Lassult idén a vidéki ingatlanok áremelkedési üteme

Éves átlagban az összes lakástípus - panel, téglalakás, családi ház - esetében áremelkedést mért az Otthon Centrum a 25 megyei jogú város ingatlanpiacán az év első tíz hónapjában, ám a drágulás üteme a korábbi évekhez képest lassult - tájékoztatta az MTI-t az Otthon Centrum csütörtökön.

Lassult idén a vidéki ingatlanok áremelkedési üteme

A lakásoknál az elmúlt évek kétszámjegyű növekedéséhez képest kisebb mértékű volt az áremelkedés, a házaknál a tavalyi év második felében tapasztalt megtorpanás tükröződik az idei árakban - ismertette az ingatlanportál elemzését Soóki-Tóth Gábor elemzési vezető. A vevők látványosan a jobb állapotú házak felé fordultak - tette hozzá.

A 25 megyei jogú városban a használt téglalakások négyzetméterára átlagosan 6,8 százalékkal, 560 ezer forintra emelkedett, a panellakások 502 ezer forintos négyzetméterára 7 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti értéket.

A megyei jogú városok mindegyikére érvényes szabály, hogy olcsóbbak a fővárosi kerületeknél, ám a legdrágább városok már a külső pesti kerületek árszintjével versenyeznek - közölte az elemzési vezető.

A használt téglalakásokért a legtöbbet Veszprémben (770 ezer), Debrecenben (763 ezer) és Érden (700 ezer forint) kellett fizetni.
A legtöbb városban a fajlagos négyzetméterár 500-700 ezer forint között alakult idén. Dunaújvárosban és Nagykanizsán ennél olcsóbban, négyzetméterenként 400 ezer forintért lehetet használt téglalakáshoz jutni.

A panellakásoknál a sorrend Debrecen (646 ezer forint), Veszprém (590 ezer), Székesfehérvár (570 ezer) és Győr (558 ezer forint), míg a többi városban 300-500 ezer forint közötti ársáv volt jellemző - közölték.

Az OC elemzése szerint a családi házak átlagos négyzetméterára 465 ezer volt az év első tíz hónapjában. A listavezető Sopront (743 ezer forint), Debrecen (575 ezer) és Győr (562 ezer) követi. A kisebb és a fővárostól távolabbi településeken 200-300 ezer, a közepes városokban 300-450 ezer forint közötti átlagár az irányadó - írták.

A jobb minőségű ingatlanok esetében a legnagyobb városokban átlagos áremelkedést mért az OC, de Debrecenben, Győrött és Pécsen az átlagot meghaladóan, 19 százalékkal nőttek a szegmensben a négyzetméterárak.

DH Energy néven indít új üzletágat a Duna House Group

DH Energy néven új üzletágat indít a Duna House Group, az Európa négy országában működő, ingatlanokat és pénzügyi termékeket közvetítő vállalat először Magyarországon lép be az energetikai piacra, főként lakossági és kisvállalati ügyfeleknek kínál energiahatékonysági megoldásokat - közölte a cégcsoport szerdán az MTI-vel.
2024. 07. 19. 12:00
Megosztás:

A Dogwifhat visszakutyagolt a Top 50 kriptovaluta közé, a WIF 50%-os árfolyam növekedést ért el heti szinten

Nagyot kutyagolt a sapkás kutyás mémcoin: a Solana-alapú mémcoin, a Dogwifhat (WIF) jelentős visszatérést produkált, újra bekerült a top 50 kriptovaluta közé, miután az elmúlt hét során 49,8%-os növekedést ért el.
2024. 07. 19. 11:30
Megosztás:

Két új atomenergiablokk épül Csehországban

A dél-koreai KHNP társaság építi fel a két új atomenergiablokkot a csehországi Dukovanyban - közölte Petr Fiala cseh miniszterelnök a kormány szerdai ülése után Prágában.
2024. 07. 19. 11:00
Megosztás:

Merre megy a kamat Európában?

Nem adott sok támpontot Lagarde: az EKB a vártnak megfelelően 4,5%-on tartotta a jegybanki alapkamatot.
2024. 07. 19. 10:30
Megosztás:

Gyengüléssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken. A londoni FTSE100 index 0,62 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 0,50 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,35 százalékkal csökkent a kereskedés kezdetén.
2024. 07. 19. 10:00
Megosztás:

Negatív korrekcióval indulhat a kereskedés

Negatív korrekcióval indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén, csütörtökön a BUX 359,91 pontos, 0,5 százalékos emelkedéssel, 72 899,65 ponton, történelmi csúcson zárt.
2024. 07. 19. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2024. 07. 19. 08:00
Megosztás:

Fejhallgató, újragondolva: Bemutatkozik a Dyson OnTrac fejhallgató

A Dyson ma bemutatta első, kizárólag audio célú, magas hanghűségű fejhallgatóját, a Dyson OnTrac-et. A kategóriájában legjobb zajszűrést¹ kínáló fejhallgatók akár 55 órányi² magával ragadó zenehallgatási élményt nyújtanak. 

2024. 07. 19. 07:30
Megosztás:

Megkezdődött a dohány betakarítása

Az elmúlt évek átlagát tekintve csaknem 700 termelő mintegy 2800 hektáron 5000-6000 tonna dohányt termelt évente. Az ágazat a feldolgozásban dolgozókkal együtt, mintegy 10 000-12 000 fő részére biztosított megélhetést - közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium (AM) szerdai közleménye szerint.
2024. 07. 19. 06:00
Megosztás:

140 millió eurós befektetés: az OMV is csatlakozik az EIT InnoEnergy-hez

Zártkörű részvénykibocsátás keretében az osztrák székhelyű globális üzemanyag és vegyipari vállalat, az OMV, a romániai integrált energiaipari vállalat, a OMV Petrom és a hollandiai székhelyű vállalat, az ACB Participaties B.V. csatlakozott a fenntartható energiaipari fejlesztésekben élenjáró EIT InnoEnergy-hezidén júliusban. A három cég által biztosított és 140 millió euró értékben lejegyzett részvények jelentős tőkeinjekciót nyújtanak a szervezet átfogó energiaipari célkitűzéseinek megvalósításához.
2024. 07. 19. 05:00
Megosztás:

Járatkésések: így kárpótolhat a kellemetlen órákért az utasbiztosításunk

Élelmiszer, ruha, asszisztencia behajtáshoz – a Grantis megvizsgálta, miben segítenek az utasbiztosítások repülő járatkésés és lemondás esetén.
2024. 07. 19. 04:00
Megosztás:

Donald Trump árnyékos oldala - érdemes megnézni azt is...

The Dark Side of The Moon: vagy más néven a Trump trade árnyékos oldalát láthattuk a tegnapi napon.
2024. 07. 19. 03:00
Megosztás:

Mi van az ALDI-s hűtőkben? Vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az ALDI Magyarország Bt.-vel szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.
2024. 07. 19. 02:00
Megosztás:

Az áram ára 10-szeresére ugrott néhány óra alatt! A nagy meleg miatti fogyasztás növekedése az ok

2024. július 18-án este 20 és 21 óra között 999 eurós megawattóránkénti (MWh) nagykereskedelmi áramár alakult ki HUPX magyar áramtőzsdén, ami a nagy meleg mellett az időjárástól független erőművek európai szinten való fejlesztésének elmaradása és az elégtelen tárolókapacitás számlájára írható fel.
2024. 07. 19. 01:00
Megosztás:

A The Meme Games előértékesítése percek alatt 100 000 dollárt gyűjtött - A 2024-es párizsi olimpia hivatalos mém érméjévé válhat?

A The Meme Games ($MGMES) tokenben találkozik a degen mém érme mánia és a 2024-es olimpia szellemisége. A befektetőknek vásárlás után a tér öt legnagyobb projektje közül ki kell választaniuk kedvenc mém érme versenyzőjüket.
2024. 07. 19. 00:01
Megosztás:

Gyengültek a New York-i tőzsde főbb mutatói

Gyengüléssel zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
2024. 07. 18. 23:00
Megosztás:

Az EU hétmilliárd euróval támogatja közlekedési infrastruktúrák kiépítését

Az Európai Bizottság több mint hétmilliárd euró összegű uniós támogatásban részesít 134 közlekedési projektet, köztük kilenc magyar, fenntartható, biztonságos és intelligens közlekedési infrastruktúrák kiépítését célzó kezdeményezést - tájékoztatott a brüsszeli testület szerdán.
2024. 07. 18. 22:00
Megosztás:

A DTX Tőzsde harca a BNB és a Ripple áremelkedési potenciáljával, miközben a globális nagybefektetők az 1 millió dolláros előértékesítéshez özönlenek

A DTX tőzsde, a Binance (BNB) és a Ripple (XRP) a spekulatív kriptopiacon elért legutóbbi teljesítményükkel megragadják a mainstream figyelmet. A Ripple ára rendkívüli emelkedést mutatott, míg a BNB továbbra is tartja magát az állandó nyereségekkel. Ezen fejlemények közepette a DTX tőzsde hullámokat kelt az 1 millió dolláros, szárnyaló előértékesítésével.
2024. 07. 18. 21:30
Megosztás:

Megjelent a Fed Bézs Könyve - miről árulkodik?

Az amerikai gazdaság a harmadik negyedévbe lépve enyhe ütemben növekedett, az ország több régiójában stagnáló vagy csökkenő aktivitás tapasztalható – derült ki az amerikai jegybank felméréséből.
2024. 07. 18. 21:00
Megosztás:

Új csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 359,91 pontos, 0,5 százalékos emelkedéssel, 72 899,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.
2024. 07. 18. 20:00
Megosztás: