Módosul a versenytörvény– az infláció a GVH eljárásaiba is begyűrűzött

2022. december 1-jén került kihirdetésre egy terjedelmes salátatörvény, mely többek között a magyar versenytörvényt (Tpvt.) is számos helyen módosítja. Nem csak a díjak és bizonyos bírságösszegek emelkedtek az infláció miatt, de egy új eszköz is bevezetésre került, mellyel élhet a GVH. Kovács Márk, a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda szakértője foglalja össze a legújabb változásokat.

Módosul a versenytörvény– az infláció a GVH eljárásaiba is begyűrűzött

Összefonódás-bejelentési eljárást érintő módosítások

Küszöbszámok és díjak

Az egyik legszembetűnőbb módosítás az összefonódás-bejelentési küszöbszámok és az eljárásért fizetendő díj megemelése.

Eddig akkor kellett egy összefonódást bejelenteni, ha az érintett vállalkozáscsoportok magyar árbevétele együttesen meghaladta a 15 milliárd forintot, és volt legalább két olyan érintett vállalkozáscsoport, melyek legalább egymilliárd forint magyarországi árbevétellel rendelkeztek. A módosítást követően az együttes küszöbszám 20 milliárd forintra emelkedik, míg az egyéni küszöbszám másfélszeresére, 1 milliárdról 1,5 milliárd forintra.

Szintén emelkednek az igazgatási szolgáltatási díjak: a versenyfelügyeleti eljárás ("Phase I") díja 3 millió forintról 4 millió forintra nő, míg teljes ("Phase II") eljárásban 15 millióról 19 millió forintra.

Az emelést a jogalkotó az inflációval indokolta.

Végrehajtási tilalom megsértésének szankciói („gun jumping")

Változnak a kötelező bejelentési kötelezettséget elmulasztó, bejelentés nélkül végrehajtott összefonódásokra kiszabható bírságok is. Az érintett vállalkozások számára jó hír, hogy eltörlik a bírság kötelező legkisebb összegét, így adott esetben a GVH akár el is tekinthet bírság kiszabásától. Ugyanakkor kétszázezer forintról háromszázezer forintra nő a napi bírságmaximum összege, melyet szintén az inflációval indokolt a jogalkotó: a korábbi összeg már nem rendelkezett elég elrettentő erővel.

Egyéb pontosítások

A törvénymódosítás egyéb pontosításokat is tartalmaz, mely korábbi gyakorlati problémákra reflektál. Bekerültek például a befektetési alapok és a befektetési alapkezelők egyes tranzakciói a bejelentés alóli kivételek közé. Továbbá a szakma kérésére egyértelművé tette a jogalkotó, hogy ha a kötelező bejelentési küszöbszámokat nem érik el a vállalkozások, akkor az 5 milliárd forint árbevételt meghaladó összefonódások bejelentése valóban csak egy lehetőség és nem kötelezettség - akkor sem, ha a vállalkozások számára nem egyértelmű, hogy az összefonódás nem jár káros versenyhatásokkal. Szintén egy korábbi gyakorlati jogértelmezési problémát zár rövidre a jogalkotó, amikor egyértelműsíti, hogy az árbevételi küszöbszámokat mely időponttól kell számítani az összefonódás felek általi bejelentése esetén, és mely időponttól, ha az összefonódást hivatalból vizsgálja a GVH, azaz pontosan melyik üzleti évre vonatkozó éves beszámoló lesz irányadó

Új eszköz a GVH kezében: felszólító levél küldésének lehetősége

A GVH elnöke 2023. január 1-jétől egy új eszközzel is élhet a vállalkozások jogkövető magatartásra bírása érdekében: felszólító levélben fejezheti ki aggályait a feltételezett jogsértő magatartással kapcsolatban.

Erre olyan esetben lesz majd lehetőség, amikor megfelelő információk és bizonyítékok híján a jogsértés ténye még nem valószínűsíthető megalapozottan, de a piaci folyamatok arra utalnak, hogy feltételezhetően jogsértő magatartás áll a háttérben.

„A felszólító levél nem a versenyfelügyeleti eljárás része lesz, nem eredményezi jogsértés megállapítását sem. Ha az érintett vállalkozás a felszólító levélre adott válaszában sikeresen eloszlatja a GVH kételyeit a jogsértés kapcsán, vagy vállalja, hogy magatartását összhangba hozza a jogszabályi elvásárokkal, akkor elkerülhető a formális eljárásindítás a GVH részéről” – ismerteti Kovács Márk ügyvéd. „Érdekesség, hogy a GVH a honlapján is közzé fogja tenni a feltételezett jogsértést, az érintett piacot, és az érintett piacok bontásában a tárgyévben kiküldött felszólító levelek számát tartalmazó listát, mely a címzettek nevét nem fogja tartalmazni. Így a piaci szereplők a GVH honlapjáról is tájékozódhatnak, hogy a versenyhivatal milyen magatartásokat tart aggályosnak.”

A versenytörvénybe is átültetésre kerülnek a digitális piacokról szóló új EU jogszabályok – új hatáskört kap a GVH

A hamarosan élesedő új Digital Markets Act („DMA") rendelet azt hivatott biztosítani, hogy a „kapuőrnek" nevezett nagy online tartalomközvetítő platformok tisztességesen működjenek.

Amennyiben nem így tesznek, az Európai Bizottság vagy a tagállamok által kijelölt hatóságok eljárást indíthatnak ellenük. Magyarországon a GVH lett e kijelölt hatóság, amelynek eljárása során szorosan együtt kell működnie majd az Európai Bizottsággal.

A friss módosítások értelmében a GVH versenyfelügyeleti eljárást indíthat majd annak megállapítására, hogy a kapuőr vállalkozás magatartása megfelel-e a DMA rendeletben előírt elvárásoknak. A Tpvt. új fejezete rögzíti majd a részletes eljárási szabályokat.

Új módosítások hatályba lépése, záró megjegyzések

Az összefonódás-bejelentési küszöbszámok emelése csökkenti majd a GVH terheit, az emelés eredményeként ugyanis körülbelül 10-15%-kal kevesebb bejelentést vár a jogalkotó. 2021-ben összesen 68 összefonódást jelentettek be a GVH-hoz, így feltehetőleg évente 8-10 bejelentéssel kevesebbet kell elbírálnia majd a versenyhivatalnak.

A felszabaduló erőforrásokat várhatóan majd az új hatáskörök - a kapuőr vállalkozások tevékenységének figyelemmel kísérése és felszólító levelek küldése terén hasznosítják.

A legtöbb fenti rendelkezés 2023. január 1-jén lép majd hatályba. Az összefonódásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj emelése, és a „gun jumping"-ért kiszabható bírság változtatásai azonban csak 2023. február 1-jétől lesznek majd alkalmazandók.

„Tekintettel a közeli hatálybalépési időpontra, a vállalkozásoknak érdemes haladéktalanul megkezdeniük a felkészülést az új rendelkezések alkalmazására, és a közeljövőben megkötni tervezett összefonódásoknál ellenőrizni, hogy ténylegesen bejelentéskötelesek-e” – hívja fel a figyelmet a Schönherr ügyvéde.


Stagnált az európai részvénypiac a hét első napján, javult a gazdasági hangulat az eurózónában

Az európai részvénypiacok hétfőn stabilak maradtak, miközben a befektetők a Közel-Keleten kötött ideiglenes tűzszünet tartósságát mérlegelték azt követően, hogy az Egyesült Államok és Irán megállapodott a legutóbbi harcok leállításáról. A páneurópai STOXX 600 index alig mozdult a hét első napján, a nagyobb nemzeti indexek közül a Dax, a CAC 40 és az FTSE 100 is 0,2%-kal csökkent.
2026. 06. 30. 09:00
Megosztás:

Ma is rendkívül erős UV-B-sugárzás várható

A figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 30. 08:30
Megosztás:

Így teljesített a forint kedd reggelre

Vegyesen alakult a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 30. 08:00
Megosztás:

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről dönthet a parlament

Dönthet a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló, valamint a polgármesteri és vármegyei közgyűlési elnöki javadalmazás korlátozásával összefüggő törvényjavaslatokról az Országgyűlés kedden. A képviselők elkezdik az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát előkészítő törvényjavaslat vitáját.
2026. 06. 30. 07:30
Megosztás:

Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás

Nyomatékosan felhívta a víztakarékosságra a szolgáltatási területén működő önkormányzatok és a lakosság figyelmét a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. hétfőn a honlapján, jelezve: pénteki felhívásuk óta a vízfelhasználásban nem csökkenést, hanem növekedést tapasztaltak, ezért a lakossági alapellátás érdekében azonnali vízkorlátozásra van szükség.
2026. 06. 30. 07:00
Megosztás:

Saylor bitcoinos stratégiája célkeresztben: a Ripple vezére szerint a túlzott tőkeáttétel árt a kriptopiacnak

A kriptovaluták jövőjét nem a pénzügyi trükkök, hanem a valódi felhasználási érték határozza meg – erről beszélt Brad Garlinghouse, a Ripple vezérigazgatója a CNBC műsorában, ahol élesen bírálta Michael Saylor és a Strategy bitcoinra épülő üzleti modelljét.
2026. 06. 30. 06:30
Megosztás:

Megdőlt a tavaly nyári áramfogyasztási rekord, de az abszolút csúcs még nem

A hazai villamosenergia-hálózat terhelése ezen a nyáron eddig június 26-án, pénteken volt a legnagyobb, amellyel tavaly nyári áramfogyasztási csúcs megdőlt, de a 2024-es abszolút nyári rekord még nem - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. hétfőn az MTI megkeresésére.
2026. 06. 30. 06:05
Megosztás:

Nyílt levelet írt a kormánynak a pedagógusok két szakszervezete két ügyben

Az elmaradt jubileumi, illetve köznevelési foglalkoztatotti jutalmak kifizetését, valamint a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők béremelését kéri a miniszterelnökhöz és az oktatási és gyermekügyi miniszterhez írt hétfői nyílt levelében a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
2026. 06. 30. 05:30
Megosztás:

Csaknem öt százalékkal haladta meg a hazai vendégforgalom a tavaly májusit

Az év ötödik hónapjában országosan 2,6%-kal emelkedett a vendégforgalom (1,8 millió), ennek köszönhetően 3,9 millió vendégéjszakát könyvelhettek el a szálláshelyek. Májusban is a belföldi kereslet és a vidék teljesítménye húzta a turizmust: honfitársaink közül 4,9%-kal többen pihentek hazai tájainkon, mint egy éve ilyenkor. Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom: január és május között tavalyhoz képest 2%-kal több, 6,5 millió utazó érkezett, akik 0,2 százalékkal több, 14,7 millió vendégéjszakát töltöttek el a hazai szálláshelyeken.
2026. 06. 30. 05:00
Megosztás:

Négymilliárdos beruházás a magyar Magnum jégkrémgyárban

A The Magnum Ice Cream Company (TMICC) négymilliárd forintos beruházással korszerűsítette veszprémi jégkrémgyártó üzemét. Az új gyártósor üzembe állítása fontos mérföldkövet jelent a helyi közösség és a vállalat globális ellátásilánc-átalakítása szempontjából egyaránt, amely tovább erősíti Magyarország stratégiai jelentőségű európai gyártási központként betöltött szerepét.
2026. 06. 30. 04:30
Megosztás:

A hiányos dokumentáció lassítja leggyakrabban az utaskár-rendezést

A közlekedési fennakadások, járatkésések és poggyászkárok mára szinte általánossá váltak a nyári utazási szezonban, ugyanakkor még mindig a váratlan megbetegedések és a balesetek teszik ki az utasbiztosítással orvosolt károk felét.
2026. 06. 30. 04:00
Megosztás:

A Balatontourist üzemeltetheti a Deseda Kempinget

A Balatontourist Camping Szolgáltató Kft. nyerte el a kaposvári Deseda Kemping üzemeltetését 120 hónapra - tájékoztatott az Opus Global Nyrt. az érdekkörébe tartozó társaságot érintő pályázati eredményről a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 06. 30. 03:30
Megosztás:

Megjelent a diák- és babaváróhitellel kapcsolatos kormányrendelet-módosítás

Megjelentek a diákhitelstopról és a babaváró hitel visszafizetési moratóriumának meghosszabbításáról szóló kormányrendelet-módosítások a Magyar Közlönyben hétfőn.
2026. 06. 30. 03:00
Megosztás:

Megjelent a kormányhatározat a kekvák alapító jogait gyakorló miniszterek kijelöléséről

Megjelent a kormányhatározat a közfeladatként felsőoktatási tevékenységet nem ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) alapítói jogait az állam nevében gyakorló miniszterek kijelöléséről hétfőn a Magyar Közlönyben.
2026. 06. 30. 02:00
Megosztás:

Donald Trump megerősítette a Dohában folytatódó tárgyalásokat

Az Egyesült Államok képviselői kedden Dohában tárgyalnak Irán delegációjával - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban.
2026. 06. 30. 01:00
Megosztás:

Szerda éjfélig meghosszabbodik a harmadfokú hőségriasztás

Szerda éjfélig meghosszabbítja a harmadfokú hőségriasztást az országos tisztifőorvos - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményben hétfőn.
2026. 06. 29. 23:00
Megosztás:

Az EU a lakhatási válság megoldására sarkallja a tagállamokat

Az Európai Unió Tanácsa ajánlásokat fogadott el hétfőn, amelyben felszólította a tagállamokat és a politikai döntéshozókat, hogy vegyék figyelembe a lakhatási igények és a demográfiai trendek, például az elöregedett népesség, a háztartások méretének csökkenése és a vidékről a városba irányuló migráció közötti kölcsönhatást az elérhető és méltányos lakhatás biztosítása érdekében.
2026. 06. 29. 22:30
Megosztás:

Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén

Az Ökológiai Gazdálkodási Mozgalmak Európai Szövetsége (IFOAM Organics Europe) közgyűlése dr. Drexler Dórát, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetőjét választotta a szervezet új elnökévé a 2026-2029-es időszakra. Az ökológiai termékpálya szereplőit képviselő szervezet új alelnökei Jérôme Cinel, az Interbio Nouvelle-Aquitaine vezetője, valamint Marian Blom, a holland Bionext szakértője lettek.
2026. 06. 29. 21:30
Megosztás:

Négymilliárd forintos beruházással korszerűsítették a veszprémi jégkrémgyárat

Négymilliárd forintos beruházással, egy új gyártósor üzembe helyezésével korszerűsítette a The Magnum Ice Cream Company veszprémi jégkrémgyárát.
2026. 06. 29. 21:00
Megosztás:

Energiatárolókat telepítettek az Energiabörze tagvállatai 5 településen

Országszerte 5 helyszínen telepítettek energiatárolókat összesen csaknem 4,4 milliárd forint értékben az Energiabörze cégcsoport tagvállalatai – közölte a cégcsoport hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 29. 20:30
Megosztás: