Mi lesz a forint sorsa így? 75 bázisponttal vágott és tovább fog lassítani az MNB

Vártnak megfelelő döntés. Az előzetes konszenzusnak megfelelően, 75 bázispontos kamatcsökkentést hajtott végre a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, így az alapkamat 8,25 százalékra csökkent. Az overnight jegybanki betét kamata 7,25 százalékra, az overnight fedezett hitelé 9,25 százalékra változott.

Mi lesz a forint sorsa így? 75 bázisponttal vágott és tovább fog lassítani az MNB

Új mondat a közlemény utolsó bekezdésében. A megjelent közleményben a döntéshozók közölték, hogy "A globális dezinflációt övező kockázatok, a nemzetközi befektetői hangulat változékonysága és a hazai infláció év közepén várt átmeneti emelkedése a következő hónapokban óvatos monetáris politikát indokol. A Tanács folyamatosan értékeli a beérkező makrogazdasági adatokat, az inflációs kilátásokat, valamint a kockázati környezet alakulását. A következő hónapokban ezen információk alapján adatvezérelten dönt az alapkamat további csökkentéséről és annak optimális üteméről." Külön kiemelték tehát az év közepén várt átmeneti emelkedését a hazai inflációnak, mely óvatos monetáris politikát indokol. Emellett megismerhettük a friss inflációs jelentés keretszámait, mely szerint az idei évben 2-3 százalékos, jövőre 3,5-4,5 százalékos, 2026-ban 3-4 százalékos gazdasági növekedést vár a jegybank. Az infláció idén 3,5-5,0 százalék között, jövőre és 2026-ban 2,5-3,5 százalékos lehet az MNB prognózisa szerint.

Számos új információt árult el Virág Barnabás. Az ülést követő sajtótájékoztatón az MNB alelnöke elmondta, hogy a mai döntéssel lezárult a monetáris politika gyors lépésekkel operáló szakasza, a második negyedévben a kamatcsökkentés üteme lassul, tehát a következő üléseken 25-50 bázispontos kamatvágások jöhetnek, így a korábbi 6-7 százalékos, év közepére várható kamatszintet 6,5-7 százalékra módosította az MNB. Többször kitért a forint árfolyamának fontosságára, mivel erősödött az árfolyam-begyűrűzés, az inflációs cél eléréséhez kulcsfontosságú a korábbinál alacsonyabb importált infláció. A következő üléseken is több szempontot figyelembe véve, adatvezérelt módon fog lépni a jegybank, ezek a szempontok a hazai inflációs folyamat, a nemzetközi monetáris politikai környezet, az országkockázati megítélés, illetve a pénzügyi stabilitás. 

Tovább csökkent a hazai infláció. Februárban éves 3,7 százalékos inflációt mért a Központi Statisztikai Hivatal, tehát a vártnál kedvezőbben alakulnak az inflációs folyamatok. Éves bázison az élelmiszerek ára 2,2 százalékkal, a szolgáltatásoké 10 százalékkal emelkedett, a tartós fogyasztási cikkek ára 2 százalékkal csökkent, míg a háztartási energia ára 9 százalékkal esett vissza, utóbbi esetben a lakossági fogyasztási szokásokat is figyelembe veszi a KSH. Fontos azonban kiemelni, hogy a magas bázis hatása a következő hónapokban folyamatosan csökkenni fog, így a harmadik-negyedik negyedévben ismét élénkülhet az inflációs ráta, és év végére 5 százalék fölé emelkedhet. 

Forrás: Magyar Nemzeti Bank

Az EKB megelőzheti az amerikai jegybankot az első kamatvágással. Az eurózónában a visszafogott növekedés, illetve az alacsonyabb infláció miatt június 6-án megtörténhet az első, 25 bázispontos kamatvágás, ezt a piaci szereplők 93 százalékos eséllyel árazzák jelenleg. Bár Christine Lagarde a legutóbbi kamatdöntő ülést követő sajtótájékoztatón óvatosan fogalmazott, a múlt héten már tett utalást a júniusi kamatvágás lehetőségére, melyet egyre több jegybankár támogat. Az amerikai jegybank a múlt heti kamatdöntő ülésén a vártnál lazább üzeneteket küldött, de a májusi kamatvágásnak rendkívül alacsony az esélye, így június 12-én, vagy július 31-én kezdhetik meg a kamatvágási ciklust. A jegybankelnök kiemelte, hogy az infláció érdemben csökkent, de még mindig túl magas. Külön kitért a kettős mandátumra, tehát most már nem kizárólag az inflációs folyamatokat figyelik, a teljes foglalkoztatottságot is meg kell tartaniuk. Fontos eleme volt az ülésnek, hogy a jegybankárok várakozásait tükröző Dot Plot ábra mediánja továbbra 75 bázispontos kamatvágást mutatott az idei évre, ez most nagyjából megegyezik a piaci várakozásokkal is. 

Fontos szintek között az euró-forint árfolyama. Hullámvasútra került az árfolyam, a délelőtti órákban erősödött a hazai fizetőeszköz, majd folytatódott a mozgás, amikor kiderült, hogy áprilisban tovább fog lassítani a kamatvágási ütemen a jegybank. A 394,50-es szint azonban nem sérült meg, onnan pozitív korrekció indult. Az említett támasz alatt 392,70 közelében adódna a következő fontos szint, mely az emelkedő trendcsatorna alsó trendvonala, illetve a 30 napos mozgóátlag. Felül változatlanul a 399-400-as tartományban húzódik meghatározó ellenállási szint. A Bollinger-szalagok szűkülnek, mely arra utalhat, hogy 1-2 héten belül nagyobb, trendszerű elmozdulás indul. 


Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás: