Meghaladja a "diplomás minimálbért" a diákok átlagos órabére

A tavalyit 7-10 százalékkal haladja meg, így 2100 forint körül mozoghat 2025 nyarán a diák munkavállalók átlagos órabére - mondta el Kott Zoltán, a piacvezető Meló-Diák vezérigazgatója. A diákmunka átlagos díjazása így meghaladja a garantált bérminimumot is.

Meghaladja a "diplomás minimálbért" a diákok átlagos órabére

A tavalyit 7-10 százalékkal haladja meg, így 2100 forint körüli lehet 2025 nyarán a diák munkavállalók átlagos órabére - mondta el Kott Zoltán, a piacvezető Meló-Diák vezérigazgatója. A diákmunka átlagos díjazása így meghaladja a garantált bérminimumot is, amiből a 25 éven alattiaknak szja-t sem kell fizetniük.

Június 20-án az ország legtöbb iskolájában véget ér a 2024/25-ös tanév, a szünetben pedig sok diák a pihenés mellett hosszabb-rövidebb időre munkát is vállal. A tapasztalatszerzés, a munkaerőpiaci viszonyokkal való ismerkedés mellett a fő motiváció természetesen a pénzkereset, a bér a fiatalok szemében is a legfontosabb szempont.

2024 nyarán a Meló-Diák hálózatában 1933 forint volt az átlagos órabér; ez 9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az idén pedig hasonló mértékű, 7-10 százalékos emelkedésre, 2100 forint körüli átlagos órabérre lehet számítani - mondta el Kott Zoltán vezérigazgató. A diákmunka-keresetek együtt mozognak a munkaerőpiac egészére jellemző adatokkal, amelyek között a tavalyit 9 százalékkal meghaladó minimálbér és a 2024. évinél 7 százalékkal magasabb, "diplomás minimálbérként" is emlegetett garantált bérminimum diktálja az ütemet. Az érettségihez, főiskolai/egyetemei hallgatói jogviszonyhoz kötött vagy szakmai ismereteket megkövetelő munkakörökben a garantált bérminimum az irányadó: ez 2025-ben bruttó 2005 forintos órabért jelent, amit a 25 év alatti diákok, akiknek szja-t nem kell megfizetniük, levonás nélkül kézhez is kapnak.

A diákmunka-órabérek az egyes régiókban szintén a munkaerőpiac általános mintázatait követik. Az Alföldön, ahol a mezőgazdasági munkák súlya nagyobb, 2024 egészét tekintve a Meló-Diáknál 1769 forint volt az átlagos órabér (a pótlékokkal együtt), Dél-Magyarországon 1981, Budapesten és Pest megyében 2113, az Észak-Dunántúlon pedig 2178 forint - mondta el Kott Zoltán.

Ezekből az adatokból is látható, hogy a Meló-Diák kínálatában bőven akadnak olyan lehetőségek, ahol a garantált bérminimumot jóval meghaladó órabérrel számolhatnak a munkavállaló diákok. A fővárosban az irodai asszisztens munkakörökben az idén nyáron már 2200 forint a jellemző órabér, a műszaki gyakornokok akár 2800 forintot is kaphatnak. Nyugat-Magyarországon akadnak vállalati pénzügyi pozíciók, amelyekben 3000 forintot is lehet keresni óránként; ezekre az állásokra értelemszerűen a 18 évesnél idősebb, szakmai ismeretekkel/tapasztalattal rendelkező fiatalokat várják. A betanított fizikai munkák esetében ugyanakkor országszerte az (óránként) 1672 forintos minimálbér az irányadó. A vendéglátásban és a kereskedelemben is innen indulnak az ajánlatok, de ezekben a nemzetgazdasági ágakban már nem ritka a 2400 forint feletti órabér sem - sorolja a friss "kínálati" adatokat a vezérigazgató.

A diákmunkában még mindig a nyár a legerősebb szezon, de ez a helyzet folyamatosan változik. A középiskolások többsége ugyan továbbra is döntően a nyári szünetben vállal munkát, az egyetemistákra azonban egyre inkább jellemző, hogy egész évben, folyamatosan dolgoznak is a tanulás mellett. Sokan vannak, akik a lakhatást, a rezsit másként nem tudnák biztosítani, de akadnak olyanok is - a fiatalabb korosztályban is -, akik azért vállalnak havi néhány napot a fő szezonon kívül is, hogy a munkáltató "ne feledkezzen meg" róluk, és nagyobb eséllyel tudjanak a nyári hónapokban a jobb pozíciókban elhelyezkedni.

Az ifjú munkavállalók körében évek óta a fesztiválok és a balatoni álláshelyek a legnépszerűbbek, ez idén sem változott. De aki ezekről lemaradt, annak sem kell elkeserednie, lehetőségek bőven vannak az ország egész területén. Egyre több cég ismeri fel ugyanis a diákok foglalkoztatásával járó előnyöket: amellett, hogy motivált, terhelhető, a szükséges ismereteket könnyen és gyorsan elsajátító munkaerő áll a rendelkezésükre, a diákszövetkezetek a szükséges adminisztrációt is elvégzik helyettük. Az egyszerűsített foglalkoztatás feltételeinek szigorítása - a közterhek növekedése és a ledolgozható napok számának korlátozása - szintén diákszövetkezeti foglalkoztatás mellett szól, amelyet ezek a változások nem érintenek.

2024-ben a Meló-Diák megerősítette piacvezető pozícióját a hazai diákszövetkezetek között - számolt be Kott Zoltán. A társaság árbevétele - története során első ízben - elérte a 20 milliárd forintot, a diákok által ledolgozott órák száma pedig meghaladta a 9,7 milliót, amivel a Meló-Diák az ország legnagyobb "foglalkoztatói" közé tartozik.

Kiadó: A Jövődet Építed Kft., Forrás: NKT

A „币安人生 token” fogalma, jelentése és értelmezése: mit mutat meg egy kínai nevű mémcoin a kriptopiac működéséről?

A kriptopiacon néha egyetlen furcsa név is elég ahhoz, hogy befektetők ezrei kapják fel a fejüket. A 币安人生 token, angolosított nevén gyakran BinanceLife, pontosan ilyen jelenség: kínai karakterekkel írt, BNB Chainen futó, mémcoin-jellegű kriptoeszköz, amely körül egyszerre keveredik a közösségi lendület, a spekuláció, a tőzsdei elérhetőség és a magas kockázat. A fogalom megértéséhez nem elég annyit mondani, hogy „ez egy token”: látni kell, hogyan működik a BNB Smart Chain, mit jelent a BEP-20 szabvány, miért tud egy mémcoin hirtelen nagy forgalmat produkálni, és miért lehet veszélyes összekeverni a népszerűséget a valódi értékteremtéssel.
2026. 04. 25. 11:00
Megosztás:

Mi most a legjobb kriptovaluta befektetés?

Az elmúlt 24 óra kriptopiaci mozgásai ismét emlékeztettek arra, milyen gyorsan változhat a hangulat a digitális eszközök világában. Miközben a befektetők egy része még mindig a makrogazdasági bizonytalanságok árnyékában mozog, a toplistás nyertesek látványos emelkedése egyértelműen jelzi: a piac nem alszik. Sőt, sokak számára most körvonalazódik az új legjobb kriptovaluta befektetés narratíva – de hogy pontosan melyik projekt tölti be ezt a szerepet, az már jóval összetettebb kérdés.
2026. 04. 25. 10:00
Megosztás:

A Fehér Ház bejelentette a Pakisztánba utazó delegáltjait

Donald Trump közel-keleti ügyekben tárgyaló diplomatái - Steve Witkoff elnöki különmegbízott és Jared Kushner üzletember - szombaton Pakisztánba utaznak, hogy ismét tárgyalóasztalhoz üljenek az iráni kormány képviselőivel - közölte Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője pénteken.
2026. 04. 25. 09:00
Megosztás:

Még az idén megkezdődik a tehergépjármű- és buszabroncsok gyártása a Hankook rácalmási gyárában

A Hankook történetének egyik legjelentősebb stratégiai lépéseként 2026-ban megkezdi a tehergépjármű- és buszabroncsok (TBR) hazai gyártását, amely során a legmodernebb technológiákat – köztük mesterséges intelligencia alapú tervezést, 3D-s fémnyomtatást és többrétegű futófelületi megoldásokat – alkalmazza. A vállalat az 540 millió euró értékű beruházással nem csupán gyártókapacitását növeli, hanem az európai piac kiszolgálásának hatékonyságát és rugalmasságát is új szintre emeli, biztosítva a közvetlen hozzáférést a Hankook prémium minőségű termékeihez.
2026. 04. 25. 08:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás: