Módosításokat sürget a szakma: Jövőre sokat javulhat a lakásbiztosítási kampány hatékonysága

Összességében sikeres és eredményes kampányt zárt a lakásbiztosítási szektor, amely minden piaci szereplőt „valamekkora” elégedettséggel tölthet el. Az elégedettség indokai mögött furcsa mód egyaránt meghúzódnak az elért és az el nem ért eredmények, de legfőképp a jövőbe vetett bizalom.

Módosításokat sürget a szakma: Jövőre sokat javulhat a lakásbiztosítási kampány hatékonysága

A kampány tapasztalataiból kiindulva látható, hogy az edukációs és üzleti folyamatok további és jelentős fejlesztése szükséges ahhoz, hogy a Kormányzati szándéknak megfelelően, a jövőben egyre jobb hatásfokkal valósulhasson meg a lakásbiztosítási piac fejlődése.

A kampány tapasztalatait és a piaci szereplők jövőre vonatkozó javaslatait a Biztosítási Elemző Központ (BEK) gyűjtötte össze.

Eredmények

Lezárult a 2024 márciusi lakásbiztosítási kampány aktív időszaka. A márciusi hónap a vártnál jobb eredményeket, értékes tapasztalatokat és problémákat egyaránt hozott. Az MNB a kampány eredményeiről részletes tájékoztatót tart április 15-én hétfőn a sajtó, a szakma és az ügyfelek részére.

A többszázezer ügyfelet „megmozgató” első lakáskampány egyértelműen sikeresnek tekinthető még akkor is, ha végül egyesek lemorzsolódnak majd a felmondások elbírálása és az új szerződések adminisztrációja körüli anomáliák miatt. Az már biztosnak látszik, hogy a 3,3 millió biztosított lakóingatlan most megkezdett optimalizációja az elkövetkezendő időkben folytatódni fog. Ezt egyfelől a mostantól minden évben újra és újra megrendezésre kerülő egy hónapos váltási időszak fogja biztosítani, másfelől pedig az ügyfelek most megkezdődött edukációja, mely azzal, hogy a lakásbiztosítások legfontosabb kérdéseire ráirányította a fogyasztók figyelmét, a lakásbiztosításokkal kapcsolatos az évközi ügyfélaktivitást is növelni fogja.

Az MNB deklarálta, hogy az első lakáskampány tapasztalatai alapján az elkövetkezendő évek kampányai fejlődni, módosulni és finomodni fognak. A biztosítási szakma összesített jövőre vonatkozó javaslataiból látszik is, hogy a továbbfejlesztését valóban számos dolog indokolja. A szakmai javaslatokat összegyűjtő és rendszerező Biztosítási Elemző Központ szerint, a javaslatok mellett a jövőben szükséges lesz a fogyasztók további és növekvő mértékű edukációja is.

Javaslatok - Avagy mitől lehet hatékonyabb a 2025-ös kampány?

A kampány iránti érdeklődés és a márciusi ügyfélaktivitás, bár jelentős volt, hullámzónak tekinthető. Egyes időszakokban - a folyamatos reklámok és hírek ellenére - elégtelen volt az ügyfélérdeklődés. Ennek egyik oka, a márciusi meleg és napsütéses időjárás, a márciusi ünnepek (március 15, húsvét) kampányra gyakorolt negatív hatása, mely jól nyomon követhető az ügyfelek által végzett, napokra bontott kalkulációk számain. A szép idő, a hétvégék és a hosszú hétvége rendkívül alacsony felhasználói aktivitása nem kedvezett a kampánynak (az edukációnak és a reklámköltéseknek). A felhasználók természetes módon, inkább a szabadban (sokszor elutazva) töltötték idejüket, nem pedig a TV vagy az internet előtt ülve ahol számukra az üzenetek megjelentek.  

A fentiek tükrében - az egyik legfontosabb és legkönnyebben végrehajtható intézkedés - a hatékonyságnövelés érdekében a kampány februárra történő áthelyezése lenne. A februári időszak sokkal inkább kedvez az edukációnak és az elköltött reklámforintok is hatékonyabban érhetik el a fogyasztókat. Már ezzel az egy intézkedéssel jelentősen javítható lesz a kampány jövőbeli hatékonysága.

A kampány sikerének szempontjából szintén kiemelt fontossággal bír a biztosítók által kiküldésre kerülő értesítések (mintalevél) tartalmi és formai módosítása. Az alkuszok és a biztosítók egyöntetű javaslatai szerint, a levél tartalmát jelentősen le kell rövidíteni, informatívabbá tenni, formátumát pedig az IPID tájékoztatóknál már bevált módon jobban átláthatóra kell átalakítani. Nem elegendők bele olyan „ködös” megfogalmazások, miszerint Ön élhet a 25.2023. (II.1.) számú kormányrendelet szerinti jogával, helyette egyszerűen és világosan bele lehet írni, hogy „Önnek hamarosan lehetősége nyílik szerződésének rendkívüli felmondására, optimalizálására”.

A levélnek rövidnek (maximum egy oldal terjedelműnek) és lényegre törőnek kell lennie. Emellett rendkívül fontos, hogy az élő biztosítási szerződés adatairól az ügyfél ebben a levélben összesített, hasznos és aktuális tájékoztatást kapjon, melyek alapján úgy tud majd új biztosítási kalkulációt végezni, hogy nem kell a kötvényét, vagy legutolsó index értesítőjét elővennie. Amennyiben az értesítő levél által ezen tarifálási paraméterek átadásra kerülnek az ügyfeleknek, nem lesz szükség például a kötvénymásolatok / szerződésadatok most tapasztalt tömeges, ügyfelek és alkuszok általi kikérése, így ezek kiadása nem terheli túl a biztosítók adminisztrációs rendszereit, mint tette azt a mostani kampányban. A BEK szerint az értesítő levél tetejére még javasolt ráírni, hogy „Figyelem, ezt a fontos dokumentumot őrizze meg, mert a benne lévő adatok segítségére lesznek lakásbiztosításának hamarosan elérhető optimalizálásában”.

Az értékesítőktől érkezett konkrét javaslatok kiemelik, hogy az értesítő levélben mindenképpen informálni kell az ügyfeleket: a biztosított lakóingatlan címéről, kötvényszámról, a szerződés esetleges határozott tartamáról, az aktuális éves díjról, a biztosított négyzetméterekről, az ingatlan (fő és melléképületek) és ingóságok aktuális értékéről. Az esetleges tartamengedményről és arról, hogy van-e jelzálogjogbejegyzés a szerződésen és ha igen, akkor ki a kedvezményezett.    

A levél javasolt tartalmát már csak azért is ki kell egészíteni, mert az indexértesítők sokszor nem tartalmazzák az összes szükséges adatot, indexáláskor nem kerül új kötvény kiadásra, mely az ügyfeleket információhiányos helyzetbe hozza(!). Azon ügyfelek, akik nincsenek tökéletesen tisztában a fenti adatokkal, bizonytalanok, nem tudnak és nem is mernek új kalkulációkat végezni, ezzel elesnek a számukra biztosított szerződés optimalizálási lehetőségtől. Az online alkuszi oldalakon még ennél is rosszabb a helyzet. Egy több éve megkötött alkuszi szerződés esetén az online felületen csak a megkötés kori díjat és biztosított értékeket mutatja ma az alkusz, a szerződéseknek nincs utókövetése(!). Ez nyilván súlyosan félrevezető az ügyfelek számára.

A levelek kiküldésének ütemezését is pontosítani szükséges. A biztosítók részére kiküldési ablakot (a javasolt februári kampány esetén például: január 15 és január 31-e közötti időablakot) kell meghatározni, a mostani véghatáridő helyett.

Az alkuszok részére a jelenlegi 2 éves, évfordulóhoz kötött egyszeri ügyfélmegkeresési MNB ajánlást is módosítani lehetne, a váltási hónaphoz igazítottan. Az online alkuszok részére pedig előírható, hogy a váltási hónapra szánt termékmoduljaikat időben, legkésőbb a váltási hónap első napjára nyissák meg és minden ügyfelüknek küldjenek értesítést már a kampány első napjaiban. Ez azért is kiemelten fontos, mert ez a csatorna több millió, számukra korábban megbízást adó ügyfelet szolgál ki, akik az alkuszoktól várják az értesítést, a megoldást és a szakmai tanácsot. A 2024-es kampányban mindez jelentősen sérült a legnagyobb online szereplő ezen a téren mutatott több súlyos hiányossága miatt. 

Az alkuszok és a biztosítók is egyöntetűen javasolták, hogy legyen egy fix dátuma az új szerződések kezdetének. Márciusi kampány esetében ez május 1, februári kampány esetében pedig április 1 lehetne. Ezzel jelentős bizonytalanságot okozó tényező kerülne kiküszöbölésre, mely az ügyfelek a közvetítők és a biztosítók számára is egyszerűbbé és érhetőbbé tenné a szabályokat. Magának a fix biztosítási évfordulónak az alkalmazása - az évi egyszeri biztosító váltási lehetőség esetében - a korábbi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampányokban már bevált és bizonyítottan jól működött. További előny lenne, hogy nem keletkezik tört időszak, ami a szerződés tartamát és a hozzá tartozó díjat illet.

Az alkuszok mellett a biztosítók üzleti és technikai problémáit is orvosolni kellene a következő évekre. Az alkusztársaságok jelzései szerint egyes biztosítók 30 napos lemaradásban vannak, ami az adminisztrációs és technikai kérdéseket illeti, mely probléma szerintük jelentősen megnehezíti az ügyfelek alkuszok általi képviseletét. Szintén kritikaként került megfogalmazásra a felmondást leadó ügyfelek korábbi biztosító általi felhívása és visszaszerződésre történő rábírása, mely nem csak a váltószámot, de a biztosítási szektor általános megítélését is rongálja. Ezen hívásoknál az alkuszok a biztosító általi megfelelő ügyféltájékoztatást is hiányolták, ami a személyes kötések esetén az új szerződéstől való elállást nem is tette volna lehetővé, távértékesítés esetén pedig sok esetben az ügyfélelállás elmaradásához vezetett. 

Az ügyfelek mellett, talán az MFO termékek voltak a kampány legnagyobb nyertesei. Számuk dinamikusan nőtt. Az MFO esetében megfontolandó, hogy árazásának korlátozását fel lehetne szabadítani a jövőre nézve, mellyel nem csak a termék azonnali díjmódosítására lenne a jövőben lehetőség, de az MFO esetében az elmúlt kampányban megjelent, több havi díjkedvezmény problémája is megoldódhatna / mely jelenleg nem szerepel a biztosítási feltételekben. 

Alkuszi javaslat, hogy a biztosító a KGFB termék mintájára adjon felmondó, díjrendezettség igazolására szolgáló és jelenlegi díjat kiadó webservice megoldást 2025-re az alkuszok részére. Ezzel számos fentiekben írt probléma megoldódna és a digitálizáció mellett, a kampányhoz kapcsolódó ügyfélélmény is jelentősen javítható lenne.

Külön említésre érdemes és talán a legnagyobb negatívum a szinte minden szereplő által felvetett tartamengedmények problémája, mely miatt számos, (több ezer) ügyfél most becsapva érzi magát. Ennek oka, hogy a biztosítójukat elhagyó ügyfelektől majd egy teljes éves díjat követelnek vissza egyes társaságok (szerencsétlen módon, de a szerződési feltételek szerint jogosan). Egy például 2006-ban kötött 3 éves tartamengedményt igénybe vett szerződés feltételei szerint az első 3 év után a szerződés újabb és újabb 3 éves tartamengedménnyel került a mai napig automatikusan megújításra... Erről és a hasonló megoldásokról az ügyfelek túlnyomó többségének nincs tudomása, ami komoly problémát és bizalomvesztést okoz, mivel ezen ügyfelek abban a hiszemben váltottak, váltanak, hogy szerződésüket kötelezettség mentesen cserélhetik le. Eközben nehezen indokolható az ilyen típusú hűségkedvezmény, hiszen az ügyfél már hosszú évek óta ügyfele az adott társaságnak. A BEK szerint az életre hívott lakásbiztosítási kampány és a tartamengedmény általi röghöz kötöttség egyszerűen ellentétes elemei a jelenlegi lakásbiztosításoknak, mely ellentétet mielőbb rendezni szükséges.

Végül, de nem utolsó sorban, fontos, hogy az ügyfelek szemével nézve a kampányt három további dolgot említsünk meg. Bár az értékalapúság volt az egyik cél, sajnos a kampányban az (online) összehasonlítások során nem volt lehetőség a biztosítási összegek és a feltételek közötti különbségek ügyfelek általi egyszerű megítélésére. Ezzel az egyszerű, de jól átlátható termékértékeléssel a szakma, adós maradt. Az is problémát okozott, hogy a különböző kalkulátorok esetében a biztosítási összegek egymástól eltérőek voltak. Az ügyfelek által végzett összehasonlítások így nem nyújthattak minden esetben megfelelő és biztos alapot a döntésekhez. Az ellenőrizni kívánt (élő) szerződések aktuális díja is hiányzott az oldalakról, így az ügyfelek, akik a fentiek miatt összességében bizonytalanok voltak abban, hogy mire és mennyit fizettek, esetenként nem tudtak mihez viszonyítani.

A további lakásbiztosítási kampányok esetében tehát, a sikerek ellenére még számos probléma és feladat vár megoldásra és elvégzésre. A biztosítási szakma szereplőinek ezen közösen kell munkálkodnia. Mindez nem lehetetlen, azonban az elmúlt évekhez (évtizedhez) képest a fejlesztések ütemét jelentősen fel kell gyorsítani, a minél erősebb és jobb digitalizáció érdekében. A digitalizáció nem csak az online, de a hagyományos tanácsadók általi értékesítést is hatékonyabban kell tudja támogatni a jövőben, és ez nem csak a lakásbiztosításokra igaz. Az alkuszoknak is előre kell lépniük és modern, ügyfélélményt biztosító komplex rendszereket és szolgáltatásokat kell nyújtaniuk ügyfeleiknek, mely az értékesítés és a szerződéskezelés minden elemére kiterjed.

A cikk a Holkössekbiztosítást.hu támogatásával készült! - Holkössekbiztosítást.hu ahol nem csak a lakásbiztosítások, de a CASCO, a kötelező gépjármű felelősség (KGFB) és az utasbiztosítások tekintetében is megtalálja, amit keres!


Idén korábban kezdődik a méh állatjóléti támogatások kifizetése

Korábban kezdődik a méh állatjóléti támogatások kifizetése az idén az előző évekhez képest - írta a közösségi oldalán az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter csütörtökön.
2026. 09. 03. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 09. 03. 20:00
Megosztás:

Kiegyensúlyozott volt a balatoni főszezon forgalma

Az idei balatoni hajózási főszezonban a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kompjain a tavalyinál valamivel többen, a személyhajóin 5 százalékkal kevesebben utaztak - áll a hajózási társaság MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2026. 09. 03. 19:30
Megosztás:

A budapesti rövid távú lakásbérleti piac egyharmada feketén üzemel

A budapesti rövid távú lakáskiadási piac mintegy 34 százaléka, azaz 5374 szálláshely illegálisan vagy szabálytalanul működik, ezáltal több mint 3 milliárd forint adót bukik az állam és a főváros - hívta fel a figyelmet az ingatlankezeléssel és rövid távú lakáskiadással foglalkozó GuestGuru a BPDB (Budapest Short-Term Rental Database) céggel közösen készített elemzésben.
2026. 09. 03. 19:00
Megosztás:

Hetven százalékra telítettek az állami gáztárolók Csehországban

Hetven százalékra telítettek az állami gáztárolók Csehországban - közölte a cseh ipari és kereskedelmi minisztérium csütörtökön Prágában. A tárca közleménye szerint a következő fűtési idényben a tárolók korábbi éveknél lassúbb feltöltése ellenére sem fenyeget gázhiány.
2026. 09. 03. 18:30
Megosztás:

Kórházak és gyógyszertárak nevével visszaélő weboldalakra figyelmeztet az NKFH

Az online kereskedelem térnyerésével párhuzamosan egyre gyakoribbá váltak azok a megtévesztő internetes felületek, amelyek egészségügyi intézmények, gyógyszertárak vagy egészségügyi szakemberek nevének, arculati elemeinek felhasználásával kínálnak fel étrend-kiegészítőket eladásra. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) tapasztalatai szerint különösen a fogyást, alakformálást, potencianövelést, illetve egyéb gyógyhatást, vagy betegségek kezelését vagy tüneteinek enyhítését ígérő készítmények esetében fordul elő, hogy a fogyasztók bizalmát megtévesztő kommunikációval próbálják megszerezni.
2026. 09. 03. 18:00
Megosztás:

A hőhullámok a gazdaságnak is alaposan befűtenek

Az idei nyár már megmutatta, milyen gyorsan válhat a rendkívüli hőség gazdasági problémává. Június végén Szécsényben 42 Celsius-fokkal új országos melegrekord született[1], júliusban pedig a HungaroMet szerint az ország nagy részén súlyos aszály alakult ki. Augusztus közepére a háromhavi csapadékhiány országszerte 100-170 milliméter közé emelkedett,[2] az aszály pedig az ország jelentős részén súlyos vagy nagyfokú kategóriába került. Számos hazai településen kellett vízkorlátozást bevezetni, július végén és augusztus elején pedig a Duna alacsony vízállása az energiatermelés szempontjából is kockázatokat hordozott.
2026. 09. 03. 17:30
Megosztás:

Virtuális jubileumi csengetéssel ünnepelte 20 éves tőzsdei jelenlétét a Graphisoft Park SE

A Graphisoft Park SE szimbolikus csengetéssel ünnepelte tőzsdére lépésének 20. évfordulóját. A Graphisoft szoftvercégből való kiválással létrejött, ingatlanfejlesztéssel és -kezeléssel foglalkozó társaság részvényeit 2006. augusztus 28. óta jegyzik a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). A Graphisoft Park több mint tíz éve tagja a BUX indexnek, 2018 óta Szabályozott Ingatlanbefektetési Társaságként működik és több alkalommal elnyerte a BÉT kibocsátói transzparencia mid-cap különdíját.
2026. 09. 03. 17:00
Megosztás:

A MOHU szerint is felül kell vizsgálni a hulladékgazdálkodási rendszert

A MOHU egyetért a kormánnyal, hogy felül kell vizsgálni a hulladékgazdálkodási rendszert - közölte a társaság csütörtökön Facebook-oldalán.
2026. 09. 03. 16:30
Megosztás:

Átlépte a 2 milliárd dollárt a Ripple RLUSD-je – nem a kereskedőket célozza

A Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja, az RLUSD átlépte a 2 milliárd dolláros forgalomban lévő kínálatot, ami fontos mérföldkő a viszonylag fiatal digitális eszköz számára. A vállalat ugyanakkor nem elsősorban kriptotőzsdei kereskedési eszközként akarja pozicionálni az RLUSD-t: a Ripple szerint a stabilcoin egyik legfontosabb szerepe a nemzetközi pénzmozgások és az intézményi elszámolások megkönnyítése lehet.
2026. 09. 03. 16:00
Megosztás:

Nőttek az átlagbérek Csehországban

Csehországban éves szinten 6,4 százalékkal 51 966 koronára (831 456 forint) emelkedtek az átlagbérek a második negyedévben - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában.
2026. 09. 03. 15:30
Megosztás:

A pénzügyi stressz ára

A magyarok jelentős része komoly pénzügyi nyomás alatt él, és ennek hatásai egyre kevésbé korlátozódnak a bankszámlák vagy a havi költségvetés kérdéseire. A PwC júliusban végzett Financial Wellness kutatása szerint a pénzügyi helyzettel kapcsolatos aggodalmak ma már a mindennapi élet számos területére hatással vannak: befolyásolják a mentális és fizikai egészséget, a munkahelyi teljesítményt, a személyes kapcsolatokat, valamint a hosszú távú pénzügyi döntéseket is.
2026. 09. 03. 15:00
Megosztás:

Tavaly 2, 5 millió áldozatot ért kibertámadás Hollandiában

A Hollandiát érő kiberfenyegetés gyorsan változik, a támadások elkövetői között állami szereplők és fiatal hackerek is megtalálhatók, a mesterséges intelligencia (MI) pedig megkönnyíti a támadások gyorsabb és nagyobb léptékű végrehajtását - állapította meg a holland rendőrség és ügyészség csütörtökön ismertetett közös jelentésében.
2026. 09. 03. 14:30
Megosztás:

Az agráriumban működő gazdaságok száma csökkent átlagos területük nőtt

Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Agrárium 2026 felmérésének előzetes adataiból.
2026. 09. 03. 14:00
Megosztás:

A Magyar Nemzeti Bank feljelentést tett a jegybanki ingatlanok értékvesztése miatt

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) új vezetése feljelentést tett hűtlen kezelés, hanyag kezelés, csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt öt tulajdonában álló ingatlan értékvesztésével összefüggésben - jelentette be az MTI-nek csütörtökön küldött közleményében a jegybank.
2026. 09. 03. 13:30
Megosztás:

Kedvezőtlenek a szüreti kilátások

A magyar borágazat számos kihívással szembesült idén, ezért a szüreti kilátások is kedvezőtlenek - közölte csütörtöki elemzésében a GKI Gazdaságkutató Zrt..
2026. 09. 03. 12:30
Megosztás:

Érvényesül a Revolut-hatás: nullás számlacsomagokkal fordultak rá az őszre a bankok

Az új ügyfeleket akár százezer forintnál is több ajándékpénzzel kecsegtető akciók mellett már minden, lakossági számlavezetést kínáló banknál megjelentek a nulla forintos havi díjú csomagok is – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A számlavezetési díj elengedése mellett az egyéb kedvezményekkel sem fukarkodnak a hazai bankok, amelyek már nemcsak egymással versenyeznek így az ügyfélszámlákért, hanem az idén magyar fióktelepet nyitó Revoluttal is.
2026. 09. 03. 12:00
Megosztás:

Brit-francia csúcstalálkozót tartanak Londonban

Brit-francia csúcstalálkozót tartanak csütörtökön Londonban. Andy Burnham brit miniszterelnök a Downing Streeten fogadja Emmanuel Macron francia államfőt, akivel elsősorban a La Manche-csatornán zajló tömeges embercsempészet megfékezéséről, illetve Nagy-Britannia és az Európai Unió közötti viszonyrendszer szorosabbra vonásáról tárgyal.
2026. 09. 03. 11:30
Megosztás:

A Circle megnyitotta az EURC előtt a cross-chain átutalásokat

A Circle újabb fontos lépést tett euróalapú stabilcoinja, az EURC infrastruktúrájának fejlesztésében: a token mostantól natív módon is továbbítható a vállalat Cross-Chain Transfer Protocolján, vagyis CCTP-jén keresztül.
2026. 09. 03. 11:00
Megosztás:

Megtört az amerikai hozamok emelkedése

Az amerikai állampapírpiacon a hozamok öt napos hozamemelkedési sorozatot törtek meg, miután a hozamok pár bázisponttal csökkentek, miközben a befektetők a vártnál kissé gyengébb munkaerőpiaci adatokat és az egyre magasabb olajárakat próbálták értékelni.
2026. 09. 03. 10:30
Megosztás: