Magyar startupokat is díjaztak az Európai Innovációs és Technológiai Intézet budapesti díjátadóján

Budapesten rendezte meg az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) az EIT Innovation Awards 2025 eseményt, amelyet november 25-én tartottak a Budapesti Kongresszusi Központban. A rendezvény keretében tartott EIT Jumpstarter Grand Finale eseményen összesen 21 startup kapott rangos díjat és indulótőkét, mintegy 132 500 euró (több mint 51,5 millió Ft) összdíjazással.

Magyar startupokat is díjaztak az Európai Innovációs és Technológiai Intézet budapesti díjátadóján

A EIT Jumpstarter a budapesti székhelyű európai uniós szerv, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) által útjára indított startup előkészítő program, amely az innovatív ötletek piacra vitelét segíti. Célja, hogy a tudományos eredményeket életképes vállalkozásokká alakítsa, és megerősítse az innovációs ökoszisztémát Közép-, Kelet- és Dél-Európában. Az EIT Jumpstarter Grand Finale november 25-i döntőjében a több mint 22 országból érkező 908 pályázó közül kiválasztott 42 csapat versenyzett, összesen 132 500 euró értékű díjazásért. A döntőbe 17 ország innovatív vállalatai jutottak be, a pályázók a budapesti döntőben élő pitch-versenyen mutathatták be projektjeiket hét iparági kategóriában – az élelmiszeripartól az energiáig. A budapesti rendezvényen minden kategóriában három díjazottat választottak ki, a kategóriagyőztesek 10 000 eurós díjat nyertek.

Különdíjat kaptak a legkiválóbbak a Nyugat-Balkánról (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Észak-Macedónia, Szerbia és Koszovó), a Mediterrán tagállamokból (Ciprus, Görögország, Olaszország, Málta, Spanyolország, Törökország, Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Albánia) és az EU legkülső régióiból (Franciaország: Guadeloupe, Francia Guyana, Réunion, Martinique, Mayotte, Saint-Martin; Portugália: Azori-szigetek, Madeira; Spanyolország: Kanári-szigetek). 

Az EIT Innovation Awards 2025 ugyanakkor nem csak az EIT Jumpstarter Grand Finale-nak adott otthont. A rendezvényen az EIT Red Kalyna program keretében külön elismerték azokat az ukrán nőket is, akik a háború sújtotta országban tesznek az innováció térnyeréséért. Az EIT Awards keretében az EIT ökoszisztéma innovatív vállalkozásait díjazták, az EIT Jumpstarter Next keretében pedig az EIT közösség kiválasztott tagjait, csapatait támogatták a nemzetközi terjeszkedésben.

2025 kategóriagyőztesei és a dobogósok (kiemelten a magyar startupok): 

Egészségügy (Healthcare): MYLeukaemia, dobogósok: Prospect Biotech, CheMOnitor;

Élelmiszer & Agrártechnológia (Food & Agritech): Polium Scientific, dobogósok: BOREAL CACAO Ltd, AquaBoostNano; 

Energia & Megújulók (Energy & Renewables): RenU Fuel Solutions, dobogósok: Beaver Nexus, ARKai

Új Európai Bauhaus (New European Bauhaus): MycoNest, dobogósok: Groundwork, Virtual Sound Media; 

Nyersanyagok (Raw Materials): ProSpec, dobogósok: OPS Technologies, Chitolastic; 

Ukrajna újraépítése (Rebuild Ukraine): Mindship, dobogósok: VR Revive, OMG Tetra

Okos városok és mobilitás (Smart Cities and Mobility): SmartRoads, dobogósok: BridgeAID, SignalWings; 

Nyugat-Balkán különdíj: AquaBoostNano;

Mediterrán tagállamok különdíja: RenU Fuel Solutions;

Legkülső régiók (OMR) különdíja: MYLeukaemia.

„Inspiráló látni, hogy a program minden évben egyre erősebb és innovatívabb ötleteket vonz. Az idei döntősökben hatalmas potenciál van ahhoz, hogy valódi hatást gyakoroljanak iparágaikra, és büszkék vagyunk arra, hogy támogathatjuk őket a korai koncepciótól a skálázható megoldásokig vezető úton. Szenvedélyük és kemény munkájuk igazán dicséretre méltó és biztos vagyok benne, hogy ők fogják alakítani az innováció jövőjét Európában”, mondta Kristina Lovrek, a Regionális Innovációs Program Regional (RIS) projektkoordinátora. 

Az EIT Jumpstarter program 2017 óta 140 startup létrejöttét segítette, 1200 résztvevőt képzett, több mint 2000 új munkahelyet hozott létre, és mintegy 150 millió euró – közel 60 milliárd forint – értékű külső befektetést ösztönzött. 

 

Hazatértek az első magyar űrnövénykísérlet mintái Debrecenbe

Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatta az intézmény sajtóközpontja az MTI-t kedden.
2026. 03. 18. 03:00
Megosztás:

Országosan ellenőrzik a szabadidős létesítményeket és berendezéseket

A fogyasztók biztonsága érdekében országosan ellenőrzik a szórakoztatási célú berendezések és sporteszközök üzemeltetési körülményeit. A vizsgálat célja, hogy az aqua-, kaland- és vidámparkokban, fesztiválokon, gyermektáborokban és szabadtéri rendezvényeken működtetett berendezések, valamint a mindenki számára hozzáférhető kültéri kondiparkok eszközei megfeleljenek a hatályos biztonsági és üzemeltetési előírásoknak - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.
2026. 03. 18. 02:30
Megosztás:

Itt a pofon! Csúcsra drágul a benzin és a gázolaj

Újabb drágulás várható az üzemanyagok piacán. A legfrissebb hírek szerint a változás már szerdától (március 18.) megjelenik a benzinkutakon.
2026. 03. 18. 02:00
Megosztás:

Viccből lepisilte a férfi a terhességi tesztet: pozitív lett – ami ezután történt, arra senki sem számított

Egy ártatlannak induló poénból egészen elképesztő történet kerekedett – és a végén még az orvosok is csak pislogtak.
2026. 03. 18. 01:00
Megosztás:

Repülőgépről kutat olaj után a Mol a Balaton térségében

A Mol megbízásából Buzsák szénhidrogén-kutatási koncesszió területén végez repülőgépes geofizikai méréseket március 18. és 28. között az amerikai Bell Geospace - tájékoztatta a Mol kedden az MTI-t.
2026. 03. 18. 00:05
Megosztás:

A kormány 5,9 milliárd forintból újítja meg a Váci Szakképzési Centrumot

A kormány 5,9 milliárd forintból újítja meg Váci Szakképzési Centrumot - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Vácon, az építkezés bokrétaünnepségén, amelyet azért tartottak, mert elkészült az épület legmagasabb pontja.
2026. 03. 17. 23:30
Megosztás:

A GVH elnöke újabb hat évig Rigó Csaba Balázs

Sulyok Tamás köztársasági elnök újabb hat évre kinevezte Rigó Csaba Balázst a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökévé, aki kedden az eskü letétele után átvette kinevezési okmányát a Sándor-palotában - tájékoztatta a GVH az MTI-t közleményben
2026. 03. 17. 23:00
Megosztás:

Kriptotörvény az USA-ban: DeFi-védelem vs. stablecoin jutalmak – éleződik a harc

Fokozódik a politikai és iparági nyomás az amerikai kriptoszabályozás körül: a Szenátus új törvénytervezete egyszerre próbálja védeni a decentralizált rendszereket, miközben korlátozná a stablecoin jutalmakat. A vita tétje nem kisebb, mint a DeFi jövője és a digitális pénzügyi innováció iránya.
2026. 03. 17. 22:30
Megosztás:

Lengyelország nem küld katonákat Iránba

Lengyelország nem küldi katonáit Iránba, más feladatai vannak a NATO-ban, és az iráni konfliktus nem érinti közvetlenül a lengyelek biztonságát - jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő kedden.
2026. 03. 17. 22:00
Megosztás:

Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel

Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel, összhangban a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kötelezettségvállalásával, hogy enyhítse a közel-keleti konfliktus olajárakra gyakorolt hatását - közölte Sara Aagesen ökológiai átmenetért felelős miniszter a kormány keddi ülését követő sajtótájékoztatón Madridban.
2026. 03. 17. 21:30
Megosztás:

Fordulat a piacon? 202 millió dollár áramlott vissza a Bitcoin ETF-ekbe

Hosszú kiáramlási hullám után újra pozitív fordulat látszik az amerikai spot Bitcoin ETF-eknél. A március 16-i 202 millió dolláros nettó beáramlás reményt adhat a befektetőknek – de a kép továbbra sem egyértelmű.
2026. 03. 17. 21:00
Megosztás:

A Magyar Telekom igazgatósága részvényenként 154 forintos osztalékot javasol a közgyűlésnek

A Magyar Telekom Nyrt. igazgatósága részvényenként 154 forintos osztalékot javasol fizetni a 2025. évi eredmények után - derül ki a tőzsde honlapján kedden közzétett közgyűlési előterjesztésből.
2026. 03. 17. 20:30
Megosztás:

Lemondott az amerikai terrorizmusellenes központ igazgatója

Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joseph Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.
2026. 03. 17. 20:00
Megosztás:

Argentína is lecsapott a Polymarket-re: országos tiltás kriptós fogadások miatt

Egyre szigorúbb fellépés a kriptós előrejelzési piacok ellen: Argentína teljes országos blokkolást rendelt el a Polymarket ellen. A döntés mögött engedély nélküli működés, fogyasztóvédelmi aggályok és egy adatbotrány áll.
2026. 03. 17. 19:30
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 17. 19:00
Megosztás:

Már több mint 23 ezer cég igényelte a fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelt

Már több mint 23 ezer cég - köztük jelentős számú turisztikai szereplő - igényelte az új, fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelt - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára kedden Pogányban. Szabados Richárd a Baranya Vármegyei Kormányhivatal által szervezett munkáltatói fórumon megtartott előadásában rámutatott: a kormányzat intézkedése nyomán biztosított kamattámogatott hitel "felrobbantotta" a piacot.
2026. 03. 17. 18:30
Megosztás:

Hongkong szigorít: új korszak jön a stabilcoin-piacon

A hongkongi pénzügyi hatóság átfogó szabályozási rendszert vezet be a stablecoinokra, miközben egyre több kérdés merül fel a piac valódi méretével kapcsolatban. A cél egyértelmű: hitelesség, intézményi bizalom és fenntartható növekedés – nem pedig spekulatív hype.
2026. 03. 17. 18:00
Megosztás:

Üzembe helyezték az Alteo ötödik villamosenergia-tárolójá

Üzembe helyezték az Alteo ötödik, 20 megawattóra (MWh) kapacitású villamosenergia-tárolóját a Komárom-Esztergom megyei Bana községben, a létesítmény közös ponton csatlakozik a társaság már meglévő szélerőműparkjával a villamosenergia-hálózathoz; a beruházással a meglévő hálózatcsatlakozási kapacitás kihasználtsága is nő - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
2026. 03. 17. 17:30
Megosztás:

7,7 millió felhasználó felett az XRP Ledger: új korszak kezdődik a kriptopiacon

Több mint 13 év után történelmi mérföldkőhöz érkezett az XRP Ledger: a hálózat felhasználóinak száma átlépte a 7,7 milliót. A robbanásszerű növekedés nemcsak a kriptós közösség erősödését mutatja, hanem azt is, hogy az intézményi világ egyre komolyabban veszi az XRPL infrastruktúráját.
2026. 03. 17. 16:30
Megosztás:

A magyar gazdaság jövője a hatékony exporton múlik

A magyar gazdaság jövője a hatékony exporton múlik - hangsúlyozta Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke kedden a köztestület Külgazdasági Évnyitó 2026 - Fókuszban a külpiacok című rendezvényén.
2026. 03. 17. 16:00
Megosztás: