Magyar Telekom: Az EBITDA jobban bővült, mint a bevétel

A Magyar Telekom második negyedéves eredménye minden soron jobb lett, mint a konszenzus és az általunk várt. A cég mérsékeltről kétszámjegyűre emelte az idei évre vonatkozó korrigált nettó eredmény várakozását.

Magyar Telekom: Az EBITDA jobban bővült, mint a bevétel

A bevételek 14,0%-kal 208,1 milliárd forintra nőttek a második negyedévben, elsősorban a magasabb adat- és SMS-forgalomnak, valamint a vezetékes szélessávú értékesítésnek köszönhetően. Az előfizetési bevételekre pozitívan hatott a 2023. március 1-jén bevezetett éves 14,5%-os infláció alapú kiigazítás.

Magyarországon a mobil ARPU (egy felhasználóra jutó bevétel) 16,2%-kal volt magasabb az előző év azonos időszakához képest. A mobil előfizetők száma 102 ezer ügyféllel bővült, míg a száloptika esetében 34 ezres volt a bővülés. A vezetékes szélessávú ARPU 22,4%-kal nőtt éves összevetésben, míg a TV ARPU 14,1%-kal volt magasabb az előző év azonos időszakához képest.

Az EBITDA 31,1%-kal 75,9 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest a második negyedévben. Az EBITDA marzs 480 bázisponttal magasabb, mint egy évvel korábban, 36,5%-ra emelkedett, a különadó fizetések eltérő ütemezése miatt. A közvetett költségek mindössze 3,6%-kal nőttek a második negyedévben, szemben az első negyedéves 44,7%-os éves növekedéssel. A különadó nélkül számított EBITDA 18,7%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

A nettó eredmény több mint kétszeresére, 22,26 milliárd forintra nőtt a jobb működési eredménynek köszönhetően, amit részben ellensúlyozott az alacsonyabb pénzügyi eredmény. A korrigált nettó eredmény 25,7 milliárd forint volt a második negyedévben.

A spektrumlicencek nélkül számított első félévi CAPEX AL 6,8%-kal, 48,97 milliárd forintra csökkent az előző év azonos időszakához képest, a magyarországi és észak-macedóniai alacsonyabb hálózati beruházások miatt. Az MTel 0,6 milliárd forintért 2*168 MHz-es spektrumfrekvencia licencet szerzett a 32 GHz-es sávban. A spektrumengedélyek nélküli FCF 2023. első félévében 7,28 milliárd forintot tett ki, ami a különadó megfizetésének eltérő ütemezését tükrözi. A nettó adósság/EBITDA 2,0x volt az időszak végén.

A cég megerősítette a 2023-as bevétel és EBITDAaL várakozását, mindkettő 5-10%-kal nőhet év/év alapon. A korrigált nettó eredményre vonatkozó várakozásukat azonban a mérsékelt növekedésről kétszámjegyű növekedésre javították. A spektrumengedélyek nélküli FCF várhatóan 60 milliárd forint körül lesz.

Véleményünk: Az EBITDA növekedés meghaladta a bevételnövekedést az előző év azonos időszakához képest, még a magyarországi különadó hatását szűrve is. Az inflációs nyomás láthatóan mérséklődött csoportszinten, elsősorban az árak kiigazítása miatt. A KPI-trendek stabilak voltak mind az ügyfelek számának növekedése, mind az ARPU növekedése tekintetében (forrás: ERSTE)


Az OTP Bank megvásárolja a Luminor Bankot

Az OTP Csoport belép a balti piacokra, ezzel 14 országra bővül a jelenléte és több mint 10%-kal nő a mérlegfőösszege, miközben az eurózónán belüli működésének részaránya eléri az 50%-ot.
2026. 07. 21. 06:00
Megosztás:

Mérlegképes könyvelő képzés: érdemes-e belevágni?

A könyvelés olyan szakma, amire gazdasági helyzettől függetlenül mindig szükség van. Amíg léteznek vállalkozások, kellenek szakemberek, akik átlátják a számokat. Nem véletlen, hogy egyre többen fontolgatják a mérlegképes könyvelő képzés elvégzését, legyen szó pályakezdőkről vagy tapasztalt könyvelőkről, akik hivatalos képesítést szeretnének szerezni.
2026. 07. 21. 05:00
Megosztás:

Csúcsforgalom jellemezte a használtautó-piacot az első félévben

A DataHouse ma közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 491 300 személygépkocsi cserélt gazdát 2026 első félévében. Ez az érték 5,8 százalékkal haladja meg a tavalyi első félév volumenét, amely az eddigi rekordot jelentette. A JóAutók.hu várakozása szerint komoly esély van arra, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalmának tavaly elért közel 922 ezres csúcsa is.
2026. 07. 21. 04:00
Megosztás:

Megkezdte a magyar fogyasztók kompenzálását a Temu

Összesen legalább 882 millió forintot fizet vissza a magyar vásárlóknak a Temu online piactér európai üzemeltetője – a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) április végén lezárt eljárásának eredményeként. A cég 2000 forint pénzbeli kompenzációt fizet minden magyar fogyasztónak, akik 2023. novembere és 2024. szeptembere között vásároltak a Temu weboldalon vagy az applikációban. Az érintett fogyasztók ezekben a napokban emailben kapnak értesítést. Emellett a Temu üzemeltetője a kötelezően előírt fogyasztói kompenzáció mellett kiszabott 437 millió forintos bírságot már befizette a magyar központi költségvetésbe.
2026. 07. 21. 03:00
Megosztás:

Jönnek az egyetemi ponthatárok: hol a legkönnyebb, és hol a legnehezebb kiadó lakást találni?

Idén július 23-án teszik közzé a felvételi ponthatárokat, ami után minden évben előtérbe kerül a kérdés, hol lehet még időben jó albérletet találni. A kollégiumi férőhelyek száma ugyanis a legtöbb egyetemvárosban közel sem elegendő, ezért a frissen felvételt nyert hallgatók egy része a kiadó lakások piacán találja meg új otthonát. A zenga.hu elemzése megvizsgálta, hol a legnagyobb most az albérletkínálat, hogy változtak tavaly óta a bérleti díjak, és mire figyeljenek a leendő egyetemisták, mielőtt aláírják a bérleti szerződést.
2026. 07. 21. 02:00
Megosztás:

Új személyi igazolvány kell az Unió döntése miatt: 70 év fölött ingyenes a csere

Egyetlen nap alatt érvénytelenné válik: rengeteg magyar személyije kerülhet bajba.
2026. 07. 21. 01:00
Megosztás:

Nem a pénz hiányzik a régió sportjából, hanem az üzleti modell

A közép- és kelet-európai sportpiac előtt továbbra is jelentős növekedési lehetőségek állnak, de az áttöréshez a régiónak túl kell lépnie az állami finanszírozásra épülő működési modellen. A PwC első, kilenc országra kiterjedő CEE Sports Survey kutatása szerint a sportvezetők évi 6,6%-os piaci növekedést várnak a következő 3-5 évben, miközben a női sport, a digitális bevételi források és a szurkolói elköteleződés területén is jelentős tartalékok azonosíthatók. A 120 sportvezető és 650 szurkoló bevonásával készült felmérés ugyanakkor arra is rámutat, hogy a régió hosszú távú versenyképességének kulcsa a professzionálisabb menedzsment, az átláthatóbb működés és a sportlétesítmények hatékonyabb hasznosítása lehet.
2026. 07. 21. 00:05
Megosztás:

Nőtt az euróövezet építőipari termelése májusban

Májusban sorban a második hónapban nőtt az építőipari termelés az euróövezetben éves összevetésben és havi szinten is - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett adataiból.
2026. 07. 20. 23:00
Megosztás:

Az EU 550 millió euróra bírságolta az AliExpress-t az illegális termékek kezelése miatt

Az Európai Bizottság 550 millió eurós bírságot szabott ki az AliExpress Kínában bejegyzett online piactérre, mert a vállalat megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendelet (DSA) előírásait az illegális, veszélyes és hamisított termékek terjedésének megelőzésével kapcsolatban - közölte hétfőn az Európai Bizottság.
2026. 07. 20. 22:00
Megosztás:

Új szakemberekkel erősödik a közmédia

A közmédia átalakításának és szakmai megújulásának részeként két új főszerkesztő-helyettessel - a jelenlegi szervezeti struktúrában csatornaigazgató-helyettessel - bővül a Kossuth rádió szerkesztősége - közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája hétfőn az MTI-vel.
2026. 07. 20. 21:00
Megosztás:

Lemondott a brit miniszterelnöki tisztségről Keir Starmer

Benyújtotta lemondását hétfőn a brit miniszterelnöki tisztségről Keir Starmer III. Károly királynak. A Buckingham-palota bejelentése szerint az uralkodó elfogadta Starmer lemondását.
2026. 07. 20. 20:00
Megosztás:

BÉT: Csendes nap volt a tőzsdéken

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 619,56 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 141 600,83 ponton zárt hétfőn.
2026. 07. 20. 19:00
Megosztás:

Két zöld hét sem rázta fel a Bitcoin árfolyamát

Két egymást követő héten is több pénz érkezett az amerikai spot Bitcoin ETF-ekbe, mint amennyi távozott belőlük. A fordulat első pillantásra biztató, a számok azonban egyelőre nem igazolják az intézményi kereslet látványos visszatérését. A korábbi tőkekivonás nagysága mellett a mostani beáramlás inkább óvatos stabilizálódásnak, mint új Bitcoin-rali kezdetének tűnik.
2026. 07. 20. 18:00
Megosztás:

Bezuhantak a Temu-rendelések : a FOXPOST is jelentős visszaesést lát

Érezhetően csökkent a Temuról érkező csomagok száma a FOXPOST hálózatában az Európai Unió új, kis értékű importküldeményeket érintő szabályozásának életbe lépését követően. A vállalat tapasztalatai szerint a változás már rövid távon érezhető a forgalmi adatokban.
2026. 07. 20. 17:00
Megosztás:

A magyar nyelv védelmét szolgáló előírások betartását vizsgálja a fogyasztóvédelmi hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a magyar nyelven kiadott sajtótermékekben, magyar nyelvű rádió-, illetve televízióműsorban, továbbá szabadtéri reklámhordozón közzétett reklámokra, valamint az üzletben és az üzlet kirakatában a fogyasztók tájékoztatását szolgáló közleményekre vonatkozó nyelvvédelmi előírások megtartását.
2026. 07. 20. 16:00
Megosztás:

USDT 2028: Amerika újrarajzolja a stabilcoinpiacot

A világ legnagyobb stabilcoinja komoly szabályozási fordulóponthoz közeledik. A GENIUS Act 2028-tól új feltételekhez kötheti az USDT amerikai jelenlétét, ami nem feltétlenül jelenti a Tether végét, de könnyen kettészakíthatja a globális stabilcoinpiacot.
2026. 07. 20. 15:00
Megosztás:

Stabilcoinnal fizetnék a japán futárokat

Mi történik, ha egy logisztikai vállalat nem banki átutalással, hanem blokkláncon mozgó digitális jennel fizeti ki partnereit? Japánban hamarosan választ kaphatunk erre a kérdésre. Az AZ-COM Maruwa több ezer fuvarozónál próbálhatja ki, hogyan működik a stabilcoin (stablecoin) a kriptotőzsdéken kívül, a hétköznapi gazdaságban.
2026. 07. 20. 14:00
Megosztás:

Repkednek a 6-8 százalékos kamatok a lekötött betétekre, hiába vágott az MNB

A jegybanki kamatvágások ellenére is magasan tartják a bankok az ajánlataikat az akciós lekötött betétekre. A BiztosDöntés.hu adatai szerint 6-8 százalékos kamatot is lehet találni, ami többszöröse az inflációnak. Ráadásul a legnépszerűbb lakossági állampapírok kamatai három hónapon belül 1,5 százalékkal csökkentek. Leköthető szabad pénz bőven van a lakosságnál: jócskán meghaladja a tízezermilliárd forintot az az összeg, amit a bankszámláinkon tartunk lekötés és így jellemzően kamat nélkül.
2026. 07. 20. 13:00
Megosztás:

Jön a 20%-os lakásár-zuhanás? Egy elemző, akinek eddig bejöttek a jóslatai, mást mond

Az elmúlt hetekben megszaporodtak a cikkek és videók, amelyek brutális, akár 20%-os lakáspiaci korrekciót vizionálnak. Dr. Barta Ákos közgazdász, ingatlanpiaci elemző nemrég közzétett átfogó elemzése azonban egészen más képet fest: nem árzuhanás, hanem többéves nominális oldalazás következik. Mielőtt azonban rátérnénk arra, mire alapozza ezt, érdemes megnézni valamit, amit elemzőktől ritkán látni: hogyan teljesítettek a korábbi előrejelzései.
2026. 07. 20. 12:00
Megosztás:

Elmúlt héten emelkedtek az európai hosszú hozamok; a hazai hozamgörbe hosszú vége is felfelé mozdult

Pénteken a befektetők egyrészt a beérkező amerikai makrogazdasági adatokat értékeltek, amelyek szerint a gazdaság továbbra is ellenálló az iráni háború nyomán erősödő inflációs kockázatokkal szemben, másrészt erősödött az aggodalom a lezáratlan közel-keleti konfliktus miatt.
2026. 07. 20. 11:00
Megosztás: