Nem kezdte el növelni európai szállításait a Gazprom

Az orosz elnök utasításának dacára nem kezdte el növelni az Európába irányuló földgázszállítást a Gazprom orosz gázipari vállalat hétfőn, így tovább mélyültek a szűkös kínálat, a magas árak és az Oroszországtól való energiafüggőség miatti aggodalmak.

Nem kezdte el növelni európai szállításait a Gazprom

A félelmeket jól tükrözi, hogy a legnagyobb európai gáztőzsde, a holland TTF decemberi határidős jegyzésében majdnem 10 százalékkal, megawattóránként 81,00 euróra drágult a földgáz hétfő délelőtt. A kedélyek lassan csillapodtak, így délután három óra után 77,42 eurón, 4,59 százalékos pluszban állt a jegyzés.
    
Nem érkezik orosz földgáz Németországba a Jamal-Európa vezetéken, hétfőn teljesen leállt a szállítás a Lengyelország és Fehéroroszországon áthaladó, kétezer kilométer hosszú gázvezetéken, miután a németországi szakaszt üzemeltető Gascade vállalat három napra megfordította az áramlást nyugatról keleti irányba.
    
Október vége óta másodjára fordul elő, hogy meg kellett fordítani az áramlást a gázvezetéken.
    
A reverz szállítás hátterében az áll, hogy a Jamal-Európa gázvezetéken keresztül Lengyelországba is érkezik földgáz, de nemcsak Oroszországból, hanem Németországból is. Általában, normális körülmények között a német féltől vásárolt földgázt Lengyelország kiemeli a Németországba irányuló, tranzitként áthaladó orosz földgázból. Ha azonban Oroszországból kevesebb földgáz érkezik, mint amennyit Lengyelország vásárolt Németországtól, a Gascade megfordítja az áramlást, és az Északi Áramlat vezetéken érkező orosz földgáz táplálja be és küldi tovább Lengyelországba.
    
Vlagyimir Putyin orosz elnök október végén arra utasította Alekszej Miller Gazprom-elnököt, hogy miután a vállalat november 7-ig vagy 8-ig befejezi a gáz szivattyúzását az orosz földalatti tárolókba, kezdje meg a tervezett munkálatokat a saját európai - ausztriai és németországi - földalatti tárolóiba irányuló gázmennyiség növelésére. Elemzők azonban rámutattak, hogy a Gazprom nem kötött le többlekapacitást a Jamal-Európa vezeték lengyel határon fekvő Mallnow német mérési pontján, sem pedig az orosz-ukrán határon lévő Szudzsa és Szokhranovka belépési pontokon, tovább csökkentve azokat a reményeket, hogy növeli gázexportját hétfőtől.
   
Oroszország biztosítja Európa gázszükségletének egyharmadát, és kínálati szándékai kulcsfontosságúak ebben az időszakban, amikor is a háztartásokat és a vállalatokat egyaránt keményen sújtja a szabadpiaci gázárak meredek emelkedése. A Gazprom kitermelése és exportja rekordszintek közelében mozog, miközben európai tározói az egy évvel ezelőtti szintnek körülbelül egyharmadán állnak. Több európai politikus szerint Oroszország többet tehetne annak érdekében, hogy csökkenjenek a gázárak és ezáltal a fogyasztók rezsiköltségei.
    
A gázárak ugrásszerű emelkedésében több tényező is szerepet játszott, kezdve az alacsony gázkészletektől a koronavírus-járványt követő gazdasági fellendülés hatására megnövekedett keresleten át a szokásosnál kisebb oroszországi szállításokig. Az enyhe széljárást és hűvösebb időjárást ígérő előrejelzések is növelik a keresletet a szűkös kínálati feltételek közepette. Elemzők szerint emellett az okok között klímavédelmi intézkedéseket, például a szén-dioxid-kibocsátási kvóták egyre növekvő árát, valamint piaci spekulációkat is keresni kell.

Vigyázat, az AI útitervek félrevezethetik az utazókat

Egyre több utazó bízza mesterséges intelligenciára az útitervezést, különösen új, feltörekvő desztinációk esetében. A tapasztalatok szerint azonban ezek a javaslatok sokszor nem tükrözik a helyi viszonyokat és a gyakorlati realitásokat. Szakértők szerint ez különösen olyan országoknál jelent kockázatot, ahol az algoritmusok több ponton is hibázhatnak.
2026. 04. 09. 14:00
Megosztás:

Csökkent a 12 hónapos kincstárjegy aukciós átlaghozama

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
2026. 04. 09. 13:30
Megosztás:

A Filecoin forradalmasítja a Web3 adattárolást: egyszeri díjjal örök tárolás

Új korszak kezdődhet a decentralizált adattárolásban: a Filecoin és a Lighthouse együttműködése révén megszületett az egyszeri díjas, örök élettartamú Web3 storage modell. A megoldás nemcsak költséghatékonyabb lehet, hanem jelentősen leegyszerűsíti az eddig sokszor bonyolult decentralizált adattárolási folyamatokat is – különösen az AI-adathalmazok és kritikus rendszerek esetében.
2026. 04. 09. 13:00
Megosztás:

Megjelent a rendelet, de a bankok még nem léptek - csend van a szakaszos finanszírozás körül

Március 6-án megjelent a 40/2026. (III. 5.) Korm. rendelet, amely élénk érdeklődést váltott ki az újépítésű lakások finanszírozásában Otthon Start és CSOK Plusz igénybevétele esetén.
2026. 04. 09. 12:35
Megosztás:

Újra lehet és érdemes is alkudni a lakásokra

A 2025-ös keresleti hullámot követően egyre több túlárazott ingatlan szorul korrekcióra, miközben a reálisan árazott lakások gyorsan és kis engedménnyel kelnek el. A Duna House friss tranzakciós adatai szerint országos szinten ismét nőtt az alku szerepe, elsősorban azoknál az ingatlanoknál, amelyek ára elszakadt a piaci realitásoktól.
2026. 04. 09. 12:00
Megosztás:

WLFI árfolyamzuhanás: partnerségi botrány és likviditási feszültségek rengették meg a piacot

Komoly nyomás alá került a World Liberty Financial tokenje, a WLFI, miután árfolyama közel 10%-ot zuhant, miközben egymást követték a partnerségi aggályok és a nagyszabású treasury-mozgások. A befektetők figyelme most a háttérben zajló on-chain aktivitásra és a projekt stabilitására összpontosul, miközben a DeFi-szektorban is nő a bizonytalanság.
2026. 04. 09. 11:30
Megosztás:

286 millió dolláros USDT-mozgás rázta meg a piacot: bálna utalhatott ki az OKX-ről

Hatalmas, közel 286 millió USDT értékű stablecoin-transzfer kavarta fel a kriptopiacot, miután egy óriási összeg távozott az OKX tőzsdéről egy ismeretlen tárcába. Az ilyen méretű mozgások rendszerint azonnal beindítják a találgatásokat: intézményi átrendeződés, OTC-ügylet, DeFi-fedezetáthelyezés vagy egy nagyobb piaci lépés előszobája? Bár egyetlen tranzakcióból még nem lehet biztos következtetést levonni, a mostani ügylet ismét ráirányította a figyelmet arra, mennyire fontosak a bálnamozgások, a stablecoin-likviditás és az on-chain transzparencia a digitális eszközpiac működésében.
2026. 04. 09. 11:00
Megosztás:

Gyengültek a kamatemelési várakozások, estek a hosszú hozamok

A tűzszünet hatására érdemben csökkentek a kamatemelési várakozások és estek a kötvényhozamok, de igazaból csak Európában. Az USA-ban továbbra is a 2026 végéig változatlan kamatszint a legvalószínűbb forgatókönyv. Európában viszont a korábban várt három-négy helyett már csak két 25 bázispontos emelést vár a piac. A tíz éves amerikai hozamszint vegül 4,3%-on stagnált, a német viszont 15 bázisponttal 2,9%környékére csökkent, a francia és az olasz hosszú hozamok 20-30 bázisponttal zuhantak. A javuló hangulatban ismét jelentősen gyengült a dollár, az EURUSD 0,6%-os emelkedéssel meghaladta az 1,165-ös szintet.
2026. 04. 09. 10:30
Megosztás:

A tűzszünettel kapcsolatos hírekre a tengerentúli piacok is nagyot mentek

Az USA-Iráni tűzszünet bejelentése után tegnap a tengerentúli piacok is jelentősen emelkedtek.
2026. 04. 09. 10:00
Megosztás:

XRP-címek szabadesésben: 41%-os zuhanás után jöhet a mélypont vagy csak most kezdődik a fájdalom?

Látványosan gyengül az XRP hálózati aktivitása, miközben az on-chain mutatók egyre komorabb képet festenek a piaci hangulatról. A Santiment adatai szerint az aktív XRP-tárcacímek száma egy év alatt 41%-kal esett vissza, az MVRV mutató pedig olyan mélypontra süllyedt, amire utoljára az FTX összeomlása után volt példa. A kérdés most az, hogy ez egy újabb gyengeségi hullám kezdete, vagy éppen egy klasszikus kapitulációs zóna, ahonnan az árfolyam később újra erőre kaphat.
2026. 04. 09. 09:30
Megosztás:

Kilőttek az európai tőzsdék az amerikai–iráni tűzszüneti megállapodás után

Donald Trump amerikai elnök és Irán Pakisztán közvetítésével ideiglenes, két hétre szóló tűzszünetben állapodtak meg, amely érdemben csillapította a globális energiapiaci sokktól való félelmeket. A geopolitikai kockázatok enyhülése miatt az olaj- és gázárak 15% körüli mértékben zuhantak, csökkentek a kamatemelési aggodalmak és a kötvényhozamok, megugrott a kockázatosabb eszközök iránti étvágy és meredeken emelkedtek a részvénypiacok. Európa „félelemindexe”, a STOXX volatilitásindex több mint három hét után először 25 pont alá csökkent.
2026. 04. 09. 09:00
Megosztás:

Több mint 300 millió forintból fejlesztik az utakat Tótkomlóson

Csaknem 320 millió forint uniós támogatásból fejlesztik a belterületi utakat a Békés vármegyei Tótkomlóson – közölte az önkormányzat.
2026. 04. 09. 08:30
Megosztás:

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 04. 09. 08:00
Megosztás:

Sürgetik a kriptovaluta törvényt: szűkül az időablak az amerikai „Clarity Act” előtt

Röviden: új lendületet kapott az amerikai kriptoszabályozás körüli vita, miután Scott Bessent pénzügyminiszter nyíltan felszólította a Kongresszust a Digital Asset Market Clarity Act elfogadására. A törvényjavaslat célja, hogy végre egyértelműen kijelölje, melyik hatóság felügyeli a digitális eszközök piacát az Egyesült Államokban.
2026. 04. 09. 07:30
Megosztás:

Országszerte megszépülnek az iskolák

Országszerte 800 iskola jelentkezett a Szépítsük együtt a magyar köznevelést! programra, a tavaszi szünetben 200 iskola vesz részt a munkában - mondta Balatoni Katalin miniszterelnöki biztos szerdán Kazáron, az Aba Sámuel Általános Iskolában.
2026. 04. 09. 07:00
Megosztás:

Nem mindenhol jó az erdő: a homoki fásítás kiszáríthatja a tájat

A száraz homokhátsági tájakon az erdők nem feltétlenül javítják, hanem akár ronthatják is a vízháztartást. Tölgyesi Csaba, a Szegedi Tudományegyetem kutatója szerint a Kiskunság és a Nyírség erdőtelepítései hozzájárulhatnak a táj szárazodásához, mert a zárt erdők csökkentik a csapadék talajba szivárgását, miközben a fák jelentős mennyiségű vizet párologtatnak el. A megoldás nem feltétlenül több erdő, hanem a táj adottságaihoz igazodó tájhasználat: a száraz homoki területeken a nyílt gyepek területe nőhetne, a vízjárta ártereken viszont kifejezetten kedvező lehet az erdők terjeszkedése. Így egyszerre javulhat a vízgazdálkodás, a biodiverzitás, és összességében erdeink területe sem csökken.
2026. 04. 09. 06:30
Megosztás:

Vezetői magabiztosság kontra dolgozói bizonytalanság: ki hidalja át a 2026-os AI-szakadékot?

A mesterséges intelligencia szintet lépett: 2026-ra az egyszerű chatbotokat felváltották az önálló munkavégzésre képes AI-ágensek, ám ez új feszültséget szült a munkahelyeken. A Microsoft Work Trend Index adatai szerint a vezetők 67%-a már magabiztosan delegál feladatokat AI-ágenseknek, miközben a munkavállalóknak csupán 40%-a érzi úgy, hogy rendelkezik a technológia irányításához szükséges ismeretekkel. Ez a „bizalmi szakadék” (Trust Gap) alapjaiban rengeti meg a szervezeti hatékonyságot.
2026. 04. 09. 05:00
Megosztás:

Folyamatosan érkeznek a kedvezményt tartalmazó áramszámlák

Április második hetétől folyamatosan érkeznek a januári rezsistopban biztosított kedvezményt tartalmazó villanyszámlák is, a kedvezményt az áramszámlákon a ’Támogatás’ soron kell keresni, a számla harmadik oldalán, a számlarészletezőben - közölte az MVM kedden az MTI-vel.
2026. 04. 09. 04:30
Megosztás:

Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos hónapi értékeket

2026. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Egy hónap alatt átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak - jelentette szerdána a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 04. 09. 04:00
Megosztás:

Miért támogatják világszerte a kormányok a Z generációt az MI korszakában?

Sokszor hangzik el, hogy a Z generáció nem alkalmas, hogy megfeleljen a mai munkakörnyezet elvárásainak: nem elég ambiciózus, nem elég elkötelezett, és nem hajlandó kellő időt fordítani a munkára. Ez a viszonylag leegyszerűsített állítás azonban téves következtetésen alapul, hiszen a valóság ennél jóval árnyaltabb. A Z generáció alapvetően szorgalmas, vállalkozó szellemű, és a globális munkaerőpiac, valamint a gazdaság jövőjének egyik meghatározó pillére. Nem a motivációjuk hiányzik. A mai fiataloknak az elmúlt évtizedek egyik legnehezebb munkaerőpiacán kell helytállniuk.
2026. 04. 09. 03:30
Megosztás: