Közel ezer diák vehet részt VR-űrutazáson a SpeceBuzz Hungary program keretében

Hol van pontosan Földünk helye a világűrben? Miért fontos a klímavédelem? Hogyan óvhatjuk meg közösen bolygónkat a következő nemzedékek számára? Néhány olyan kérdés, mely mindannyiunkat foglalkoztat, mégis nehezen tudjuk kézzelfoghatóvá és érdekessé tenni gyermekeink számára. A SpaceBuzz program éppen azt tűzte ki célul, hogy egy interaktív iskolai projekt keretében keltse fel a 10-12 éves fiatalok érdeklődését a világűr, a Föld bolygó, a klímavédelem és a természettudományok iránt, sőt, egy speciálisan erre a célra tervezett virtuális valóság szimuláción keresztül át is élhessék az űrutazás élményét. A SpaceBuzz Hollandiából érkező VR-rakétája ráadásul országos roadshow-ra indul, május első hétvégéjén Budapesten, ezt követően pedig három vidéki helyszínen is kipróbálhatják a programban résztvevők, milyen asztronautaként letekinteni az otthonunkat jelentő, törékeny kék bolygóra.

Közel ezer diák vehet részt VR-űrutazáson a SpeceBuzz Hungary program keretében

2018-ban Hollandiából indult hódító útjára a SpaceBuzz projekt, mely mára igazi nemzetközi mozgalommá nőtte ki magát, meghódítva számos európai országot és az Egyesült Államokat is. A program kezdeményezői az élményalapú oktatást, a mesterséges intelligenciát, a virtuális valóságot és egyéb modern technológiákat hívnak segítségül, hogy egy komplex, interaktív iskolai program keretében a gyerekek jobban megérthessék a világűrt és bolygónkat, közelebb kerülhessenek a természettudományokhoz, illetve szemléletes példákon keresztül formálódhasson a klíma- és környezetvédelemmel kapcsolatos felelősségérzetük. Az alapkoncepció egyszerű: úgy mutatni meg a Földet lakóinak, ahogy korábban még sohasem láthatták. Eddig csupán alig 600 űrhajósnak volt erre lehetősége, akik azonban különböző kulturális és társadalmi hátterük, illetve származásuk ellenére ugyanarról számoltak be: bolygónkra visszatekintve ráébredtek, mennyire törékeny világunk és mekkora kincs van valójában az emberiség kezében.

Mind asztronauták vagyunk a Föld nevű űrhajón

Egy Erasmus+ program támogatásának és a SpaceBuzz Hungary Oktatástámogató, Klíma- és Környezetvédelmi Alapítványnak köszönhetően 2022 márciusában hazánkba is elérkezett a SpaceBuzz program. A pilot projektben 21 magyar iskola 1500 tanulója vesz részt 70 felkészített pedagógus vezetésével. A gyerekek egy 12 „küldetésből” álló leckesorozaton keresztül készülhetnek fel egy virtuális űrmisszióra. A program során a diákok szórakoztató feladatok és különféle eszközök segítségével szerezhetnek ismereteket a Földről és klímájáról, a világűrről és a Naprendszerről, a minket körülvevő élő- és élettelen környezetről, és legfőképp arról, mit tehetnek annak érdekében, hogy megőrizzék bolygónk értékeit a következő nemzedékek számára. A tanulók „zöld” stratégiát dolgoznak ki saját iskolájuk számára, és a kapcsolódó tennivalók elsajátítása érdekében környezettudatossági napokat is szerveznek nekik.

„A program óriási újdonsága, hogy maximálisan figyelembe veszi a gyerekek ismeretszerzéssel kapcsolatosan megváltozott igényeit, és a modern technológiának köszönhetően élményalapon adja át nekik a nélkülözhetetlen tudást. Emellett fontos problémát igyekszik orvosolni: egyre kisebb az érdeklődés a fiatalok körében a természettudományok iránt, holott a STEM, azaz a matematikai, természettudományos, műszaki és informatikai (MTMI) készségek fejlesztése kulcsfontosságú az emberiség jövőjének szempontjából. A cél nem kisebb, mint hogy új nagyköveteket szerezzünk a bolygónknak, egy olyan új nemzedéket, mely képes jobban értékelni az otthonául szolgáló Földet és tudatos azzal kapcsolatban, hogy mi mindent tehet a hétköznapokban a környezet megóvása érdekében” – mondja Zentai István, a SpaceBuzz Hungary alapítója.

Magyar városokban „landol” a SpaceBuzz rakétája

A földi missziók teljesítését követően a résztvevő fiatalok megkezdik a felkészülést a virtuális űrutazásra, melynek helyszínéül a SpaceBuzz speciálisan erre a célra tervezett rakétája szolgál, benne a teljesen egyedülálló VR-szimulációval. A 14 perces élményutazások során a diákok a gyakorlatban is megtapasztalhatják az addig tanultakat, miközben átélhetik a korábban említett „overview” érzést, vagyis életükben először nem a Földről nézve kémlelik az égboltot, hanem az űrből tekintenek vissza a kék bolygóra. A SpaceBuzz rakétája április 29. és május 5. között országos roadshow keretében hazánkban állomásozik. A programban résztvevő diákok szervezett keretek között Budapesten, Hernádnémetiben, Hódmezővásárhelyen majd Zánkán vehetnek részt a virtuális űrutazáson.

„Nagy örömmel álltunk a kezdeményezés mellé, és úgy látjuk, hogy a SpaceBuzz felépítése, programja sok hasznos elemmel és visszajelzéssel gazdagodott a pilot időszak során. Természetesen ezek mind-mind beépíthetők a leckeanyagba és a további edukációs-technológiai eszközök biztosítása is fontos célkitűzés. Azt szeretnénk, ha a jövőben minél több hazai iskolás részese lehetne a SpaceBuzz-élménynek, mert a program üzenetei és mondanivalója nagyban összecseng a mi hitvallásunkkal: a modern űrutazás nem holmi hóbort vagy költséges kaland, hanem fontos eszköz a kezünkben ahhoz, hogy jobban megértsük a bolygónkat és a világűrt, egyben felelősséggel tekintsünk Földünkre, annak élővilágára és értékeire” – hangsúlyozza Dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, a SpaceBuzz Pilot Program védnöke.

A SpaceBuzz Hungary pilot program az Erasmus+ támogatáson túl, a Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda, a REMRED Kft., és a Herius Capital Zrt. főtámogatásával valósul meg.


Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás: