Minuszban zártak az európai tőzsdék

Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden. Az erős gyorsjelentéseknek és a gazdasági fellendülésbe vetett reményeknek köszönhetően a veszteségek enyhék voltak, miközben a befektetők az erős inflációról tanúskodó friss amerikai adatok lehetséges hatásait mérlegelték.

Minuszban zártak az európai tőzsdék

A hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as index 0,19 százalékos mínuszban, 482,71 ponton, a múlt héten elért történelmi csúcs közelében zárt, és napközben a pozitív tartományban is járt értéke. A nap vesztesei 1,1 százalékos eséssel a bányaipari vállalatok voltak, a nyerteseknek pedig 1,2 százalékos emelkedéssel a kiskereskedelmi vállalatok bizonyultak. A kötvényhozamok esésével párhuzamosan a bankok árfolyama csökkent, az ingatlanpiaci vállalatoké pedig emelkedett.
    
A londoni FTSE-100 mutató 0,36 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,04 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,06 százalékos, a milánói FTSE MIB pedig 0,97 százalékos mínuszban, míg kivételként a madridi IBEX-35 index 0,05 százalékos pluszban fejezte be a napot. A páneurópai indexek közül az FTSE Eurofirst 300 index 0,15 százalékkal, míg az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,18 százalékkal esett.
    
A Direct Line angol biztosító árfolyama 4,2 százalékkal csökkent, miután a vártnál alacsonyabb díjbevételi növekedésről számolt be a harmadik negyedévről. A Munich Re német viszontbiztosító 2,5 százalékot veszített értékéből, miután arra figyelmeztetett, hogy a koronavírus-járvánnyal összefüggő veszteségei nagyobbak lehetnek. A figyelmeztetés megütötte a biztosítókat, a szektor alindexe 0,8 százalékkal esett.
    
A Renault francia autógyártó 3,8 százalékkal drágult, miután a japán partner Nissan nyereségről adott számot gyorsjelentésében, és javította éves előrejelzését. A Bayer német német gyógyszer- és vegyipari konszern árfolyama másfél százalékkal kapaszkodott feljebb, miután nyeresége meghaladta a várakozásokat, A Carrefour francia szupermarkethálózat 2,9 százalékkal erősödött arra az ígéretre, hogy 3 milliárd eurót költ 2022 és 2026 között digitális innovációkra.
    
Az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,51 százalékos, az S&P 500-as index 0,46 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,52 százalékos mínuszban állt. New Yorkban az óvatosság jellemzi a kereskedést, miután a friss adatsor tanúsága szerint októberben is meredeken emelkedtek a termelői árak az Egyesült Államokban, újabb jeleként annak, hogy az inflációs nyomások erősek maradnak a következő hónapokban. A jegybank szerepét betöltő Federal Reserve már döntött pandémiás eszközvásárlási programjának fokozatos kivezetéséről, és az erős infláció az eddig vártnál korábban kényszerítheti ki a kamatemelést.
    
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.
    
Este fél hat után a januári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,35 százalékos pluszban, 83,72 dolláron, a decemberi szállítású WTI pedig 0,79 százalékos nyereségben, 82,58 dolláron forgott.
    
Az arany unciánkénti ára az azonnali jegyzésekben 0,24 százalékkal 1828,71 dollárra, decemberi szállításra pedig 0,13 százalékkal 1830,30 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon.
    
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1578 dollárt adtak, 0,07 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.

Megtévesztő egészségügyi állítások miatt lépett a GVH

Három versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) élelmiszereket és étrend-kiegészítőket forgalmazó vállalkozásokkal szemben, mivel gyanúja szerint a cégek többek között olyan egészségügyi állításokkal népszerűsítik termékeiket, melyek megalapozatlanok, illetve amelyeket nem tudnak kellően alátámasztani, továbbá tiltott gyógyhatást tulajdonítanak a termékeknek.
2025. 09. 12. 14:00
Megosztás:

Stagnált a brit gazdaság júliusban

Stagnált a brit gazdaság teljesítménye júliusban.
2025. 09. 12. 13:30
Megosztás:

Szeptember 15-től kormányzati pilot program indul a ki nem fizetett bérek megelőlegezésére

A kormány továbbra is a dolgozók pártján áll, így minden lehetséges eszközzel segíti a munkáltatók mulasztása miatt elmaradt munkabérek rendezését. Szeptember 15-től a kormány célzott, pilot jellegű programot indít Heves vármegyében, ami mintegy 200 bajba került munkavállaló megélhetését biztosíthatja a számukra járó munkabér kifizetésének megelőlegezésével.
2025. 09. 12. 13:00
Megosztás:

Kovács Zsolt váltja Katona Bencét a Magyar Fejlesztési Bank élén

Katona Bence 2025. szeptember 30-i hatállyal, közös megegyezéssel távozik a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatói posztjáról. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter megköszönte Katona Bence kitartó munkáját és sok sikert kívánt számára jövőbeni szakmai kihívásaihoz.
2025. 09. 12. 12:30
Megosztás:

Kína megfenyegette Mexikót

Kína Kereskedelmi Minisztériuma figyelmeztette Mexikót, hogy ellenintézkedéseket fog életbe léptetni, miután az ország jelezte, hogy 50%-ra tervezi emelni az ázsiai gyártmányú autókra kivetett vámokat.
2025. 09. 12. 12:00
Megosztás:

Kiárazták az EKB további lépéseit

Az EKB a várakozásoknak megfelelően 2%-on tartotta a betéti rátát és 2,15%-on az alapkamatot.
2025. 09. 12. 11:30
Megosztás:

Milyen szolgáltatásokat nyújt a modern kozmetika?

A kozmetikai szolgáltatásokat jól ismerjük, de azt vajon tudjuk-e, hogy mi a különbség a klasszikus és a modern eljárások között? Ha velünk tartasz, cikkünkből kiderül!
2025. 09. 12. 10:30
Megosztás:

Tovább estek a fejlett piaci hozamok

Folytatódott a hozamesés az USA-ban, miután a vártnak lényegében megfelelő, noha a céllal konzisztensnél érdemben magasabb inflációs adatokkal együtt közzétett újonnan munkanélküliségi segélyért fordulók száma négyéves csúcsra, 263 ezerre emelkedett.
2025. 09. 12. 10:00
Megosztás:

Ismét új csúcson zártak a tengerentúli piacok

Új csúcson zártak a Wall Street fő indexei csütörtökön, miután kedvező vállalati hírek és az erősödő kamatcsökkentési várakozások támogatták az emelkedést.
2025. 09. 12. 09:30
Megosztás:

A védelmi szektor vezetésével emelkedtek a nyugat-európai piacok

Zöldben zártak a nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön. A páneurópai STOXX 0,5%-kal zárt magasabban, miközben a régió repülőgép- ipari és védelmi indexe történelmi csúcsot ért el, 2,5%-os emelkedéssel.
2025. 09. 12. 09:00
Megosztás:

Ebben a 3 országban a legalacsonyabb a munkanélküliség

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban 4,9 százalék volt a munkanélküliség júliusban, megegyezett a júliusi szinttel - áll a szervezet honlapján.
2025. 09. 12. 08:30
Megosztás:

Erősödött a forint péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 09. 12. 08:00
Megosztás:

A kormány célja a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni még hatékonyabb fellépés

A kormány határozottan, minden eszközével fellép a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás ellen! A szeptember 10-11-i országképzéssel hivatalosan is kezdetét vette Magyarország pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás elleni rendszerének soron következő nemzetközi átvilágítása, mellyel a Moneyval, az Európa Tanács pénzmosás elleni szakbizottságának esedékes vizsgálatára készülünk.
2025. 09. 12. 07:00
Megosztás:

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

Hamarosan elindul a pályázat a vállalkozások számára a Jedlik Ányos Energetikai Programon belül. A támogatás egyedülálló lehetőséget kínál majd azoknak a cégeknek, amelyek hosszú távú költségcsökkentésre, energiafüggetlenségre törekszenek. A szakértő szerint már most fontos, hogy az érdeklődők megkezdjék az előkészületeket, hogy felkészülten, startra készen várják a pályázat megjelenését.
2025. 09. 12. 06:30
Megosztás:

Így újul meg Fonyód ikonikus kikötője

A KÉSZ Csoport leányvállalata, a MA-HARD Hajózási és Vízépítő Kft. nyerte el a fonyódi kikötő modernizációjának kivitelezését. A közel 600 millió forintos beruházás keretében teljesen megújul a partfal, korszerűsödik a mólósétány és a világítás, emellett új közösségi tereket, pihenőhelyeket, zöldfelületeket, fasorokat és játszófelületeket is kialakítanak, így a Dél-Balaton egyik legfontosabb kikötője modern és vonzó központtá válik.
2025. 09. 12. 06:00
Megosztás:

Zeneszámok közzétételének jogszerűségét is vizsgálta a Médiatanács

Az egyik rádiós médiaszolgáltatót azért bírságolta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, mert három zeneszám közzétételével is megsértette a klasszifikációs rendelkezéseket. A testület jelzésére ismét intézkedett a cseh médiahatóság egy műsorszám téves korhatár-besorolásával kapcsolatban.
2025. 09. 12. 05:30
Megosztás:

Nagy átalakulás után a magyar lakáspiac – Mit hozhat még az Otthon Start?

Az elmúlt öt évben jelentősen átalakult Budapest és a megyeszékhelyek lakáspiaca a kereslet és a kínálat függvényében. Nem meglepő módon a főváros nagy részén 2024-ben alig értékesítettek családi házakat, vidéken viszont voltak olyan nagyvárosok, ahol a piac negyedét ezek tették ki. A következő időszakban a most induló Otthon Start kedvezményes hitelprogram hozhat komolyabb változásokat, Budapesten még inkább felértékelődhetnek a jó állapotú, kisebb lakások, vidéken azonban a magasabb összeghatár miatt a családi házak iránt is megnövekedhet az érdeklődés – olvasható az OTP Ingatlanpont friss elemzésében.
2025. 09. 12. 05:00
Megosztás:

Piaci körkép: fordulóponthoz érkezett a magyar szállítmányozás

A hazai szállítmányozási és logisztikai szektor egy folyamatosan változó környezetben próbál egyensúlyt teremteni a digitalizációs forradalom, a fenntarthatósági elvárások, az e-kereskedelem robbanásszerű növekedése és a nemzetközi gazdasági kihívások között. Miközben az iparág szereplői innovációs versenyt futnak az ügyféligényekkel – valós idejű nyomkövetés, környezetbarát megoldások, zero waste logisztika – addig a háttérben egyre élesebb problémák húzódnak: munkaerőhiány, infrastrukturális hiányosságok, drasztikusan emelkedő működési költségek, globális ellátási zavarok és egyre komplexebb vám- és kereskedelmi szabályozások. Az ágazat jövője már nemcsak a járműveken, hanem az adatvezérelt döntéseken, a mesterséges intelligencián és a proaktív kapacitásmenedzsmenten is múlik.
2025. 09. 12. 04:30
Megosztás:

Lezajlott a Startup Világbajnokság budapesti fordulója - Az EV.analytica képviseli Magyarországot a San Franciscó-i döntőben

A Startup Világbajnokság budapesti fordulójával hivatalosan is megkezdődött az őszi startup szezon. A rangos eseményen az EV.analytica csapata diadalmaskodott, így ők utazhatnak a San Franciscó-i világdöntőre, ahol a fődíj egy 1 millió dolláros befektetés.
2025. 09. 12. 04:00
Megosztás:

Az Alföldön csak lassan mérséklődik az aszály

A hét első felének esői, záporai sokfelé adtak alapos öntözést, de a Duna-Tisza közének déli felén továbbra is igen száraz a talaj. Vasárnap és a jövő hét elején további csapadékra kell készülni, így várhatóan az eddig szárazabb területeken is mérséklődni fog az aszály - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. 09. 12. 03:30
Megosztás: