűnösséget sem.
2026. 03. 01. 07:00
Megosztás:

Proof of Work vs. „Proof of War”: Bitcoin biztonság kontra fiat pénzrendszer

A Bitcoin energiaalapú biztonsági modellje és a fiat pénzek politikavezérelt működése közötti különbség újra a szakmai viták középpontjába került. A „proof of work” és a „proof of war” kifejezések éles retorikai ellentétet rajzolnak fel a digitális, decentralizált pénz és az államilag kibocsátott valuta között – miközben az energiaárak, az infláció és a monetáris politika aktuális kérdései tovább fűtik a diskurzust.
2026. 03. 01. 06:00
Megosztás:

A Nébih tipp: ideje rendet tenni a hűtőben és a kamrában

A tavasz közeledte jó alkalom arra, hogy a hűtőszekrényt és kamrát is átvizsgáljuk, rendbe tegyük. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Program praktikus tanácsokkal hívja fel a figyelmet a rendszeres ellenőrzés és takarítás fontosságára. A helyes élelmiszer-elrendezés mind az élelmiszerbiztonság, mind az élelmiszerpazarlás csökkentése szempontjából alapvető.
2026. 03. 01. 05:00
Megosztás:

Begyújtotta a rakétákat a 4iG: Soha nem látott pénzügyi eredményeket ért el a cégcsoport

A 4iG Csoport történetének legerősebb pénzügyi évét zárta 2025-ben: konszolidált nettó árbevétele 733,88 milliárd forintra, EBITDA-ja 275 milliárd forintra emelkedett, mindkettő történelmi csúcsot jelent.
2026. 03. 01. 04:00
Megosztás:

Befejeződött a Bászna Gabona Zrt. károsultjainak állami kárrendezése

A kormány gyors reakciójának köszönhetően másfél hónap alatt a pénzükhöz juthattak a Bászna Gabona Zrt. károsultjai - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter a tárca által az MTI-hez szombaton eljuttatott közlemény szerint.
2026. 03. 01. 03:00
Megosztás:

Ennyi lesz a liszt, a cukor, az étolaj és a tojás ára márciustól

Az üzletekben tapasztalható árváltozások most jóval visszafogottabbak, mint a korábbi, erőteljes inflációs időszakban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen mindegy lenne, mikor és melyik boltban tesszük a kosárba az alapélelmiszereket.
2026. 03. 01. 02:00
Megosztás:

Kevés a nyugdíjad? Így lehet emelést kérni hivatalos úton

Sokan csak akkor szembesülnek vele, mennyire alacsony az ellátásuk, amikor már hónapok óta próbálnak kijönni a pénzből. Pedig a nyugdíjrendszer nem zárja ki teljesen a segítséget: méltányossági alapon többféle támogatás is kérhető. Mutatjuk, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, ha kevésnek érzed a nyugdíjadat.
2026. 03. 01. 01:00
Megosztás:

Városi épületfejlesztést segítő algoritmust fejlesztett az EFERTE Kft.

Tartószerkezetet vizsgáló döntéstámogató algoritmust és hozzá kapcsolódó adatbázist fejlesztett az EFERTE Mérnöki Tanácsadó és Szolgáltató Kft. a meglévő városi épületek fejlesztésének segítésére, a 257,6 millió forint összköltségvetésű projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól kapott 199,9 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével valósult meg - közölte az EFERTE Kft. az MTI-vel.
2026. 03. 01. 00:05
Megosztás:

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása, ott halad át a világ nyersolaj-kereskedelmének mintegy harmada - mondta a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.
2026. 02. 28. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 9. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 28. 22:00
Megosztás:

Pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moodys

A felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal a véleményével indokolta a negatív korrekciót, hogy a szerbiai politikai kockázatok jelentős erősödése a korábban vártnál nagyobb visszahúzó erőt gyakorol a szerb gazdaság növekedésére, és lefulladt a szerb EU-csatlakozási folyamat is.
2026. 02. 28. 21:00
Megosztás:

Nem kezdődött el a harmadik világháború, de új korszak kezdődik

Aleksandar Vucic szerb államfő szerint a közel-keleti konfliktus nem jelenti a harmadik világháború kezdetét, ugyanakkor a világ olyan új korszakba lép, amelyben a nemzetközi jog egyre kevésbé lesz meghatározó. Úgy vélte, jelentősen emelkedhet az olaj ára is.
2026. 02. 28. 20:00
Megosztás:

1,71 milliárd dolláros kriptobányászati veszteség után irány az AI: új pályára áll a MARA?

Brutális negyedéves mínuszt jelentett a MARA Holdings, miután a Bitcoin árfolyamesése letarolta a mérleget. A cég azonban nem csupán túlélni akar: mesterséges intelligencia-adatközpontokkal és egy francia energetikai óriás leányvállalatával közösen teljesen új üzleti modellt építene.
2026. 02. 28. 19:00
Megosztás:

Több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start program

A lakásvásárlást tekintve több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start hitelprogram - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a program bevezetése óta eltelt hat hónap eredményeit ismertetve szombaton Debrecenben.
2026. 02. 28. 18:00
Megosztás:

Iráni konfliktus - Kína a katonai műveletek azonnali leállítását sürgeti

Kína nagyfokú aggodalmát fejezte ki az Izrael és az Egyesült Államok által Irán ellen végrehajtott légitámadások miatt, és a katonai műveletek leállítását sürgeti - közölte szombaton a kínai külügyminisztérium.
2026. 02. 28. 17:00
Megosztás:

Több mint 531 milliárd SHIB áramlott a tőzsdékre – Komoly nyomás alá került a Shiba Inu árfolyama

A Shiba Inu ismét kritikus ponthoz érkezett. Az on-chain adatok szerint egyetlen nap alatt több mint 531 milliárd SHIB token került kriptotőzsdékre, ami erős eladói nyomásra utal. A technikai kép továbbra is gyenge, a hétvégi alacsony likviditás pedig felerősítheti az árfolyammozgásokat.
2026. 02. 28. 16:00
Megosztás: