Mire figyelj, ha nagy összegű készpénzt vennél fel?

"Ha a szokásosnál nagyobb összegben kell készpénzt felvenned, komoly költséged keletkezhet. Így nagyon nem mindegy hogyan jársz el. Ha ilyen helyzetbe kerülsz, ne rohanj egyből a bankfiókba. Előbb olvasd el, mire érdemes figyelned."

Mire figyelj, ha nagy összegű készpénzt vennél fel?

Tény, hogy egy milliós összegnél már jóval drágább a készpénzfelvétel, mint ha átutalással, vagy épp bankkártyával fizetnél. De vannak olyan esetek, amikor mindenképp a kézzelfogható pénzre van szükség:

  • Ha például egy nagyobb értékű (több mint százezer forintos) használt terméket vásárolsz egy apróhirdetés alapján, nem biztos, hogy az eladó örülni fog, ha azzal állíthatsz oda, hogy (majd) átutalod a vételárat.
  • Vagy ha szeretnél valamilyen építőipari szakmunkát, esetleg javítást, gépcserét elvégeztetni több százezer forint értékben, a vállalkozó általában készpénzben kéri az anyag és munka díját.
  • Ezen felül akár milliós összegre is szükség lehet, például egy ingatlanvásárlás foglalójához.

Ekkor pedig nem mindegy, hogy bankfióki ügyintézéssel, vagy ATM-ből veszel ki pénzt, illetve több fontos tényezőt is meg kell még vizsgálnod.

Mikor ingyenes a készpénzfelvétel?

Ha bankszámla szolgáltatásodhoz előzetesen beállításra került, akkor alapesetben havonta kétszer lehetőséged van összesen 150 ezer forinthoz díjmentesen, (https://bankmonitor.hu/jobb-tudni/bankszamla/#ingyenes-keszpenzfelveteli-lehetoseg) bármilyen bank ATM-éből hozzájutni. Ezzel persze egyidejűleg maximum ennyi pénzt vehetsz fel, ami sok esetben bizonyulhat kevésnek.

Ha ennél többre van szükség, akkor jó eséllyel már lesz díja a tranzakciónak, bárhogy is járj el. Ugyanakkor léteznek olyan számlakonstrukciók, amelyekkel ennél jelentősen nagyobb összegben is vehetünk fel pénzt díjmentesen.

Ilyen például a CIB ECO Plusz, a Raiffeisen Prémium Gold 2.0. Ha tehát épp egy kedvező, új bankszámlacsomag iránt érdeklődsz, akkor nézd meg, hogy melyik banki ajánlatok a legjobbak a bankolási szokásaidhoz a Bankmonitor számla kalkulátorával. (https://bankmonitor.hu/bankszamla/)

ATM vagy bankfiók?

Ha pedig mindenképpen fizetnünk kell a tranzakcióért, akkor nagyon nem mindegy, hogy mekkora összegről van szó.

A bankok ATM-jei között hatalmas eltérések vannak a felvehető készpénz mennyiségét tekintve, sőt, sok esetben ATM-enként is lehetnek különbségek.

Az automatás készpénzfelvételi limitek egyrészt attól függnek, hogy a bankkártyádhoz milyen limit-beállítások tartoznak, illetve a bankok is meghatároznak kétféle limitet. Az egyik a tranzakcióra vonatkozik, míg a másik a naponta kivehető összeget határozza meg. Emellett pedig az sem mindegy, hogy saját, vagy idegen banki automatát szeretnénk használni. Ez utóbbinál ugyanis jellemzően kevesebb az egyszerre kivehető összeg.

A pénzintézetek általában nem értékre határozzák meg az egy tranzakcióval felvehető összeget, hanem a bankjegyek számában, így tehát a limit biztonsági okok mellett az automata fizikai korlátait is figyelembe kell, hogy vegye. Vannak tehát olyan ATM-ek, amikből több, valamelyikből kevesebb lehet az egyszerre felvehető összeg.

A legmegengedőbb bankoknál maximum 800 ezer - 1 millió forint vehető fel ATM-ből, de olyan bank is van, ahol csak 200 ezer forint érhető el egy tranzakcióval. Érdemes tehát erről előzetesen tájékozódni, vagy megfontolni a jellemzően drágább bankfióki készpénzfelvételt, ahol nagyobb összeget, akár milliókat is kivehetünk számlánkról.

A bankfióki készpénzfelvételnek is szabályai vannak, egy bizonyos összeg felett például előre be kell jelentenünk a szándékot. Az értékhatár pedig igencsak szélsőséges lehet és nem csak bankonként, hanem valahol még bankfiókonként is.

A Bankmonitor szakértői a legalább 500 ezer forintos pénztári kifizetések előtt mindenképpen javasolják az előzetes bejelentést a banknál.

A bejelentési határidővel szintén számolnunk kell, amely a legtöbb pénzintézetnél legalább egy munkanappal a pénztári készpénzfelvétel tervezett időpontja előtt esedékes. Ugyanakkor meghatározott értékhatár felett ez még hosszabb is lehet, több millió forint esetében érdemes már 2, vagy 3 nappal korábban gondoskodni a bejelentésről.

Ha pedig megvan az időpont, érdemes nem elkésni, vagy elmulasztani, ugyanis ennek is díja lehet. Persze bármi közbejöhet, ezért hasonló esetben érdemes még időben jelezni a banknak, ha nem tudunk befáradni a megbeszélt időpontban, ezzel a plusz költség megspórolható.

Milyen költséggel kell számolnunk?

Más és más díjakkal találkozhatunk aszerint, hogy ATM, vagy pénztári készpénzfelvételt veszünk igénybe.

A bankfióki készpénzfelvétel jellemzően drágább, több ezer forint is lehet. 500 ezer forint felvételénél például jellemzően 3 és 7 ezer forint közötti összeget érdemes kalkulálni. Az ATM-es tranzakció még ennél is változatosabb díjakat mutathat, itt főleg a saját bankszámlacsomagnak van ráhatása az összeg alakulására, ami 0 forinttól egészen több ezer forintig is terjedhet. (https://bankmonitor.hu/cikk/mennyibe-kerul-keszpenzt-felvenni-a-bankszamlankrol-meg-fogsz-dobbenni/)


Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás:

A Triumph törökbálinti központját vásárolta meg a Gestor

A Gestor Csoport megvásárolta a Triumph International törökbálinti logisztikai és irodaközpontját, és hosszú távú, 10 éves bérleti szerződést kötött a vállalattal. A svájci fehérneműgyártó a mintegy 3300 négyzetméteres ingatlanban bérlőként folytatja működését.
2026. 11. 04. 11:30
Megosztás:

Milliárdos forgalom a stabilcoin-kártyákon: hová kerül a pénzünk?

Egy érintés a terminálnál, jóváhagyott fizetés a telefonon: a stabilcoin-kártyák használata hétköznapi élménynek tűnik. A háttérben azonban digitális dollárok, devizaváltások, fedezetek és pénzügyi közvetítők összetett rendszere dolgozik.
2026. 11. 04. 11:00
Megosztás:

Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás:

A pedagógusok szerint elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől

Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
2026. 11. 04. 07:30
Megosztás:

Ismét nő a madárinfluenza kockázata: kiemelten fontos a járványvédelem

A vadmadarak őszi vonulásával fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának kockázata, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában egyre több pozitív vadmadár minta is jelez. A Nébih felhívja valamennyi baromfitartó figyelmét, hogy a járványvédelmi előírásokat az ország teljes területén szigorúan és következetesen be kell tartani, a magas kockázatúnak minősített járásokban pedig további szigorúbb intézkedések is érvényben vannak.
2026. 11. 04. 07:00
Megosztás:

Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.
2026. 11. 04. 06:30
Megosztás:

Még több uniós támogatás érkezhetne Magyarországra

Hivatalba lépése óta a kormány rendkívül jelentős előrelépéseket tett hazánk társadalmi, gazdasági és környezeti állapotának javítása érdekében. A további előrelépést is megkönnyítené, ha Magyarország is támogatná az ETS2 bevezetését, amely a közlekedésre és az épületfűtésre is kiterjesztené a szén-dioxid-kibocsátás árazását. Erre hívta fel Magyar Péter miniszterelnök figyelmét öt hazai civil szervezet.
2026. 11. 04. 06:00
Megosztás:

December 24-e munkaszüneti nap lett - mi lesz az ünnepi forgalommal?

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
2026. 11. 04. 05:30
Megosztás:

Ki tartsa el a magyar nyugdíjasokat? Országos kutatási eredmények

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Sokak szerint az idősek gyermekeire, unokáira is komoly feladat hárul, viszont csak kevesen számítanak arra, hogy saját utódaik anyagilag fogják segíteni őket. A Pénztárszövetség friss, országos kutatásából az is kiderül, hogy nőtt a nyugdíjcélú előtakarékoskodók aránya, viszont a magyarok fele továbbra is aggodalommal gondol időskori anyagi helyzetére.
2026. 11. 04. 05:00
Megosztás:

Az árrésstop várható kivezetése csak az első lépés: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat számára az áfacsökkentés is kulcskérdés

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet. Ezek az intézkedések a hazai termelőkre és beszállítókra is hatással lesznek: bár az árrésstop megszüntetése hozzájárul a normál versenypiaci működéshez, a hazai tulajdonú üzletláncok további nehézségekkel szembesülhetnek. A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
2026. 11. 04. 04:30
Megosztás:

Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik

Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
2026. 11. 04. 04:00
Megosztás:

Nyakunkon a válság? Mit tegyünk az Unióban?

Az Európai Bizottság új iránymutatásokat mutatott be kedden, amelyek a testület közlése szerint rövid távon - legalább az első 72 órában -, de hosszú távon is segítenék a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre.
2026. 11. 04. 03:30
Megosztás:

A kínai autómárkák leigázzák az európai piacokat

A kínai autómárkák 2019-ben még mindössze 0,1 százalékot képviseltek az európai új személyautók piacán, míg 2026-ban már 8 százalékos piaci részesedést értek el, ami hét év alatt nyolcvanszoros növekedést jelent.
2026. 11. 04. 03:00
Megosztás:

Keleti-déli versenytársak is nyernek a közútra terelt áruforgalommal

Miközben a hazai vállalatoknak egyre nehezebb versenyben kell helytállniuk, a vasútról közútra terelődő áruforgalom nagy részét Magyarországtól keletre-délre működő fuvarozók szerzik meg. A közelgő vasúti felújítások további forgalmat terelhetnek el, ha a beruházók és a pályaműködtetők nem készítik fel időben a kerülő útvonalakat. A logisztikai piac meghatározó szereplői szerint a magyar cégek helyzetén a különböző szállítási módok összehangolása és a szolgáltatások fejlesztése javíthatna. Erről a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ), a CT4EU és az UIRR közös rendezvényén, a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencia záró kerekasztalán beszéltek.
2026. 11. 04. 02:00
Megosztás:

Óriási lottónyereményt bukott el egy férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (mintegy 540 millió forintos) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították, és több mint 88 ezer jüan (mintegy 4,3 millió forint) perköltséget is fizetnie kellett - jelentette a kínai állami média.
2026. 11. 04. 01:30
Megosztás: