Nehéz felmérni a vállalatok zöld törekvéseinek valós értékét

A piaci szereplők számára egyre fontosabbá válik, hogy elérjék a párizsi éghajlatvédelmi egyezmény szerint 2050-re kitűzött nettó nulla kibocsátást. Ennek megfelelően a vállalatok mind gyakrabban kommunikálnak a szénsemlegesség eléréséhez kapcsolódó terveikről, vállalásaikat viszont gyakran kevés releváns adat birtokában teszik. A zéró kibocsátással kapcsolatos költéseik mértékét nehezen látják át, a cél eléréséhez szükséges beruházásokra pedig a legtöbb cégnek közel sincs elegendő erőforrása. A bizonytalan gazdasági környezet és az emiatt gyakoribbá váló rövid távú döntések pedig további akadályokat jelentenek a vállalatoknak a hosszú távú eredmény elérésében – derül ki a Baker McKenzie friss, 1000 vezető bevonásával készült nemzetközi felméréséből.

Nehéz felmérni a vállalatok zöld törekvéseinek valós értékét

A cégeknek nehéz felmérni a valós környezeti lábnyomukat, mert – ha a saját tevékenységüket monitorozzák is – ellátási láncuk szereplőiről rendszerint nagyon kevés információ áll a rendelkezésükre. A megkérdezett vállalati vezetők 41 százalékban nyilatkozták, hogy nincs rálátásuk a cégük valós kibocsátására, és 40 százalékuknál folyik jelenleg vizsgálat ennek megállapítása érdekében. Egy szervezet egyedül nem képes elegendő mennyiségű releváns információt szerezni a környezeti lábnyomával kapcsolatban. Ha következetesen törekszenek a zéró kibocsátás elérésére, elengedhetetlen a lánc többi szereplőjének – például a beszállítók – bevonása.

A kiterjedt ellátási lánc problémája

A hálózat kiterjedtsége hátráltatja a leggyakrabban a cégeket abban, hogy jelentős eredményt érjenek el a kibocsátásuk visszaszorításában: a megkérdezettek kétharmada szerint a legnagyobb kihívás a teljes ellátási lánc zéró kibocsátásra átállítása lenne. A folyamat jelentős költségekkel járna, ami a válaszadó vállalatok 70 százaléka számára problémát jelent a cél eléréséhez szükséges kiadások fedezete, 58 százalékuknál pedig közel sincs elegendő erőforrás az átállásra.

A nagyvállalatoknak ugyanakkor készen kell állniuk akár a kiterjedt ellátási láncuk felülvizsgálatára is, amennyiben az Európai Unió elfogadja a vállalatok belső átvilágításáról szóló ún. CS3D irányelvet. Az irányelv értelmében az abban foglalt feltételeknek megfelelő nagyvállalatok kötelesek lesznek belső átvilágítási szabályzatot alkotni, amely alapján azonosítaniuk kell a tevékenységükből, illetve a tartós üzleti kapcsolataikból eredő tényleges és lehetséges káros  környezeti hatásokat.

„Egy-egy társaság tényleges értékét, a befektetők irányába fennálló vonzerejét, valamint finanszírozását jelentős mértékben képes befolyásolni a társaság ESG követelményeknek való megfelelése. Nem lehet ugyanakkor elégszer hangsúlyozni, hogy a mozaikszó nem kizárólag környezetvédelmi követelményeket foglal magában, így egy társaságnak mindenképpen javasolt az ellátási láncát nemcsak fenntarthatósági szempontból felülvizsgálni, de azt is fel kell mérnie, hogy miként befolyásolja a cég vállalatirányítási, vagy társadalmi felelősségvállalás iránti értékelését, ha egyebek mellett nem a piac diligens szereplőivel köti meg a társaság működése szempontjából alapvető jelentőségű szerződéseket.” – magyarázza dr. Orosz Dániel, a Baker McKenzie ügyvédje.

Pontatlan számítások

A kibocsátás mérséklése általában alulfinanszírozott terület a vállalatoknál, méghozzá gyakran azért, mert nem tudják pontosan kiszámítani, mennyit költenek karbonlábnyomuk csökkentésére. Erre a legtöbb esetben csak becslések állnak rendelkezésre: a felmérésben megkérdezett vezetők véleménye alapján ez a ráfordítás átlagosan a kiadások 5,8 százalékát teszi ki.

Az üzleti vezetők – mivel egyre égetőbb probléma a károsanyag-kibocsátás – gyakran kommunikálnak fenntarthatósági törekvéseikről, ezeket az állításokat viszont az esetek jelentős részében nem érzik következetesnek a felmérésben részt vett válaszadók. A megkérdezett vezetők közül minden negyedik nyilatkozta, hogy cégük kibocsátás-csökkentésre vonatkozó vállalásait esetleg nem fogja tudni betartani, és mintegy felük szerint a menedzsment nyilatkozatai túlzottan bizakodóak voltak. A megkérdezettek 23 százaléka állítja, hogy a peres eljárás veszélye miatt nem hozza nyilvánosságra a kibocsátásra vonatkozó céljait.

Bizonytalan gazdasági környezet

A vállalatvezetők növekvő költségekkel és változó piaci környezettel számolnak, így sokkal inkább jellemző, hogy rövidebb távra hoznak döntéseket. Mivel az átállás hosszú távú terv, a bizonytalan gazdasági helyzetben jellemzően nehézséget okoz a költségekkel előre számolni.

A helyzet egyre sürgetőbb, de a zéró kibocsátás érdekében egyelőre kevés jelentős lépést tettek a felmérésben résztvevő vállalatok. A probléma jelentőségét a legtöbb vezető észleli, de a megkérdezett cégek mindössze 38 százalékának van fenntarthatósági stratégiája. Pedig a válaszadók 72 százaléka szerint az ambiciózus tervek meghatározása és végrehajtása érdekében szükség lenne ilyen stratégiára.

A Fehér Ház bejelentette a Pakisztánba utazó delegáltjait

Donald Trump közel-keleti ügyekben tárgyaló diplomatái - Steve Witkoff elnöki különmegbízott és Jared Kushner üzletember - szombaton Pakisztánba utaznak, hogy ismét tárgyalóasztalhoz üljenek az iráni kormány képviselőivel - közölte Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője pénteken.
2026. 04. 25. 09:00
Megosztás:

Még az idén megkezdődik a tehergépjármű- és buszabroncsok gyártása a Hankook rácalmási gyárában

A Hankook történetének egyik legjelentősebb stratégiai lépéseként 2026-ban megkezdi a tehergépjármű- és buszabroncsok (TBR) hazai gyártását, amely során a legmodernebb technológiákat – köztük mesterséges intelligencia alapú tervezést, 3D-s fémnyomtatást és többrétegű futófelületi megoldásokat – alkalmazza. A vállalat az 540 millió euró értékű beruházással nem csupán gyártókapacitását növeli, hanem az európai piac kiszolgálásának hatékonyságát és rugalmasságát is új szintre emeli, biztosítva a közvetlen hozzáférést a Hankook prémium minőségű termékeihez.
2026. 04. 25. 08:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás:

Külföldön élők tízezrei figyelik a magyar lakáspiac alakulását – Mire készülnek?

A közelmúltban lezajlott választás nemcsak a hazai közéletet mozgatta meg, hanem a nemzetközi figyelmet is Magyarországra irányította. Sokan arra számítottak, hogy a külföldön élő magyarok aktivitása az ingatlanpiaci keresésekben is megugrik. De vajon tényleg többen kezdtek lakáskeresésbe külföldről? Mely országokból érdeklődnek a legtöbben a magyar lakáspiac iránt? A zenga.hu legújabb elemzésében ezt vizsgálta meg.
2026. 04. 24. 16:30
Megosztás:

Új Igazgatótanácsi taggal folytatja tovább az AKKO Invest a növekedést

Megtartotta éves rendes közgyűlését az AKKO Invest, amelyen új Igazgatótanácsi és Auditbizottsági tagok választása mellett a részvényesek elfogadták a társaság 2025-ös beszámolóját is.
2026. 04. 24. 16:00
Megosztás: