Négy bankkal szerződött a Diákhitel Központ

A Diákhitel Központ által a pénzintézetek számára meghirdetett nyílt pályázaton hat jelentkezőből négy pénzintézettel, az Erste-, Gránit-, MBH- és az OTP Bankkal szerdán megkötötték a megállapodást, amely rendkívül kedvezményes számlacsomagokat nyújt az ügyfeleknek - jelentette be csütörtöki közleményében a hitelező pénzintézet.

Négy bankkal szerződött a Diákhitel Központ

A tájékoztatás szerint a nyertes pénzintézetek vállalták, hogy 2023. július 1-től egy minden eddiginél kedvezőbb folyószámla megnyitásának lehetőségét biztosítják az új, szabad felhasználású Diákhitel1 szerződést kötő ügyfelek számára. Ezáltal évente 6000-8000 hallgatónak csökkennek a hitel igénybevételével kapcsolatos költségei és kiegészítő kedvezményes banki szolgáltatásokhoz is jutnak.

A közleményben kiemelték, hogy a Diákhitel Központ nem Diákhitel1 szerződést kötő új ügyfelei és a korábban megkötött, bármilyen típusú diákhitel szerződéssel rendelkező ügyfelek számára is választható a kedvezményes diákhitel számla. Ezzel 200 ezer meglévő diákhiteles számára nyílik meg a kedvezményes bankszámla nyitás lehetősége.

A nyertes pénzintézetek a diákhitel számlához ingyenesen biztosítják a legfontosabb kapcsolódó alapszolgáltatásokat, mint az egyedi bankkártya, a számlavezetés, netbank, mobilbank, telebank, személyes megjelenés nélküli ügyintézés vagy a folyószámla megszűntetése.

A pénzintézetek az ingyenes szolgáltatásokon túl további, kedvezményeket biztosítanak a diákhiteles számlatulajdonosoknak, amelyek között a lakáshitel felvétellel-, az értékpapír számlavezetési díjjal-, vagy biztosításkötési díjjal kapcsolatos kedvezményeket jelölte meg a központ közleménye.

Felhívták a figyelmet , hogy Diákhitel Központ idén júliustól már csak a hiteligénylő által kiválasztott nyertes pénzintézetnél vezetett kedvezményes diákhitel számlára utalja a szabad felhasználású, újonnan kötött Diákhitel1 szerződéseket.


A tejpiaci válság kezelésére kamattámogatást hirdetett az agrágminiszter

A tejpiaci válsághelyzet kezelése érdekében 100 százalékos, illetve 70 százalékos mértékű kamattámogatást hirdetett meg a tejhasznúszarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozó gazdaságok és a tejfeldolgozó vállalkozások likviditási, jövedelmezőségi helyzetének javítása érdekében Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a friss Magyar Közlönyben megjelent rendeletében.
2026. 07. 26. 05:00
Megosztás:

Meddig marad zárva a Hormuzi-szoros? Egy elemző szerint 2027-ig is elhúzódhat a válság

A Kpler árupiaci elemzőcég szerint a Hormuzi-szoros teljes újranyitása akár 2027-ig is késhet, ami tartósan magas olajárakat eredményezhet. Matt Smith, a vállalat vezető elemzője a CNBC-nek nyilatkozva azt mondta, hogy a közel-keleti konfliktusban egyelőre nem látszik a rendezés lehetősége.
2026. 07. 26. 04:00
Megosztás:

Kevesebb antibiotikum és környezetterhelés, kisebb járványkockázat: ezért számít az állatjólét

A magasabb állatjóléti követelményekkel szemben gyakran az az ellenérv hangzik el, hogy a tágasabb férőhely, a több mozgás és a hosszabb nevelési idő növeli az állattenyésztés takarmány- és területigényét. Berezvai Zombor, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint ez azonban csak a mérleg egyik oldala. A zsúfolt, nagyüzemi tartás nagyobb antibiotikum-felhasználással, koncentrált trágyaterheléssel és a fertőző betegségek gyorsabb terjedésével is együtt járhat. Ha ezeket a következményeket is figyelembe vesszük, az állatok jóléte már nem a fenntarthatóság ellenfelének, hanem bizonyos esetekben annak egyik feltételének látszik.
2026. 07. 26. 03:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt! Korhatár előtti nyugdíj lehetséges módjai Magyarországon

Nyugdíj korhatár előtti nyugdíjazás lehetőségei Magyarországon 2026-ban.
2026. 07. 26. 02:00
Megosztás:

Külön élnek? Egy fillért sem örökölhet!

Sokan biztosra veszik, hogy az elhunyt gyermekei mellett a házastárs minden esetben törvényes örökös. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Bizonyos körülmények között ugyanis a férj vagy a feleség nem jogosult örökségre – és nem kizárólag akkor, ha erről végrendelet rendelkezik.
2026. 07. 26. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok eltörli a szerb árukra kivetett 35 százalékos vámot

Az Egyesült Államok megszünteti a szerb termékekre kivetett 35 százalékos vámot, amely jelentősen érintette a szerb exportot és az abból származó bevételeket - jelentette be Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.
2026. 07. 26. 00:05
Megosztás:

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal hűlt le a Balaton vize: míg július 18-án 26,6 fokot mértek, szombat reggel már csak 20,8 fokos volt a tó - derül ki a HungaroMet Zrt. szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 07. 25. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:
2026. 07. 25. 22:00
Megosztás:

Az építkezési táblák fontossága a munkaterületek biztonságában

Az építőipari munkaterületeken a megfelelő jelölések kulcsfontosságúak a biztonság fenntartásához. Elgondolkodott már azon, hogy egyetlen jelzés hiánya milyen kockázatokat hordozhat? A munkaterület megfelelő kijelölése nemcsak a törvényi előírások teljesítése érdekében szükséges, hanem a munkavállalók és a környéken tartózkodó személyek védelméért is. Egy átlátható és hatékony jelzőrendszer kialakítása elengedhetetlen.
2026. 07. 25. 21:00
Megosztás:

Koffein és CBD: tényleg érdemes együtt alkalmazni őket?

A CBD-termékek nagyon népszerűek manapság, hiszen a használóik számos pozitív hatásról számolnak be. Azonban a megnövekedett közkedveltséghez az is hozzátartozik, hogy vannak bizony különféle tévhitek is a téma körül.
2026. 07. 25. 20:00
Megosztás:

Elindul a közmédia megújulásáról szóló szakmai egyeztetés

A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős minisztérium elindítja a szakmai egyeztetést a közmédia megújulásáról, amelynek célja, hogy az észrevételekkel majd segítse a nyilvános pályázat útján kiválasztott leendő vezérigazgató munkáját - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 25. 19:00
Megosztás:

Taxisokat ellenőriztek a fővárosban

Taxisokat ellenőrzött a főváros több kerületében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Budapesti Közlekedési Központ és a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársainak közreműködésével.
2026. 07. 25. 18:00
Megosztás:

Az INA és a Petrol korlátozta az egyszerre tankolható üzemanyag mennyiségét Horvátországban

Az INA horvát és a Petrol szlovén olajipari vállalat átmenetileg 300 literben korlátozta az egy tranzakcióval tankolható üzemanyag mennyiségét horvátországi töltőállomásain a nyári idegenforgalmi szezonban megnövekedett kereslet miatt - közölték pénteken a társaságok.
2026. 07. 25. 17:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés

Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település irányába lesz könnyebb az eljutás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 07. 25. 16:00
Megosztás:

Eltávolították a szennyező anyagot a Fekete-Körösről

Eltávolították péntek délután az egy nappal korábban talált szennyező anyagot a Fekete-Körösről - tájékoztatta a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) PR-munkatársa az MTI-t.
2026. 07. 25. 15:00
Megosztás:

Hétfőn tárgyalja a szerb parlament a kormány elleni bizalmatlansági indítványt

Rendkívüli ülést tart hétfőn a szerb parlament, amelynek egyetlen napirendi pontja a Djuro Macut vezette kormány elleni bizalmatlansági indítvány megvitatása, és az arról szóló szavazás lesz.
2026. 07. 25. 14:00
Megosztás:

Berobbant a Robinhood új Ethereum-hálózata

Kevesebb mint három héttel a nyilvános indulás után már 400 millió dollár fölé emelkedett a Robinhood Chain protokolljaiban lekötött kriptoeszközök értéke. A látványos rajt komoly érdeklődést jelez, ugyanakkor még nem egyértelmű, hogy tartós ökoszisztéma épül-e, vagy elsősorban a kezdeti spekuláció és a mémcoin-kereskedés hajtja a forgalmat.
2026. 07. 25. 13:00
Megosztás:

Újabb sztrájk lehet a Hannon Systems Hungary székesfehérvári és pécsi telephelyén

A Hanon Systems Hungary Kft. székesfehérvári és pécsi telephelyén működő sztrájkbizottság és a munkáltató között 2026. július 23-án újabb egyeztetésre került sor. A tárgyaláson a munkáltató jelezte, hogy szeretné elkerülni a további munkabeszüntetéseket, ezért kész a tárgyalások folytatására. Ugyanakkor egyértelművé tette azt is, hogy a sztrájk alapját jelentő bérkérdésben nem kíván változtatni korábbi álláspontján: továbbra is legfeljebb a székesfehérvári telephelyen 4, a pécsi telephelyen pedig 4,5 százalékos béremelést tart elégségesnek.
2026. 07. 25. 12:00
Megosztás:

Franciaországban több mint 140 ezer embert telepítettek ki az erdőtüzek miatt, az államfő a hadsereg mozgósítását kérte

A Franciaország délnyugati részén pusztító erdőtüzek miatt az elmúlt két napban mintegy 141 ezer embert kellett kitelepíteni a belügyminiszter szerint.
2026. 07. 25. 11:00
Megosztás:

„Legolcsóbb”, „legjobb”, „leggyorsabb”, „legfinomabb” – óvatosan az elsőségi állításokkal!

A piacelsőségi állítások a magas kockázatú reklámállítások közé tartoznak a versenyjogi fogyasztóvédelem területén, mivel alkalmasak arra, hogy a versenytársakhoz viszonyított kiemelkedő piaci pozíciót sugallják a fogyasztók számára. Ezért alkalmazásuk csak akkor jogszerű, ha pontosak, hitelesek és objektív bizonyítékokkal alátámasztottak. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) legújabb tájékoztató kiadványában segít a fogyasztóknak kiszűrni a megtévesztő jellegű piacelsőségi állításokat, valamint ezúttal iránymutatást nyújt a jogkövetésre törekvő vállalkozások számára, az ilyen jellegű szlogenek megfelelő alkalmazásához.
2026. 07. 25. 09:00
Megosztás: