Környezetvédelmi biztosítás - Közel 20 ezer hazai gazdasági szervezetet érinthet az új rendelet

A környezetvédelmi biztosítás szabályait összegző január 1-jén életbe lépett – közel 20 ezer hazai gazdasági szervezetet érintő – rendelet jelentős változást és azonnali lépéseket eredményezhet a hazai vállalkozások életében. Az érintett vállalatoknak minimum 10, de akár egyes esetekben – a Colonnade Biztosító becslései alapján - 100 milliós biztosítási összeggel rendelkező környezetvédelmi biztosítást kell kötniük az idei évtől.

Környezetvédelmi biztosítás - Közel 20 ezer hazai gazdasági szervezetet érinthet az új rendelet

2024. január 1-jén lépett hatályba a környezetvédelmi biztosítás szabályait is összegző új kormányrendelet, mely értelmében az idei évtől számos hazai gazdálkodó szervezetnek kell rendelkeznie minimum 10 millió forint vagy afeletti – egyes vállalatok esetében a Colonnade Biztosító becslései szerint - akár 30-50-100 millió forint biztosítási összegű környezetvédelmi biztosítással. A környezetvédelmi biztosítás pontos – jogszabály szerint elvárt - összegét a kormányrendeletben megadott képlet alapján kell a biztosításra kötelezett szervezetnek kikalkulálniuk.

Kiket érint a rendelet?

A rendelet nem csak a hulladéklerakót üzemeltető vagy hulladékgazdálkodási tevékenységet folytató, hanem minden olyan gazdálkodó szervezetre vonatkozik, mely tevekénységével éves szinten több, mint 2000 kg nem veszélyes hulladékot, vagy 200 kg-nál több veszélyes hulladékot, vagy 5000 kg-nál több nem veszélyes építési-bontási hulladékot termel. Bár ezek a mennyiségek látszólag soknak tűnhetnek, számos olyan vállalkozás is érintett lehet, melyre első nem is gondolnánk: akár egy nagyobb méretű élelmiszerüzlet, étterem, kifőzde vagy szálloda, egy autó- vagy gumiszervíz, de akár egy gyógyszertár vagy egy hentesüzlet is elérheti a rendeletben meghatározott éves hulladékmennyiséget. Az előzetes becslések szerint mintegy 20.000 hazai gazdálkodó szervezet, vállalkozás tartozhat a rendelet hatálya alá.

Mit tartalmaz(hat) a környezetvédelmi biztosítás?

A környezetvédelmi biztosítás a biztosított tevékenységével okozott, előre nem látható, véletlen bekövetkezett környezeti károk – például talaj, felszíni vizek, talajvíz, levegő szennyeződés - felszámolásának finanszírozására szolgál. A biztosítás emellett – egyes biztosítóknál - fedezetet nyújthat a biodiverzitásban okozott kárra, a kárenyhítési költségekre, valamint a környezetszennyezési eset kapcsán felmerülő jogvédelmi költségekre, vagy akár kiegészítő szolgáltatásként a szállítási tevékenységre is kiterjedhet.

„Az, hogy az egyes környezetvédelmi biztosítások milyen környezetszennyezéssel kapcsolatos káresetekre és egyéb ilyenkor felmerülő járulékos költségekre nyújtanak fedezetet, biztosítótársaságonként eltérő lehet. Ezért érdemes mindenképp alaposan tájékozódni arról, hogy mit tartalmaznak pontosan a biztosítási feltételek” – javasolja Faraga Gábor, a Colonnade Biztosító Vállalati Igazgatóságának vezetője. „Vannak olyan biztosítások, melyek kizárólag a telephelyen bekövetkezett káreseményekre biztosítanak, míg mások – például a Colonnade Biztosító környezetvédelmi biztosítása – a biztosított tevékenységéből fakadó, telephelyen kívül bekövetkezett környezetszennyezés esetén is fedezetet nyújt feltakarítási költségekre, személyi sérülésre vagy dologi kárra.”  

Milyen környezetszennyezési esetek lehetnek, mire vonatkozik a biztosítás?

Környezetszennyezés kapcsán két típust különböztetünk meg: a balesetszerűen bekövetkezett, valamint a folyamatos környezetszennyezést. „Mindkét eset jelentős környezeti, valamint anyagi károkkal járhat, ugyanakkor az utóbbira a legtöbb hazai biztosító kínálatában jelenleg elérhető környezetvédelmi biztosítás nem nyújt fedezetet” – tette hozzá Faraga Gábor.

Vannak olyan esetek, mikor az adott vállalkozás eleget tesz kármegelőzési kötelezettségének, mégis – folyamatos – környezetszennyezés következik be, mely csak huzamosabb idő elteltével kerül észlelésre, mikor már jelentős károkat okozott a környezetben.

Néhány példa folyamatos környezetszennyezésre:

- A legtöbb építőipari gép dízel üzemanyaggal és különböző hidraulikus rendszerekkel működik. A nagy gépek, például a buldózerek 300-400 litert képesek egyszerre szállítani. Ha az üzemanyag-szivárgást hosszú ideig nem veszik észre, az hozzájárulhat a talaj- vagy vízszennyezéshez.

- A vállalat telephelyén keletkező égéstermék kibocsátása során a monitorozás ellenére tartós időtartamban kibocsátási határérték túllépés történik, ezáltal károsodik a levegő.

- Hűtési hiba és ammónia szivárgás miatt 900 m3 ammónia tartalmú hűtővíz került a csatornarendszerbe, az ammónia már napok óta szivárgott mielőtt bárki észrevette volna. Ennek következtében a folyó egy 10 km hosszú szakaszán mintegy 1700 kg hal pusztult el. A helyreállítás során gondoskodni kellett például a halak visszatelepítéséről is.

Tekintettel arra, hogy a balesetszerűen bekövetkező környezetszennyezési esetek mellett, a folyamatos - véletlen, minden körültekintés ellenére is - bekövetkező környezettszennyezési esetekre is van több hazai, valamint nemzetközi példa – mely akár elérheti a több tízezer vagy épp millió eurós költségeket - a Colonnade Biztosító – a piacon egyedülálló módon úgy alakította ki környezetvédelmi biztosítását, hogy az ilyen biztosítási események kapcsán is anyagi segítséget nyújtson ügyfeleinek.

A korábban megkötött környezetszennyezési felelősségbiztosítás nem felel meg az új rendeletnek

A piaci igényekhez igazodva, az elmúlt években megjelentek hazánkban is a biztosítók kínálatában, így van több olyan vállalat is, mely már rendelkezik valamilyen fajta környezettszennyezési felelősségbiztosítással. Ugyanakkor – bár ezek a típusú biztosítások számos káreseményre nyújtanak fedezetet – 100%-ban nem felelnek meg a 2024. január 1-jétől életbe lépő új kormányrendeletnek. Így ezeknek a vállalkozásoknak is mindenképp érdemes felülvizsgálni a szerződéseiket, tájékozódni a piacon elérhető – a rendelet elvárásainak is megfelelő - termékekről, valamint felvenni a kapcsolatot biztosítási szakértőikkel.


HYPE árfolyamrobbanás: short squeeze vitte 58 dollár fölé a Hyperliquid tokenjét

A Hyperliquid natív tokenje, a HYPE látványos emelkedéssel került ismét a kriptopiaci figyelem középpontjába. A token árfolyama csütörtökön 58 dollár fölé ugrott, mindössze néhány százalékra történelmi csúcsától. A rali mögött elsősorban egy erőteljes short squeeze, a növekvő intézményi érdeklődés, valamint a Hyperliquid köré épülő ETF-narratíva állhat.
2026. 05. 21. 12:00
Megosztás:

Új interaktív felülettel tájékoztat Magyarország nemzetközi kapcsolatrendszeréről a KSH

Új termékkel bővíti digitális kínálatát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A "Magyarország külkapcsolatai" nevű interaktív dashboard célja, hogy strukturált, vizuálisan is könnyen befogadható módon mutassa be az ország globális és regionális beágyazottságát, valamint gazdasági és társadalmi kapcsolatrendszerét - hívta fel a figyelmet csütörtökön a hivatal.
2026. 05. 21. 11:30
Megosztás:

SpaceX: 1 milliárd dollár feletti Bitcoin-vagyon derült ki az IPO előtt

Elon Musk űripari vállalata, a SpaceX történelmi tőzsdei bevezetésre készül, miközben az IPO-dokumentumokból kiderült: a cég mérlegében több mint 1 milliárd dollár értékű Bitcoin is szerepel. A nyilvánosságra hozott adatok alapján a SpaceX nemcsak technológiai és űripari óriásként, hanem jelentős intézményi Bitcoin-befektetőként is egyre nagyobb figyelmet kap a kriptopiacon.
2026. 05. 21. 11:00
Megosztás:

Estek a hozamok - mi lesz az állampapírokkal így?

Miután a tegnap délutáni hírek szerint közelebbinek tűnik a megállapodás Irán és az USA között, nagyot estek az energiahordozók árai és a kötvényhozamok tegnap.
2026. 05. 21. 10:30
Megosztás:

Visszapattantak az amerikai indexek

Háromnapos lejtmenet után emelkedni tudtak az amerikai részvénypiacok, mind a három fontos index 1 százalék feletti pluszban zárt, amit az olajár esése és a kötvényhozamok csökkenése katalizált.
2026. 05. 21. 10:00
Megosztás:

Közel kéthetes csúcson zártak az európai tőzsdék

Európában erős napot zártak a tőzsdék szerdán. A Stoxx 600 1,5%-kal 620 pontra emelkedett, a német és francia indexek is 1% feletti pluszt mutattak. A technológia, a bankszektor, a bányászati papírok és a védelmi szektor húzták a piacot. A brit inflációs adat segített a hangulaton az Egyesült Királyságban: az áprilisi CPI 2,8%-ra lassult, a vártnál kedvezőbb adat után a brit 10 éves hozam is lejjebb került.
2026. 05. 21. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint árfolyama reggel

Gyengült a forint csütörtökön reggel a főbb devizákkal szemben a szerda esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 05. 21. 09:00
Megosztás:

37 európai bank állt be a Qivalis euróalapú stabilcoin-projektje mögé

Egyre komolyabb lendületet vesz Európában az euróhoz kötött stablecoinok piaca. Az amszterdami Qivalis fintechcég mögé már 37 jelentős európai bank sorakozott fel, ami új szintre emelheti a digitális eurófizetések, a blokklánc-alapú elszámolások és a szabályozott kriptoeszközök szerepét a kontinensen.
2026. 05. 21. 08:30
Megosztás:

Megerősített kapacitásokkal készül a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Megerősített kapacitásokkal, több ülőhellyel, erősítésre kész tartalékjárművekkel és nagyobb munkavállalói létszámmal készül a MÁV-csoport a pünkösdi hosszú hétvégére.
2026. 05. 21. 08:00
Megosztás:

Márciusban ismét erőteljesen emelkedtek a keresetek

Márciusban ismét erőteljesen emelkedtek a hazai keresetek, bár a növekedés kissé lassult februárhoz képest; az MTI-nek nyilatkozó elemzők az év végéig a mostanihoz hasonló, esetleg valamivel kisebb béremelkedésre számítanak.
2026. 05. 21. 07:30
Megosztás:

Vezetőváltás a Henkel Magyarország élén

Kocsis Zoltánt nevezték ki a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatójává, miután Dr. Fábián Ágnes lezárta 30 éves, kimagasló karrierjét.
2026. 05. 21. 07:00
Megosztás:

Egy tanulmány szerint a magyarországi autók 57%-a sérült, 1,8%-uk pedig súlyos roncsokat rejt

A Magyarországon vizsgált, járműtörténeti jelentések alapján ellenőrzött autók jelentős részéről (57,3%) derült ki, hogy érte már kár. Míg az apróbb esztétikai sérülések általában nem befolyásolják az autó műszaki állapotát, a magyar utakon olyan járművek is futnak, amelyeknek komoly baleseti múltjuk van.
2026. 05. 21. 06:30
Megosztás:

Egyre több ügyfél kerülhet bajba számla nélküli kivitelezés miatt

Szakértők szerint a számla nélküli kivitelezés nemcsak jogi, hanem komoly garanciális kockázatot is jelenthet a lakásfelújításoknál. A nyílászárópiacon egyre nagyobb hangsúlyt kap, hogy a vásárlók pontos dokumentációt és hivatalos számlát kérjenek, különösen hosszú távú beruházások esetén. A szakma képviselői arra figyelmeztetnek: bizonylat nélkül egy későbbi vita vagy meghibásodás esetén az ügyfél könnyen bizonyítási nehézségekbe ütközhet.
2026. 05. 21. 06:00
Megosztás:

A magyar dolgozók 62%-a úgy érzi romlott a vásárlóereje

A wherewework.hu karrierplatform fizetési elégedettséget és munkahelyi biztonságérzetet vizsgáló kutatása szerint a magyar munkavállalók visszajelzéseiben erősen megjelenik a pénzügyi és egzisztenciális bizonytalanság érzete: a dolgozók 62%-a gyengébb vásárlóerőről számol be, 52% elégedetlen a fizetésével, míg 43% nem érzi biztonságban jelenlegi pozícióját a következő 12 hónapban. A felmérés ugyanakkor azt is mutatja, hogy Magyarországon az AI-t a válaszadók többsége nem a munkahelyi biztonságot fenyegető tényezőként, hanem inkább a munkavégzés hatékonyságát javító technológiaként látja.
2026. 05. 21. 05:30
Megosztás:

Öreg járművek, elszaladó árak: merre tart a magyar autópiac?

Magyarország látványosan elmarad az uniós átlagtól az autók számában, életkorában és az újautó-vásárlások terén is. Ez a lemaradás ugyanakkor komoly növekedési potenciált is tartogathat, éppen ezért a következő évek kulcskérdése az, hogy sikerül-e érdemben közelebb jutnunk az európai szinthez - írja közleményében a Bank360. A pénzügyi szakportálnak Hanczár Zsolt, az Euroleasing Zrt. gépjármű-értékesítési igazgatója segített eligazodni az autópiacon.
2026. 05. 21. 05:00
Megosztás:

85 millió forintért kelt el Hantaï Simon festménye a Virág Judit Galéria kortárs aukcióján

A hatalmas sikert hozó klasszikus árverés után a háború utáni és kortárs művek aukciójával és egy 85 milliós leütéssel folytatta a tavaszi szezont a Virág Judit Galéria. A világ egyik leghíresebb magyar absztrakt festője, Hantaï Simon Festmény című monumentális képéért fizettek ennyit, de Birkás Ákos Kopf című munkája is 28 millió forintnál állt meg.
2026. 05. 21. 04:30
Megosztás:

TRX árfolyam elemzés: erős bikás trendben a Tron kriptovaluta, de túlhevült jelzések mellett jön az előrejelzés

A Tron (TRX) árfolyama az elmúlt hetekben látványos emelkedő pályára állt, és a csatolt napi grafikon alapján már a 0,36 dolláros zóna közelében mozog. A technikai indikátorok többsége vételi jelzést ad, a mozgóátlagok kifejezetten erős trendet mutatnak, ugyanakkor az RSI és a Stochastic alapján a piac már túlvett állapotba került. Ez azt jelenti, hogy a TRX technikai képe továbbra is pozitív, de rövid távon megnőtt egy korrekció vagy oldalazás esélye.
2026. 05. 21. 04:00
Megosztás:

Panellakás áráért új építésűt? Van, ahol lehetséges

Megtörtént a szinte elképzelhetetlen a lakáspiacon: annyira felgyorsult a panelek drágulása Budapesten, hogy több kerületben is minimálisra apadt az árelőnyük az új építésű otthonokhoz képest. Sőt, van olyan országosan ismert lakótelep is, ahol egy közel fél évszázados házgyári lakás árából kijöhet akár egy, a közelben épülő, zöldövezeti, lakóparki új otthon.
2026. 05. 21. 03:30
Megosztás:

Kölcsön adtam a pénzem valakinek, de nem fizet, mit tehetek jogilag?

A magyarok jelentős része nincs tisztában azzal, hogyan érdemes pénzt kölcsönadni ismerősöknek, és milyen lehetőségei vannak akkor, ha az összeget nem kapja vissza.
2026. 05. 21. 02:00
Megosztás:

Beszámítják-e a nyugdíjba a szakmunkástanulók gyakorlatát vagy a szakközépiskolai tanulmányok idejét? Rövid válasz

Igen, de nem minden esetben. A szakmunkástanulóként eltöltött idő, illetve a tanulószerződés vagy biztosítási kötelezettséggel járó gyakorlati képzés ideje beszámítható lehet a nyugdíjhoz szükséges szolgálati időbe. A puszta szakközépiskolai tanulmányi idő azonban önmagában általában nem számít szolgálati időnek, ha az nem járt biztosítási jogviszonnyal, járulékfizetéssel vagy jogszabály által külön elismert jogviszonnyal.
2026. 05. 21. 01:00
Megosztás: