Néhány ok, hogy miért ne otthon legyen a vállalkozásunk székhelye

Sok kellemetlenségtől kíméljük meg magunkat.

Néhány ok, hogy miért ne otthon legyen a vállalkozásunk székhelye

Különféle okai lehetnek annak, hogy valaki arra az elhatározásra jut, teljes munkaidőben, vagy akár csak másodállásban, de egyéni vállalkozóvá válik. Egy ilyen lépés valójában több apró lépésből áll, kezdve azzal, hogy először is szükségünk lesz egy ötletre.

Alaposan meg kell rágnunk magunkban, hogy miért lesz hasznos számunkra ez a döntés, ha pedig több oldalról is sikerült alátámasztanunk az elképzeléseinket, akkor ideje elkészíteni egy üzleti tervet. Mielőtt viszont a következő lépcsőfokra jutnánk, tudnunk kell, hogy a vállalkozásunknak feltétlenül szüksége lesz egy székhelyre.

Ez általában a vállalkozók birtokában lévő ingatlan, esetleg bérelt ingatlan, illetve olyan hely, ami felett haszonélvezeti jogot gyakorolunk. Mivel az első alkalommal, amint hivatalossá akarjuk tenni a vállalkozásunkat, meg kell adni ezt a helyet, fontos átgondolni, milyen hátrányai és előnyei vannak.

Amennyiben otthon rendezzük be az irodánkat, minden hivatalos platformon ezt a címet kell használnunk. Ez azt jelenti, hogy a magánéletünk és a munkánk között elmosódnak a határok, ami néha kellemetlenségekhez vezethet majd.

A postás minden alkalommal erre a címre hozza majd a hivatalos iratokat, így jobb felkészíteni magunkat, hogy a postán nagyon gyakori vendégekké válunk majd. Az irodánk az otthonunk lesz, ha pedig esetleg ügyfeleink is vannak, ők is ezt látják majd, esetenként jóval közelebbről, mint mi az szeretnénk.

Hatalmas előnyt jelent számunkra, ha ezt a terhet átveszi egy profikból álló csapat. A székhelyszolgáltatók működése ma már korántsem olyan átláthatatlan, mint ahogy az évtizedekkel ezelőtt jellemző volt, ma már ezt a negatív megítélést maguk mögött hagyva, a szabályozásoknak köszönhetően átlátható és megbízható szolgáltatásokat kínálnak. A Logosz cégcsoport is hasznos segítséget nyújthat, hiszen minden a székhellyel kapcsolatos kötelezettség ellátását elvégzik. Egyéb területen is készségesen segítenek, ha a cégalapítás során akadnánk el, abban is számíthatunk rájuk

Brit külügyminiszter: sokkal erősebb gazdasági nyomást kell gyakorolni Oroszországra

Yvette Cooper brit külügyminiszter szerint a jelenleginél is sokkal erősebb gazdasági nyomást kell gyakorolni Oroszországra annak érdekében, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök tárgyalóasztalhoz üljön és véget lehessen vetni az ukrajnai háborúnak.
2025. 09. 14. 18:00
Megosztás:

A magyarok egy kis része havonta egyszer sem takarít

A magyarok több mint 80 százaléka hetente legalább egyszer takarítja lakását, ezen belül 40 százalékuk egy héten többször is, míg 17 százalékuk naponta - derül ki a Kärcher megbízásából készült felméréséből, amely kimutatta azt is, hogy az emberek mintegy 5 százaléka még a havi egy takarítást is túlzásnak tartja.
2025. 09. 14. 17:00
Megosztás:

Megújul a fonyódi kikötő

A KÉSZ Csoport leányvállalata, a MA-HARD Hajózási és Vízépítő Kft. nyerte el a fonyódi kikötő modernizációjának kivitelezését, a majdnem 600 millió forintos beruházás keretében teljesen megújul a partfal, korszerűsödik a mólósétány és a világítás, emellett új közösségi tereket, pihenőhelyeket, zöldfelületeket, fasorokat és játszófelületeket is kialakítanak - közölte a MA-HARD Kft. az MTI-vel.
2025. 09. 14. 16:00
Megosztás:

Csoportos adóelkerülési kísérletet leplezett le a NAV

Csoportos adóelkerülési kísérletet leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amikor Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei revizorai kiutalások felülvizsgálatakor felfigyeltek egy gyanúsan gyakran előforduló számlaszámra, amelyre több, egymástól független személy is kérte az általa visszaigényelt összegek átutalását - közölte az adóhatóság vasárnap az MTI-vel.
2025. 09. 14. 15:00
Megosztás:

Kisebb gazdasági növekedésre számít az idén Romániában a Nemzetközi Valutaalap

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) arra számít, hogy a román gazdaság teljesítménye az idén 1 százalékkal nő - jelentette be Joong Shik Kang, a pénzügy szervezet romániai missziójának vezetője pénteken Bukarestben sajtótájékoztatón.
2025. 09. 14. 14:00
Megosztás:

Szigorúbb szabályokkal kell megvédeni az európai rizstermesztést

Közös felelősségünk, hogy megőrizzük az európai rizstermelés biztonságát, versenyképességét és fenntarthatóságát, éppen ezért szigorúbb uniós piacvédelmi szabályokra van szükség - jelentette ki az Agrárminisztérium közleménye szerint Nagy István agrárminiszter a Riso Nemzetközi Rizsfesztiválon pénteken, Vercelliben.
2025. 09. 14. 13:30
Megosztás:

Hol lesz a Bitcoin 5 év múlva?

A Bitcoin (CRYPTO: BTC) a nyár folyamán új történelmi csúcsot ért el, 124 457 dolláron, és ezzel együtt a vezető elemzők és iparági szereplők is frissíteni kezdték hosszú távú előrejelzéseiket.
2025. 09. 14. 12:00
Megosztás:

Tokenizált államkötvény jelentése és szerepe a modern pénzügyekben

A digitális forradalom elérte az államkötvényeket is: megjelentek a tokenizált államkötvények. De mit is jelent ez pontosan? Hogyan működik? És miért lehet ez fontos a kriptovaluta-piac jövője szempontjából? Ebben az átfogó, közérthető elemző cikkben mindent elmagyarázunk a tokenizált államkötvényekről – példákkal, analógiákkal és gyakorlati betekintéssel, még azok számára is, akik sosem hallottak még sem a kötvényről, sem a tokenről.
2025. 09. 14. 11:00
Megosztás:

Hová meneküljünk, ha zuhan a kriptó? – A biztonságos kripto-befektetések toplistája medvepiacon

A kriptovaluta piac viharai idején sok befektető pánikszerűen keres menedéket: de vajon mely eszközök számítanak igazán biztonságosnak? A cikkben utánajárunk, hogyan érdemes átrendezni portfóliónkat, ha elindul a lejtmenet – legyen szó stabilcoinokról, aranyról, vagy akár passzív jövedelemtermelő stratégiákról.
2025. 09. 14. 10:00
Megosztás:

Extra védelmet kaphatnak a gyerekek is

A sulikezdés miatt is érdemes megnézni a lakásbiztosítást. Az új tanév kezdetével nemcsak a tanszereket érdemes beszerezni, hanem a család biztonságáról is gondoskodni.
2025. 09. 14. 09:00
Megosztás:

Négy aranyérmet nyertek a magyarok Európa legnagyobb szakmai versenyén

Négy aranyérmet nyertek a magyarok Európa legnagyobb szakmai versenyén, a EuroSkills Herning 2025 bajnokságon - tájékoztatta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szombat este közleményben az MTI-t.
2025. 09. 14. 07:00
Megosztás:

Felavatták a Nemzeti Űrközpontot Moszkvában

Hivatalosan megnyitotta az új orosz Nemzeti Űrközpontot (NKC) Vlagyimir Putyin elnök szombaton Moszkva nyugati részén, a Mihail Hrunyicsev mérnök altábornagy nevét viselő Állami Űrkutatási és Gyártási Központ (GKNPC) területén.
2025. 09. 14. 05:00
Megosztás:

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét, ahol az érdeklődők megismerhetik a fővárosi fenntartású és üzemeltetésű cégek, intézmények tevékenységét és személyesen találkozhatnak a toborzási feladatokat ellátó kollégákkal - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
2025. 09. 14. 04:00
Megosztás:

Ukrán elnök: Ukrajna kész segíteni lengyel katonák kiképzésében

Ukrajna kész megosztani tapasztalatait Varsóval, segíteni a lengyel katonák kiképzésében, valamint közös védelmi rendszert kiépíteni Lengyelországgal - jelentette ki közösségi oldalain Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken, miután Kijevben fogadta Radoslaw Sikorski lengyel külügyminisztert.
2025. 09. 14. 03:00
Megosztás:

Átverések - Önkiszolgáló kasszák a LIDL-ben TESCO-ban, ALDI-ban

Az önkiszolgáló kasszák bevezetésével a vásárlás folyamata egyszerűbbé és kényelmesebbé vált mind a fogyasztók, mind az üzletek szempontjából. Ugyanakkor ez a megoldás nem csupán előnyöket kínál, hanem új teret is nyitott azok számára, akik visszaélésekre törekednek. Mutatjuk hogyan!
2025. 09. 14. 02:00
Megosztás:

Politikai döntés: kötelező jogosítványcsere Magyarországon

2033-ig az Európai Unió minden tagállamában be kell vezetni az új formátumú vezetői engedélyeket. Kinek, mikorra kell lecserélni a jogsiját, hogyan érinti ez a magyar lakosságot?
2025. 09. 14. 01:01
Megosztás:

Mennyi áramot fogyaszt a hűtőszekrény? Mennyibe kerül havonta?

Hűtőszekrény fogyasztása havi szinten, forintban. Hány forintba kerül havi szinten egy folyamatosan működő hűtőszekrény egy háztartásnak? Villamos energia fogyasztás kalkuláció.
2025. 09. 14. 00:03
Megosztás:

Solana árfolyam előrejelzés, fontos XRP ETF fejlemény, és a legjobb mémcoin 2025-re 100-szoros hozampotenciállal

A kriptopiac pezseg, ahogy a befektetők figyelik a legfrissebb Solana árfolyam-előrejelzéseket, valamint az XRP ETF körüli új fejleményeket. A SOL komoly emelkedést mutat a hálózati frissítése után, miközben az intézményi figyelem egyre inkább az XRP felé irányul az ETF-várakozások miatt. A kereskedők most azt mérlegelik, hol lehet a következő 100-szoros lehetőség.
2025. 09. 13. 23:00
Megosztás:

Duna House: Budapesten nőtt az első lakást vásárlók aránya

Augusztusban az ingatlanpiacot az Otthon Start Program hatásai határozták meg, mely a lakáspiacon évek óta nem tapasztalt élénkülést eredményezett - derült ki a Duna House pénteken kiadott legfrissebb ingatlanpiaci elemzéséből. A barométer adatai szerint a fiatal vásárlók előretörése különösen Budapesten szembetűnő: egy év alatt 23 százalékról 36 százalékra ugrott az első lakást vásárlók aránya, a trend összhangban van a program céljaival, amelyek az otthonteremtést ösztönzik.
2025. 09. 13. 22:00
Megosztás:

FLOKI, PEPE, BONK, SHIB és LBRETT: Szakértők szerint ez az egy mémcoin érheti el a 100-szoros nyereséget ebben a ciklusban

Nem minden mémcoin egyforma. Néhány pillanatok alatt berobban, majd eltűnik. Mások átvészelik a medvepiacot, és akkor emelkednek, amikor senki sem figyel. És van az a ritka néhány, amelyben a narratíva, az időzítés és a lendület éppen megfelelő elegyben van jelen ahhoz, hogy valóra váltsa a kriptos álmokat.
2025. 09. 13. 21:00
Megosztás: