Kiderült, mennyire produktívak a magyar cégek

A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot otthonról dolgozik – ez is kiderül Magyarország első országos reprezentatív produktivitás-kutatásából. A megkérdezettek negyede arra számít, hogy amikor a vállalati IT-helpdeskhez fordul, nem fogják érteni egymást, mert más nyelvet beszélnek. A többség sem közös tudástárat, sem kollaborációs eszközt nem vesz igénybe a munkája során, a feladatok nyilvántartására és átadására pedig legtöbben Excelt használnak az erre kifejlesztett alkalmazások helyett. A kutatás alapján felállított produktivitás-index számszerűen is megmutatja, mennyire dolgoznak hatékonyan a magyar fehérgallérosok.

Kiderült, mennyire produktívak a magyar cégek

A feladatkezelési és kollaborációs megoldásokat szállító META-INF és az NRC online országos kutatása azt vizsgálta, mennyire hatékonyak a magyar szellemi dolgozók, és milyen produktivitást támogató eszközöket kapnak a cégüktől a távmunka, a vállalaton belüli tudásmegosztás vagy az ügyfélszolgálati munka kihívásaihoz.

Mindenki a saját malmában: gyenge lábakon áll a kollaboráció

A mindennapi üzleti folyamatok és a projektek összetettsége csapatokon és divíziókon átívelő együttműködést igényel. Azok a vállalatok, amelyek nem tudják ezt hatékonyan biztosítani, versenyhátrányba kerülnek, az alacsonyabb szintű produktivitás pedig felesleges költségeket generál.

Általában igaz, hogy minél nagyobb egy vállalat, annál gyakoribb a kollaborációs platformok alkalmazása. Ezek azok az eszközök, amelyek lehetővé teszik, hogy egy csapat tagjai közös munkát végezzenek, és információkat, tudást osszanak meg egymással, akár egy dokumentum közös szerkesztéséről, akár komplex projekt végigviteléről van szó.

A megkérdezettek 40 százaléka használ munkahelyén valamilyen eszközt erre a célra, de érdekesség, hogy az egyedül dolgozó szellemi munkát végzők többször veszik igénybe (33%), mint a 2-50 fős kisvállalkozások (26%). Az egészségügyben, oktatásban, közigazgatásban, jogászi szakmában és élelmiszeriparban szignifikánsan alacsonyabb, míg a tudomány, a technológia, a kultúra területén, illetve az infrastrukturális és energiaszektorban magasabb ezen eszközök elterjedtsége.

Az eszközt leggyakrabban a munkához kapcsolódó tartalmak, dokumentumok egymás közti megosztására (74% inkább vagy teljes mértékben egyetért ezzel az állítással), illetve általános belső kommunikációra (67%), legkevésbé pedig céges folyamatok modellezésére, automatizációra (39%) használják.

Úgy tűnik, a hibrid munkavégzés hosszabb távon is velünk marad: a kutatásban részt vevők 35 százaléka hetente legalább 1-2 napot otthon dolgozik. „A kollaborációs eszközök különös jelentőséget kapnak a hibrid munka világában. Nemcsak a csapat irányításában nélkülözhetetlenek, de abban is, hogy az otthonról dolgozó kollégák is megkaphassák a számukra motivációt jelentő pozitív visszajelzéseket” – mondta Hegyi Tibor, a META-INF társügyvezetője.

Nincs otthona a kollektív tudásnak, és még mindig Excelben hegesztjük a feladatlistát

Csupán a válaszadók 34 százalékának munkahelyén használnak valamilyen online tudástárat a szervezeten belüli információ kezelésére, szerkesztésére, a megkérdezettek 15 százaléka pedig nem is tudott válaszolni a tudástár meglétét firtató kérdésre.

A tudásmegosztó rendszert nem használók mintegy fele (49%) úgy véli, hogy enélkül is el tudja végezni a munkát, egyharmaduk szerint viszont ennek segítségével hatékonyabban tudna dolgozni.

„Ez az eredmény minket is meglepett. Pedig a magányos zseni tudása ma már nem elég ahhoz, hogy egy vállalat kiemelkedőt alkosson. A siker alapja a csapatjáték, a sokféle, egymással együttműködő kompetencia. A szervezet kollektív tudásának kibontakoztatásában fontos szerepet kapnak a tudásmegosztó eszközök” – mondta Hegyi Tibor.

A más kollégáknak szánt feladatok átadására és nyomon követésére használható feladatkezelő rendszerek segítenek elkerülni a párhuzamos munkavégzést (silókat), és automatizmusokkal váltják ki az időrabló adminisztrációt. A megkérdezettek mintegy fele (48%) olyan helyen dolgozik, ahol használnak erre a célra valamilyen szoftvert, rendszert vagy platformot – ugyanakkor 44 százalékuk esetén ez az eszköz a nem éppen erre a célra kifejlesztett Excel.

Leginkább az oktatási szektor van lemaradásban (23%), de az egészségügyben és a közigazgatásban is átlag alatti a feladatkezelő eszközök elterjedtsége, pedig a válaszadók jelentős többsége (83%) szerint ezek a rendszerek hatékonyabbá teszik a munkavégzést. Ahol nem használnak ilyen eszközt, 73 százalékban e-mailben adják át a feladatokat.

„Abban, hogy amit csak lehet, táblázatkezelővel oldunk meg, számomra a magyar lélek kifogyhatatlan kreativitása nyilvánul meg. Ma már azonban nem kell konyhai barkácsolásokhoz folyamodnunk, ha átlátható módon akarjuk követni egy feladat vagy projekt alakulását. Erre találták ki az online feladatkezelő rendszereket" – tette hozzá a szakember.

Nem értjük egymás nyelvét: fordítási nehézségek az IT és a többi osztály között

Az IT helpdesk – akár az ügyfelek, akár a kollégák problémáinak megoldására hivatott – a szervezetek neuralgikus pontja. A kutatásban megkérdezettek több mint negyede fel van készülve rá, hogy ha a vállalati IT-hoz fordul, nem fogja tudni nyomon követni az ügyét, és az nem is fog megoldódni (26-29%). Hasonló arányban (24%) nyilatkoztak arról, hogy gyakran úgy érzik, nem tudják megértetni magukat a help deskes kollégákkal – olyan, mintha egyszerűen más nyelvet beszélnének. Mindez kölcsönös: a helpdesken dolgozó munkatársak is gyakran azt tapasztalják, hogy nem egy nyelvet beszélnek a többiekkel (15%), és ami talán még súlyosabb: a tőlük segítséget kérő ügyfelekkel sem (17%).

„Az ügyféltámogatás – akár belső, akár külső ügyfelekről van szó – nem felesleges költség, hanem stratégiai fontosságú terület a hosszú távú üzleti sikerekre törő vállalatok számára – mondta Gáspár Attila, a META-INF társügyvezetője. – A belső ügyfelek, azaz a kollégák elégedettsége meghatározó a munkavállalók motivációjának erősítésében, ezáltal a vállalati produktivitás növelésében. A külső ügyfelek megelégedettsége pedig az elköteleződés erősítésén túl a jó hírnév terjesztésével is hozzájárul a sikeres működéshez és hosszútávú növekedéshez.”

A kutatás eredményei alapján meghatározható a szellemi munkát végzők produktivitás-indexe, amely megmutatja, hogy a négy hatékonyságnövelő eszközből – kollaborációs platformok, tudásmegosztó rendszerek, feladatkezelő és a helpdesk funkciót támogató informatikai szoftverek – hányan használnak legalább hármat. A produktivitás-index a 2024-es felmérés szerint 21 százalék. A META-INF ezentúl a tervek szerint rendszeresen összeállítja és publikálja az indexet, hogy nyomon kövesse a változásokat ezen a területen.

Magyarország első országos reprezentatív produktivitás kutatása[1], a Nagy Produktivitás Körkép keretében 1000 fehérgalléros dolgozót kérdeztek arról, mennyire látja hatékonynak saját munkáját és munkahelye működését. Az online felmérést a feladatkezelési és kollaborációs megoldásokat szállító META-INF készítette az NRC piackutató közreműködésével.

Kevesebb vegyszer került a földekre - meglepő adatokat közölt az AK

Mérséklődött a növényvédőszerek értékesített volumene 2025-ben az előző évhez képest, a biológiai szerek nélkül számítva 5,3 százalékkal zsugorodott, az összérték pedig elérte a 126,2 milliárd forintot - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 05. 02. 10:00
Megosztás:

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét

Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be a Facebook-oldalán közzétett pénteki ünnepi köszöntőjében.
2026. 05. 02. 09:00
Megosztás:

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 02. 08:00
Megosztás:

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
2026. 05. 02. 07:00
Megosztás:

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás: