Kockázatmegosztással segíti az OTP ukrajnai bankjának hitelezési tevékenységét az EBRD

A portfoliókockázat megosztását elősegítő konstrukcióval támogatja az OTP ukrajnai leánybankjának hitelkihelyezési tevékenységét az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Kockázatmegosztással segíti az OTP ukrajnai bankjának hitelezési tevékenységét az EBRD

A közép- és kelet-európai gazdaságok átalakulásának támogatására 1991-ben alapított londoni pénzintézet hétfői tájékoztatása szerint a kockázatmegosztó eszköz révén az ukrajnai OTP-érdekeltség 200 millió euró értékű új finanszírozást nyújthat az ukrajnai üzleti magánszektornak. A konstrukció 50 százalékig terjedő mértékben fedezi a 200 millió eurós csomag hitelkockázatait.

A program az EBRD ismertetése szerint elősegíti, hogy az OTP ukrajnai bankja kritikus fontosságú ágazatoknak, köztük az agrárszektornak, az energiaiparnak, a feldolgozóiparnak és a közlekedési hálózatnak nyújthasson hitelfinanszírozást.

Az EBRD-konstrukcióhoz részleges hitelveszteség-fedezeti támogatást nyújt az Európai Unió is.

Az EBRD hangsúlyozza hétfői tájékoztatásában, hogy a mostani portfoliókockázat-megosztási konstrukció az ötödik, egyben az eddigi legnagyobb ilyen jellegű tranzakció, amelyet az OTP ukrajnai leánybankjának nyújt.

A bank közölte: a háború kitörése óta eddig aláírt EBRD-garanciavállalások a hétfőn bejelentett OTP-konstrukcióval együtt csaknem 2 milliárd euró értékű finanszírozást tettek lehetővé az ukrán gazdaság számára.

A kockázatmegosztással nyújtott hitelek 20 százalékig terjedő mértékben hosszú távú beruházásokhoz nyújtanak finanszírozási támogatást az ukrajnai magánszektor mikro-, kis- és középvállalatainak EU-normáknak megfelelő és zöld technológiák meghonosítására, javítva e vállalati szféra hazai és külső versenyképességét - áll az EBRD hétfői tájékoztatásában.

Az EBRD hangsúlyozza: a hasonló kockázatmegosztási megállapodások új elemeként további befektetési ösztönzőkben részesülhetnek azok az ukrajnai hitelfelvevő cégek, amelyeknek a háború miatt megsemmisült az eszközállományuk, egyéb veszteségeket szenvedtek vagy más helyszínekre kellett települniük, illetve háborús veteránokat segítenek vissza a munkaerőpiacra.

Az EBRD a háború kezdete óta több mint 5,4 milliárd euró finanszírozást nyújtott Ukrajnának, és ebből tavaly 1,6 milliárd eurót folyósított.

A bank kormányzótanácsa 2023 decemberében jóváhagyta az igazgatóság által az ukrajnai támogatási programok folytatására kért 4 milliárd eurós tőkeemelést, amellyel az EBRD befizetett alaptőkéje 34 milliárd euróra emelkedett.

Az EBRD számításai szerint a tőkeemelés a háború időtartama alatt az eddigihez hasonló mértékű éves finanszírozást tesz lehetővé Ukrajna számára, és további támogatást biztosít a háború utáni újjáépítéshez.

Mekkora a munkanélküliség az euróövezetben?

Novemberben az elemzők által vártnak megfelelően rekordalacsony szinten stagnált a munkanélküliség az euróövezetben, és az Európai Unióban is az októberivel megegyező munkanélküliségi rátát regisztrált az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden közzétett adatai szerint.
2025. 01. 08. 08:00
Megosztás:

Új AI kriptovaluta felülmúlhatja a Solanát (SOL) és a Ripple-t (XRP) – Képes lesz 45-szörös növekedésre az első negyedévben?

Az MI szektor tavaly kiemelkedően teljesített, és várhatóan idén sem lassít a lendülete.
2025. 01. 08. 07:30
Megosztás:

Invitation to Tender for Annual Financial Statement Audit – Allianz Group

Allianz Hungária Biztosító Zrt., Allianz Alapkezelő Zrt.
2025. 01. 08. 07:00
Megosztás:

Szalmonellával szennyezett liszt forgalomból kivonásra

Szalmonella jelenléte került kimutatásra egy Szlovéniából Magyarországra érkezett lisztben. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a magyar családok és fogyasztók védelme érdekében felvette a kapcsolatot az érintett áruházlánccal. Az áruházlánc kivonta a forgalomból a kifogásolt terméktételt, a hatóság pedig a továbbiakban is figyelemmel kíséri a vállalkozás által megtett intézkedéseket.
2025. 01. 08. 06:00
Megosztás:

Repülőrajthoz készülődik a lakáspiac, erős évet vetítenek előre az első adatok

Erőteljes évkezdet van kibontakozóban a lakáspiacon az ingatlan.com elemzése szerint. Már 2024 utolsó és 2025 első napjaiban is – december 27. és január 5 között – éves összevetésben 8 százalékkal nőtt az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődések száma, ami a két évvel ezelőtti szintet 28 százalékkal haladja meg.
2025. 01. 08. 05:00
Megosztás:

Töretlen a bizalom Magyarország iránt – kiemelkedő kereslet és túljegyzés mellett zajlott kötvénykibocsátás

A mai napon az Államadósság Kezelő Központ nagy érdeklődés mellett bonyolított le sikeres eurókötvény-kibocsátást.
2025. 01. 08. 04:00
Megosztás:

Amerikának az idén is jelentős költségvetési kihívásokkal kell szembenéznie

Az Egyesült Államoknak az idén is jelentős költségvetési kihívásokkal kell szembenéznie az adósságlimittel és a kiadásokkal kapcsolatos krónikus belpolitikai nézeteltérések miatt - áll a Fitch Ratings kedden Londonban ismertetett éves előrejelzésében.
2025. 01. 08. 03:00
Megosztás:

Már igényelhető a munkáshitel fiataloknak

Már igényelhető az akár 4 millió forintos kamatmentes munkáshitel fiataloknak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szóvivője a kormány Facebook-oldalán kedden.
2025. 01. 08. 02:00
Megosztás:

Emelt családi adókedvezményt szeretnél? Akkor nyilatkozz már most januárban!

A kiskorú gyermeket nevelő szülők adóalapját csökkentő családi kedvezmény mértéke 2025. július 1-jétől 50 százalékkal nő, így a kétgyerekes családok az év második felében már nem havi 40 ezer, hanem 60 ezer forint adót és járulékot takarítanak meg.
2025. 01. 08. 01:00
Megosztás:

Polkadot (DOT) árfolyam előrejelzés – Polkadot kriptovaluta friss technikai elemzés

A Polkadot (DOT) az egyik legfontosabb blokklánc projekt, amely lehetővé teszi a különböző blokkláncok közötti interoperabilitást, így megkönnyítve az adatok átvitelét a hálózatok között. A DOT token kulcsfontosságú szerepet játszik a hálózat biztonságában és irányításában, valamint a parachain aukciók során is nélkülözhetetlen.
2025. 01. 08. 00:01
Megosztás:

ÉLŐ Solana (SOL) árfolyam elemzés – Solana kriptovaluta előrejelzés és technikai kilátások

A Solana (SOL) az egyik legnépszerűbb és leggyorsabban növekvő blokklánc-platform, amely nagy skálázhatóságot és alacsony tranzakciós költségeket kínál. Az elmúlt időszakban a SOL árfolyama jelentős volatilitást mutatott, és bár hosszú távon növekedő trend látható, rövid távon hullámzó mozgások tapasztalhatók. Az alábbi elemzés bemutatja a Solana jelenlegi technikai helyzetét és előrejelzéseit, hogy segítsen a befektetőknek megérteni a következő időszak várható mozgásait.
2025. 01. 07. 23:30
Megosztás:

Dúró Dóra: a mezőgazdaság kiemelt ágazat

A Mi Hazánk Mozgalom programjában a mezőgazdaság kiemelt ágazat - mondta Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese kedden Bonyhádon, sajtótájékoztatón.
2025. 01. 07. 23:00
Megosztás:

Már igényelhető a munkáshitel fiataloknak

Már igényelhető az akár 4 millió forintos kamatmentes munkáshitel fiataloknak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szóvivője a kormány Facebook-oldalán kedden.
2025. 01. 07. 22:00
Megosztás:

Az autóvásárlók kétharmada használt autóban gondolkodik Magyarországon

Magyarországon az autóvásárlást tervezők kétharmada inkább használt autót vásárolna, az átlag 6 évesnél idősebb járműben gondolkodik - derül ki a Das WeltAuto online reprezentatív felméréséből, amelyről kedden közleményben tájékoztatták az MTI-t.
2025. 01. 07. 20:00
Megosztás:

Az Aldi szalmonellával szennyezett hajdinalisztet hívott vissza a forgalomból

Az Aldi szalmonellával szennyezett Happy Harvest hajdinalisztet vonat ki a forgalomból, a visszahívott termék minőségmegőrzési ideje 2025. november 20. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.
2025. 01. 07. 19:00
Megosztás:

Több újítással is előrukkolt az Nvidia

Ma kezdődött Las Vegasban a technológiai expo, a CES, ahol az Nvidia is képviselteti magát.
2025. 01. 07. 18:00
Megosztás:

Egyre népszerűbb az online vásárlás, taroltak az AI chatbotok és a részletfizetés

Az Adobe Analytics adatai szerint a 2024-es ünnepi szezonban közel 9 százalékkal nőtt az online költés az Egyesült Államokban.
2025. 01. 07. 17:30
Megosztás:

Amerika gyászol

Csütörtökön zárva lesz az amerikai tőzsde a december végén 100. életévében elhunyt Carter elnökre emlékezve.
2025. 01. 07. 16:30
Megosztás:

Bízza a szakértőkre! Google Ads hirdetéskezelés cégeknek

Az online hirdetési platformok palettája régóta nagyjából egyenletes képet mutat, a hozzájuk kötődő megoldások és algoritmusok ugyanakkor sokszor változnak, ezzel olykor alapjaiban írva át a sikeres kampányok feltételeit. Nincs ez másként a Google esetén sem, így nem szégyen segítséget kérni.
2025. 01. 07. 15:30
Megosztás:

Indonézia a BRICS teljes jogú tagja lett

A BRICS elnökségét 2025-ben betöltő Brazília bejelentette Indonézia csatlakozását teljes jogú tagként a csoporthoz.
2025. 01. 07. 15:00
Megosztás: