Kihirdették a Magyar Zene Háza induló koncertprogramját

Klasszikus, jazz, könnyű-, világ-, tradicionális és elektronikus zenei koncertekkel, workshopokkal, zenepedagógiai foglalkozásokkal és beszélgetésekkel, valamint interaktív zenetörténeti kiállítással várja a közönséget január 23-tól a Liget Budapest projekt keretében felépült Magyar Zene Háza.

Kihirdették a Magyar Zene Háza induló koncertprogramját

A nyitás utáni napokban zeneakadémisták adnak ingyenes koncerteket, majd január 28-tól indul az intézmény koncertprogramja, amelyre a magyarzenehaza.com honlapon pénteken megkezdődik a jegyértékesítés is - közölte a Magyar Zene Háza pénteki sajtótájékoztatóján Horn Márton operatív igazgató. Mint elmondta, az épület minden nap nyitva tart, az állandó kiállítás is hétfő kivételével egész héten látogatható lesz, míg a programok az első két hónapban a hét második felére koncentrálódnak, majd fokozatosan az egész hétre kiterjednek.
    
Batta András ügyvezető igazgató hangsúlyozta, hogy a Magyar Zene Háza hézagpótló intézmény, melynek fő célja a beavatás, új közönségrétegek megszólítása, de a közoktatásnak is szeretnék megmutatni, hogy a zeneoktatás igenis "cool" dolog. A ház működésének három pillére a kiállítások, a zenei programok és a zenepedagógia lesznek - mondta el, hozzátéve: itt a legkülönbözőbb zenei műfajok és stílusok, különleges produkciók és együttműködések is otthonra találnak majd. Batta András kiemelte, hogy a Magyar Zene Házát tervezője, a világhírű japán sztárépítész, Fudzsimoto Szu is eddigi legjobb épületének tartja. Az egyedülálló épület hívogató, üvegfalú előtere fontos szerepet kap a közönség becsábításában, a ház mellett pedig szabadtéri színpad és zenei tematikájú játszótér is épült.
    
A zenei programokra kitérve az ügyvezető hangsúlyozta, hogy minden eseményük hordoz valamilyen üzenetet. Kiemelt figyelmet fordítanak például a fiatal zenészekre vagy a Magyarországon még sosem járt előadók meghívására, akik gyakorta magyar muzsikusokkal zenélnek majd együtt. De hazai előadók között is létrejönnek együttműködések, a kurátori hétvégéken például egy-egy jelentős zenész - elsőként Harcsa Veronika - hívja meg barátait - jegyezte meg.
    
Halmos András, az intézmény koncertprogram-vezetője a külföldi vendégek közül kiemelte John Grantet, aki szólóelőadóként először lép fel Magyarországon új nagylemeze, a Boy From Michigan turnéján, március 26-án. Először lesz hallható Magyarországon a soul, a jazz és a rock'n'roll instrumentális ötvözetét játszó Delvon Lamarr Organ Trio, a modern popzenéjébe tradicionális zenei elemeket is beépítő görög-szudáni énekesnő, Marina Satti, a katalán újfolk-színtér kiemelkedő dalszerző-előadója, Sílvia Pérez Cruz, valamint a Grammy-díjas Aoife O'Donovan is.
    
Kelemen Barnabás (hegedű), Kokas Katalin (brácsa) és Rohmann Ditta (cselló) Dohnányi Ernő, George Enescu és Hans Krása életútját idézik meg Kolozsváry Marianna művészettörténész részvételével; Pawel Zalejski hegedűművész, Ariel Barnes csellóművész és Sztojánovits Andrea médiaművész pedig a Nomadic Spirits koncerten lépnek együtt színpadra.
    
A Debussy női szemmel: egy nimfa gondolatai című esten Győri Noémi fuvolaművész és Szabó T. Anna író, költő a női sorssal összefonódó érzelmeket elevenítik meg zenei-irodalmi performanszukban. A Szent Efrém Férfikar előbb a moszkvai Doros Ensemble-lal, majd a korzikai Ensemble Tavagnával együtt lép fel.
    
A Dalszerzők köre című programsorozat estjein négy dalszerző-előadó zenél, mesél a színpadon; az első est szereplői Balla Gergely, Barkóczi Noémi, Henri Gonzo és Jónás Vera lesznek. Először ad közös koncertet a tuvai Huun-Huur-Tu és a Kerekes Band; a török Kudsi Ergüner, a hatlyukú török népi síp nagymestere pedig triójával a szúfi zenétől indulva kínál sokrétű zenei utazást. A Klézsei Ünnepen moldvai csángó furulyadallamok várják a közönséget Hodorog András és tanítványai előadásában.
    
Robert Henke öt, egymáshoz kapcsolt Commodore számítógéppel állít elő kortárs produkciót, fellép Berlin egyik emblematikus producere, dj-je és kiadóvezetője, a brit Sam Barker, és kifejezetten a Magyar Zene Házába tervezett vizuális show-val érkezik az olasz Lorenzo Senni.

A jazzkoncertek közül Halmos András kiemelte a japán zongorista, Makoto Ozone, és a magyar vibrafon- és marimbajátékos, Szaniszló Richárd közös fellépését, illetve Ben Wendel szaxofonos és zenekara koncertjét is.
    
Severinghaus Artemisz, a Magyar Zene Háza zenepedagógiai vezetője hangsúlyozta, hogy specifikus programokkal szólítják meg a különböző közönségrétegeket és korosztályokat is.
    
Számos program az állandó kiállításhoz kötődik majd, de koncertekhez is kapcsolódni fognak beszélgetések, mesterkurzusok. Hétköznaponként Ringató foglalkozások, szombat délelőttönként pedig kisebbeknek, illetve nagyobbaknak szóló matinék is várják a családokat, terveznek pedagógusnapot, de szabadegyetemeket és workshopokat is - mondta el Severinghaus Artemisz.

Enyhén csökkent a FAO élelmiszerár-indexe szeptemberben

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentéseszerint szeptemberben enyhén mérséklődött az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója, elsősorban a cukor- és tejtermékek árának visszaesése miatt.
2025. 10. 05. 04:00
Megosztás:

A terveknek megfelelő gazdasági eredményekkel zárta az 2025 első fél évét a Vajda-Papír cégcsoport

A Vajda-Papír cégcsoport sikeres első félévet zárt 2025-ben is: az értékesítés nettó árbevétele 11,8%-kal, az adózás előtti eredmény pedig 17%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az év első hat hónapjában elért 38 milliárd forintos konszolidált árbevétel az egy évvel korábbi 34 milliárd forint után és a tavaly fél évit megközelítő, 4,1 milliárd forint EBITDA a cég hatékonyságnövelő intézkedéseinek, valamint stabil piaci jelenlétének köszönhető. A konszolidált adózás előtti eredmény a 2024 első félévi 3,2 milliárd forintról 3,7 milliárd forintra emelkedett.
2025. 10. 05. 03:00
Megosztás:

Világcsúcs gyorsan gazdagodnak a magyarok!

„Nem az az izgalmas kérdés, hogy sokan lettek milliárdosok, hanem az, hogy milyen gyorsan” – hangsúlyozza Karagich István. A Forbes ma megjelent vagyonos listája igazolja a Blochamps Capital előrejelzéseinek pontosságát: a társaság már 2019-ben – egyedüliként a piacon – azt jelezte előre, hogy 2025-re legalább öt magyar átlépi a 300 milliárdos vagyonhatárt. A magyar elit vagyonosodásának üteme egyébként világcsúcstartó, s ez a folyamat a következő évben – a választások ellenére – sem tompul, átrendeződésre először 2027-től lehet számítani.
2025. 10. 05. 02:00
Megosztás:

Rendkívüli hír! Rövidebb lesz a 2025-ös őszi szünet – itt a pontos dátum

Az iskolai szünetek minden évben kiemelt jelentőséggel bírnak a diákok és pedagógusok számára
2025. 10. 05. 01:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: a Rheinmetall modern védelmi ipari központot létesít Zalaegerszegen

A Rheinmetall modern védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesít Zalaegerszegen nagyjából 3,7 milliárd forintos beruházással, nyolcvan, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.
2025. 10. 05. 00:05
Megosztás:

A stabilcoinok biztonságosabbak lehetnek, mint más kriptók – de nem mindegy, melyiket választjuk

A legtöbb kriptovaluta ma még nem számít biztonságos befektetésnek a konzervatív befektetők számára. Az elmúlt évtizedben azonban népszerűvé váltak a stabilcoinok – olyan kriptók, amelyek az amerikai dollárhoz vagy más valódi eszközökhöz vannak kötve –, és alternatívát kínálnak a kockázatkerülő befektetőknek.
2025. 10. 04. 23:00
Megosztás:

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

Fix 3 százalékos kamatozású 150 millió forintos felső értékű hitelkonstrukció indul a magyar kis- és középvállalkozások számára a tervek szerint október 6-tól - jelentette be a miniszterelnök a Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón szombaton Budapesten.
2025. 10. 04. 22:00
Megosztás:

Cseh választások - Az ANO nyerte a választást

Az eddig ellenzékben lévő, Andrej Babis korábbi kormányfő vezette Elégedetlen Polgárok Mozgalma (ANO) nyerte a képviselőházi választásokat Csehországban - jelentette be szombaton az eredményeket összesítő Cseh Statisztikai Hivatal.
2025. 10. 04. 21:00
Megosztás:

Rövidített útvonalon jár az M2-es metró

Az M2-es metró csak a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között közlekedik október 4-én és 5-én, szombaton és vasárnap egész nap. Az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között pótlóbusz jár - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ közleményben szombaton az MTI-t.
2025. 10. 04. 20:00
Megosztás:

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei: a konstrukció kedvezőbb és rugalmasabb feltételekkel érhető el a hazai mikro- és kisvállalkozások számára - közölte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2025. 10. 04. 19:00
Megosztás:

Visit Hungary: október 14-15. között nemzetközi turisztikai konferenciát tartanak Budapesten

Október 14-15. között rendezik Budapesten a turisztikai szakma csúcstalálkozóját, a Tourism Summit nemzetközi konferenciát - közölte a szervező Visit Hungary az MTI-vel.
2025. 10. 04. 18:00
Megosztás:

Nyugdíjtévedés, lakásvásárlás és adóvisszatérítés - így látják a magyarok és a szakértők

Egyértelműen szükség van az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után igénybe vehető szja-visszatérítés szabályainak változtatására a hazai lakosság és a szakértők szerint is; a nyugdíjkasszákat pedig vonzóbbá tenné, ha a megtakarítások egy részét a jövőben is fel lehetne használni lakáscélra. Az idei Pénztárkonferencián megkérdezett szakértők kétharmada arra számít, hogy az idén 100-150 milliárd forint áramolhat ki a nyugdíjpénztárakból lakóingatlan-vásárlásra, felújításra, hiteltörlesztésre.
2025. 10. 04. 17:00
Megosztás:

Átadták a Waberer’s kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát, amely a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak tanműhelyt biztosít

A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: ünnepélyes keretek között átadták a vállalat kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát. A közel 1 milliárd forintos beruházás nemcsak a több mint háromezer járműből álló flotta hatékony és üzembiztos működését segíti, hanem a Széchenyi István Egyetemmel közösen a jövő szakembereinek képzését is szolgálja, hiszen a létesítmény tanműhelyként is funkcionál majd.
2025. 10. 04. 16:00
Megosztás:

Magyarország az európai frisszöldség-exportőrök TOP10-es listáján

A nyár kellős közepén a friss zöldségek különösen nagy népszerűségnek örvendenek – nemcsak a magyar asztalokon, hanem a külföldi fogyasztók bevásárlókosaraiban is.
2025. 10. 04. 15:00
Megosztás:

Meglepő, hol költöttek idén nyáron a legtöbbet a K&H SZÉP kártyáival

Az idei nyári időszakban közel 10 milliárd forintos forgalmat generáltak a K&H SZÉP kártya birtokosai. A legtöbb tranzakció a legnagyobb ételkisszállító cégeknél valósult meg közel 550 millió forint összértékben, de a hazai üdülésfoglalások értéke is meghaladta a 70 millió forintot. Ezek az adatok összecsengenek a K&H kkv bizalmi index adataival is, jól példázva, hogy évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez a juttatási forma a felhasználók körében is. A nyári időszakban a legnagyobb forgalmú elfogadóhelyek az ételkiszállító oldalak és egy szállásfoglaló honlap voltak.
2025. 10. 04. 14:00
Megosztás:

Folytatódnak a képviselőházi választások Csehországban

Csehországban folytatódnak a képviselőházi, azaz parlamenti alsóházi választások. Szombaton, a hagyományosan kétnapos választások második napján, reggel nyolctól délután kettőig lehet még szavazni, az eredményeket pedig az esti órákra ígéri a voksokat összeszámláló Cseh Statisztikai Hivatal.
2025. 10. 04. 13:00
Megosztás:

Világszerte minden második ember látásproblémával küzd

Világszerte minden második ember olyan látásproblémával küzd, amely megelőzhető. A látás világnapja alkalmából az Alensa Optika sokkoló tényeket tár fel, és bemutatja azokat az egyszerű lépéseket, amelyekkel ma elkezdhetjük megvédeni látásunkat. Mert ami ma egy apró változtatás, holnap akár az életünket is megváltoztathatja.
2025. 10. 04. 11:00
Megosztás:

Soha nem volt még ennél egyszerűbb a fűtésrendszer megtervezése

Egy ház vagy lakás fűtési rendszerének korszerűsítése, vagy épp egy új épületgépészeti megoldás kiválasztása komoly pénzügyi döntés, amely hosszú távon befolyásolja a rezsiköltségeket és a lakókomfortot. A legnagyobb hiba, melyet pontos tervezés helyett elkövethetünk, a hozzávetőleges becslés. Egy rosszul megválasztott, túl nagy vagy éppen túl kicsi teljesítményű berendezés nemcsak a pénztárcánkat terheli feleslegesen, de a várt kényelmet sem biztosítja, főként nem energia- vagy költséghatékonyan. A Gree innovatív hőszükséglet-kalkulátora most díjmentesen segít megtervezni az ideális fűtési rendszert.
2025. 10. 04. 10:00
Megosztás:

Angela Merkel Budapesten: „Nem akartam, hogy mások interpretáljanak engem”

Szerdán este mutatták be Budapesten Angela Merkel Szabadság című memoárját. A korábbi kancellár, aki 16 éven át vezette Németországot, arról is beszélt, hogy hogyan lehetett nőként érvényesülni a hazai és a nemzetközi politikában, és azt is elárulta: szívesen kóstolgatja az embereket.
2025. 10. 04. 09:00
Megosztás:

Kollektív elbocsátásokat jelentettek be két székelyföldi ruhaipari vállalatnál

Kollektív elbocsátásokat hajt végre két székelyföldi ruhaipari vállalat - írja az economedia.ro a Kovászna megyei munkaerő-elhelyezési ügynökség (AJOFM) közleménye alapján.
2025. 10. 04. 08:00
Megosztás: