Magyarországon épült a harmadik legtöbb lakás az EU-ban

A koronavírus-járványt követő gyors gazdasági kilábalásban fontos szerepe volt a lakásépítések robbanásszerű növekedésének Magyarországon, hazánk ebben a tekintetben harmadik helyen állt az Európai Unióban az előző negyedévben - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Lentiben.

Magyarországon épült a harmadik legtöbb lakás az EU-ban

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter a CREATON South-East Europe Kft. beruházásának átadóján elmondta, hogy a vállalat 1,2 milliárd forintos fejlesztéséhez az állam 282 millió forint támogatást nyújtott, amiért cserébe az építőipari cég kötelezettséget vállalt 222 munkahely megőrzésére. Ennek keretében új épületrészt építettek, illetve új présgépeket és digitális energiafelügyeleti rendszert szereztek be.
    
A külügyminiszter beszédében kiemelte, hogy a lakásépítések "mindig a jövőbe vetett bizalmat jelentik", s így nem csak a jelenlegi gazdasági növekedéshez járulnak hozzá, hanem azt a jövőre vonatkozóan is előrejelzik.
   
A miniszter ennek kapcsán elmondta: az előző negyedévben 68 százalékkal több lakás- és házépítési engedélyt adtak ki Magyarországon, mint a múlt év azonos időszakában, míg az EU átlagos növekedési üteme 28 százalékos volt.
    
Szijjártó Péter leszögezte, hogy a kormány a gazdaság- és társadalompolitikai stratégiák készítésénél mindig is fókuszba helyezte a családok otthonteremtési támogatását. Mint mondta, ebbe a képbe illik a családi otthonteremtési kedvezmények rendszere, valamint például az új építésű ingatlanok áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentése és a közjegyzői díjak mérséklése.
    
"Célunk az, hogy az otthonteremtési támogatások rendszerét a jövőben is fenntartsuk, sőt bővítsük annak érdekében, hogy a családok saját tulajdonú otthonban nevelhessék gyermekeiket" - fogalmazott. Ezt követően kitért arra, hogy a cégcsoport mára Európa egyik vezető tetőcserép-gyártó vállalata, amely évente 3,5 millió négyzetméternyi tetőcserepet gyárt Lentiben. Az üzem pedig 70 százalék fölötti exporthányaddal dolgozik.
    
A miniszter arról számolt be, hogy Magyarország az ötödik a tetőcserép-exportáló országok világranglistáján, s rekordot ért el az első hét hónap termelési értéke is, így az export idén is meg fogja haladni a 100 milliárd forintot.
    
Végezetül rámutatott, hogy Zala megyében 21 vállalat vett részt a kormány beruházásösztönzési programjában a világjárvány kezdete óta. Ennek nyomán jelenleg 18 milliárd forintnyi beruházás zajlik az állam 7 milliárd forintos támogatásával, s ezáltal 5600 munkahelyet sikerült megőrizni.
    
A CREATON SEE kommunikációs ügynökségének MTI-hez eljuttatott közleménye szerint közel 42 millió darab kerámia tetőcserepet gyárt idén Lentiben a CREATON South-East Europe Kft. A Magyarországon 2004 óta jelenlévő CREATON nettó árbevétele az elmúlt években jelentősen megnövekedett, 2020-ban közel 14,5 milliárd forint volt, amelynek közel 73 százaléka exportból származott. A cég legfőbb exportpiaca Románia, Szlovénia, Horvátország és Szerbia.
    
Az árbevétel növekedése a folyamatos fenntartható fejlesztéseknek és a nemzetközi piaci térnyerésnek köszönhető, az új beruházások az üzembiztonság növelését szolgálták és évente 6 százalékos termelésikapacitás-növekedést, valamint új munkahelyek létrehozását teszik lehetővé.  A közlemény idézi Járomi Juditot, a CREATON ügyvezető igazgatóját, aki szerint lehetőségük nyílik a cég energiaigényének és a gyártási folyamat során keletkező üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére is.  A már üzemelő négyfejes revolver présgép mellé kettő darab kétfejes présgéppel ellátott gyártósor került. Az eredetileg beépített berendezés a csoport legnagyobb és egyben Európa egyik legnagyobb méretű tetőcserepét állítja elő.
    
Az eddigi, összesen 14,6 ezer négyzetméternyi alapterületű üzemcsarnokok közé 700 négyzetméteres új épületrészt építettek. A présgép üzembe helyezésével egyidejűleg az ipar 4.0 szemléletben online követhető energiafelügyeleti rendszert telepítettek.
   
A francia tulajdonú Terreal Csoport idén január 1-jétől lett százszázalékos tulajdonosa a korábban német tulajdonú CREATON Csoportnak, így a magyarországi leányvállalatnak is. Laurent Musy, a Terreal Csoport vezérigazgatója az ünnepségen elmondta: a Lentiben található üzem az egyik legjobban teljesítő, ezért Délkelet-Európa, Magyarország a központja a jövőbeli fejlesztéseiknek.
    
A több mint 130 éves múltra visszatekintő CREATON két bajor családi vállalkozás összeolvadásával jött létre 1992-ben. A vállalatcsoport a cseréptetőpiacon Németországban és Lengyelországban első, a délkelet-európai régióban a második helyet foglalja el, a vállalatcsoport hét németországi, három lengyelországi és egy magyarországi tetőcserépgyártóból, valamint egy tetőfedő üzemből és négy regionális raktárból áll.
   
A francia Terreal Csoportba történő beolvadással Európa vezető kerámiatetőcserép-gyártó vállalkozása jött létre több mint 3300 munkavállalóval. Együttes forgalmuk 2020-ban meghaladta a 620 millió eurót. A 33 termelőegység között Franciaországban, Olaszországban, Németországban, Lengyelországban, Magyarországon, az Egyesült Államokban és Dél-Koreában gyárakat működtet, de vannak kirendeltségei Olaszországban, a Benelux államokban, Spanyolországban és más exportpiacokon is.


A BlackRock szerint az AI-ügynökök hozhatják el a stabilcoinok következő nagy hullámát

Egyre több mesterségesintelligencia-rendszer képes önállóan adatot kérni, szolgáltatást igénybe venni és összetett feladatokat végrehajtani. A BlackRock szerint hamarosan fizetniük is kell mindezért – és ebben a stabilcoinok kaphatnak fontos szerepet.
2026. 09. 27. 23:00
Megosztás:

Bitcoin vagy Ethereum: melyik érheti el előbb a korábbi csúcsát?

A Bitcoin és az Ethereum is jelentősen elmarad korábbi történelmi csúcsától, de eltérő pályán mozognak. Szeptember 27-én a Bitcoin nagyjából 84 900 dolláron állt, ami 33 százalékkal marad el a 2025 októberében elért 126 080 dolláros rekordtól. Az új csúcshoz így körülbelül 49 százalékos emelkedésre lenne szükség.
2026. 09. 27. 22:00
Megosztás:

Kellemes, kora őszi időjárás várható a jövő héten

Kellemes, kora őszi időjárás várható a jövő héten sok napsütéssel: a hőmérséklet jellemzően 21-25 Celsius-fok között alakul a legmelegebb órákban, de a reggelek csípősek lesznek - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 27. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 39. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 27. 20:00
Megosztás:

A Vodafone kijevi adatközpontjára mért csapásról számolt be az orosz védelmi minisztérium

Csapást mért az orosz hadsereg éjjel a Vodafone mobilszolgáltató vállalat kijevi adatközpontjára, valamint a kilijai dunai kikötőben az ukrán haditengerészet Kelet bázisának törzsére, a határőrség állomáshelyére, négy raktárra és infrastruktúra-létesítményekre - közölte vasárnap a moszkvai védelmi tárca.
2026. 09. 27. 19:00
Megosztás:

Az aszály valódi ára csak évekkel később látszik

Az aszályok gazdasági hatása nem ér véget akkor, amikor újra esni kezd: a veszteségek még éveken át halmozódhatnak a beruházások, a foglalkoztatás és a gazdasági növekedés visszaesésén keresztül. Új kutatások szerint ezért a klímaváltozás miatt erősödő európai aszályok tényleges gazdasági költsége jóval nagyobb lehet annál, mint amit a közvetlen károk alapján eddig becsültünk. Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center senior klímapolitikai tanácsadója szerint mindez a zöld átállás költségeit is más megvilágításba helyezi: a klímaváltozás mérséklésére fordított kiadásokat az elkerülhető gazdasági veszteségekkel együtt érdemes mérlegelni.
2026. 09. 27. 18:00
Megosztás:

Több mint 700 millió eurós sürgősségi segélycsomagot különít el globális válságok kezelésére az EU

Az Európai Bizottság 710 millió eurós segélycsomagot különített el globális válságkezelésre, az uniós források jelentős részét afrikai menekültek támogatására, illetve "migrációval kapcsolatos" problémák megoldását célzó programokra fordítják majd - tájékoztatott az Európai Bizottság vasárnap.
2026. 09. 27. 17:00
Megosztás:

Szakmai találkozót szervez a fiatalok mentális egészségéről a Magyar Színház

Az addikciók megelőzését és a színházi nevelés prevenciós szerepét állítja a középpontba a Színházi Nevelési Szakmai Találkozó, amelyet október 3-án rendeznek meg a Magyar Színházban.
2026. 09. 27. 16:00
Megosztás:

A külkereskedelemről, a szálláshelyekről és az ipari termelői árakról is közölnek adatokat a jövő héten

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
2026. 09. 27. 14:00
Megosztás:

Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt

Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt a "változás tömbje" néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt – jelentette a helyi média vasárnap.
2026. 09. 27. 13:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten

Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 151 272,07 ponton zárt, 0,93 százalékkal, 1416,56 ponttal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 27. 12:00
Megosztás:

Ázsia lett a stabilcoin-fizetések központja: a Tether vezet, de új kihívók érkeznek

A stabilcoinokat sokan még mindig a kriptotőzsdei kereskedés eszközeinek tartják. Az ázsiai és csendes-óceáni térségben azonban egyre fontosabb szerepet kapnak a határokon átnyúló fizetésekben, a vállalati pénzkezelésben és a befektetési piacok működésében is. Egy friss kutatás szerint a régió adja az azonosított stabilcoin-fizetési forgalom több mint felét. Az USDT továbbra is meghatározó, de a szabályozott pénzügyi felhasználás új versenyt nyithat.
2026. 09. 27. 11:00
Megosztás:

A Binance beszállt a Circle-be: veszélybe kerülhet a Tether fölénye?

Százmillió dollárért részesedést szerzett a Binance a Circle-ben, és öt évre megújította együttműködését a cég dollárhoz kötött stabilcoinjáról, az USDC-ről. A megállapodás hatalmas felhasználói kört nyithat meg a Circle előtt, különösen a feltörekvő piacokon. A Tether vezető szerepének megtöréséhez azonban több kell annál, hogy egy tőzsde előtérbe helyez egy versenytárs tokent.
2026. 09. 27. 10:00
Megosztás:

A Kraken már nem csak kriptotőzsde akar lenni: milliárdokból épít új pénzügyi rendszert

A Krakent a legtöbben kriptovaluta-tőzsdeként ismerik, anyavállalata azonban jóval nagyobb szerepre készül. A Payward felvásárlásokkal és tőzsdei partnerségekkel olyan infrastruktúrát épít, amelyen kereskedés, fizetés, befektetés és más cégek pénzügyi szolgáltatásai is működhetnek. A terv tétje az, hogy a vállalat képes-e túllépni a kriptokereskedésből származó bevételeken.
2026. 09. 27. 09:00
Megosztás:

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2030 Megújulási Program előkészítése

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) 2030 Megújulási Program előkészítése, amelynek célja a szociális és gyermekvédelmi intézményrendszer átfogó megújítása - tudatta a Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM) a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 27. 08:00
Megosztás:

Mintegy 70 embert tartanak nyilván nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyként Hollandiában

Az elmúlt tíz évben a holland bevándorlási hivatal (IND) mintegy 70 embert minősített nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személynek, ennek következtében visszavonták az érintettek hollandiai tartózkodási engedélyét, a kettős állampolgárok esetében pedig az útlevelüket is - tájékoztatott a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
2026. 09. 27. 07:00
Megosztás:

10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul

Tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot fogadott el a kormány, ami még idén elindul, és legkésőbb január elsejétől látható eredményeket kell hoznia - mondta a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 27. 06:00
Megosztás:

Dízeltámogatás: minden fontos infó egy helyen

Az alapvető tudnivalóktól a speciálisabb élethelyzetekig mindenki megtalálja a választ kérdéseire a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss, dízeltámogatással kapcsolatos tájékoztatójában. A legfontosabb: a támogatást nem kell igényelni, a Magyar Államkincstár automatikusan folyósítja a NAV adatai alapján. Minden további információ elérhető a NAV honlapján, a Dízeltámogatás csempén.
2026. 09. 27. 05:00
Megosztás:

Bitcoin is kaphat Zcash-féle privát tranzakciókat – veszélybe kerülhet a ZEC előnye?

Egy New York-i kriptográfiai kutatólabor, az [alloc] init szeptember 25-én bemutatta a Shielded Bitcoin nevű koncepciót, amely lehetővé tenné a Bitcoin-tranzakciók anonimizálását a Zcash által használt kriptográfiai technológiával. A megoldás különlegessége, hogy a kutatók szerint ehhez nem lenne szükség a Bitcoin szabályainak módosítására.
2026. 09. 27. 04:00
Megosztás:

Ötmilliárd forintot csoportosított át a laktanyák felújítására a honvédelmi miniszter

Ötmilliárd forintot csoportosított át idén a laktanyák rendbetételére a honvédelmi miniszter, több mint 30 helyszínen, több mint 200 beruházást kezdtek el vagy fejeztek már be, felújítva a mosdókat, a tantermeket, a körleteket és a legénységi épületeket is.
2026. 09. 27. 03:00
Megosztás: