Közúti környezetvédelmi mérések lesznek az ország négy városában

Idén 28. alkalommal rendezi meg a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft. a közúti közlekedési környezetvédelmi akciót, amelynek legfőbb célja, hogy átfogó képet adjon a Magyarországon forgalomban lévő gépkocsiállomány károsanyag-kibocsátásának évenkénti változásáról, valamint a gépjárművek állapotáról, ideértve az átlagéletkort és az erózió mértékét. A környezetvédelmi akció keretében szeptember 16. és 20. között, öt napon keresztül az ország négy városában, Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden, naponta változó helyszíneken, a területileg illetékes Közlekedési Felügyelőségek mintegy 1000 közúti környezetvédelmi ellenőrzést és mérést végeznek - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) kedden.

Közúti környezetvédelmi mérések lesznek az ország négy városában

A gépkocsik vezetői az ellenőrzés során megismerik autójuk állapotát, az esetleges problémákról tudomást szerezhetnek, a kirívóan rossz állapotú, erősen szennyező gépkocsival közlekedők pedig nem kerülik el a büntetést, amelynek vonzata, hogy két hónapon belül időszakos műszaki-környezetvédelmi vizsgálaton kell megjelenniük járművükkel.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával megszervezett méréssorozat Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampánya, az Európai Mobilitási Hét keretében valósul meg - hívta fel a figyelmet a tárca.

Idén szeptember 16. és 22. között huszonharmadik alkalommal rendezik meg az Európai Mobilitási Hetet, amelynek célja a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése. A társadalom környezettudatosságát erősíteni hivatott rendezvénysorozat felhívja a figyelmet a megnövekedett autóforgalom okozta környezeti, baleseti és városképi problémákra, a közlekedési mód felelősségteljes megválasztására, a fenntartható, környezet- és emberbarát városi közlekedés előnyeire, valamint a közösségi, a kerékpáros és a gyalogos közlekedés fejlesztésének szükségességére.

Az idei mottó, "Mindannyiunké a tér", arra hív bennünket, hogy közösen döntsük el, miként használjuk a közterületeket, és gondoskodjunk arról, hogy mindenki kellemes környezetben, biztonságosan és kényelmesen közlekedhessen - hangsúlyozta közleményében az ÉKM.

Ehhez illeszkedik a KTI közúti közlekedési környezetvédelmi akciója a forgalomban részt vevő gépjárművek állapotfelmérésére és környezetre káros hatásainak vizsgálatára az Európai Mobilitási Hét programsorozat idején és annak részeként.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet szervezésében már huszonnyolcadik alkalommal létrejövő akció során szeptember 16. és 20. között, öt napon át Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden naponta változó helyszíneken, a területileg illetékes Közlekedési Felügyelőségek közúti környezetvédelmi ellenőrzéseket hajtanak végre és mintegy 1000 mérést végeznek.

A forgalomban rész vevő gépjárművek károsanyag-kibocsátásának vizsgálata benzin üzemű járművek esetén gázanalizátor (CO, CO2, HC, O2, Lambda érték) segítségével, gázolajos (dízel) üzemű gépjárművek esetén füstölésmérővel (Opacitás mérő készülék) történik. A szokásos gázanalizátoros technológiákon felül részecskeszám-mérésre is sor kerül, amely lehetővé teszi a részecskeszűrők állapotának ellenőrzését, az esetleges átfúrt, módosított vagy bármely módon manipulált szűrők azonosítását - ismertette a tárca.

Ezek a technológiák a műszaki vizsgaállomásokon alkalmazott műszaki megoldásokkal teljesen megegyeznek és megfelelnek a hatályos környezetvédelmi előírásoknak. A méréseket a vizsgaállomásokon is dolgozó, a kormányhivatalokhoz tartozó szakemberek hajtják végre, akik a mérések mellett szemrevételezéses állapotfelmérést is végeznek. Jellemzően szivárgások feltárása, a környezetre káros meghibásodásra utaló nyomok keresése a fő feladat.

Ha esetleg szabálytalan módosítás található a gépjárművön, akkor a mérést végrehajtó kollégák felhívják a figyelmet a szabálytalanság meglétéről, annak szükséges helyreállításáról.

A gépkocsik vezetői az ellenőrzés során megismerik autójuk állapotát, az esetleges problémákról tudomást szerezhetnek, a kirívóan rossz állapotú, erősen szennyező gépkocsival közlekedők pedig nem kerülik el a büntetést, amelynek vonzata, hogy két hónapon belül időszakos műszaki-környezetvédelmi vizsgálaton kell megjelenniük járművükkel.

A tavalyi akció során a megállapított megfelelőségi arány 81,6 százalék volt, azaz a mért járművek 81 százaléka megfelelt a hatályos környezetvédelmi és műszaki követelményeknek - jelezte az ÉKM.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2023. decemberi adatai alapján a hazai forgalomban lévő személygépkocsi-állomány átlagéletkora 15,8 év. Mivel a régebbi gépjárművek gyártása enyhébb környezetvédelmi normák alapján történt, a magasabb átlagos életkor és az ezzel összefüggő gépalkatrészek kopása nagyban hozzájárul a magasabb kibocsátási értékhez.

Környezetünk és egészségünk megóvása érdekében globális cél a nem megfelelő járművek arányának csökkentése, ehhez nyújt segítséget a KTI szeptemberi közúti közlekedési környezetvédelmi akciója - emelte ki a tárca.

Az internetes üzleti kapcsolatépítést is kihasználják a csalók

Az internetes üzleti kapcsolatépítést is kihasználják a bűnözők, az ESET szakértői arra hívták fel a figyelmet, hogy a weben elérhető információk, szervezeti struktúrák, aktuális projektek, üzleti kapcsolatok és az álláskeresés is támogathatja a célzott adathalász és üzleti csalási kampányok előkészítését.
2026. 03. 22. 17:00
Megosztás:

Hűvösebb, csapadékosabb, szelesebb idő várható a jövő héten

A jövő hét elején még sok napsütés várható 15 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel, majd a hét közepén viharos széllel lehűlés érkezik, megnő a csapadék esélye és többfelé várható eső, a Dunántúlon akár havas eső, hó is hullhat. A hétvégén már csak 6 és 12 fok között várható a csúcshőmérséklet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 03. 22. 16:00
Megosztás:

Szlovénia vasárnaptól korlátozza a tankolható üzemanyag mennyiségét

A szlovén kormány vasárnaptól korlátozza a benzinkutakon tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt - jelentette be a kabinet.
2026. 03. 22. 15:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama esik Trump fenyegetése után

Újabb bizonyíték arra, hogy a kriptopiac már szorosan összefonódik a globális eseményekkel: a Bitcoin árfolyama hirtelen esésbe kezdett, miután Donald Trump kemény ultimátumot intézett Irán felé. A befektetők villámgyorsan reagáltak a növekvő geopolitikai kockázatokra.
2026. 03. 22. 14:00
Megosztás:

Pörögnek az okosfizetések, látványos emelkedés rövid és hosszú távon egyaránt

Tekintélyes mértékben nőtt a kártyás fizetések, ezen belül az okoseszközös tranzakciók összege az elmúlt években a K&H-nál. Az idei év első két hónapjában a számuk 37 százalékkal nőtt éves összevetésben, az elköltött összeg pedig 58 százalékkal emelkedett. A múlt év egészében pedig az éves szintű növekedés a tranzakciószámban 29 százalékos volt, az összeg pedig több mint 60 százalékkal nőtt.
2026. 03. 22. 13:00
Megosztás:

A SEC nyitása kevés volt: a kriptopiac még mindig a Kongresszusra vár

Hiába vált barátságosabbá az amerikai tőzsdefelügyelet hozzáállása 2025-ben, a kriptopiac reakciója meglepően visszafogott maradt. A háttérben azonban nem közöny, hanem egy sokkal mélyebb probléma húzódik: a befektetők tartós, törvényi szintű szabályozást akarnak – nem csupán egyetlen hatóság iránymutatását.
2026. 03. 22. 12:00
Megosztás:

A blockchain gaming halott – kemény üzenetet küldött a Solana vezetője

Lesújtó véleményt fogalmazott meg a kriptoipar egyik prominens szereplője: a Solana Foundation elnöke szerint a blockchain alapú játékok korszaka végleg lezárult. A kijelentés komoly hullámokat vetett a piacon, különösen azok körében, akik még mindig az úgynevezett GameFi szektor feltámadásában bíznak.
2026. 03. 22. 11:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 22. 10:00
Megosztás:

Még mindig nem kapkodnak a hitelkártyákért a magyarok

Bár az utolsó negyedévben emelkedett kissé, 2025. egészében közel 7 százalékkal – nagyjából 80 ezerrel – csökkent az itthon forgalomban lévő hitelkártyák száma – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A hitelkártyák iránti érdeklődés annak ellenére mozog alacsony szinten, hogy a vásárlásaik után akár évi több tízezer forint visszatérítést is szerezhetnek a kártyabirtokosok.
2026. 03. 22. 09:05
Megosztás:

Az Agrárminisztérium megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését

Az Agrárminisztérium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bevonásával megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését - jelentette be az agrárminiszter szombaton Gelejen, az első Dél-Borsodi Agrárkiállítás és Vásár megnyitóján.
2026. 03. 22. 08:00
Megosztás:

Húsvéti programokkal várja a családokat a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum

Tojásdíszítő foglalkozásokkal, bemutatókkal, koncertekkel várja az érdeklődőket a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum virágvasárnap és húsvét hétfő között.
2026. 03. 22. 07:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 22. 06:00
Megosztás:

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t, amelyek több ezer ember kitelepítését követelték szombaton.
2026. 03. 22. 05:00
Megosztás:

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás: