Májustól lehet pályázni lovas létesítmények fejlesztésére

Magyarország számára a ló és a lótartás kiemelt érték, nemzeti kultúránk szerves része. Az Agrárminisztérium a lovas ágazat megerősítését és több lábon állását kívánja támogatni az április elején megjelent, 5 milliárd forint keretösszegű pályázati lehetőséggel, amely fedett lovardák és az ehhez kapcsolódó infrastruktúra kialakítását támogatja - tájékoztatott csütörtöki közleményében az Agrárminisztérium (AM).

Májustól lehet pályázni lovas létesítmények fejlesztésére

A Megújuló vidék, megújuló agrárium program, valamint a Kincsem - Nemzeti lovas program megvalósítását egyaránt szolgáló, vidékfejlesztési forrásokból kiírt lovas létesítmények fejlesztése című felhívás a vidéki infrastruktúra fejlesztése révén segíti a lovas társadalmat a sportban, a turizmusban és az oktatásban meglévő lehetőségek kiaknázásában. Ezzel a támogatással az agrártárca elősegíti, hogy  a lovardák minden évszakban, az időjárási körülményektől függetlenül is fogadni tudják a lovagolni vágyókat.

Támogatási kérelmet olyan mikrovállalkozások (beleértve a családi mezőgazdasági társaságokat is), magánszemélyek vagy őstermelők nyújthatnak be, akik igazolják, hogy székhelyük/telephelyük vagy lakhelyük/tartózkodási helyük vidéki térségben elhelyezkedő településen van, és a támogatási kérelem benyújtását megelőző 24 hónapban folyamatosan, legalább két ló tulajdonosai voltak az OLIR (Országos Lótenyésztési Információs Rendszer) szerint. A támogatást igénylőnek legkésőbb a projekt megkezdésének időpontjáig olyan egyéni vagy társas vállalkozást kell alapítania, amely a tevékenységi köre szerint a projekt keretében létrejövő létesítmény működtetésére irányul.

A projektek megvalósítására kizárólag vidéki térségekben van lehetőség. A felhívás keretében önállóan támogatható tevékenységnek minősül a fedett lovarda kialakítása-, létrehozása-, felújítása-, bővítése, legalább 20 méter x 40 méter méretű lovas pályával. Ennek keretében nyílik lehetőség - egyébként önállóan nem támogatható - többek között a kapcsolódó kiszolgáló egységek, szociális helyiségek kialakítására (például raktár, büfé helyiség, vagyonvédelmet célzó beruházások) is.

Az igényelhető, vissza nem térítendő támogatás összege maximum 100 millió forint, a támogatási intenzitás 50-70 százalék lehet. Amennyiben a projekt megvalósítási helye a Közép-Dunántúl és Nyugat-Dunántúl tervezési-statisztikai régiókba esik, abban az esetben egységesen maximálisan 50 százalék (30 százalék+20 százalékpont emeléssel) lehet a támogatás intenzitása. Ha a Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország és Pest tervezési-statisztikai régiók valamelyikében valósul meg a projekt, abban az esetben a támogatás intenzitása maximálisan a 290/2014-es Korm. rendeletben foglalt járási besorolási kategóriák alapján, a regionális beruházási támogatás szabályainak figyelembe vételével a nem besorolt járásokban 50 százalék, a kedvezményezett járásokban 60 százalék (50+10 százalékpont emeléssel), míg a fejlesztendő és komplex programmal fejlesztendő járásokban 70 százalék (50+20  százalékpont emeléssel) lehet.

A támogatási kérelmek benyújtására 2022. május 4-től szakaszosan - kéthetes benyújtási időszakokban -, előreláthatólag 2022. július 12-ig lesz lehetőség. A benyújtásra nyitva álló első szakasz 2022. május 17-ig tart. A további információkért a minisztérium tanulmányozásra ajánlja a felhívást és annak mellékleteit a www.palyazat.gov.hu weboldalon.

Ezért kezdeményez találkozót Magyar Péter az ukrán elnökkel

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. 04. 29. 04:00
Megosztás:

Tartotta a kamatot a jegybank áprilisban

A Monetáris Tanács mai kamatdöntő ülésén szinten tartotta az irányadó kamatokat. A jegybanki alapkamat így továbbra is 6,25 százalékon áll. A kamatfolyosó két széle maradt 5,25, illetve 7,25 százalékon. A döntés nem okozott meglepetést, megfelelt a széles körű elemzői konszenzusnak.
2026. 04. 29. 03:30
Megosztás:

Miért chatelnek a magyarok a cégekkel, és hogyan reagálnak erre a vállalatok

A Rakuten Viber feltárta, hogy a magyarok milyen célból használják elsősorban az üzenetküldő alkalmazásokat a vállalatokkal való kommunikáció során. A hivatalos Rakuten Viber Magyarország csatornán végzett felmérés több mint 5000 szavazatot gyűjtött össze.
2026. 04. 29. 03:00
Megosztás:

Stratégiai partnerségre lépett az AbbVie és a Szegedi Tudományegyetem a klinikai kutatások fejlesztéséért

Klinikai kutatások fejlesztését célzó együttműködési megállapodást írt alá az amerikai AbbVie, innovatív gyógyszerfejlesztő vállalat magyarországi leányvállalata és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE). A szerződést az AbbVie részéről Javier Aracil Corma, a vállalat adriai és magyarországi ügyvezetője, az SZTE részéről dr. Fendler Judit kancellár és prof. dr. Rovó László rektor írták alá. A partnerségi megállapodás célja az innovatív terápiákhoz kapcsolódó stratégiai jelentőségű klinikai kutatások továbbfejlesztése, hosszú távon pedig Magyarország és a régió versenyképességének erősítése.
2026. 04. 29. 02:30
Megosztás:

A bér több, mint 40%-át viszi el az állam - de hová?

Az OECD friss „Taxing Wages 2026” jelentése szerint Magyarországon az átlagbért kereső, gyerektelen munkavállalók esetében a teljes munkát terhelő elvonás 2025-ben 41,2% volt, ami továbbra is meghaladja a 35,1%-os OECD-átlagot. A magyar érték a régióban nem számít kiugrónak, ugyanakkor a versenyképesebb országokénál magasabb maradt – hangsúlyozza a Niveus.
2026. 04. 29. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A nyugdíj és a résznyugdíj fogalma kettévált

Ha valaki eléri a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt, de nem rendelkezik az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges legalább 20 év szolgálati idővel, viszont legalább 15 év szolgálati időt igazolni tud, akkor öregségi résznyugdíjra lehet jogosult. Nézzük meg részletesen, mit jelent ez a gyakorlatban.
2026. 04. 29. 01:30
Megosztás:

Nyugdíj korhatár Ausztriában 2026

Ausztriában a nyugdíjkorhatár kérdése 2026-ban nem pusztán adminisztratív adat, hanem társadalombiztosítási, munkaerőpiaci és demográfiai szempontból is kiemelt jelentőségű téma.
2026. 04. 29. 01:01
Megosztás:

Aktív piaci folyamatok mellett javultak a Budapesti Értéktőzsde eredményei 2025-ben

Tovább erősítette piaci szerepét és pénzügyi teljesítményét a Budapesti Értéktőzsde, a közgyűlés elfogadta a társaság 2025. évi üzleti jelentését. A beszámoló szerint az éves összbevétel 4,338 milliárd forintot, az EBITDA 1,680 milliárd forintot tett ki, míg a nettó eredmény – a KELER Csoport BÉT-re jutó eredményével együtt számolva – 9,635 milliárd forintra bővült. A BÉT éves rendes közgyűlésén az adózott eredmény felhasználásáról és az osztalékfizetésről is határoztak, valamint jóváhagyták a társaság új, 2026–2028 közötti időszakra vonatkozó stratégiáját, és döntöttek az újonnan alapított BÉTx Pénzügyi Zrt. tőkeemeléséről is.
2026. 04. 29. 00:30
Megosztás:

Irán miatt nem tud kamatot vágni az MNB

Ismét kamattartásról határozott a Monetáris Tanács. A konszenzusnak megfelelően 6,25 százalékon maradt az alapkamat, és a kamatfolyosó sem változott.
2026. 04. 29. 00:05
Megosztás:

Jelentős javulás a Samsung SDI eredményeiben: Központban a magyarországi gyár fejlesztése

A Samsung SDI közzétette 2026-os első negyedéves pénzügyi jelentését. A vállalat bevételei emelkedtek, üzemi vesztesége pedig radikálisan csökkent, ami megalapozza a második félévre várt nyereségességet. A stratégiai bővülés kulcsszereplője a vállalat magyarországi egysége lesz.
2026. 04. 28. 23:30
Megosztás:

Késési asszisztencia szolgáltatást indít a Wizz Air

A Wizz Air, Magyarország piacvezető légitársasága a világ vezető turizmustechnológiai platformjával, a HTS-sel közösen új fejlesztést integrálnak a wizzair.com weboldalon és a Wizz Air alkalmazásban, hogy segítsék az ügyfeleket a járatkésések esetén felmerülő problémák kezelésében.
2026. 04. 28. 23:00
Megosztás:

Nem változtatott a kamatokon az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően áprilisban 6,25%-on hagyta az alapkamatot az MNB és a kamatfolyosó sem változott. A döntés egyhangú volt, csak az alapkamat tartását tárgyalták az ülésen.
2026. 04. 28. 22:30
Megosztás:

Olajfinomítóban keletkezett tűz miatt hirdettek rendkívüli állapotot

Rendkívüli állapotot hirdettek a dél-oroszországi Tuapsze városban, mert az éjszakai ukrán dróntámadás után tűz ütött ki a helyi olajfinomítóban - közölte kedden a Krasznodari terület operatív parancsnoksága a Telegram-csatornáján.
2026. 04. 28. 22:00
Megosztás:

Közel kétszerésére nőtt az Eximbank adózott eredménye 2025-ben

Az Eximbank tavalyi adózott nyeresége 28,2 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbi 14,4 milliárd forintról, a növekedéshez a kamatbevételek mellett a kereskedési és befektetési műveletek eredménye is hozzájárult - közölte kedden az EXIM Magyarország a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 28. 21:30
Megosztás:

Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt

Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 04. 28. 21:05
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.

Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a 2025-ben elért adózott eredménye után - közölte a közgyűlés határozatát a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2026. 04. 28. 20:30
Megosztás:

Befektetési kategóriává vált a műtárgy: milliós órák és tízmilliós ékszerek hajtják a hazai aukciós piacot

A műtárgyak egyre inkább alternatív befektetési eszközként jelennek meg Magyarországon is – ezt jól mutatja a BÁV ART május 19-én és 20-án megrendezésre kerülő 87. Művészeti Aukciójának kínálata, ahol több tízmillió forintos kikiáltási árú tételek és gyűjtői darabok kerülnek kalapács alá.
2026. 04. 28. 20:00
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 04. 28. 19:30
Megosztás:

A bérnél sokkal nagyobb probléma tizedeli a munkaerőállományt

A munkaerőhiányról és annak okairól, megoldásáról szóló hírek évek óta elsősorban a bérekre és a toborzásra koncentrálnak, miközben egy egyre súlyosabb, kevésbé látható probléma formálja alapjaiban a munkaerőpiacot: a kiégés. A WHC Csoport szakértői szerint 2026-ra világossá vált, hogy a munkavállalók megtartásának egyik legnagyobb akadálya már nem feltétlenül az anyagi verseny, hanem a tartós munkahelyi stressz és a mentális túlterheltség.
2026. 04. 28. 19:00
Megosztás:

Több mint 1,3 milliárd forintot fizet a Temu a magyaroknak a GVH-nak köszönhetően

Összesen legalább 882 millió forintot fizet vissza a magyar vásárlóknak a Temu online piactér európai üzemeltetője – a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának eredményeként. Emellett a cég 437 millió forint bírságot is befizet a magyar központi költségvetésbe, továbbá egy átfogó megfelelési program végrehajtását is vállalta. A Temu-t üzemeltető vállalkozás az eljárás során végig együttműködött a GVH-val, lemondott a jogorvoslati jogáról, illetve több kifogásolt kereskedelmi gyakorlat alkalmazásával már az eljárás során felhagyott.
2026. 04. 28. 18:30
Megosztás: