Melyik településen a legjobb élni Magyarországon? Mutatjuk a toplistát!

A nyugati országrész és a főváros kedvezőbb helyzetét mutatja a Takarék Index 2021-es élhetőségi rangsora, amely járásonként veti össze a többi között az oktatási, egészségügyi, kulturális és vásárlási lehetőségeket. Budapesten a legkedvezőbb az összkép, az első tízben még hét dunántúli és két tiszántúli járás található. A bűnözésben vagy a megfizethetőségnél a főváros rosszul szerepel.

Melyik településen a legjobb élni Magyarországon? Mutatjuk a toplistát!

A Takarék Index elemzői azt vizsgálták, hogy az ország egyes járásai milyen feltételeket biztosítanak az ott lakónak, melyek nyújtják a legtöbb és legmagasabb szintű szolgáltatást. Az oktatási, az egészségügyi, a kulturális szempontokat, a munkaerőpiaci lehetőségeket, a bűnözési statisztikát, a vásárlási lehetőségeket és a lakóingatlanok megfizethetőségét vették figyelembe.

A főváros és a nyugati országrész szinte minden vizsgált mutató esetében jobban teljesít a keleti vagy dél-keleti területeknél, így az oktatásban, a kulturális, a vásárlási és a munkaerőpiaci lehetőségeknél. A nyugati járások a bűnözés terén is jól vizsgáztak, kevesebb volt a lakosságarányos bűnelkövetés.

Ugyanakkor a sok szempontból többet kínáló főváros környéki és nyugati területeken jóval nehezebb lakáshoz jutni. Mivel a jobb lehetőségek sokak számára vonzóak, többen szeretnének ide költözni, ami emeli a lakások iránti keresletet, és így az árakat is. Hasonló kettősség jellemzi a nagyobb és kisebb városokat is. A megyeszékhelyek környéke általában jobb lehetőségeket biztosít, ugyanakkor lakáshoz jutni sokkal nehezebb, amit a magasabb kereslet magyaráz.

Budapest az élen, egy Pest és egy Fejér megyei járás követi

A legmagasabb pontszámot Budapest kapta a részmutatók alapján összeállított élhetőségi rangsorban. A főváros számos jellemző esetében is az élen áll, így az oktatási, az egészségügyi és a kulturális jellemzők, valamint a vásárlási lehetőségek alapján. Bár megfizethetőségben és a bűnözési mutatóban a járások sorában a mezőny vége felé helyezkedik el, a többi jellemző ellensúlyozza ezeket a hátrányokat. Az első tízben találtható még a pilisvörösvári, a móri, a debreceni, a tatai, a bólyi, a budakeszi és a veszprémi járás, amelyek egymáshoz képest nagyon hasonló pontszámokat mutatnak, bár különbözik, hogy mely jellemzőkben jobbak. Köztük a nagyobb városok környékén például alacsonyabbak a megfizethetőségi pontok, míg a kisebb településeknek otthont adó móri, de még inkább a bólyi járás sokkal megfizethetőbb. A munkaerőpiaci feltételek esetében azonban ez utóbbiak csak a középmezőnyhöz tartoznak.

A nagyobb városok és környékük magasabb pontszámokat értek el a kulturális, oktatási, egészségügyi, de különösen a munkaerőpiaci mutató esetében, ugyanakkor ezek között több is rosszabbul áll a bűnözést vizsgálva, illetve a megfizethetőségi rangsorban is hátrébb található a magasabb lakásárak miatt.

1. térkép. Az élhetőségi pontszámok Magyarország különböző járásaiban (maximum=100; Forrás: Takarék Index számítás)

Az oktatásban sűrű az élmezőny

A legmagasabb értékű oktatási mutatóval Budapest rendelkezik, amelyet a győri, a veszprémi, a szombathelyi és a bólyi járás követ az óvodáskorúakra jutó óvodai férőhelyek száma, a 8. osztályosok szövegértési és matematika kompetenciaeredményei, valamint az egységnyi területre jutó középiskolai osztályok száma alapján.

Budapest az általános iskolai kompetenciaszámokban és az elérhető középiskolai osztályok számában szerepel nagyon jól, ugyanakkor az óvodai férőhelyellátottság terén rosszabbul áll, míg például a bólyi járásnak a középiskolákhoz kapcsolódó eredménye alacsony, de óvodai férőhelyből a gyermekre vetítve itt található az egyik legtöbb. Az oktatásban élen álló megyeszékhelyek és nagyobb városok környékére jellemző, hogy az általános iskolai kompetenciaszámok magasak, de az óvodai és a középiskolai ellátottságban is jól állnak.

Összességében országos összehasonlításban a nyugati és a déli területek rendelkeznek magasabb oktatási pontszámokkal, míg az észak-keleti területek esetében néhány, elsősorban nagyvárosi térség kivételével alacsonyabbak az értékek.

Nagy a különbség, hogy ki miben jó az egészségügyben

Az egészségügyi részmutatónál a háziorvosok, a házi gyerekorvosok, a kórházi ágyak és a gyógyszertárak számát vizsgálták a lakosság arányában. Az élen Budapest végzett, utána a gyulai, a pécsi, a debreceni és a veszprémi járás következik.

A főváros rendelkezik a legtöbb, egységnyi területre jutó gyógyszertárral, és szintén jól áll a házi gyermekorvosok elérhetőségét illetően is, az egyik legkevesebb gyermekszám jut egy orvosra. Az egy lakosra jutó kórházi ágyak számában, illetve a felnőtt háziorvosok elérhetőségében azonban számos járás megelőzi. A csurgói és a hegyháti járásban arányaiban sok a felnőtt- és a házi gyermekorvos, míg a területén nincs kórház, illetve a gyógyszertári ellátottság terén is az egyik legrosszabb helyzetben vannak.

Kultúra: mindenki másban erős

A kultúra terén Budapest előnye elvitathatatlan. Óriási különbség mutatkozik az ország többi járásához képest, a második helyezett Debrecen is csupán a fővárosi pontok töredékét kapta a könyvtárak, a mozik, a múzeumi kiállítások és kulturális rendezvények számát tekintve. Nagy az eltérés a különböző területek által kínált lehetőségek között. Például a sellyei, lenti, devecseri és hegyháti járás elsősorban a könyvtárak egységnyi területre jutó magasabb számának köszönheti előkelő helyezését, miközben mozi nem található területén, illetve a kulturális rendezvények terén is rosszabbul áll. A nagyobb városok környéke főleg a könyvtárakban áll hátrébb a rangsorban.

A nyugati területek jobban szerepeltek a kulturális összesítésben, illetve Észak-Magyarország esetében is megfigyelhető egy kiemelkedőbb eredményeket elérő térség, míg a dél-keleti járások – egy-két kivételtől eltekintve – gyengébb eredményeket tudnak felmutatni.

Mór a legbiztonságosabb

Nem meglepő módon a bűnözési helyzet a nagyobb városokban volt kedvezőtlenebb a kiemelt bűncselekményeket vizsgálva. A legbiztonságosabb a móri járás, amit a szarvasi, a pilisvörösvári, a gyomaendrődi és a kapuvári követ. Budapest ebben az összesítésben az utolsó előtti.

Összességében az átlagnál magasabb az egy főre jutó bűnözési ráta a Balaton déli partjának környékén, valamint Észak-Magyarország több járásában.

Vásárolni messze a legkönnyebben Budapesten és agglomerációjában lehet

A vásárlási lehetőségek vizsgálatánál a Takarék Index elemzői kimutatták, hogy a várakozásokkal összecsengve a nagyobb városokban és környékükön több az egységnyi területre jutó bolt.

Vásárlási szempontból a legjobb helyzetben a Budapesten élők vannak, akik nagyon sok bolt közül válogathatnak. A fővároshoz képest a többi terület jelentős lemaradást mutat, a második helyezett Dunakeszi járás is csak kevesebb, mint 20 pontot kapott a főváros 100 pontjával szemben. A vásárlási lehetőségek terén még az élmezőnyhöz tartozott a fővárosi agglomerációhoz tartozó érdi, a vecsési, és a szigetszentmiklósi járás.

Két Keszi vezeti a munkaerőpiaci részmutatót

A munkaerőpiaci lehetőségeknél a járásokat jellemző egy főre jutó nettó jövedelmeket és az álláskeresők arányát vizsgálták az elemzők. Az első helyezett a budakeszi járás, amit Dunakeszi és környéke, illetve Budapest, majd Érd és környéke, a Pilisvörösvári járás követ. Az első tízben főleg a főváros és az annak környékén található területek végeztek, kivételt csak Győr, valamint Csorna és környéke jelent. Ez utóbbi az egy főre jutó álláskeresők alacsony számának köszönheti elsősorban az első tízbe kerülését, a jövedelmeket nézve sokkal inkább a középmezőnyhöz tartozott.

A munkaerőpiaci feltételek Budapesten és környékén, illetve az észak-nyugati járásokban a legkedvezőbbek. A megyeszékhelyek is a magasabb pontszámot elérő területek közé tartoznak. Összességében Dél-Nyugat-, Dél-Kelet- illetve Észak-Kelet-Magyarországon jóval kevésbé kedvezőek a munkaerőpiaci feltételek, itt kivételt csak a nagyobb városok környékei jelentenek.

A megfizethetőségi a munkaerőpiaci mutató ellentéte

Vizsgálták a járások megfizethetőségét is, hogy az ott élők éves jövedelmükből hány négyzetméternyi lakást tudnak megvenni az adott járásban. Jellemzően magasabb pontszámot értek el az olcsóbb területek, ahol a jövedelmekből nagyobb lakás jöhet ki az alacsony lakásáraknak köszönhetően. A legmegfizethetőbbnek a jánoshalmai, a sellyei, a bácsalmási, a putnoki és a pétervásárai járás bizonyult. Az eredmények szerint a jobb munkaerőpiaci feltételeket biztosító járásokba a jobb lehetőségek miatt sokan szeretnének költözni, ami a lakásárak megemelkedésének irányába hat, rontva ezzel az otthonok hozzáférhetőségét, a magas bérek ellenére is.

Országosan elmondható, hogy könnyebb lakáshoz jutni a keleti és déli tájakon, mint a főváros környékén, illetve Nyugat-Magyarországon. De akadnak olyan helyszínek is, ahol az alacsony jövedelmek miatt az alacsony lakásárak ellenére is nehézkes otthont vásárolni. Ide tartozik a Balaton déli partja, ahol a turizmus okozta lakáspiaci keresletnövekedés miatt a munkaerőpiaci feltételekhez képest relatíve magasak az árak.

A nyugati megyeszékhelyek jobban állnak

A Takarék Index elemzői a megyeszékhelyeket is összehasonlították az élhetőségi pontszámaik alapján. Ebben az esetben is a főváros áll az élen, Veszprém, Székesfehérvár, Győr, Zalaegerszeg és Szombathely előtt. Az utolsók közé tartozó nagyvárosok körülbelül a fővárosi pontszám felét kapták.

A különböző részmutatók közül az oktatás terén Győr áll az első helyen, Veszprém és Szombathely előtt. A fővárost még Eger és Székesfehérvár is megelőzi. A kulturális mutató Budapesten a legmagasabb, jelentősen elszakadva a többi nagyvárostól. A második Zalaegerszeg, a harmadik Szolnok. A legmagasabb egészségügyi mutatóval Miskolc rendelkezik, Pécs és Szekszárd előtt. Zalaegerszegen a legkedvezőbb a bűnözési helyzet a megyeszékhelyek között, Debrecen és Békéscsaba előtt, Budapest az utolsó. A vásárlási lehetőségek a fővárosban a legjobbak, amit jelentősen lemaradva követ Győr, Pécs, Tatabánya és Szombathely. Budapest a munkaerőpiaci feltételeket vizsgálva szintén az élen áll, Győrt és Székesfehérvárt megelőzve, míg a leginkább megfizethető megyeszékhely Salgótarján, Békéscsaba és Miskolc előtt.


Nyakunkon a válság? Mit tegyünk az Unióban?

Az Európai Bizottság új iránymutatásokat mutatott be kedden, amelyek a testület közlése szerint rövid távon - legalább az első 72 órában -, de hosszú távon is segítenék a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre.
2026. 11. 04. 03:30
Megosztás:

A kínai autómárkák leigázzák az európai piacokat

A kínai autómárkák 2019-ben még mindössze 0,1 százalékot képviseltek az európai új személyautók piacán, míg 2026-ban már 8 százalékos piaci részesedést értek el, ami hét év alatt nyolcvanszoros növekedést jelent.
2026. 11. 04. 03:00
Megosztás:

Keleti-déli versenytársak is nyernek a közútra terelt áruforgalommal

Miközben a hazai vállalatoknak egyre nehezebb versenyben kell helytállniuk, a vasútról közútra terelődő áruforgalom nagy részét Magyarországtól keletre-délre működő fuvarozók szerzik meg. A közelgő vasúti felújítások további forgalmat terelhetnek el, ha a beruházók és a pályaműködtetők nem készítik fel időben a kerülő útvonalakat. A logisztikai piac meghatározó szereplői szerint a magyar cégek helyzetén a különböző szállítási módok összehangolása és a szolgáltatások fejlesztése javíthatna. Erről a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ), a CT4EU és az UIRR közös rendezvényén, a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencia záró kerekasztalán beszéltek.
2026. 11. 04. 02:00
Megosztás:

Óriási lottónyereményt bukott el egy férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (mintegy 540 millió forintos) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították, és több mint 88 ezer jüan (mintegy 4,3 millió forint) perköltséget is fizetnie kellett - jelentette a kínai állami média.
2026. 11. 04. 01:30
Megosztás:

Zalaegerszeg maximum hatszáz millió forintos hitelt venne fel a mentesítésre

Legfeljebb 600 millió forintos, tízéves lejáratú hitelt venne fel Zalaegerszeg önkormányzata a városban azbesztszennyezéssel érintett területek mentesítésére, erről kedden döntöttek a képviselők rendkívüli közgyűlésen.
2026. 11. 04. 00:30
Megosztás:

Gajdos László: jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon

A fokozatosság elve mentén haladva jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon - mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a tárca keddi sajtóeseményén Budapesten.
2026. 11. 04. 00:05
Megosztás:

Franciaországban folytatódnak a diáktiltakozások

Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
2026. 11. 03. 23:30
Megosztás:

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz helyzetbe a szerbiai Alta Bank csődje miatt

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz anyagi helyzetbe Szerbiában, miután a jegybank visszavonta az Alta Bank működési engedélyét, és az ügyfelek elveszítették hozzáférésüket a számláikhoz. A pénzintézet különösen népszerű volt az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta Szerbiába költözött oroszok körében.
2026. 11. 03. 23:00
Megosztás:

A NAV elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek ellen

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek, képviselők és államtitkárok ellen - írta Magyar Péter kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 11. 03. 22:30
Megosztás:

Lassult az Otthon Start, mégis rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok

Szeptemberben az idei év második leggyengébb eredményét hozta a magyarországi lakáshitelpiac, ám év/év alapon még így is kétszer annyi lakáshitel fogyott, mint tavaly. A szeptemberi eredménnyel a hitelpiac ezen szegmense az év első kilenc hónapjában meghaladta a 2 200 milliárd forintos kihelyezést, amire még sosem volt példa. A személyi hitelek piaca ugyancsak szépen teljesített a vizsgált időszakban, az idén január-szeptemberi időszakban az újonnan kötött szerződések összege meghaladta az 1 100 milliárd forintot - írja közleményében a Bank360.
2026. 11. 03. 22:00
Megosztás:

Spanyolország megerősíti a vasúti közlekedés biztonságát

A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, hat nappal a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa után, egyben 30 millió eurós segélycsomagot hagyott jóvá a szerencsétlenség érintettjei számára.
2026. 11. 03. 21:30
Megosztás:

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat benyújtási szakasza, a határidőig 37 jelentkező 46 pályázata érkezett be - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden az MTI-t.
2026. 11. 03. 21:00
Megosztás:

Több nőre és fiatalra van szükség a politikai döntéshozatalban

A nők és a fiatalok politikai részvétele elengedhetetlen ahhoz, hogy szempontjaik és problémáik megfelelő súllyal jelenjenek meg a döntéshozatalban - jelentette ki Tüttő Kata, a Régiók Európai Bizottságának (CoR) elnöke kedden Brüsszelben, az Európai Parlament női vezetői szerepvállalásról rendezett konferenciáján.
2026. 11. 03. 20:30
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 20:00
Megosztás:

Tovább szigorítják a Balaton vízparti szabályozását

Tovább szigorítaná a Balaton vízparti szabályozásáról szóló, tavaly ősszel életbe lépett kormányrendeletet, és meghosszabbítani tervezi az új szabályok átvezetésére szabott határidőt a tóparti önkormányzatok számára a kormány - derül ki a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtóosztályának MTI megkeresésére küldött válaszából.
2026. 11. 03. 19:30
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség az iparkamara ingatlanvásárlásai miatt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt - erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség.
2026. 11. 03. 19:00
Megosztás:

December 24. munkaszüneti nap lesz – erre kell készülniük a munkáltatóknak

Az Országgyűlés ma elfogadta a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényt. A változás miatt a munkáltatóknak át kell tekinteniük a decemberi munkaidő-beosztásokat és szabadságokat, egyes esetekben újra kell számolniuk a munkaidőkeretet, és a bérszámfejtési rendszereket is módosítaniuk kell – hívja fel a figyelmet a Niveus. A változás a december 12-re korábban áthelyezett munkanapot is érinti.
2026. 11. 03. 18:30
Megosztás:

A cseh államfő szerint Montenegró belépése az EU-ba stratégiai beruházás lenne

Montenegró belépése az Európai Unióba stratégiai beruházás lenne az egész unió számára, másfelől pozitív példaként is szolgálhatna a többi balkáni országnak - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő keddi prágai sajtóértekezletén, miután tárgyalt Jakov Milatovic montenegrói elnökkel.
2026. 11. 03. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében

Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán - közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 11. 03. 17:30
Megosztás:

Tombol az influenza Horvátországban, késik az oltóanyag

Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.
2026. 11. 03. 17:00
Megosztás: