Már igényelhető a zöld hitel: van olyan bank, ahol a 2 százalékot sem éri el a kamat

Október 4-től indul a Zöld Otthon Program, ami akár 70 millió forint, a piaci hiteleknél jóval olcsóbb lakáshitelt is jelenthet azoknak, akik új építésű, energiatakarékos otthonban gondolkodnak. A Bank360.hu elemzői összefoglalták a program legfontosabb feltételeit és utánajártak, hogy mely bankoknál lehet már beadni az igénylést a legfeljebb 2,5 százalékos kamattal felvehető hitelre.

Már igényelhető a zöld hitel: van olyan bank, ahol a 2 százalékot sem éri el a kamat

A zöld hitel csak és kizárólag új építésű ingatlanok megvásárlására vagy felépítésére fordítható, azon belül is feltétel a legalább BB energetikai besorolás megszerzése, ami azt jelenti, hogy a háztartás energiaigényét legalább 25 százalékban megújuló energiának kell fedezni. Emellett az is fontos kikötés, hogy az új ingatlan nem haladhatja meg a 90 kWh/m2/év összesített energetikai számértéket sem. Ha az igénylő vállalja ezeket a feltételeket, akkor legfeljebb 2,5 százalékos ügyleti kamattal igényelhet legfeljebb 70 millió forint lakáshitelt. 

A bankok folyósítási díjként maximum a hitelösszeg 0,75 százalékát számolhatják fel, de 100 ezer forintnál semmiképp sem lehet magasabb ez az összeg. A bank ezen felül csupán a külső szakértői munkákat igénylő díjakat, mint például az értékbecslő díját számolhatja fel. 

Gyermekvállalással még olcsóbb lehet 

A zöld célok mellett a gyermekvállalás további engedményeket jelenthet az igénylőknek, a Zöld Otthon Program ugyanis kombinálható a családi otthonteremtési kedvezménnyel, röviden a csokkal. Így a maximális 70 millió forintos hitelösszeg egy részét kamatmentes csok-hitelként lehet felvenni: ez két gyermek esetén 10 millió, három gyermek esetén pedig 15 millió forint. Utóbbi esetben tehát 15 millió forint kamatmentes lakáshitel és legfeljebb 55 millió forint 2,5 százalékos kamatozású zöld lakáshitel fordítható az új ingatlanra. 

Melyik banknál vehetjük fel a zöld hitelt? 

A Bank360.hu gyűjtése alapján a nagyobb hitelintézetek közül szinte mindegyik tervezi, hogy a napokban megkezdi a zöld hitel értékesítését, illetve már olyan bank is van, ahol közzétették az igénylés feltételeit is. 

A Budapest Banknál a felvehető hitelösszeg 1-70 millió forint között alakul, a választható futamidő 5-25 év. Folyósítási díjat nem számol fel a bank. 

A CIB Banknál felvehető hitelösszeg 1-70 millió forint között van, a futamidő 5-25 év között választható. A thm a zöld hitel esetében 2,62 százalék, a kamatmentes csok-hitelnél pedig 0,05 százalék.

Az Erste Bank oldalán megosztott információk szerint az igényelhető hitelösszeg legalább 4 millió forint a zöld hitelnél, a választható futamidő pedig minimum 5, maximum 25 év. Az ügyleti kamat 2,5 százalék, a thm 2,66 százalék a banknál. A csok-hitel igénybevétele esetén ennél a hiteltípusnál a thm 0,14 százalék. 

A Gránit Bank alávágott a maximális ügyleti kamatnak, oldalukon 1,99 százalékos fix kamattal hirdetik a zöld hitelt - a teljes hiteldíjmutató vásárlás esetén 2,15 százalék, építkezés esetén pedig 2,20 százalék. A legalacsonyabb igényelhető hitelösszeg 1 millió forint, a futamidő pedig 5-25 év között választható. Emellett a folyósításért sem számolnak fel díjat. 

Az MKB Bank is közzétette a feltételeket, ez alapján a felvehető hitelösszeg minimum 2 millió forint, a futamidő pedig 10-25 év között választható. A thm 2,60 százalék. 

A Takarékbank szintén közzétette a feltételeket: a felvehető lakáshitel összege 2-70 millió forint. A zöld hitel thm-e 2,77-2,80 százalék között alakulhat, a kamatmentes csok-hitel hiteldíjmutatója pedig 0,03-0,10 százalék között van. A futamidő 6-25 év között választható. 

Az OTP Bank oldalán jelenleg egy rövid tájékoztató olvasható, ez alapján napokon belül ők is elindulnak a zöld hitel értékesítésével, emellett korábban a K&H Bank is jelezte, hogy részt kívánnak venni az NHP Zöld Otthon Programban. A Sberbanknál ugyanakkor jelenleg szünetel a jelzáloghitelezés, így nem tervezik az MNB Zöld Lakáshitel bevezetését sem.

Nyugdíjasok figyelem! Az élelmiszer utalvánnyal a postás csak egyszer csengethet

Újabb bomba a nyugdíjasoknak: csak egyszer viszi ki a postás a címre a kormány adományát, a 30 ezer forintos élelmiszer utalványt, s aki nincs otthon a kézbesítéskor, az bottal ütheti a nyomát.
2025. 07. 12. 06:46
Megosztás:

Szuperszámítógép figyeli az M1-M7 közös bevezető szakaszán a forgalmat

Világviszonylatban is kiemelkedő fejlesztés zárult le az M1-M7 autópálya közös szakaszán: a napokban helyezték üzembe azt a szuperszámítógéppel kiegészített rendszert, amely a forgalom valós idejű érzékelése és modellezése révén a jövő közúti közlekedésének alapvető építőeleme lesz - közölte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) pénteken az MTI-vel.
2025. 07. 12. 06:00
Megosztás:

Új fokozatra kapcsol a Demján Sándor 1+1 Program – elindultak a kifizetések, az első 100 vállalkozás már meg is kezdhette tervezett fejlesztéseit

A Kormány Magyarország forrásait a magyar családok és vállalkozások támogatására fordítja és mindent megtesz a hazai kkv-k termelékenységének növelése, méretugrásuk elősegítése és beruházásaik támogatása érdekében.
2025. 07. 12. 05:00
Megosztás:

3%-os hitellel itt lehet esély új építésű lakásra

Az új Otthon Start Program sokak számára nyitja meg a lehetőséget, hogy végre saját otthonba költözzenek – akár új építésűbe is. Kérdés viszont, hogy hány darab olyan új építésű ingatlan létezik, ami megfelel a feltételeknek? A Duna House adatai szerint ilyen jellegű megoldás leginkább a budapesti külső kerületekben, valamint egyes agglomerációs településeken és vidéki nagyvárosokban jöhet szóba az első lakást keresőknek.
2025. 07. 12. 04:00
Megosztás:

Hazánk jó befektetési piac, de érdemes megválogatni a papírokat

Az elmúlt fél évben soha nem látott ütemben alakultak át a nemzetközi gazdaság erővonalai, melyek pillanatnyi irányát talán legpontosabban a befektetési piacok trendjei mutatják. Az Egyesült Államok és az Európai Unió közti kereskedelmi megállapodás, a dollár árfolyamának és szerepének változása, a közép-európai és feltörekvő piacok fellendülése mind meghatározó tényezői lesznek az idei második félév gazdasági folyamatainak.
2025. 07. 12. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjreform magyar módra! Előbb mehetnek nyugdíjba a férfiak, mint a nők?

Az egységes nyugdíjrendszer 2011-es bevezetése óta időről időre felmerül az igény a rendszer átalakítására vagy javítására. A leggyakrabban visszatérő javaslat az, hogy a férfiak számára biztosítsanak valamilyen kedvezményt, amely lehetővé tenné számukra a korábbi nyugdíjba vonulást.
2025. 07. 12. 02:00
Megosztás:

Hogyan fogyjak le 20 kilót könnyen és gyorsan?

Mégis hogyan fogyjak le? - Sokak álma, mások kétségbeesett vágya, hogy gyorsan, lehetőleg minél kevesebb szenvedéssel megszabaduljanak 20 kiló feleslegtől. Ez a cél első hallásra ijesztőnek tűnhet, hiszen a 20 kiló jelentős mennyiség, és a legtöbb divatdiéta, villámmódszer inkább csak ideiglenes eredményeket produkál. De vajon lehetséges-e mégis könnyen és gyorsan leadni ezt a súlyt? A válasz: igen, de fontos megérteni, hogy mit jelent valójában a könnyű és a gyors.
2025. 07. 12. 01:00
Megosztás:

Eldőlt! A nyugdíjakkal ez történik, ha Magyarország bevezeti az EURÓ-t

Az alábbi pénzügyi elemzői összefoglaló a magyar euróbevezetésről és annak nyugdíjakra gyakorolt hatásáról megbízható források alapján készült.
2025. 07. 12. 00:05
Megosztás:

Kerékpáros sebességkorlátozás tesztelését kezdik meg Hollandiában

Holland önkormányzatok a jövő év elejétől kísérleti jelleggel kötelező vagy ajánlott sebességkorlátozást vezethetnek be a kerékpárokra; a teszt a közlekedési szabályok kiigazításának szükségességét méri fel - tájékoztatott az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
2025. 07. 11. 23:00
Megosztás:

Oroszország Franciaországot jelölte meg legfőbb európai ellenfelének

A francia vezérkari főnök szerint Moszkva Franciaországot jelölte meg legfőbb ellenfeleként Európában. Thierry Burkhard ennek okát mindenekelőtt abban látja, hogy Párizs támogatja az Oroszország által megtámadott Ukrajnát.
2025. 07. 11. 22:00
Megosztás:

A migráció miatt növekszik az EU népessége

Az Európai Unió népessége a negyedik egymást követő évben növekedett, január elsején elérte a 450,4 milliót, ami 1 070 702-vel több az előző évinél, az uniós népességnövekedés főként a migrációnak tulajdonítható - közölte az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat pénteken.
2025. 07. 11. 21:00
Megosztás:

A kisnyugdíjak megduplázását szorgalmazza a DK

A kisnyugdíjak megduplázását sürgette pénteki online sajtótájékoztatóján Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke.
2025. 07. 11. 20:00
Megosztás:

A Katolikus Karitász tízmillió forint azonnali támogatást különített el a károsultaknak

Tízmillió forint azonnali támogatást különít el a Katolikus Karitász az e hét elején az országon végigsöprő viharok miatt nehéz helyzetbe került családok számára.
2025. 07. 11. 19:00
Megosztás:

A lakásokban több mint 7,5 milliárd, a vállalatoknál, intézményeknél csaknem 2 milliárd forintnyi kár keletkezett

A héten rendkívüli erejű vihar csapott le Magyarországra, az első három napon a Mabisz-tagbiztosítókhoz érkezett kárbejelentések alapján 45 734 lakásban 7 milliárd 526 millió forint kár keletkezett, ezáltal a lakásokban a vihar átlagosan 165 ezer forintnyi kárt okozhatott. A vállalatok, intézmények, önkormányzatok 1700 káreseményt jelentettek be, 1 milliárd 941 millió forint értékben - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) pénteken az MTI-vel.
2025. 07. 11. 17:30
Megosztás:

Ha több hitelük lenne az embereknek, az előnyösebb lenne a magyar gazdaságnak

Noha a hazai háztartások alacsony eladósodottsága első ránézésre előnyös adottságnak tűnik, ugyanakkor több kutatás is rámutat: bizonyos esetekben a magasabb – de nem extrém – hitelállomány kifejezetten serkentőleg hat a gazdaságra, és a lakosság jóléte szempontjából is előnyös. Az MBH Elemzési Centrum szakértői szerint a magyarországi háztartási adósságállomány jelenleg alacsonyabb a régiós átlagnál, s így valószínűleg a növekedési szempontból optimális szinttől is elmarad.
2025. 07. 11. 17:00
Megosztás:

Nyár, diákmunka, első fizetés – és az első pénzügyi döntések

Játékkonzol, robogó, nyári utazás vagy egy régóta vágyott ruhadarab – ki ne emlékezne arra, mire költötte élete első fizetését? És mire gyűjtenek a mai fiatalok? A nyári szünetben sok kamasz és fiatal találkozik először a munka világával, így most különösen aktuális a kérdés.
2025. 07. 11. 16:30
Megosztás:

Egyedülálló élménygazdaságot alakítanak ki a gödöllői egyetemen

Egyedülálló növénytermesztési és állattenyésztési bemutatókertet alakítanak ki Gödöllőn, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Szent István Campusán - jelentették be pénteken a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
2025. 07. 11. 16:00
Megosztás:

Gyorsult az éves infláció Romániában

Júniusban 5,66 százalékra gyorsult az éves infláció Romániában - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2025. 07. 11. 15:30
Megosztás:

Michelin-csillagos étterem séfje főz Budapesten Jennifer Lopeznek

Hatalmas megtiszteltetésnek nevezte az esztergomi 42 Restaurant séfje, hogy felkérést kaptak Jennifer Lopez budapesti koncertjére, a catering biztosítására. Koppány Levente elárulta, hogy az étlap összeállításánál fontos szempont volt az egészségtudatosság.
2025. 07. 11. 15:00
Megosztás:

Megvan a százezer (BUX, OTP…)

Tegnap elérte a BUX a lélektani százezer pontot, sőt – napközben – meg is haladta azt (akárcsak ma). Persze nem a magyar piac volt az egyedüli, amely új csúcsra emelkedett, hanem pl. az S&P500, a DAX, vagy éppen a varsói börze is. Az utóbbi esetében az az érdekes, hogy az is a 100.000 ponttal küzd mostanában.
2025. 07. 11. 14:30
Megosztás: