Könnyebben kaphatnak a jövőben felújítási támogatott hitelt egyes vállalkozók

Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján örülhetnek azok az átalányadózó egyéni vállalkozók, őstermelők, akik ki szeretnék használni az Otthonfelújítási támogatást és az ahhoz kapcsolódó támogatott kölcsönt.

Könnyebben kaphatnak a jövőben felújítási támogatott hitelt egyes vállalkozók

Az Otthonfelújítási támogatás 2025 januárjától újra elérhető. Az 5 ezer főnél kevesebb lakosú településeken élők otthonuk korszerűsítése esetén utólag visszakaphatják a munkálatok költségének a felét, legfeljebb 3 millió forintot.

Ezen támogatás utólagos, vagyis az érintett családoknak valamilyen más forrásból kell megfinanszírozniuk a munkálatokat. Ha nincs elegendő saját megtakarítás ehhez, akkor az érdeklődők kaphatnak erre a célra egy kedvezményes kamatozású támogatott hitelt is.

Ez utóbbi természetesen egy banki hitel, ami azt is jelenti, hogy meg kell feleleni az érdeklődőknek a bank bírálati előírásainak is. Ezen belül kiemelten fontos, hogy az igénylő rendelkezzen megfelelő összegű jövedelemmel.

Kedvezőbb feltételekkel fogadják el az átalányadózók jövedelmét

Az éjszaka megjelent jogszabálytervezet alapján egyes vállalkozói jövedelmeket a hitelbírálat során az eddigiekhez képest kedvezőbb feltételekkel fognak figyelembe venni.

Az őstermelők és egyes átalányadózást választó egyéni vállalkozások bevételének a felét jövedelemnek kell tekintenie a banknak a kérdéses kölcsön bírálata során.

Miért jelent könnyítést ez a változás?

Az átalányadózás lényege az, hogy a vállalkozás bevételének egy fix részét tekintik költségnek, a maradék rész minősül jövedelemnek. Azokat a vállalkozásokat érinti az új tervezet, amelyeknél a költséghányad meghaladja az 50 százalékot.

Ezen vállalkozóknál ugyanis a bankok alapból a bírálat során levonnák a bevételből a költséghányadot a jövedelem megállapítása során. Az ebből adódó alacsony jövedelem pedig nem minden esetben bírná el a kérdéses hitel törlesztőrészletét.

De milyen ágazatok esetében merülhet fel ez a lehetőség?

A bevételek 80%-a minősülhet költségnek – ide sorolt ágazatok a mezőgazdasági, erdőgazdálkodási, építőipari kivitelezés, bányászati, mezőgazdasági, betakarítást követő szolgáltatás, vadgazdálkodáshoz kapcsolódó szolgáltatás, erdészeti szolgáltatás, halászati tevékenység, halgazdálkodási tevékenység, feldolgozóipari termék-előállítás és szolgáltatás, bérmunkában végzett szolgáltatások és az egyéb sokszorosítás, speciális szaképítés (ideértve az épületgépészeti berendezések javítását is, ipari gép, berendezés, eszköz javítása, gépjárműjavítás, személyi, háztartási cikk javítása, taxis személyszállítás, egyéb máshová nem sorolt szárazföldi személyszállítás, sofőrszolgálat, közúti áruszállítás, számítógép, kommunikációs eszköz javítása, fényképészet, textil, szőrme mosása, tisztítása, szépségápolás, hobbiállat-gondozás, kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendelet alapján folytatott vendéglátó tevékenység, járművezető-oktatás, egyetemes postai szolgáltató megbízása alapján elvégzett postai közreműködői, egyéb tevékenység.

- A bevételek 90%-a minősül költségnek – ide sorolják a kiskereskedelmi tevékenységet folytatókat.

- A bevételek 90%-a minősül költségnek az átalányadózó őstermelők esetében is.

Az ilyen ágazatban tevékenykedő átalányadózó vállalkozók a változás hatálybalépését követően könnyebben kaphatnak felújítási támogatott hitelt, mert a bankok a bevételük nagyobb arányát fogják jövedelemnek tekinteni. (Természetesen az egyes banki gyakorlatok között még mindig komoly különbségek maradhatnak.) A változás a végleges jogszabály kihirdetését követő 15. napon lépne életbe.

A Bankmonitor szakértői szerint ebben nincs igazán meglepetés. Hasonló intézkedést, döntést hoztak tavaly októberben, akkor a Babaváró, CSOK Plusz, Falusi CSOK esetében tették meg ezt az engedményt. Az éjszaka megjelent tervezet alapján az otthonfelújítási támogatott kölcsön ide vágó előírásait „csak” hozzáigazították a többi támogatáshoz.

Tőkepiaci csúcsteljesítmények az idei BÉT Legek díjátadón

Több mint 25 éves hagyományra tekint vissza a Budapesti Értéktőzsde által szervezett BÉT Legek díjátadó, amely mostanra a hazai tőkepiac egyik legfontosabb eseményévé vált. Az idei gálán a BÉT 18 kategóriában ismerte el a piaci szereplők 2025-ös teljesítményét, díjazva a kiemelkedő eredményeket és a tőkepiac fejlődéséért tett lépéseiket. Az eseményt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke nyitotta meg, hangsúlyozva a magyar tőkepiac stabilitásának és versenyképességének jelentőségét.
2026. 03. 01. 09:00
Megosztás:

Tovább élesedik a verseny: újabb bank csökkentett kamatot az Otthon Startnál

Márciustól újabb banknál érhető el 3 százalék alatti kamat mellett az Otthon Start hitel. A MagNet Bank ajánlatában tavasztól már 2,80 százalékos kamatszint szerepel. A Bankmonitor szakértői ennek apropóján összeszedték, hogy hol milyen kamat mellett lehet igényelni a kérdéses támogatott hitelt.
2026. 03. 01. 08:00
Megosztás:

4,2 milliárd dollárnyi USDT befagyasztva – szigorít a Tether a kriptobűnözés ellen

Három év alatt összesen 4,2 milliárd dollár értékű USDT került feketelistára a Tether döntése nyomán. A világ legnagyobb stabilcoin-kibocsátójának lépései jól jelzik: a kriptoeszközökhöz kapcsolódó bűncselekmények és a szankciós kockázatok miatt a szabályozói nyomás érezhetően fokozódik. A befagyasztás ugyanakkor nem egyenlő vagyonelkobzással – és önmagában nem bizonyít bűnösséget sem.
2026. 03. 01. 07:00
Megosztás:

Proof of Work vs. „Proof of War”: Bitcoin biztonság kontra fiat pénzrendszer

A Bitcoin energiaalapú biztonsági modellje és a fiat pénzek politikavezérelt működése közötti különbség újra a szakmai viták középpontjába került. A „proof of work” és a „proof of war” kifejezések éles retorikai ellentétet rajzolnak fel a digitális, decentralizált pénz és az államilag kibocsátott valuta között – miközben az energiaárak, az infláció és a monetáris politika aktuális kérdései tovább fűtik a diskurzust.
2026. 03. 01. 06:00
Megosztás:

A Nébih tipp: ideje rendet tenni a hűtőben és a kamrában

A tavasz közeledte jó alkalom arra, hogy a hűtőszekrényt és kamrát is átvizsgáljuk, rendbe tegyük. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Program praktikus tanácsokkal hívja fel a figyelmet a rendszeres ellenőrzés és takarítás fontosságára. A helyes élelmiszer-elrendezés mind az élelmiszerbiztonság, mind az élelmiszerpazarlás csökkentése szempontjából alapvető.
2026. 03. 01. 05:00
Megosztás:

Begyújtotta a rakétákat a 4iG: Soha nem látott pénzügyi eredményeket ért el a cégcsoport

A 4iG Csoport történetének legerősebb pénzügyi évét zárta 2025-ben: konszolidált nettó árbevétele 733,88 milliárd forintra, EBITDA-ja 275 milliárd forintra emelkedett, mindkettő történelmi csúcsot jelent.
2026. 03. 01. 04:00
Megosztás:

Befejeződött a Bászna Gabona Zrt. károsultjainak állami kárrendezése

A kormány gyors reakciójának köszönhetően másfél hónap alatt a pénzükhöz juthattak a Bászna Gabona Zrt. károsultjai - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter a tárca által az MTI-hez szombaton eljuttatott közlemény szerint.
2026. 03. 01. 03:00
Megosztás:

Ennyi lesz a liszt, a cukor, az étolaj és a tojás ára márciustól

Az üzletekben tapasztalható árváltozások most jóval visszafogottabbak, mint a korábbi, erőteljes inflációs időszakban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen mindegy lenne, mikor és melyik boltban tesszük a kosárba az alapélelmiszereket.
2026. 03. 01. 02:00
Megosztás:

Kevés a nyugdíjad? Így lehet emelést kérni hivatalos úton

Sokan csak akkor szembesülnek vele, mennyire alacsony az ellátásuk, amikor már hónapok óta próbálnak kijönni a pénzből. Pedig a nyugdíjrendszer nem zárja ki teljesen a segítséget: méltányossági alapon többféle támogatás is kérhető. Mutatjuk, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, ha kevésnek érzed a nyugdíjadat.
2026. 03. 01. 01:00
Megosztás:

Városi épületfejlesztést segítő algoritmust fejlesztett az EFERTE Kft.

Tartószerkezetet vizsgáló döntéstámogató algoritmust és hozzá kapcsolódó adatbázist fejlesztett az EFERTE Mérnöki Tanácsadó és Szolgáltató Kft. a meglévő városi épületek fejlesztésének segítésére, a 257,6 millió forint összköltségvetésű projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól kapott 199,9 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével valósult meg - közölte az EFERTE Kft. az MTI-vel.
2026. 03. 01. 00:05
Megosztás:

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása, ott halad át a világ nyersolaj-kereskedelmének mintegy harmada - mondta a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.
2026. 02. 28. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 9. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 28. 22:00
Megosztás:

Pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moodys

A felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal a véleményével indokolta a negatív korrekciót, hogy a szerbiai politikai kockázatok jelentős erősödése a korábban vártnál nagyobb visszahúzó erőt gyakorol a szerb gazdaság növekedésére, és lefulladt a szerb EU-csatlakozási folyamat is.
2026. 02. 28. 21:00
Megosztás:

Nem kezdődött el a harmadik világháború, de új korszak kezdődik

Aleksandar Vucic szerb államfő szerint a közel-keleti konfliktus nem jelenti a harmadik világháború kezdetét, ugyanakkor a világ olyan új korszakba lép, amelyben a nemzetközi jog egyre kevésbé lesz meghatározó. Úgy vélte, jelentősen emelkedhet az olaj ára is.
2026. 02. 28. 20:00
Megosztás:

1,71 milliárd dolláros kriptobányászati veszteség után irány az AI: új pályára áll a MARA?

Brutális negyedéves mínuszt jelentett a MARA Holdings, miután a Bitcoin árfolyamesése letarolta a mérleget. A cég azonban nem csupán túlélni akar: mesterséges intelligencia-adatközpontokkal és egy francia energetikai óriás leányvállalatával közösen teljesen új üzleti modellt építene.
2026. 02. 28. 19:00
Megosztás:

Több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start program

A lakásvásárlást tekintve több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start hitelprogram - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a program bevezetése óta eltelt hat hónap eredményeit ismertetve szombaton Debrecenben.
2026. 02. 28. 18:00
Megosztás:

Iráni konfliktus - Kína a katonai műveletek azonnali leállítását sürgeti

Kína nagyfokú aggodalmát fejezte ki az Izrael és az Egyesült Államok által Irán ellen végrehajtott légitámadások miatt, és a katonai műveletek leállítását sürgeti - közölte szombaton a kínai külügyminisztérium.
2026. 02. 28. 17:00
Megosztás:

Több mint 531 milliárd SHIB áramlott a tőzsdékre – Komoly nyomás alá került a Shiba Inu árfolyama

A Shiba Inu ismét kritikus ponthoz érkezett. Az on-chain adatok szerint egyetlen nap alatt több mint 531 milliárd SHIB token került kriptotőzsdékre, ami erős eladói nyomásra utal. A technikai kép továbbra is gyenge, a hétvégi alacsony likviditás pedig felerősítheti az árfolyammozgásokat.
2026. 02. 28. 16:00
Megosztás:

Megközelítette a 4 milliárd forintot a CIG Pannónia nyeresége tavaly

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 59,7 milliárd forintos díjbevétel mellett 3,958 milliárd forint adózott eredménnyel zárt tavaly - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 28. 15:00
Megosztás:

A Leapmotor kínai autómárka gyors ütemben bővíti hálózatát Európában

A Leapmotor kínai autómárka a Stellantis kiterjedt márkakereskedői hálózatába integrálódva gyors ütemben erősíti európai jelenlétét - tájékoztatta a C Automobil Import Kft. az MTI-t szombaton.
2026. 02. 28. 14:00
Megosztás: