Növényvédőszerek és gyomirtók: kiderült, hogy nincs veszélytelen dózis

Úgy tűnik, hogy a növényvédő és rovarirtó szereknek lényegében nincs veszélytelen dózisa, többé-kevésbé mindegyik árt az emberi szervezetnek is, beleértve a magzati fejlődés időszakát. Az ártalom mértéke nagyban függ az egyéntől, a dózistól és a hatás időtartamától, de lényegében mindenki ki van ennek téve. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy semmit nem tehetünk a csökkentésére.

Növényvédőszerek és gyomirtók: kiderült, hogy nincs veszélytelen dózis

A GMWatch nevű szervezet nemrégiben tette közzé a neves Cold Spring Harbor Laboratory kutatóinak munkáját, akik lényegében bebizonyították, hogy a világ talán legismertebb, legtöbbet kutatott és vitatott növényvédőszeréből, a gifozátból és származékaiból nincs veszélytelen dózis. Egy másik tanulmány megállapítja többek között, hogy a várandós anyák szervezetében az utóbbi években a gyomirtószer-maradványok előfordulása és mennyisége is jelentősen növekedett.

A Magyarországon is évi 1600 tonna mennyiségben használt szer lényegében és egyszerűsítve rákkeltő, a veszély pedig arányos a szervezetbe kerülő anyag mennyiségével. Nagyon hasonló eredményeket hoztak korábban a különböző rovarirtószerekkel és más növényvédőszerekkel végzett kutatások is. Mostanra úgy tűnik, hogy ezeknek a készítményeknek az egészségkárosító hatása csak azon múlik, van-e független tudományos testület, amelyik a költséges és alapos, hosszú távú vizsgálatokat elvégezné.

Mióta agrárium létezik, az emberek küzdenek a gyomokkal és a kártevőkkel, a nagyüzemi mezőgazdaságot pedig a gépesítés és a nyilvánvaló igények mellett azok a vegyipari megoldások tették lehetővé, amellyel ezek a kihívások egyszerűen kezelhetőek lettek. Ugyanezen vegyszerek azonban az emberekre sem maradnak hatástalanok ‒ mutatott rá a tényre dr. Roszík Péter, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. vezetője, címzetes egyetemi docens.

Bár a különböző, élelmiszerben található vegyszermaradványok egészségügyi hatásairól megoszlanak a vélemények, ez a megosztottság egyrészt sok esetben a vegyipari gyártók befolyásának köszönhető, másrészt kicsit olyan, mintha a verés hatását vizsgálnánk. Van aki sokat elvisel, van, akire a kevesebb is komoly hatást tesz, de azért evidens, hogy jobb az ilyesmit kerülni. Tréfát félretéve, mára teljesen senki nem vonhatja ki magát a növénytermesztésben használt vegyszerek hatása alól, különösen városlakóként, Európa közepén.

Ugyanakkor nagyon sokat tehetünk azért, hogy minél kevesebb ilyen szermaradvány jusson a szervezetünkbe ‒ hívta fel a figyelmet a szakember. Ez a várandósság időszakában kiemelkedően fontos. Tény, hogy szinte nincs olyan kutatás, amit ne lehetne relativizálni, illetve a bonyolult emberi szervezetben a káros folyamatoknak is egyszerre több oka van, a vegyszerek pártfogói pedig mindkét ténnyel rendszeresen visszaélnek a nyilvánvaló érdekeik mentén.

Ugyanakkor részben lelkiismereti döntés, hogy ki mennyit hajlandó tenni a kockázatok, káros hatások csökkentésére a saját, családja, akár csak születendő gyerekei védelmében, és a nehezebben megfogható globális felelősségről, fenntarthatóságról még nem is beszéltünk. Például hajlandó-e valaki megváltoztatni fogyasztási, táplálkozási szokásait, míg termelőként a gazdálkodási megközelítésekről is érdemes ugyanígy elgondolkodni.

Tény, hogy a vegyszermentes, ökológiai gazdálkodás minden szereplőtől fokozott energiát, erőfeszítést kíván; a termelőtől több, részben másmilyen szakértelmet, a fogyasztóktól magasabb tudatosságot és nem egyszer anyagi áldozatot is, ami többek lehetőségeit meghaladhatja. Ami mindebben biztos, hogy ezeket az ártalmakat érdemes csökkenteni, és a megoldást nem új, korábban ismeretlen vegyszerek használata jelenti. Ha minden érintett ‒ élükön a fogyasztóval ‒ megtenne minden tőle telhetőt ennek érdekében, a föld és benne ez az ország nagyon hamar sokkal jobb hellyé is változhatna.


Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás: