Megnőhet a francia cégek száma Magyarországon

A magyar és francia gazdasági együttműködés példaértékű, a kereskedelmi kapcsolatok rendületlenül erősek, a francia vállalkozások pedig a magyar gazdaság jelentős építőkövét adják - hangoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) keddi közleménye szerint Nagy Márton tárcavezető a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara évadnyitó rendezvényén, amelyen a miniszter tavaly január után másodízben tartott előadást.

Megnőhet a francia cégek száma Magyarországon

Az eseményen Claire Legras francia nagykövet asszony mellett többek közt olyan Magyarországon működő vállalkozások vezetői vettek részt, mint például az Auchan, a Cofidis, az Electrolux és a Sanofi.

A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: Magyarország célja, hogy tovább erősítse találkozási pont szerepét, ezért minden partnerével a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésre törekszik. A magyar-francia kereskedelmi kapcsolatok rendületlenül erősek, a francia vállalkozások a magyar gazdaság jelentős építőkövét adják. Franciaország az 5. legnagyobb befektető Magyarországon, hiszen a 100 milliárd eurót kitevő külföldi működő tőke állomány mintegy 6 százalékát francia vállalatok adják.

A miniszter a közlemény szerint emlékeztetett, hogy 2016 és 2019 között Franciaország a 4. legnagyobb befektető volt, egyúttal reményét fejezte ki, hogy Franciaország újra elérheti ezt a pozíciót. A Magyarországon működő 425 francia cég 41 ezer család megélhetését biztosítja, árbevételük meghaladja a 3700 milliárd forintot.

A Magyarországon tevékenykedő francia cégek szinte minden iparágban kiemelkedő eredményeket érnek el, legyen az a járműgyártás, a gyógyszergyártás, az élelmiszergyártás, a kis- és nagykereskedelem, az energetika vagy éppen a pénzügyi szektor. Jól példázza ezt, hogy a 15 legnagyobb francia cég árbevétele 2022-ben meghaladta a 2000 milliárd forintot. Mindezzel párhuzamosan a magyar-francia külkereskedelmi kapcsolatok is virágoznak, Franciaország a 10. legnagyobb külkereskedelmipartnere Magyarországnak, a kereskedelmi forgalom értéke eléri a 10 milliárd eurót - sorolta a miniszter.

Nagy Márton felhívta a figyelmet, hogy 2023-ban a kormány sikeresen visszaszorította az inflációt, és a családok mellett megvédte a vállalkozásokat és a munkahelyeket is. Ennek köszönhetően 2024-ben a kormány célja, hogy - együttműködve a francia vállalkozásokkal is - helyreállítsa a gazdasági növekedést, és újra dinamikusan, 4 százalék körüli mértékben bővüljön a gazdaság, mindennek három alappilléren kell támaszkodnia.

Kifejtette: elsőként helyre kell állítani a lakossági fogyasztást. A reálbérek növekedése szükséges, de nem elégséges, ezért el kell érni, hogy erősödjön a bizalom a magyar lakosságban, tovább kell oldani az óvatossági motívumot. Ezt segíti a minimálbér és a garantált bérminimum megemelése, valamint olyan, az állami szférában végbemenő bérfejlesztések, mint a tanárok, a honvédelmi dolgozók, az egészségügyi dolgozók vagy éppen a rendvédelmi dolgozók béremelése.

Második lépésként helyre kell állítani a belgazdasági termelést és beruházásokat. A kormány célja, hogy a beruházásokat továbbra is 25 százalék feletti szinten tartsa. Harmadik lépésként pedig a 300 ezerre tehető magyar munkaerőpiaci tartalék bevonásával még tovább kell növelni a munkaerőpiaci aktivitást, így el kell érni, hogy a 15 és 64 év közötti korosztályban az aktivitási ráta a jelenlegi 78 százalékról 85 százalékra növekedjen.

A gazdasági növekedés és a költségvetési egyensúly megerősítése kéz a kézben jár, hiszen az emelkedő fogyasztás extra költségvetési bevételt fog eredményezni, így az óvatossági motívum oldása mindkettőre pozitív hatással van - tette hozzá a nemzetgazdasági miniszter.

A tárcavezető végezetül kiemelte, hogy a kormány 2024-ben 4 fő intézkedést vet be a gazdaság megerősítése érdekében: a meghosszabbított és igen kedvező kamatozású Széchenyi Kártya Programot, a 200 milliárd forintos plusz keretösszeggel újraindított Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramot, a 33 milliárd forintos Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Programot, és a GINOP Plusz alapok forrásait.

Emellett pedig olyan eszközökkel segíti a versenyképesség növelését és a beruházások ösztönzését, mint a garanciadíjak jelentős csökkentése, amelynek eredményeképpen a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. megfelezte, a legfontosabb termék esetében pedig nullára csökkenti a kezességvállalási díjait - ismertette a miniszter az NGM közleménye szerint.


A Széchenyi Kártya program idei támogatásaira 93 milliárd forintot biztosít a kormány

A Széchenyi Kártya Program 2026. évi támogatásaira legfeljebb 93,028 milliárd forintot biztosít a kormány a korábbi, 2014–2020-as uniós ciklusból (GINOP pénzügyi eszközök) származó, visszaforgó pénzügyi forrásokból - olvasható a csütörtöki Határozatok Tárában.
2026. 11. 06. 07:00
Megosztás:

Együttműködést kezdeményez az Integritás Hatóság: a széttagoltság a korrupció elleni küzdelem legnagyobb kockázata

A közvélemény eredményeket vár el a politikától, ezt kell összeegyeztetni a jogszerűség kívánalmaival – Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter szerint ez az új kormány egyik legnagyobb dilemmája most. Az Integritás Hatóság koordinációt kezdeményez civil szervezetek, a kormányzat bevonásával azzal a céllal, hogy egy olyan kiérlelt korrupció elleni stratégiára tegyen javaslatot, amely a miniszter által megfogalmazott kettős kívánalomnak eleget tud tenni.
2026. 11. 06. 06:30
Megosztás:

Nem támogatja a médiatanács a reklámadó jövő évi bevezetését

Nem támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, hogy jövő januártól ismét bevezessék a reklámadót; a testület erről állásfoglalásban tájékoztatta az Országgyűlést. A közleményt az MTI-hez is eljuttatták.
2026. 11. 06. 06:00
Megosztás:

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Visszafogottabbá vált az ingatlanpiac az idei évben: a kereslet jelentős mértékben szűkült, a kínálat növekszik, az árak 10-15 százalékkal ereszkedtek, miközben megjelentek a kőkemény alkuk. Az Otthon Start kifutásával ráadásul további lassulás várható, így az eladók még az eddigieknél is nehezebben találnak majd vevőt a lakásaikra, ha nem vetnek számot a realitásokkal.
2026. 11. 06. 05:30
Megosztás:

Több mint 100 millió forint a különbség Budapest legdrágább és egyik legolcsóbb kerületének átlagos ingatlanára között

A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak. Az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint a vásárlók egyre tudatosabban választanak: a vételár mellett az ingatlan állapota, mérete, elhelyezkedése és finanszírozhatósága is meghatározó szempont.
2026. 11. 06. 05:00
Megosztás:

Egy korábbi vezetője manipulált a társaság tőzsdén forgó részvényével

A jegybank 60 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációt megvalósító tőkepiaci kereskedés miatt. Az érintett félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek az adott időszakban a BÉT Xtenden forgó VERTIKAL részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről-kínálatáról. A vizsgált időszakban számos kereskedési napon a teljes kereskedési volumen fele-egésze hozzá kötődött.
2026. 11. 06. 04:30
Megosztás:

Töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben a DataHouse adatai szerint 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog – egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával.
2026. 11. 06. 04:00
Megosztás:

Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás: