Küszöbön a kvantumtechnológia, exponenciális intelligencia és az ambient számítástechnika forradalma

Nagy ugrás előtt áll az emberiség: a jövő technológiái alapjaiban változtatják majd meg életünket, gondolkodásunkat, gazdaságunkat. Kvantum számítási kapacitás, kommunikáció és érzékelés, exponenciális intelligencia, affektív számítástechnika, emocionális mesterséges intelligencia – csak pár azok közül a hívószavak közül, melyek már karnyújtásnyira vannak. A fejlődéssel azonban felelősség is jár: egyre fontosabb annak biztosítása, hogy a gépek megtestesítsék közös értékeinket – áll a Deloitte legfrissebb Tech Trends tanulmányában.

Vezetők, stratégák és technológiai szakemberek joggal teszik fel a kérdést: mit tehetünk most, hogy olyan eseményekre készüljünk fel, amelyek időzítése és jellege még bizonytalan? Ezt ugyan senki nem tudja megválaszolni, a Deloitte szakértői azonban egy keretrendszert ajánlanak a horizonton már feltűnő technológiai lehetőségekről való stratégiai gondolkodáshoz. A legfrissebb Tech Trends tanulmány három ilyen lehetőségre összpontosít: a kvantumtechnológiák a következő évtizedben átalakítják a számítástechnikát, az érzékelést és a kommunikációt. Az exponenciális intelligencia, amely a mesterséges intelligencia következő generációja, azt ígéri, hogy megérti az emberi érzelmet és szándékot. Az ambient számítástechnika pedig mindenütt jelenlévővé teszi a technológiát, munkahelyi és otthoni környezetünkben egyaránt.

A kvantum, és azon túl

Ettore Majorana olasz elméleti fizikus több mint 80 évvel ezelőtt vetette fel, hogy létezhetnek olyan részecskék, melyek önmaguk antirészecskéi, ezek az ún. Majorana-részecskék, vagy fermionok. Ennyi év után a tudósok egyelőre még megosztottak abban, hogy a Majorana fermionok léteznek-e. Ez is mutatja, hogy még korai napjait éljük a kvantumkutatásnak, mégis széles körben elterjedt az a meggyőződés, hogy a kvantumkutatás még ebben az évtizedben lendületet kap, és a laboratóriumokból a valós üzleti környezetbe vándorol. Technológiai óriások, kormányok és start-up cégek milliárdokat fektetnek a kvantum áttörés eléréséért folyó versenybe. Ennek legígéretesebb területei a számítási kapacitás, a kommunikáció és az érzékelés.

A közelmúltban egy kvantum számítógép 5 perc alatt végzett el egy olyan speciális feladatot, amelyre egy hagyományos szuperszámítógépnek több ezer évre lett volna szüksége. A kvantumkommunikáció olyan hardveralapú megoldás, amely a kvantummechanika elveit használja. Ezzel olyan hamisításbiztos kommunikációs hálózatok hozhatók létre, amelyek képesek észlelni a lehallgatást. A biztonságos kommunikáció ezen szintjének elérésének számos technikája közé tartozik a kvantumkulcs-eloszlás (QKD) is, amelyben a felek rendkívül biztonságos titkosítási kulcsokat cserélnek az adatok optikai hálózatokon keresztüli továbbítására. A szubatomi részecskék érzékenységének köszönhetően a kvantumérzékelő eszközök érzékenyebbek és pontosabbak, mint a hagyományos érzékelők. Vannak ígéretes felhasználási esetek, többek között az energia-, a közlekedési és az egészségügyi ágazatban. A kvantumérzékelők már léteznek, de jelenleg korlátozottan állnak rendelkezésre. A kutatók azon dolgoznak, hogy olcsóbbá, könnyebbé, hordozhatóbbá és energiahatékonyabbá tegyék őket.

Exponenciális intelligencia: bejönnek az érzések is

Az adatbányászati folklórban van egy anekdota sörről és pelenkáról, amellyel elmagyarázható a mesterséges intelligencia jelene. A történet szerint a szupermarketek tranzakcióinak elemzése feltárta, hogy a sört a pelenkák melletti polcokra helyezve, az üzletek növelhetik a sörértékesítést. Hogy mi a korreláció a pelenka- és a sörértékesítés között? A feleségek arra kérik a férjüket, hogy vegyenek pelenkát hazafelé a munkából. Míg a férjek megveszik a kért pelenkát, megkívánják a sört, remélve, hogy egy sörrel könnyebben boldogulnak a pelenkát viselő apróságokkal.

„Az anekdota tanulsága az, hogy a tranzakciók gépvezérelt elemzése csak az összefüggést képes feltárni a sör és a pelenka értékesítés között. Emberi agyra van szükség, hogy megértsük, megmagyarázzuk ennek okát. Vásárlói érzelmek és pszichológia hajtja ezt az értékesítési folyamatot, vagyis a mesterséges intelligencia jelenleg nem tudja megkülönböztetni az értelmes és az értelmetlen kapcsolatot a statisztikai adatok között. Ez fog drámai módon megváltozni a következő évtizedben” – mondta Kiss Dániel, a Deloitte Magyarország technológiai tanácsadás üzletágának partnere.

Az olyan MI megoldások, mint az "affektív számítástechnika" vagy "emotional AI " emocionális intelligenciát (EQ) adnak a technológia IQ-jához. A deep-learning következő generációja felismeri és utánozni lesz képes olyan emberi tulajdonságokat, mint a karizma, báj vagy sárm. Ez alapjaiban változtatja meg a gépi intelligenciáról az 1950-es évek óta élő hitet, mely szerint a gép nem versenyezhet az ember kognitív és emocionális fölényével. A mesterséges intelligencia alapú botok jelenleg is képesek emberi interakciókat folytatni call-centerekben, bankokban, éttermekben. Az intuitív és érzelmi képességek növekedésével a botok lehetnek majd idősgondozók, tanárok, írók, fizikusok, sőt még informatikai vezetők is: amit ma egyedülállóan emberinek gondolunk, fokozatosan válik kódsorok összességévé. Amint ez megtörténik, az üzleti döntéshozók végre beteljesíthetik a teljes automatizáció ígéretét, mely hatással lesz az értékláncokra, az üzleti modellekre és a stratégiákra is – állítja a Deloitte legfrissebb Tech Trends tanulmánya.

„Ezzel a fejlődéssel nagy felelősség is jár. A MI evolúcióval egyre fontosabb a szervezetek, kormányok és szabályozók szerepe annak biztosításában, hogy a gépek megtestesítsék közös pénzügyi, szociális és etikai értékeinket. Az emberiségnek tanítania kell digitális gyermekeit, hogy azt tegyék, amit mondunk, de nem feltétlenül úgy, ahogy mi tettük.” -mondta Kiss Dániel.

Ambient élmény: élet a képernyőn túl

A legtöbb ember számára a 60-as évek óta magától értetődő, hogy a számítógép képességeihez, később az internethez egy képernyőn keresztül férünk hozzá. Idővel a képernyők összezsugorodtak, már a zsebünkben és a csuklónkon is elférnek. Közben a számítási és hálózati képességek is egyre erősebbek és kifinomultabbak lettek, mostanra pedig akár már képernyő közvetítése nélkül is hozzáférünk a felhőhöz: gondoljunk az időjárást reggelente hangosan előrejelző okosotthonra. A következő évtizedben az ambient számítástechnika bármikor és bárhol elérhetővé teszi a digitális élményt, ezzel belépünk a képernyőn túli élet korába, amellyel áramvonalasabb, súrlódásmentesebb élet válik valósággá. De hogy fog ez kinézni?

Rövidebb lesz az összecsiszolódás: az ambient technológiák lehetővé teszik, hogy az új eszközök megtanulásához és használatuk elsajátításához szükséges idő drasztikusan lerövidüljön és leegyszerűsödjön. Az ambient eszközök interfészei türelmesek és a felhasználók következő lépését próbálják előre jelezni. Képzeljünk el egy világot, ahol mindenkinek van egy kivételesen okos és figyelmes személyi asszisztense. Ezek az asszisztensek digitálisak, szenzorokkal és hangfelismerő rendszerekkel vannak felszerelve, analitikai és exponenciális intelligencia képességeket használnak, 7 napot és 24 órát dolgoznak, folyamatosan megfigyelik környezetünket. Az asszisztens ismeri az időbeosztásunkat, a preferenciánkat és a szándékainkat is. Proaktív és intuitív, nem csak szól, hogy ideje indulnunk a reptérre, de útközben lekapcsolja otthon a lámpát, letekeri a légkondit és aktíválja a riasztót, sőt be is csekkol helyettünk. Az olyan korai alkalmazási területek mellett, mint az AR/VR és okos szemüvegek, kutatók már dolgoznak az okos-kontaktlencsén vagy a testbe építhető chipeken, melyek kiterjesztik érzékelésünket – egy hétköznapi példával élve: ha a napba nézünk, látjuk majd, hány óránk van naplementéig…

„A jövőbe tekintő vállalatok már ma csiszolják szervezetük tökéletlenségeit, legyen az személyes interakció, berögzött folyamat, vagy akár az alkalmazottak technológia használata. Sok példa van erre, a légitársaságok az elmúlt 20 évben például teljesen átalakították az ügyfélélményt, és mindent újragondoltak a jegyértékesítéstől a poggyászkezelésen át az ültetésig. Nyilván sok változás jön még, az mindenki számára egyértelmű, hogy mennyivel egyszerűbb lett az út a jegytől az felszállópályáig. Az ambient élménnyel kapcsolatos ambícióinkhoz szükséges technológiák talán még nem elérhetőek, de már tisztán látszanak a horizonton. Érdemes elkezdeni tervezni a képernyőn túl!” – tette hozzá Kiss Dániel.

Az IT szervezetek jövője

A technológiai innováció, amely később hatással lesz a vállalati informatikára is, először a művészet és a szabadidő területén jelenik meg: itt nagyobb a kockázatvállalási kedv. Ahogy a tartalomgyártás demokratizálódott, úgy fognak az IT szervezetek jelenlegi terhei is feloldódni. A jövő IT-ja egyre nagyobb számú csatlakoztatható építőelemet fog kínálni és egyre kevesebb házon belül építendő alkalmazást. Úgy is mondhatjuk, az IT csapat inkább karmester lesz, mintsem dalszerző. Az informatikai vezetés hatásköre együtt változik az informatikai csapat szerepével. Ahogy követhetetlenül szaporodnak az elérhető technológiák, a megfelelő eszközök kiválasztása válik sikertényezővé. Az informatikai vezető jövőbeli fókusza egyre inkább az információ lesz, mintsem a technológia, a vezérigazgató jobbkezeként segít majd eligazodni az újdonságok között, a legjobb következő lépés felé irányítva a szervezetet.

Ahhoz, hogy ez a változás megtörténjen, az IT csapatok kötelessége a felfedezés. Munkaidejük 5-10%-át a következő lehetséges lépések felfedezésére, míg további 15-20%-ot az legígéretesebb innovációk implementálására kell fordítaniuk. Hiszen ahogy Oren Harrari író és közgazdász fogalmazott: „A villanykörte nem a gyertyák folyamatos fejlesztésének eredménye volt.” Bár magasnak tűnhet az ár, a következő villanykörte feltalálásának jutalma exponenciális - ezzel együtt érdemes optimális egyensúlyt tartani a jelen és a jövő technológiája között – áll a Deloitte legújabb Tech Trends tanulmányában.


Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2030 Megújulási Program előkészítése

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) 2030 Megújulási Program előkészítése, amelynek célja a szociális és gyermekvédelmi intézményrendszer átfogó megújítása - tudatta a Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM) a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 27. 08:00
Megosztás:

Mintegy 70 embert tartanak nyilván nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyként Hollandiában

Az elmúlt tíz évben a holland bevándorlási hivatal (IND) mintegy 70 embert minősített nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személynek, ennek következtében visszavonták az érintettek hollandiai tartózkodási engedélyét, a kettős állampolgárok esetében pedig az útlevelüket is - tájékoztatott a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
2026. 09. 27. 07:00
Megosztás:

10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul

Tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot fogadott el a kormány, ami még idén elindul, és legkésőbb január elsejétől látható eredményeket kell hoznia - mondta a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 27. 06:00
Megosztás:

Dízeltámogatás: minden fontos infó egy helyen

Az alapvető tudnivalóktól a speciálisabb élethelyzetekig mindenki megtalálja a választ kérdéseire a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss, dízeltámogatással kapcsolatos tájékoztatójában. A legfontosabb: a támogatást nem kell igényelni, a Magyar Államkincstár automatikusan folyósítja a NAV adatai alapján. Minden további információ elérhető a NAV honlapján, a Dízeltámogatás csempén.
2026. 09. 27. 05:00
Megosztás:

Bitcoin is kaphat Zcash-féle privát tranzakciókat – veszélybe kerülhet a ZEC előnye?

Egy New York-i kriptográfiai kutatólabor, az [alloc] init szeptember 25-én bemutatta a Shielded Bitcoin nevű koncepciót, amely lehetővé tenné a Bitcoin-tranzakciók anonimizálását a Zcash által használt kriptográfiai technológiával. A megoldás különlegessége, hogy a kutatók szerint ehhez nem lenne szükség a Bitcoin szabályainak módosítására.
2026. 09. 27. 04:00
Megosztás:

Ötmilliárd forintot csoportosított át a laktanyák felújítására a honvédelmi miniszter

Ötmilliárd forintot csoportosított át idén a laktanyák rendbetételére a honvédelmi miniszter, több mint 30 helyszínen, több mint 200 beruházást kezdtek el vagy fejeztek már be, felújítva a mosdókat, a tantermeket, a körleteket és a legénységi épületeket is.
2026. 09. 27. 03:00
Megosztás:

Ha fával fűtesz, erről mindenképp tudnod kell a 2026-os fűtési idény előtt

Szeptember közepétől jóval alacsonyabb áfa terheli a tűzifát, az állami erdészeteknél pedig már az új árak érvényesek. A szociális tüzelőanyag-program is bővül. Vásárlás előtt mégis érdemes számolni: az ár attól is függ, milyen fát, milyen formában és honnan veszünk.
2026. 09. 27. 02:00
Megosztás:

Ne kapcsold be a gázfűtést! Ezt mindenképp ellenőrizd le előtte

Az első hűvös estéken könnyű egyszerűen feljebb tekerni a termosztátot. Ha azonban a gázkazán vagy a konvektor hónapok óta nem működött, érdemes előbb néhány dolgot ellenőrizni. A készülék állapota, a szellőzés és az égéstermék elvezetése együtt határozza meg, hogy biztonságosan indul-e a fűtési szezon.
2026. 09. 27. 01:00
Megosztás:

Uniós főképviselő: megállapodás jött létre 6,6 milliárd euró folyósításáról az Európai Békekeret keretében Ukrajna számára

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak az Európai Békekeret (EPF) keretében Ukrajnának szánt 6,6 milliárd eurós támogatás felszabadításának feltételeiben - jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő pénteken az X közösségi oldalon.
2026. 09. 27. 00:05
Megosztás:

Magyar Péter: szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót

Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót 2027. január 1-től annál, mint azt vállalták - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök szombaton, országjárásának szolnoki állomásán.
2026. 09. 26. 23:00
Megosztás:

Összevissza 55 ezer munkaóra, és kész is az új rakéta

A BME Suborbitals októberben ismét ott lesz az európai egyetemek rakétaversenyén az új fejlesztésével. Kapu Tibor is megnézte az Eclipse premierjét.
2026. 09. 26. 22:00
Megosztás:

A KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza - jelentette be a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 26. 21:00
Megosztás:

Mobiltelefonokat és SIM-kártyákat próbáltak bejuttatni a Kozma utcai börtönbe

Öt mobiltelefont és négy SIM-kártyát próbáltak bejuttatni a Budapesti Fegyház és Börtön területére kedd éjszaka sóval töltött zacskóba rejtve, azonban a csomag most sem jutott el a fogvatartottakhoz - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 26. 20:00
Megosztás:

Turisztikai Világszervezet: a közel-keleti konfliktus ellenére kissé bővült a nemzetközi turizmus az első fél évben

A nemzetközi turisták száma 0,4 százalékkal nőtt 2026 első fél évében, a közel-keleti bizonytalanság, a magas olajárak és az inflációs nyomás ellenére mintegy 690 millió turista utazott külföldre; ami nagyjából 3 millióval haladta meg az előző év azonos időszakit - állapította meg az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) honlapján közzétett legfrissebb jelentésében.
2026. 09. 26. 19:00
Megosztás:

Közel a 2,5 milliárd dollárhoz a Ripple stabilcoinja: mit jelent az RLUSD növekedése az XRP számára?

Új mérföldkőhöz közelít a Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja: az RLUSD forgalomban lévő mennyisége mintegy 2,49 milliárd token. Közben az XRP Ledgeren nyilvántartott stabilcoinok összértéke egy hét alatt nagyjából 6 százalékkal emelkedett. A két szám azonban mást mér, és az RLUSD terjedéséből sem következik automatikusan az XRP árfolyamának emelkedése.
2026. 09. 26. 18:00
Megosztás:

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium, a változtatások célja a belügyi ágazatban a dolgozók tehermentesítése, a felesleges adminisztráció csökkentése és a megbecsültség növelése. Erről a tárcavezető szombaton írt a Facebook-oldalán.
2026. 09. 26. 17:00
Megosztás:

Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát

Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG): a vízminőségmérő bója folyamatosan figyeli a a vízhőmérsékletet, az oxigénviszonyokat, a sótartalom változását, a zavarosságot, valamint az algásodásra utaló jeleket.
2026. 09. 26. 16:00
Megosztás:

Csaknem 103 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt marhahúst tartóztattak fel Montenegróban

Csaknem 25 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt fagyasztott marhahúst tartóztattak fel a montenegrói Bar kikötőjében, így az utóbbi 10 napban már mintegy 103 tonna ilyen hús továbbítását akadályozták meg - közölte a montenegrói vámhatóság pénteken.
2026. 09. 26. 15:00
Megosztás:

Sztrájk béníthatja meg hétfőn Zágráb tömegközlekedését

Várhatóan egyetlen villamos sem áll forgalomba hétfőn Zágrábban, és komoly fennakadások lehetnek a tömegközlekedésben, a szemétszállításban, az útfenntartásban és más kommunális szolgáltatásokban a városi közlekedési vállalat (ZET) és a Zagrebacki Holding városi közszolgáltató vállalatcsoport dolgozóinak sztrájkja miatt - közölte pénteken Tomislav Tomasevic zágrábi polgármester.
2026. 09. 26. 14:00
Megosztás:

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura - írja az actualdecluj.ro hírportál a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye alapján.
2026. 09. 26. 13:00
Megosztás: