Orbán Viktor: keddtől más nap kel fel a nyugati világ felett

Kedd reggeltől, Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépése után minden meg fog változni, más nap kel fel a nyugati világ felett; véget ér egy keserű, nehéz, fájdalmas, kudarcokkal tarkított négy év: a demokrata kormányzás - mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor elmondta azt is, 2025 a középosztály megerősödésének éve lesz.

Orbán Viktor: keddtől más nap kel fel a nyugati világ felett

Orbán Viktor úgy fogalmazott, a demokrata elnökség eleje is rosszul indult, "végül is csalással vették el az elnökséget Donald Trumptól". Ha 2020-ban nem csalnak, akkor Donald Trump maradt volna az elnök, és akkor nincs ukrán-orosz háború - mondta.

Hozzátette, a demokrata kormányzás mindig más, mint a republikánus, mert a republikánusok nemzeti alapon állnak, a demokraták viszont globalisták, és a világot behálózó szervezeteken keresztül - mint a Soros-hálózat - érvényesítik az érdekeiket. Ezek a hálózatok nem közvetlen kormányzati szervek, de kötődnek az amerikai kormányzathoz - jegyezte meg.

Orbán Viktor rámutatott: a demokratáknak alapvető gazdasági érdekeik vannak, a politikát a gazdasági érdekeik alá rendelik, továbbá erős világjobbító szándékaik is vannak. Ilyenkor a világot elönti a migráció és a migrációs káosz, elszabadul a genderőrület, ekkor jobb, ha a hagyományos családok visszahúzódnak, mert "pride lesz, szivárványos lobogó, meg transzgender, meg nemváltó műtétek, meg akkor már nem férfiakból és nőkből áll a világ, hanem nem tudjuk hány fajta lényből" - fogalmazott, hozzátéve, a demokraták azzal sem haboznak, hogy háborúval szerezzenek érvényt a céljaiknak, mint ahogy tették ezt az orosz-ukrán háborúban is.

A miniszterelnök azt mondta, kódolható volt, hogy a demokrata adminisztráció ideje alatt az amerikai-magyar kapcsolatok mélypontra jutnak, az amerikaiak a kettős adóztatást kizáró egyezményt nem is újították meg, a magyarok beutazását Amerikába megnehezítették, és "ahol tudtak, ártottak nekünk."

Értékelése szerint ennek csak "az utolsó kicsi története az", hogy a magyar kormány egyik miniszterét, Rogán Antalt szankciós listára tették. Hangsúlyozta: ez soha nem látott mértékben erősítette meg a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter pozícióját a magyar politikában és a magyar kormányban, mert ebből csak annyit tud kiolvasni, hogy ha Rogán Antalt, a nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős minisztert, a magyar nemzeti szuverenitás első számú őrét egy nagyhatalom bünteti, az azt jelenti, hogy jól végzi a munkáját.

David Pressmanre, az Egyesült Államok eddigi magyarországi nagykövetére utalva úgy értékelt: a demokrata adminisztráció egy "verőlegényt" küldött ide, akinek az lett volna a dolga, hogy Magyarországot is beleverje vagy belepréselje abba a globalista, liberális, demokrata kánonba, amely migrációpárti, genderpárti és készen áll arra is, hogy háborúval "terjessze az igét" és a nyugati értékeket a világban.

Szerinte abból lettek a bajok, hogy Magyarország nem ilyen ország, nem akar migránsokat, hanem van egy 1100 éves Kárpát-medencei története, saját útja és küldetése, amibe "nem fér bele", hogy "idejön egy verőlegény Amerikából", és azt mondja, hogy "holnaptól ez a föld már nem a tiétek", hanem majd idejönnek a világ másik feléből emberek, és "majd jól ellakják" tőletek azt, amiért 1100 éven keresztül dolgoztatok.

Értékelése szerint emiatt eleve kudarcra volt ítélve az amerikai nagykövet munkája, nem véletlen, hogy négy év alatt - meglehetősen példátlan módon - egyszer sem volt hajlandó találkozni a nagykövettel.

"Már az ideküldésekor nyilvánvaló volt, hogy milyen feladattal küldték, és ahhoz én nem kívántam asszisztálni"

- jegyezte meg Orbán Viktor.

Arra is kitért: a magyarok családbarátok, nem tudják elfogadni, hogy a hagyományos családmodellt lenézik, gúnyolják és "helyette mindenfajta marhaságokat ajánlgatnak", a háború pedig eleve szemben áll Magyarország gazdasági és biztonsági érdekeivel.

Hozzátette, Donald Trumppal van egy megállapodása arról, hogy fantasztikus, nagy ívű aranykorszak következik majd az amerikai-magyar kapcsolatokban, ami a mindennapokban, a "zsebekben és a családok költségvetésében" is érezhető lesz.

Szerinte annak az előfeltétele, hogy a magyar gazdaság "már most januárban egy repülőrajtot tudott venni, és nekilendült", az volt, hogy Donald Trump megnyerje az amerikai választásokat, a horizontra hozza a békét, és három év háborús rombolása után az építkezés korszaka jöjjön el.

Amerikát felszabadította Donald Trump, Soros György ott elvesztette a csatát, a csapatai most visszahúzódtak Brüsszelbe. Nekünk, európaiaknak egyetlen célunk lehet: ki kell őket szorítani Brüsszelből - mondta Orbán Viktor.

Hozzátette: ha ezt nem tesszük meg, akkor Brüsszel lesz az új Washington, az amerikai demokraták politikáját fogják Brüsszelben folytatni, és ez ellentétes az európai és a magyar emberek érdekével is. Ezért a 2025-ös év legfontosabb külpolitikai célja a Soros-birodalmat kiszorítani Európából - emelte ki.

Közölte: Magyarország - amely mindig is nyíltan vállalta ezt a konfliktust - lesz valószínűleg az első ország, amelyik kiszorítja a Soros-birodalmat.

"Eljött az ideje, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, és a magyar szuverenitást veszélyeztető külföldi hálózatokat fölszámoljuk és hazaküldjük"

- fogalmazott, jelezve, azt reméli, hogy ezzel Magyarország nem lesz egyedül.

Azt mondta, várakozásai szerint ez komoly vitákat eredményez Brüsszellel, amelyeket le kell folytatni, ki kell mutatni, hogy a Soros-féle hálózat európai jelenléte ellentétes az európai emberek érdekével.

A kormányfő a legfontosabb célnak azt nevezte, hogy el kell tőlük venni a pénzt, pontosabban nem kell nekik odaadni. "A Soros-hálózatot tekintélyes részben ma a brüsszeli költségvetésből finanszírozzák. Ezt mi nem tűrhetjük, ez a mi pénzünk is" - jelentette ki.

Orbán Viktor a legnagyobb korrupciós botránynak azt nevezte, hogy "Brüsszel Soros György zsebében van". "Nyilvánvalóan meg vannak vásárolva a képviselők, brüsszeli bürokraták, komoly döntéshozók" - fogalmazott a kormányfő, hozzátéve: Brüsszelben rendszeresen fogadják a Soros-hálózat képviselőit, ők be vannak oda épülve.

Elmondása szerint a Soros-hálózat kiszorításában Magyarországnak példát kell mutatnia, a tavasz erről fog szólni.

Magyarország december 31-én véget ért uniós elnökségéről szólva Orbán Viktor kiemelte, hogy annak sikerét még a politikai ellenfelek is elismerték Brüsszelben.

Felidézte: amikor a magyar elnökség elkezdődött, akkor a Vatikánon kívül csak Magyarország beszélt a békéről, ma pedig mindenki a békéről beszél. Tehát sikerült a béke ügyét az asztalra tenni, és ott is tartani - értékelt.

Hozzátette azonban: az a békemisszió, amelyet Magyarország vállalt, nem állt arányban a nemzetközi súlyával, keresztény országként, erkölcsi kötelességből mégis megtette.

Eljött az ideje, hogy Donald Trump hivatalba lépésekor átvegye a stafétát, és az Egyesült Államok méretéhez inkább passzoló, nehéz küldetést most már ő vigye tovább - jegyezte meg.

A második fontos eredményként arról szólt, hogy Bulgária, Románia és az EU közötti schengeni határokat sikerült eltörölni. Ez komoly munka volt, saját maga, de Bóka János és Pintér Sándor miniszterek is sokat dolgoztak ezen - idézte fel a Orbán Viktor.

Kiemelte azt is, hogy a magyar elnökség alatt megkezdődtek Albániával az uniós csatlakozási tárgyalások, a Nyugat-Balkán ügyét pedig a "mindent háttérbe szorító ukrán ügy" mellé sikerült visszaemelni az európai politikába.

A gazdaságban pedig a versenyképesség ügyéről sikerült fontos megállapodásokat tető alá hozni, Magyarország tehát a méretéhez, a súlyához képest felülteljesített az európai elnökség időszakában - összegzett.

Figyelmeztetett: új időszak kezdődik, ezért a legfontosabb, hogy Brüsszel alkalmazkodjon a megváltozott helyzethez, elsősorban a háború és a béke, illetve a szankciók ügyében.

"Ideje, hogy a szankciókat kidobjuk az ablakon, és egy szankciómentes kapcsolatrendszert alakítsunk ki az oroszokkal"

- jelezte, hozzáfűzve azonban, Brüsszelből egyelőre nem érkeznek biztató jelek, ehhez még kell egy-két hónap.

Orbán Viktor azt mondta, Ukrajna uniós kapcsolódásában egyelőre sokkal több veszélyt lát, mint lehetőséget a magyarok szempontjából.

Arról beszélt: a szomszédos országban dúló háború vége és a szankciós politika lezárása után "el lehet kezdeni foglalkozni Ukrajnával", amely az európai gazdaság számára "nagyon komoly kihívás, sőt fenyegetés".

Orbán Viktor hangsúlyozta: ha úgy kapcsolódik a szomszédos állam az unióhoz, ahogy azt ma Brüsszelben akarják, a magyar, a lengyel és akár a francia gazdák is "bezárhatják a boltot", kellően szigorú szabályozásra van szükség e téren.

A miniszterelnök hozzátette: Ukrajna nem tud megállni a saját lábán, nyugati pénzek nélkül "ez az ország ma nincs", az európaiba illeszthető gazdasági tevékenysége nem létezik, "romok vannak", míg az agráriumban, ahol termelés van, Ukrajna kifejezetten nem illeszkedik az európai gazdasághoz, hanem összeütközik vele.

Miközben a magyar gazdaságról beszélünk, a fél szemünket mindig Ukrajnán, illetve Brüsszelen kell tartani - fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy az idei a középosztály megerősödésének éve lesz.

Érzékelhető előrelépést várok a társadalom minden rétegében 2025-ben - fogalmazott. Hozzátette, hogy akik a középosztály szintje alatt vannak, azokat be kell segíteni ebbe az életformába. A koronavírus-járvány előtt Magyarországon "ez volt a meghatározó társadalmi folyamat"

- jegyezte meg.

A kormányfő a legfőbb célként azt jelölte meg, hogy mindenkinek legyen munkája, Azt mondta, ez idén megvalósítható. A 20-65 éves korosztályban mért foglalkoztatási arány 81 százalék, amivel európai ötödik-hatodik helyen állunk - jelezte.

Második célnak azt nevezte meg, hogy a fizetéséből mindenki fenn tudja tartani a családját - ez könnyebbé válik a béremelésekkel -, harmadiknak pedig azt, hogy mindenki úgy érezze, tud előrelépni.

Hangsúlyozta, ugyan "óvatos duhaj", ennek ellenére fantasztikus évet vár 2025-re. A tavalyi esztendő a 2023-ban a háború okozta veszteségek, így az energiasokk kompenzálásával telt, de mivel ezt megtettük, jó a startpozíciónk idénre - mondta.

A miniszterelnök arra is kitért: a hazai megtakarítási ráta 24 százalékon van, szemben az uniós 14 százalékkal, ami azt jelenti, hogy "van egy olyan pénzügyi családi tartalékrendszer, amit mozgásba lehet hozni 2025-ben".

Hozzátette: a hazai gazdaságpolitika sikerére a legnagyobb veszélyt a magas energiaárak jelentik, ezért azt kell megakadályozni, hogy Brüsszel az árcsökkenéssel ellentétes szankciós politikát folytasson.

Felidézte: 2030-32 között készül el Paks II., addig "ki vagyunk szolgáltatva energiaoldalon", vagyis "az energiaárak nagyívű emelkedése a mi gazdasági terveinket megakaszthatja".

A Török Áramlatot meg kell védeni, annak működnie kell, egyébként a gazdasági teveinket nem tudjuk valóra váltani - fogalmazott Orbán Viktor, a magyar gazdaság ütőereként említve a földgázvezetéket.


Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás:

A pedagógusok szerint elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől

Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
2026. 11. 04. 07:30
Megosztás:

Ismét nő a madárinfluenza kockázata: kiemelten fontos a járványvédelem

A vadmadarak őszi vonulásával fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának kockázata, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában egyre több pozitív vadmadár minta is jelez. A Nébih felhívja valamennyi baromfitartó figyelmét, hogy a járványvédelmi előírásokat az ország teljes területén szigorúan és következetesen be kell tartani, a magas kockázatúnak minősített járásokban pedig további szigorúbb intézkedések is érvényben vannak.
2026. 11. 04. 07:00
Megosztás:

Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.
2026. 11. 04. 06:30
Megosztás:

Még több uniós támogatás érkezhetne Magyarországra

Hivatalba lépése óta a kormány rendkívül jelentős előrelépéseket tett hazánk társadalmi, gazdasági és környezeti állapotának javítása érdekében. A további előrelépést is megkönnyítené, ha Magyarország is támogatná az ETS2 bevezetését, amely a közlekedésre és az épületfűtésre is kiterjesztené a szén-dioxid-kibocsátás árazását. Erre hívta fel Magyar Péter miniszterelnök figyelmét öt hazai civil szervezet.
2026. 11. 04. 06:00
Megosztás:

December 24-e munkaszüneti nap lett - mi lesz az ünnepi forgalommal?

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
2026. 11. 04. 05:30
Megosztás:

Ki tartsa el a magyar nyugdíjasokat? Országos kutatási eredmények

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Sokak szerint az idősek gyermekeire, unokáira is komoly feladat hárul, viszont csak kevesen számítanak arra, hogy saját utódaik anyagilag fogják segíteni őket. A Pénztárszövetség friss, országos kutatásából az is kiderül, hogy nőtt a nyugdíjcélú előtakarékoskodók aránya, viszont a magyarok fele továbbra is aggodalommal gondol időskori anyagi helyzetére.
2026. 11. 04. 05:00
Megosztás:

Az árrésstop várható kivezetése csak az első lépés: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat számára az áfacsökkentés is kulcskérdés

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet. Ezek az intézkedések a hazai termelőkre és beszállítókra is hatással lesznek: bár az árrésstop megszüntetése hozzájárul a normál versenypiaci működéshez, a hazai tulajdonú üzletláncok további nehézségekkel szembesülhetnek. A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
2026. 11. 04. 04:30
Megosztás:

Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik

Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
2026. 11. 04. 04:00
Megosztás:

Nyakunkon a válság? Mit tegyünk az Unióban?

Az Európai Bizottság új iránymutatásokat mutatott be kedden, amelyek a testület közlése szerint rövid távon - legalább az első 72 órában -, de hosszú távon is segítenék a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre.
2026. 11. 04. 03:30
Megosztás:

A kínai autómárkák leigázzák az európai piacokat

A kínai autómárkák 2019-ben még mindössze 0,1 százalékot képviseltek az európai új személyautók piacán, míg 2026-ban már 8 százalékos piaci részesedést értek el, ami hét év alatt nyolcvanszoros növekedést jelent.
2026. 11. 04. 03:00
Megosztás:

Keleti-déli versenytársak is nyernek a közútra terelt áruforgalommal

Miközben a hazai vállalatoknak egyre nehezebb versenyben kell helytállniuk, a vasútról közútra terelődő áruforgalom nagy részét Magyarországtól keletre-délre működő fuvarozók szerzik meg. A közelgő vasúti felújítások további forgalmat terelhetnek el, ha a beruházók és a pályaműködtetők nem készítik fel időben a kerülő útvonalakat. A logisztikai piac meghatározó szereplői szerint a magyar cégek helyzetén a különböző szállítási módok összehangolása és a szolgáltatások fejlesztése javíthatna. Erről a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ), a CT4EU és az UIRR közös rendezvényén, a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencia záró kerekasztalán beszéltek.
2026. 11. 04. 02:00
Megosztás:

Óriási lottónyereményt bukott el egy férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (mintegy 540 millió forintos) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították, és több mint 88 ezer jüan (mintegy 4,3 millió forint) perköltséget is fizetnie kellett - jelentette a kínai állami média.
2026. 11. 04. 01:30
Megosztás:

Zalaegerszeg maximum hatszáz millió forintos hitelt venne fel a mentesítésre

Legfeljebb 600 millió forintos, tízéves lejáratú hitelt venne fel Zalaegerszeg önkormányzata a városban azbesztszennyezéssel érintett területek mentesítésére, erről kedden döntöttek a képviselők rendkívüli közgyűlésen.
2026. 11. 04. 00:30
Megosztás:

Gajdos László: jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon

A fokozatosság elve mentén haladva jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon - mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a tárca keddi sajtóeseményén Budapesten.
2026. 11. 04. 00:05
Megosztás:

Franciaországban folytatódnak a diáktiltakozások

Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
2026. 11. 03. 23:30
Megosztás:

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz helyzetbe a szerbiai Alta Bank csődje miatt

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz anyagi helyzetbe Szerbiában, miután a jegybank visszavonta az Alta Bank működési engedélyét, és az ügyfelek elveszítették hozzáférésüket a számláikhoz. A pénzintézet különösen népszerű volt az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta Szerbiába költözött oroszok körében.
2026. 11. 03. 23:00
Megosztás: