Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 94 061,67 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken, 2,02 százalékkal emelkedett a múlt heti záráshoz képest.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

A részvénypiac forgalma az előző heti 42,01 milliárd forintról 84,99 milliárd forintra nőtt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte: a várakozásoknak megfelelő számokat jelentett az OTP, az első negyedéves adózás utáni eredmény 188,6 milliárd forint lett. A profitot azonban egyszeri tételek is terhelték, összesen 135 milliárd forint értékben, ezektől megtisztítva 298,6 milliárd forint lett volna a kiigazított nettó eredmény, ami 23,7 százalékos sajáttőke-arányos megtérülést jelent. A legnagyobb tétel az extraprofitadó volt. A bevételek 15,4 százalékkal nőttek 689,6 milliárd forintra, ami főként a hitelek volumenének köszönhető. A menedzsment továbbra is optimista az idei kilátásokkal kapcsolatban, 9 százalékos hitelvolumen-növekedésre számítanak, a sajáttőke-arányos megtérülést pedig 23,5 százalékra várják.

A kommentárban jelezték, hogy erős első negyedévet zárt a Mol, a társaság minden főbb soron felülmúlta az elemzői várakozásokat. Az újrabeszerzési árakkal becsült, tisztított EBITDA és EBIT is 16 százalékkal volt magasabb 2024 első negyedévéhez képest, míg a nettó eredmény 48 százalékkal múlta felül a tavalyi eredményt.

Az OTP-re és a Molra is céláremelés érkezett. Az Autonomous Research 31 776 forintra emelte 31 053 forintról az OTP-részvényre vonatkozó célárát, az ajánlás változatlanul felülteljesítés. Az Oddo BHF 28 600 forintra emelte 21 785 forintról az OTP-re vonatkozó célárát, az ajánlást azonban felülteljesítésről semlegesre változtatta. A Morgan Stanley 3123 forintról 3280 forintra emelte a Mol- részvényre vonatkozó célárát, az ajánlás változatlanul egyenlő súlyozás.

Az Equilor kitért arra is: a Richter Gedeon Nyrt. és az Adalvo Kft. bejelentette, hogy stratégiai társfejlesztési és licencmegállapodást kötöttek a Semaglutide injekció, egy krónikus testsúlycsökkentés kezelésére használt GLP-1 receptor agonista fejlesztésre vonatkozóan. A megállapodás globális jogokra terjed ki, amelynek értelmében a két vállalat megosztja a fejlesztési költségeket és a nettó nyereséget egymás piacain.

Az Equilor Befektetési Zrt. alapításának 35. évfordulója alkalmából ünnepélyes keretek között indította el a szerdai tőzsdei kereskedést Tóth Tibor, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatója és Szécsényi Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója. Az Equilor a BÉT egyik alapítójaként a legrégebbi független hazai befektetési szolgáltató, az elmúlt 35 év alatt számos magyar vállalkozás tőkebevonását segítette elő - írta összefoglalójában az Equilor.

A héten az OTP árfolyama 2,55 százalékkal 26 950 forintra nőtt, 59,31 milliárd forintos heti forgalom mellett.

A Mol részvényei a héten 1,79 százalékkal 3068 forintra erősödtek, heti forgalmuk meghaladta a 7,53 milliárd forintot.

A Richter 0,46 százalékkal 10 850 forintig erősödött, forgalma meghaladta a 6,93 milliárd forintot a héten.

A Magyar Telekom árfolyama a héten 2,25 százalékkal 1650 forintra csökkent, heti forgalma 9,48 milliárd forint volt.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1,84 százalékkal nőtt, 8471,02 ponton fejezte be a heti kereskedést pénteken.


A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében.
2026. 10. 17. 09:00
Megosztás:

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás:

Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás:

Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás: