Növekvő nyomás a pénzügyi vezetőkön

Növekvő elvárásoknak kell megfelelniük a hazai pénzügyi vezetőknek, mindezt szűkös fejlesztési projektekre szánt erőforrásokkal. A következő egy évben továbbra is a csapatuk motiválásának, illetve az automatizáció kiterjesztésének párhuzamos megvalósítása lesz a legnagyobb kihívás. Az eredmények alapján a CFO-k jelentős része nem jutott érdemben előrébb a teljes transzformációs úton az elmúlt három évben - derül ki a PwC Magyarország harmadik alkalommal elkészített Pénzügyi Vezetői Felmérésből.

Növekvő nyomás a pénzügyi vezetőkön

„A megkérdezett pénzügyi vezetők válaszai alapján jelenleg még nagyon kevés hazai cégnél van rendszerszintű, proaktív transzformációs akcióterv. E helyett inkább az egyedi, reaktív megoldások terjedtek el, ezek fejlődéséhez jelentősen hozzájárult a pandémiás helyzet is az elmúlt másfél év során. A felmérésből az is kiolvasható, hogy a CFO-k jelentős része úgy látja, hogy a teljes transzformációs úton nem jutott érdemben előrébb az elmúlt három évben, a még hátralévő út hossza szinte semmit nem csökkent” – mondta Balogh Roland, a PwC Magyarország szenior menedzsere, a felmérés vezetője.  

A PwC szakértője szerint a transzformációt még a pénzügyi vezetők is sokszor technológia-túlsúlyos projektként fogják fel a gyakorlatban, pedig ahogy a válaszokból is látszik, a legtöbb esetben az emberi készségek, képességek és a változásmenedzsment határozza meg a sikert.

A CFO csapata: csökkenő létszám az automatizálható területeken

Balázs Gábor, a PwC Magyarország cégtársa szerint a CFO-k felismerték, hogy csak új kompetenciákkal lehet újfajta eredményeket elérni. Ennek tükrében az automatizálható területeken létszámcsökkentésre számítanak – közel 40 százalék várja például azt, hogy a klasszikus számviteli területeken kevesebb kolléga fog dolgozni. Ezzel párhuzamosan többen kisebb mértékű növekedést prognosztizálnak az adózás, tervezés, előrejelzés területeken.

A PwC szakértői szerint a CFO csapatának képességeit nézve látszik, hogy jelenleg a klasszikus számviteli, illetve adózási témák esetén a legnagyobb a tudás és tapasztalat. Ezzel szemben a pénzügyi vezetők jóval alacsonyabbra értékelik a csapattagok jártasságát az informatika, adatelemzés, a változás- és projektmenedzsment, illetve az innováció területén. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi csapattal csak megfelelő képzésekkel, illetve új képességekkel rendelkező kollégák felvételével lesznek képesek a CFO-k hatékonyan válaszolni a megfogalmazott transzformációs, automatizációs kihívásokra.

Lassan ugyan, de itthon is terjednek az innovatív eszközök a pénzügy-számviteli területen

A felmérés szerint a legtöbb pénzügy-számviteli csapat már használ valamilyen modern eszközt, megoldást, de ezek köre még limitált. A válaszok alapján a felhőalapú megoldások már szinte megkerülhetetlenné váltak, így új lehetőségek és szempontok nyíltak meg a cégek előtt. A vizualizációs eszközöket is sokan használják, vagy tervezik használni, de ezt még kevesen támogatják meg külön RPA (robotizált folyamatautomatizálás) vagy low coding eszközökkel. A PwC szakértői szerint ez arra utalhat, hogy még jelentős hatékonysági, és adatminőség javulási potenciál van a folyamatok terén.

A felmérés rámutat: bár a támogató informatikai infrastruktúrát a CFO-k megkerülhetetlennek látják, és úgy gondolják, hogy nagyon jelentősen hozzá tud járulni a pénzügyi terület sikerességéhez, továbbra is alig 50% készített valaha informatikai térképet a pénzügy által használt rendszerekről és riportokról. A javulás hiánya különösen szembetűnő, ha figyelembe vesszük, hogy milyen jelentős kihívásnak érzékelik a pénzügyi vezetők az új informatikai rendszerek bevezetését.

Értékteremtés táblázatokra támaszkodva – némi elmozdulás már megfigyelhető

A PwC szakértői aláhúzzák: ha értékteremtésről van szó, akkor egyértelmű a pénzügyi vezető szerepe a megfelelő tervek, előrejelzések készítése kapcsán. A válaszokból kirajzolódik, hogy a többség a mai napig inkább táblázatokat használ erre a célra. Ugyanakkor ezen a területen nagyon jelentős változás történt az elmúlt egy év során, és számos esetben tapasztalható fejlődés, aminek keretében egységesebb, integrált tervezési folyamatot alakítottak ki a cégek.

Balogh Roland szerint a jelen kihívásairól beszélgetve mindenki egyetért abban, hogy bár a megfelelő technológia nagyon fontos, de a nap végén a szervezeten, az emberek képességén, és hozzáállásán múlik a transzformációs projektek sikeressége. Ugyanakkor a technológia továbbra sem egy elszigetelt réteg által működtetett „fekete doboz” kell, hogy legyen. Ehhez elengedhetetlen a munkatársak fejlesztése, képzése, valamint új készségekkel rendelkező kollégák bevonása a meglévő csapatba. A változás legtöbb esetben magával hozza azt az igényt, hogy a szervezet, a csapat felépítése az új folyamatokhoz igazodjon. Ez azt jelenti, hogy a komplex képzési, változásmenedzselési terv, és a felsővezetői elkötelezettség a siker egyik sarokkövévé váltak.


Kutatók éjszakája - Több mint 80 programot kínálnak a BME karai

Több mint 80 programot kínálnak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) karai a pénteki Kutatók éjszakáján. A nyilvánosság előtt ritkán megnyíló laborokkal, interaktív bemutatókkal és történelmi kulisszákkal várja az egyetem a tudomány iránt érdeklődőket.
2026. 09. 26. 08:00
Megosztás:

Visszahívnak mintegy 2,86 millió VW és Audi modellt esetleges kormánymű-meghibásodás miatt

A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió járművet visszahív kormánymű-problémák miatt - közölte a német szövetségi gépjármű-közlekedési hatóság (KBA).
2026. 09. 26. 07:00
Megosztás:

Átadta Magyarország legnagyobb élelmiszeripari beruházását a Nestlé

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Nestlé Purina büki állateledel-gyára: három új gyártóüzem és egy teljesen automatizált magasraktár átadásával lezárult a vállalat legújabb, 193 milliárd forintos fejlesztése. A beruházásoknak köszönhetően a gyár éves termelési kapacitása elérheti az 500 ezer tonnát. A fejlesztések az utóbbi években 600 új munkahelyet teremtettek, tovább erősítették a hazai beszállítói hálózatot, és növelték Magyarország szerepét a nemzetközi állateledel-gyártásban.
2026. 09. 26. 06:00
Megosztás:

Valami nagyon megváltozott a lakáspiacon: ömlenek a piacra az új lakások, de hol vannak a vevők?

Évek óta nem látott mennyiségben kerülnek új lakások a hazai ingatlanpiacra, de a kereslet egyelőre nem tart lépést a bővüléssel. A zenga.hu adatai szerint egy év alatt 6 százalékkal nőtt a portálon hirdetett új lakások száma, az irántuk mutatkozó kereslet viszont 47 százalékkal csökkent.
2026. 09. 26. 04:00
Megosztás:

A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak

Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alappal, amelyet az ERSTE Alapkezelő Zrt. képvisel. Ezzel a tranzakcióval az alap immár a hatodik magyarországi irodaépületet vásárolja meg a Skanskától.
2026. 09. 26. 03:00
Megosztás:

Kiadták a közleményt! Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között vannak olyanok, amelyek közvetlenül érintik a készülék használóit és hozzátartozóikat.
2026. 09. 26. 02:00
Megosztás:

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene kiváltania rendszeresen szedett gyógyszereit. Éppen ezért különösen fontos tisztában lenni azzal, hogy a közgyógyellátási jogosultság nem feltétlenül korlátlan ideig érvényes. Akinek a határozatában januári lejárati időpont szerepel, és nem intézkedik időben, annál valóban megszakadhat az ellátás.
2026. 09. 26. 01:00
Megosztás:

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett Európába az első fél évben

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett európai vállalatokhoz az első fél évben, miközben az első negyedévben rekordszámú, egymilliárd dollár feletti finanszírozási kör zárult - közölte a KPMG felmérésének eredményeit az MTI-vel pénteken.
2026. 09. 26. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.
2026. 09. 25. 23:00
Megosztás:

Egyre több ügy kerül a bíróságoktól a közjegyzőkhöz Európában

Gyorsabb, hatékonyabb és a társadalom számára kedvezőbb igazságszolgáltatást eredményez, ha a nem vitás ügyeket a bíróságoktól közjegyzői hatáskörbe helyezik át, miközben a jogbiztonság változatlan marad. Ezt támasztja alá egy 22 európai ország jogrendszerét vizsgáló kutatás, amelyről a bécsi Economica Gazdaságkutató Intézet igazgatósági tagja beszélt egy budapesti konferencián. A szakmai rendezvényen a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke hangsúlyozta, hogy a tervezett kormányzati átalakítások lassuló ügyintézést eredményeznének, vidéken nehezebbé válna a személyes ügyintézés, valamint az eljárási költségek részben vagy egészben az államra, közvetve az adófizetőkre hárulnak.
2026. 09. 25. 22:00
Megosztás:

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár élére a pénzügyminiszter

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár (MÁK) élére Kármán András pénzügyminiszter, Slánicz Béla jövő hétfőtől tölti be a tisztséget - jelentette be a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 09. 25. 21:00
Megosztás:

Európában alulteljesítő lett a budapesti tőzsde a szakértő szerint

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,79 pontos, 0,16 százalékos csökkenéssel, 151 272,07 ponton zárt pénteken.
2026. 09. 25. 20:00
Megosztás:

Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – szerkezeti váltást sürget az aszály

Súlyos helyzetbe került a magyar szántóföldi növénytermesztés a rendkívül száraz nyári hónapokat követően. Az ország jelentős részét érintő extrém vízhiány miatt az idei kukoricatermés minden korábbinál gyengébb lehet, ami már nem csupán egy rossz év következménye, hanem a hazai kukoricatermesztés jövőjét is alapjaiban kérdőjelezi meg.
2026. 09. 25. 19:00
Megosztás:

A hazai foglalkoztatottság trendje emelkedik

2026 augusztusában 4 millió 654 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében. Egy hónap alatt 20 ezer fővel mérséklődött a foglalkoztatottak száma, és az egy évvel korábbi szinttől is 22 ezerrel marad el. A háromhavi trend jobb képet mutat, június-augusztus között 4 655 ezer főre emelkedett a foglalkoztatási szint, amihez hasonlót legutóbb 2025. szeptember-november között láttunk.
2026. 09. 25. 18:00
Megosztás:

Több mint 250 céget vizsgál a GVH jelenleg kartellezés gyanújával

Jelenleg 22 különböző kartell ügyben folytat eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), összesen mintegy 1800 tendert vizsgálva. A folyamatban lévő kartell eljárásokban érintett vállalkozások száma meghaladja a 250-et. 2025-ben a GVH három nagy kartellügyet zárt le 2,2 milliárd forint bírság kiszabásával, és öt új ügyet indított. 2026-ban pedig már hat új kartell eljárás megindítására került sor.
2026. 09. 25. 17:00
Megosztás:

Augusztusban is rekordot döntött a szlovén idegenforgalom

Rekordot döntött a szlovén idegenforgalom, sorozatban a harmadik hónapban: augusztusban csaknem 1,3 millió turista közel 3,5 millió vendégéjszakát töltött az országban, mindkét adat 6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a szlovén statisztikai hivatal pénteken.
2026. 09. 25. 16:00
Megosztás:

Elindult a Bayer Construct Zrt. csődeljárása

A bíróság elrendelte a Bayer Construct Zrt. csődeljárását, amely pénteken, azaz a bíróság végzésének a Cégközlöny honlapján történő közzétételekor kezdődik - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.
2026. 09. 25. 15:30
Megosztás:

Rekordszámú milliárdos befektetés érkezett Európába 2026 első felében

51 milliárd dollárnál is több kockázatitőke-befektetés érkezett Európába 2026 első hat hónapjában, miközben az év első negyedévében rekord számú, egymilliárd dollár feletti finanszírozás zárult. Az AI, a robotika, az autonóm közlekedés, a fintech és az energetika mellett a védelmi technológiák és a biotechnológia is egyre nagyobb figyelmet kapnak a befektetőktől – derül ki a KPMG elemzéséből.
2026. 09. 25. 15:00
Megosztás:

ÁFA-riasztás: a vállalkozók 99%-a még nem váltott

Három hónappal az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) kivezetése előtt a havi áfabevallások 98,9 százaléka még mindig ezen a rendszeren keresztül érkezik, miközben 2027. január 1-jétől erre már nem lesz lehetőség. Vagyis a magyar vállalkozások döntő többségének alig néhány hónapja maradt az átállásra – hivja fel a figyelmet a Niveus.
2026. 09. 25. 14:30
Megosztás:

Már az ügyfelek szerzik az új ügyfeleket a bankoknak, százezret is bezsebelhetnek értük

Már nem csak számlanyitásért és hitelfelvételért szórják az ajándékpénzeket a bankok. Gombamód terjednek azok az ajánlóprogramok, amelyekkel a meglévő ügyfeleiket bírják rá arra, hogy újakat szerezzenek nekik – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A most futó akciókban több tízezer forintot lehet ezzel keresni. Van olyan bank, ahol akár százezer fölé is srófolható ez az összeg sikeres ajánlásokkal.
2026. 09. 25. 14:00
Megosztás: