Lejárt tartozások: tavaly 20 ezerrel több eljárás indult

Csaknem 460 ezer fizetési meghagyást bocsátottak ki tavaly lejárt tartozások miatt Magyarországon, 20 ezerrel többet, mint egy évvel korábban. A kérelmek száma azonban még elmaradt a koronavírus-járvány előtti, 2019-es szinttől. A fizetési meghagyások kibocsátásának túlnyomó többségét a követeléskezelők és a közszolgáltatást nyújtó társaságok, például tömegközlekedési és közműcégek, valamint mobilszolgáltatók kezdeményezték. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) hangsúlyozza, aki nem ért egyet a fizetési meghagyással, időben mondjon ellent, különben a tartozás miatt végrehajtás indulhat vele szemben. Tavaly csökkent azok aránya, akik vitatták a követelést.

Lejárt tartozások: tavaly 20 ezerrel több eljárás indult

A fizetési meghagyásos eljárás a lejárt pénztartozások, például ki nem fizetett számlák, magánkölcsönök vagy károkozás esetén nyújt egyszerű igényérvényesítési lehetőséget. Ezzel az eljárással – szemben egy peres eljárással – már néhány héten belül a pénzéhez juthat az, akinek tartoznak. Fizetési meghagyásos eljárást bárki kezdeményezhet, legyen szó magánszemélyről, cégről, vagy akár társasházról. Hárommillió forintot meg nem haladó követelések esetén nem is lehet közvetlenül peres eljárást indítani, hanem ezzel az eljárással lehet behajtani a követeléseket, míg 3 és 30 millió forint között bírósági és fizetési meghagyásos eljárás is választható. Az egyszerűbb eljárás vonzerejét jól mutatja, hogy tavaly 6240 olyan 3 millió forintot meghaladó tartozás ügyében indítottak fizetési meghagyásos eljárást, amelyben a bírósági pereskedést is választhatták volna.

2020-ban a járvány hatására több mint 100 ezerrel csökkent a kibocsátott fizetési meghagyások száma az előző évhez képest. Tavaly már 20 ezerrel több, pontosan 459 833 eljárás indult. Kismértékben csökkent viszont az ellentmondások száma: míg 2020-ban a követelések 6 százalékát vitatták a kötelezettek, tavaly 5,5 százalékát. Ezekben az esetekben a fizetési meghagyásos eljárás jogosultja dönthetett arról, hogy lemond a követeléséről vagy bíróságon, peres eljárásként folytatódik az eljárás.

Az előző évekhez hasonlóan 2021 sem hozott változást abban, hogy a fizetési meghagyásos eljárások döntő többségét különböző cégek és szervezetek, például követeléskezelők, közműcégek és mobilszoláltatók kezdeményezték, túlnyomórészt (99 százalékban) elektronikus úton. A követelt tartozások 95 százaléka tavaly is 10 ezer és 3 millió forint között mozgott.  Nem változott az évek óta megszokott trend, hogy az eljárások több mint háromnegyede három munkanap alatt lezárul, vagyis a közjegyző a kérelem beérkezése után három munkanapon belül kibocsátja a fizetési meghagyást. Csak mintegy két százalékuk nyúlik ennél tovább, jellemzően azért, mert a hiányos kérelmek miatt hiánypótlásra van szükség, vagy mert papíralapon zajlik az eljárás.

A fizetési meghagyások több mint 90 százaléka emelkedett jogerőre, ezekben az esetekben a címzett nem vitatta a követelést, így az végrehajthatóvá vált. Az elrendelt végrehajtások száma több mint 8 százalékkal nőtt tavaly, összesen 370 ezer végrehajtás indult fizetési meghagyás alapján.

Ha fizetési meghagyás érkezik, át kell venni

„Ha fizetési meghagyást hoz a postás, mindenképp vegyük át a levelet, a legrosszabb megoldás az, ha nem foglalkozunk vele. Ha ugyanis másodszorra sem vesszük át a küldeményt, a fizetési meghagyást 5 munkanapon belül kézbesítettnek tekintik. Amennyiben nem értünk egyet a követeléssel, például, mert rossz összeg szerepel benne, vagy időközben már rendeztük a tartozást, ellent kell mondanunk az eljáró közjegyzőnél” – mondja dr. Tóth Ádám, a MOKK elnöke.

Ellentmondani szóban bármelyik közjegyzőnél, postai úton pedig annál a közjegyzőnél lehet, aki a fizetési meghagyást kibocsátotta. A jogi személyek és az e-ügyintézési törvény szerint elektronikus ügyintézésre köteles személyek viszont kizárólag elektronikusan, a MOKK rendszerén keresztül terjeszthetik elő ellentmondásukat. Erre azonban csak a fizetési meghagyás kézhezvétele után 15 napig van lehetőség, utána a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik, és a tartozás végrehajthatóvá válik. Ha a fizetési meghagyás címzettje a határidőn belül nem vitatja a követelést, úgy kell tekinteni, hogy elismerte a tartozást. Amennyiben nem ért egyet a követeléssel, és időben eljuttatja az ellentmondást a fizetési meghagyást kibocsátó közjegyzőnek, az eljárás perré alakul, és bíróságon folytatódik.

„Ellentmondani azonban csak akkor érdemes, ha alaptalan vagy túlzott a követelés, a tényleges adósságot ugyanis előbb-utóbb biztosan rendeznünk kell. Emellett a bírósági eljárás költségeit és a késedelmi kamatokat is ki kell fizetnünk, ha elveszítjük a pert. Ha a követelés jogos, de nem tudjuk rendezni a tartozást, időhúzás helyett érdemes a közjegyzőtől fizetésre halasztást vagy részletfizetést kérnünk” – teszi hozzá a MOKK elnöke.


Francia kriptoadó-fordulat: a stabilcoinra váltás is adókötelessé válhat

Franciaországban már a stabilcoinra váltás is adófizetést eredményezhetne egy új javaslat alapján, miközben a kriptobefektetők tíz évet kaphatnának veszteségeik későbbi elszámolására. A 2027-es költségvetéshez kapcsolódó módosítások a nagyobb kriptovagyonnal külföldre költözőket is érintenék. A pénzügyi bizottság támogatása azonban még nem jelent végleges törvényt: mindhárom intézkedés további parlamenti jóváhagyásra vár.
2026. 10. 12. 12:00
Megosztás:

A jelentési időszak előtt továbbra is jó erőben az amerikai tőzsdeindexek

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index növekedett: a Dow Jones 0,8%-kal, a S&P 500 és a Nasdaq 0,6%-kal. Utóbbi kettő a múlt hét során – még kedden – történelmi csúcsra emelkedett, és továbbra is annak közelében tartózkodik (az S&P 500 csak 0,1%-kal elmaradva tőle).
2026. 10. 12. 11:30
Megosztás:

Tardos Gergely: az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek a piaci hozamok

Az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek az elvárt piaci hozamok, de enélkül újra visszaemelkedő kamatteher várna Magyarországra - jelentette ki Tardos Gergely, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) elnök-vezérigazgatója a Portfoliónak adott, hétfőn megjelent interjúban.
2026. 10. 12. 11:00
Megosztás:

Ethereum: 11 millió dollár mozdult a Krakenre – újabb eladás készül?

Két, az Ethereum Foundationhöz korábbi tranzakciókon keresztül kapcsolódó kriptotárca összesen 4393 ETH-t, megközelítőleg 11,13 millió dollár értékű ethert utalt a Kraken kriptotőzsdére az október 12-i beszámoló szerint. A jelentős pénzmozgás ismét felvetette egy lehetséges eladás kérdését, miközben az Ethereum árfolyama 2555 dollár közelében járt. A tőzsdei befizetés azonban önmagában nem bizonyít értékesítést, és az sem igazolt, hogy az érintett tárcákat jelenleg az alapítvány irányítja.
2026. 10. 12. 10:30
Megosztás:

Pénteken nyugodt napot zártak a kötvénypiacok

Pénteken nem volt jelentős elmozdulás a kötvénypiacon: a fontosabb amerikai és európai állampapírhozamok a lejáratok többségén nagyrészt jóval 5 bázisponton belüli mozgásokat mutattak.
2026. 10. 12. 10:00
Megosztás:

Az európai tőzsdék pénteken ledolgozták a hét közepi eséseket

A STOXX 600 1,0%-kal emelkedett múlt pénteken, ezzel sikerült visszakapaszkodnia – a szerda és csütörtöki csökkenések után – az egy héttel korábbi szintjére. Az általános jó hangulatban valamennyi szektorális alindex pozitívban zárt.
2026. 10. 12. 09:00
Megosztás:

Nem enyhül a szorítás az energiapiacon, a Trump-Putyin megállapodás várhatóan nem hoz érdemi mérséklődést a dízelárakban és az inflációban sem

Múlt pénteken tovább emelkedtek az energiaárak: a WTI és a Brent olaj egyaránt +0,4%-kal drágult (hordónként: 91,9, illetve 104,7 dollárra), a hét egészét tekintve pedig még nagyobb, +0,8% illetve +2,4% növekedést mutattak. Az európai gázárak esetében még rosszabb volt a helyzet: a TTF pénteki 82,35 euró/MWh-os záróára 4,2%-kal haladta meg az előző napit, és 8,6%-kal az egy héttel korábbit és 2022 óta a második legdrágább napi záróárnak bizonyult (egyedül idén szeptember 14-én láttunk ennél is magasabbat).
2026. 10. 12. 08:30
Megosztás:

Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel

Csak augusztusban majdnem fél százalékot esett és közel 4,5 éves mélypontra került a személyi kölcsönök átlagos kamata – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az idén rekordösszegben folyósított hitel még olcsóbbá válhat, miután az utóbbi hetekben sorra kamatcsökkentéseket jelentettek be a bankok.
2026. 10. 12. 08:00
Megosztás:

Ukrán dróncsapás érte a Yandex vlagyimiri adatközpontját

Ukrán dróntámadás károkat okozott a Yandex vlagyimiri adatközpontjának infrastruktúrájában, az objektum működése leállt, a szolgáltatások egy része elérhetetlenné vált a felhasználók számára - közölte az orosz informatikai vállalat sajtószolgálata vasárnap reggel az Interfax hírügynökséggel.
2026. 10. 12. 07:00
Megosztás:

Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás: