Kiválóan sikerült eddig az év az OTP háza táján

Kiválóan sikerült az idei első kilenc hónap, bár számos egyszeri tétel javította az eredményt, a menedzsment a kilenchavi folyamatok fényében javította 2023-as várakozásait - mondta Bencsik László vezérigazgató-helyettes az OTP csoport eredményeit ismertető sajtótájékoztatón pénteken.

Kiválóan sikerült eddig az év az OTP háza táján

Hozzátette, hogy várakozásaik szerint a konszolidált teljesítő hitelek árfolyamszűrt állományának organikus növekedése meghaladhatja az 5 százalékot idén.

A menedzsment javuló nettó kamatmarzsot, alacsonyabb hitelkockázati költségrátát és kiadás/bevételi mutatót prognosztizál, így a 2023-as korrigált tőkemegtérülési mutató (ROE) meghaladhatja a 25 százalékot, az előző évi 18,8 százalékot követően. A mutató az első kilenc hónapban 13,9 százalék.

Bencsik László szerint a negyedik negyedévben kedvezőbb gazdasági alapfolyamatokra lehet számítani, az infláció dinamikus csökkenése nem áll meg, az OTP szerint év végére 7,5 százalékra csökken majd a mutató. Jövőre gyorsuló növekedéssel, javuló gazdasági aktivitással számolnak, ami a hitelezésben is megmutatkozik.

A konszolidált adózás utáni eredmény 3,7-szeresével 858 milliárd forintra emelkedett az első kilenc hónapban, ezt számos egyedi tétel segítette: így az első fél évben lezárt két akvizíció 145 milliárd forintos kedvező hatása és a korrigált eredmény javulása. Emellett eltűnt az orosz-ukrán háború tavalyi jelentős negatív hatása, stabil az elmúlt években felépített portfólió Ukrajnában - tette hozzá.

Kiemelte: a magyar anyabank 36,2 milliárd forint extraprofit-adót és 24 milliárd forint banki különadót fizetett az első kilenc hónapban. Ezzel együtt az előző évitől alig 2 százalékkal elmaradó, 162 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el, a leányvállalatoktól kapott osztalék nélkül.

A csoport korrigált eredményének kétharmadát már a külföldi érdekeltségek adják - ismertette. Az első kilenc hónapban minden külföldi leánybank nyereséget termelt, az orosz és ukrán leánybankok is folytatták nyereséges működésüket.

Bencsik László elmondta, hogy az OTP csoportot stabil likviditási helyzet, kiemelkedő jövedelmezőség, stabil tőkehelyzet és stabil eszközminőség jellemzi. Hozzátette: 5 országban - Magyarország mellett Bulgária, Szlovénia, Szerbia és Montenegró - már piacvezető a bank.

A nemteljesítő hitelek állománya 4,3 százalék, és folyamatosan csökken. A konszolidált teljesítő hitelek 18 százalékkal nőttek az első kilenc hónapban, elsősorban a bolgár és a horvát leánybank erős teljesítményének köszönhetően. Akvizíciók nélkül 4 százalék volt a növekedés. Magyarországon a fogyasztási hitelek 12 százalékkal nőttek, ami erős dinamika a recesszió és magas kamatszint idején - értékelte.

A bank stratégiájában Magyarország jelenti a prioritást - mondta egy kérdésre válaszolva, hozzátéve: organikus növekedésre törekednek a többi országban, és folyamatosan vizsgálják az újabb akvizíciók lehetőségét.

Az OTP csoport az elemzői várakozásoknál számottevően jobb, 307,573 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el a harmadik negyedévben, ami az előző negyedévit 8 százalékkal, az egy évvel korábbit 63 százalékkal meghaladja. A Budapesti Értéktőzsde honlapján péntek hajnalban közzétett, nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentés alapján az OTP csoport 2023 január-szeptemberben 778,596 milliárd forint adózott eredményt ért el, ami 77 százalékkal jobb az előző év azonos időszakinál.

Az OTP részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,15 százalékkal 13 750 forintra erősödött csütörtökön, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 14 770 forint, a legalacsonyabb 8940 forint volt.


100 dolláros olajár után jöhet az újabb sokk? Elemzők szerint elszabadulhatnak az árak

A kőolaj ára már most is hordónként 100 dollár körül mozog, a Brent jegyzése pedig a 110 dollárt közelíti. Neal Dingmann, a William Blair energiapiaci elemzője szerint azonban akár egy újabb, rendkívüli árrobbanás, úgynevezett szuperkiugrás is következhet.
2026. 10. 18. 03:00
Megosztás:

Miért kell a nyugdíj korhatárt megemelni Magyarországon?

Egyre több idős ember, egyre kisebb utánpótlás a munkaerőpiacon, és növekvő nyugdíjkiadások: ezek a folyamatok előbb-utóbb nehéz döntések elé állítják Magyarországot.
2026. 10. 18. 02:00
Megosztás:

Ennyi lesz a cukor és a liszt ára novembertől

A magyar háztartások két alapvető élelmiszerének ára gyakorlatilag megállt 2026 őszére.
2026. 10. 18. 01:00
Megosztás:

Kié valójában a Bitcoin a BlackRock ETF-jében?

Sokan azt gondolhatják, hogy a BlackRock birtokolja az általa kezelt Bitcoin-alapban lévő kriptovalutát. A valóság azonban ennél összetettebb: az iShares Bitcoin Trust ETF (IBIT) mögött egy külön jogi entitás áll, amely a Bitcoinokat birtokolja, miközben a BlackRock az alap működését irányítja, a Coinbase pedig a letétkezelésért felel.
2026. 10. 18. 00:05
Megosztás:

Ezrek tüntettek Varsóban az alkotmánybíróság védelmében

Mintegy húszezren gyűltek össze szombat délután Varsóban azon a tüntetésen, amelyet a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) hívott össze a jelenlegi összetételű alkotmánybíróság védelmében.
2026. 10. 17. 23:00
Megosztás:

Hogyan lesz elég élelmiszer? Nem csak azon múlik, mennyit termelünk

Október 16-án, az Élelmezési Világnapon világszerte arra irányul a figyelem, hogyan biztosíthatunk elegendő élelmiszert a növekvő népesség számára úgy, hogy közben hosszú távon is megőrizzük azokat a természeti erőforrásokat, amelyekre az élelmiszer-termelés épül. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ebből az alkalomból arra hívja fel a figyelmet, hogy az élelmezés kérdését nem lehet pusztán a terméshozamok felől megközelíteni: számít a termesztés módja, hogy mire használjuk a megtermelt alapanyagokat, és hogy mennyi vész el belőlük a termőföldtől az asztalig.
2026. 10. 17. 22:00
Megosztás:

A hosszú hétvégén rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált

Október 22–25. között rendezik meg a CsabaParkban Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2026. 10. 17. 21:00
Megosztás:

Hétfőn ismerteti a jövő évi költségvetést az Országgyűlésben

Magyar Péter miniszterelnök hétfő délután ismerteti Magyarország 2027-es költségvetését az Országgyűlésben.
2026. 10. 17. 20:00
Megosztás:

Elindult a távfűtés Budapesten

Elindult a távfűtés mindenhol Budapesten – közölte Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a Facebookon és a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. közleményben.
2026. 10. 17. 19:00
Megosztás:

7 kriptó a vörös tengerben: ezek mentek szembe a piaccal

Van olyan nap a kriptopiacon, amikor már a helyben maradás is győzelemnek számít. A vizsgált 24 órában a megadott TOP100-as összesítésből mindössze hét kriptovaluta tudott pozitív tartományban maradni. A Pump.fun és a PancakeSwap közel 4 százalékos emelkedéssel vezette az ellenállók sorát, miközben a lista végére egy hajszálnyi, 0,01 százalékos plusz is elegendő volt. A zöld számok mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak: visszavásárlások, vitatott reformok, intézményi tervek és óvatos kapaszkodás.
2026. 10. 17. 18:00
Megosztás:

Közös jen-stabilcoinnal készül Japán három bankóriása: sikeres volt az első teszt

Japán három legnagyobb bankcsoportjának meghatározó bankjai sikeresen lezárták közös jenalapú stabilcoinjuk és a hozzá kapcsolódó nemzetközi fizetési rendszer próbaüzemét. Az SMBC, a Mizuho és az MUFG együttműködése közelebb viheti a bankszektort ahhoz, hogy a blokkláncon mozgatható digitális pénzt vállalati átutalásokban is alkalmazza. Az éles indulás azonban még további vizsgálatoktól és előkészítéstől függ.
2026. 10. 17. 17:00
Megosztás:

Az újraiparosítás ára: mely ágazatok a valódi nyertesek?

A GKI adatai szerint az elmúlt 10 évben 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra Magyarországon. Ennek ellenére a feldolgozóipar GDP-aránya csökkenő tendenciát mutat.
2026. 10. 17. 16:00
Megosztás:

Az elektromos hálózat állapota az ingatlan értékét is befolyásolja

A falak mögött futó vezetékek hibája sokáig észrevétlen maradhat. Egy sérült szigetelés, laza csatlakozás vagy nem megfelelően működő védőberendezés azonban áramütéshez, készülékkárhoz, sőt tűzhöz is vezethet. A rendszeres ellenőrzés ezért a lakók biztonságát és az ingatlan állapotának megóvását egyaránt szolgálja.
2026. 10. 17. 15:00
Megosztás:

14 évesen már a gyerekek több mint felének van bankszámlája

A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál: míg 12 éves korban még csak minden negyedik gyermek rendelkezik bankszámlával, 14 évesen már a gyerekek több mint fele.
2026. 10. 17. 14:00
Megosztás:

Bóna Szabolcs: innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az élelmiszer-önrendelkezés

Innovációk nélkül Európában is veszélybe fog kerülni az élelmiszer-önrendelkezés - hangsúlyozta az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter pénteken, az élelmezési világnapon Budapesten a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománykonvojának indulása előtt tartott sajtótájékoztatón.
2026. 10. 17. 13:00
Megosztás:

Magyarország használtautó-piaca továbbra is az egyik legkevésbé átlátható Európában

Magyarország használtautó-piaca továbbra is a kevéssé átláthatók közé tartozik Európában - közölte a carVertical autóipari adatszolgáltató pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 17. 12:00
Megosztás:

Moszkva kész nagyobb mennyiségben szállítani energiahordozókat Európának

Oroszország készen áll arra, hogy nagyobb mennyiségben szállítson energiahordozókat Európába - jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes pénteken Moszkvában az idei Oroszországi Energiahét című fórumon.
2026. 10. 17. 11:00
Megosztás:

Ukrajnáról tárgyalt az orosz elnök és a pápa

Az ukrajnai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és XIV. Leó pápa - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
2026. 10. 17. 10:00
Megosztás:

A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében.
2026. 10. 17. 09:00
Megosztás:

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás: