Már a közel 50%-os kamat sem számít uzsorakamatnak - bajba kerülhetnek a CSOK-osok

A money.hu szakértői szerint azonnal módosítani kellene a CSOK-támogatások jogszabályát, ellenkező esetben a 7,75 százalékra emelt alapkamat ötszörösét büntetőkamatként nyakukba kapó kétgyermekes családok tönkremehetnek. Az alapkamat gyors emelkedése miatt januártól a közel 50 százalékos hitelkamat sem számít majd uzsorakamatnak.

Már a közel 50%-os kamat sem számít uzsorakamatnak - bajba kerülhetnek a CSOK-osok

Az alapkamattal ugrott a kamatplafon is

A Magyar Nemzeti Bank drasztikusan, 185 bázisponttal 7,75 százalékra emelte az alapkamatot. Mindez jelentősen drágíthatja a későbbiekben az új hitelek kamatát. A fogyasztói hitelekről szóló törvény szerint ugyanis a lakossági ügyfeleknek pénzintézet csak a mindenkori jegybanki alapkamatnál 24 százalékponttal magasabb kamatozású hitelt nyújthat. E tekintetben tehát az új hitelplafon 31,75 százalék lett.

Ennél is rosszabbul járhatnak a hitelkártya és az áruhitelt felvevők. Esetükben ugyanis a maximálisan felszámítható érték az alapkamat +39 százalék. Ez a mostani emelés után akár 46,75 százalékos hitelkártya kamatot is lehetővé tehet – figyelmeztetnek a money.hu szakértői.

Januártól fáj majd igazán

Fontos ugyanakkor látni, hogy a törvény értelmében ilyen magas kamatokkal csak a jövő év elejétől szembesülhetnek az adósok. A jogszabály ugyanis úgy rendelkezik, hogy az adott félévben az érintett naptári félévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat irányadó, azaz a maximális hitelkamatot mindig a június és a december elsejei jegybanki alapkamat határozza meg.

Eszerint tehát az előttünk álló félévben a „sima” hitelek maximális kamata 29,9 százalék lehet, a hitelkártya és áruhitel tartozásokra felszámított banki díj 44,9 százalékos szintig nem számít uzsorakamatnak. Az első félévben a maximálisan felszámítható hitelkamat 26,4, illetve 41,4 százalék volt, egy éve maximum 24,6 és 39,6 százalékos kamatot számíthattak fel büntetlenül a bankok. 

Sajnos, az MNB jelzései alapján az alapkamat a következő hónapokban is emelkedni fog. Az elemzők szerint a 8,5 százalékot nagy eséllyel eléri majd a kamatszint. Mindez azt jelenti, hogy nagyon közel lesz a 50 százalék körüli hitelkártya-plafon.

A CSOK büntetőkamat 40 százalék közelében

Ennél is komolyabb és azonnali gondot jelent majd az alapkamat emelés a családtámogatásoknál. Ismert, hogy a legmagasabb, legalább 3 gyermek megszületését vállaló családoknak igénybevehető CSOK támogatás összege új lakás vásárlása vagy építése esetén 10 millió forint.

Ha a határidőre nem születnek meg a gyermekek – ez 3 gyermek esetében 10 évet jelent -, vagy a házaspár válása miatt meghiúsul az, hogy a támogatás elérje a célját, büntetőkamattal kell visszafizetni a támogatást. A büntetőkamat ebben az esetben a jegybanki alapkamat ötszöröse.

Ez a mostani emelés után 38,75 százalék. Ezt a mértéket kell alkalmazni akkor is a jogosulatlanul igénybevett összegre, ha a családnak a 3-ból 2 gyermeke azért megszületett. Ekkor a két és a háromgyermekes CSOK különbségét, 7,4 millió forintot kell a közel 40 százalékos büntetőkamattal azonnal (a határidő lejártát követő 60 napon belül) visszamenőlegesen visszafizetnie a két gyermeket azért már nevelő családnak.

Ez a 10 milliós támogatásért „cserébe” már bőven 30 millió forintot meghaladó összeget jelent. Ebbe a teherbe bizonyosan belerokkannak a családok.

Jogszabálymódosítás kell!

A money.hu szakértői szerint itt az ideje a jogszabály módosításnak. A büntetőkamat szabályt olyankor hozták, amikor a jegybanki alapkamat 0,9 százalék volt. Akkor érthető volt, hogy azért, hogy ne legyen mindenkinek vonzó a támogatással való visszaélés szorzóval kellett erősíteni a jegybanki alapkamat mértékét. Most azonban az akkor nagyjából piaci lakáshitel kamatszintet jelentő – 4,5 százalékos – büntetőkamat valóban családokat tönkretevő mértékű teherré válhat.

A Babaváró humánusabb

A Babaváró esetében a büntetőkamat ennél sokkal méltányosabb, ott a jogosulatlan igénybevétel esetén – ha az igényléstől számított öt éven belül nem születik meg egyetlen vállalt gyermek sem - az igénybe vett kamattámogatást kell visszafizetni. A kamattámogatás mértéke korábban az 5 éves állampapír piaci referenciakamat (5 éves ÁKKH) 130 százaléka +2 százalék volt. Idén tavasztól ugyanakkor már a korábbi 2 helyett már csak 1 százalék az extra tétel ezen a terméken.


Nem támogatja a médiatanács a reklámadó jövő évi bevezetését

Nem támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, hogy jövő januártól ismét bevezessék a reklámadót; a testület erről állásfoglalásban tájékoztatta az Országgyűlést. A közleményt az MTI-hez is eljuttatták.
2026. 11. 06. 06:00
Megosztás:

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Visszafogottabbá vált az ingatlanpiac az idei évben: a kereslet jelentős mértékben szűkült, a kínálat növekszik, az árak 10-15 százalékkal ereszkedtek, miközben megjelentek a kőkemény alkuk. Az Otthon Start kifutásával ráadásul további lassulás várható, így az eladók még az eddigieknél is nehezebben találnak majd vevőt a lakásaikra, ha nem vetnek számot a realitásokkal.
2026. 11. 06. 05:30
Megosztás:

Több mint 100 millió forint a különbség Budapest legdrágább és egyik legolcsóbb kerületének átlagos ingatlanára között

A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak. Az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint a vásárlók egyre tudatosabban választanak: a vételár mellett az ingatlan állapota, mérete, elhelyezkedése és finanszírozhatósága is meghatározó szempont.
2026. 11. 06. 05:00
Megosztás:

Egy korábbi vezetője manipulált a társaság tőzsdén forgó részvényével

A jegybank 60 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációt megvalósító tőkepiaci kereskedés miatt. Az érintett félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek az adott időszakban a BÉT Xtenden forgó VERTIKAL részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről-kínálatáról. A vizsgált időszakban számos kereskedési napon a teljes kereskedési volumen fele-egésze hozzá kötődött.
2026. 11. 06. 04:30
Megosztás:

Töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben a DataHouse adatai szerint 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog – egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával.
2026. 11. 06. 04:00
Megosztás:

Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás: