Összesen 240 magyar-orosz vállalatközi tárgyalásra kerül sor Moszkvában

A magyar-orosz üzleti fórumon összesen 240 vállalatközi tárgyalásra kerül sor kedden Moszkvában, és ez sokat segíthet abban, hogy hazánk a lehető legjobb startpozíciót vehesse fel az ukrajnai háború utáni időkre, és igazi nyertese lehessen az új világgazdasági korszaknak - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Moszkvában.

Összesen 240 magyar-orosz vállalatközi tárgyalásra kerül sor Moszkvában

A tárcavezető a magyar-orosz üzleti fórum megnyitásán elmondott beszédében először is köszönetet mondott a résztvevőknek, hogy a nemzetközi szankciós környezet ellenére is nagy számban jelentek meg.

"Abban a reményben gyűlhetünk ma itt össze, hogy hamarosan a békeerőfeszítéseket siker koronázza, hogy a béke visszaköltözik Közép-Európába, s ezáltal a szankcióknak is vége lesz. Hiszen ha béke lesz, akkor a szankciók fenntartása minden józan ésszel szembemenne" - emelte ki.

"Mi, magyarok a lehető legjobban fel akarunk készülni a béke által elhozandó új világgazdasági korszakra, és a lehető legjobb startpozíciót akarjuk megfogni magunknak, a lehető legtöbbet akarjuk kihozni belőle. A helyzet ugyanis az, hogy a háború és a szankciók utáni új korszak hatalmas lehetőségeket fog elhozni, óriási fellélegzés lesz a világgazdaságnak, a világkereskedelem pedig egy új lendületet fog kapni" - folytatta.

"És ezt nekünk, magyaroknak a lehető legjobban ki kell majd használni. Ezért vagyunk ma itt ennyien. Ugye mi az együttműködést a rossz időkben sem adtuk fel, és nem is adjuk fel. Erre is bizonyíték a 34 magyar vállalat vezetőjének jelenléte, és bizonyíték erre az is, hogy a magyar vállalatok oroszországi beruházásai mára a nehéz körülmények dacára is meghaladták az egymilliárd eurót" - tette hozzá.

Szijjártó Péter kölcsönösen előnyösnek nevezte az oroszországi magyar gazdasági jelenlétet, és kiemelte, hogy a legnagyobb hazai vállalatok rendre bizalmat szavaztak a kinti beruházási környezetnek.

Fontos eredményként említette, hogy az OTP mára bekerült a húsz legnagyobb oroszországi bank közé, miután kilenc éve még csak a szektor 51. legnagyobb szereplője volt, jelenleg azonban a 19. helyen áll.

Aláhúzta, hogy a Mol török partnerével rendkívül komoly kutatási és kitermelési tevékenységet folytat a BaiTex olajmezőn, és a magyar kormány támogatja a vállalat oroszországi szerepvállalásának további növekedését.

Arra is kitért, hogy a Richter immár három százalék feletti piaci részesedéssel bír a helyi gyógyszeriparban, és ezúttal arról is megállapodás született, hogy a magyar gyógyszerészeti hatóság szakemberei bekapcsolódnak majd az oroszországi gyógyszergyárak európai működési engedélyeinek meghosszabbítási folyamatába.

Ezután érintette a mezőgazdasági és élelmiszeripari együttműködést is, és arra emlékeztetett egyebek mellett, hogy az Agrofeed már a második takarmánygyártó üzemét hozza létre a Tulai területen.

Végül rámutatott, hogy útjára az említett ágazatok képviselőin kívül kozmetikai, vegyipari, fémipari, logisztikai, egészségturisztikai és vízgazdálkodási vállalatok vezetői is elkísérték. "De hogy mennyire széles a tárháza a magyar-orosz együttműködésnek, azt mutatja a tény, hogy az országos tisztifőorvos és a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója is a delegáció tagja" - fogalmazott.

A miniszter leszögezte, hogy az elmúlt évek során a magyar kormány ellenállt annak az elemi erejű nyomásnak, amelynek célja az együttműködés felszámolása volt Oroszországgal.

"Mi azonban ezt az együttműködést fenntartottuk és folyamatosan fejlesztjük is. Megakadályoztuk az összes olyan szankciót, amely szembement a magyar nemzeti érdekkel és a gazdasági együttműködésünk érdekeivel. És ha még lesznek ilyen javaslatok, (…) természetesen azokat is meg fogjuk akadályozni. És ennek a közös munkának az eredménye, hogy a nehéz körülmények dacára, hosszú évek visszaesése után idén a legfrissebb adatok szerint újra nőni kezdett a két ország közötti kereskedelmi forgalom" - hangsúlyozta.

"Magyarország kormánya minden feltételt biztosítani fog ahhoz, hogy a vállalatok közötti kölcsönös és előnyös együttműködés folytatódhasson. A mai napon a magyar vállalatok képviselői összesen 240 üzleti találkozót, tárgyalást bonyolítanak az üzleti fórumon részt vevő orosz cégek vezetőivel. Ez mind segít nekünk abban, hogy Magyarország a háború utáni korszakban a lehető legjobb startpozíciót vegye fel, és igazi nyertese legyen az új világgazdasági korszaknak" - összegzett.

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 19. 23:00
Megosztás:

A magyarok kedvence a szénsavmentes másfél literes ásványvíz

Ötödével több ásványvizet vásároltak a magyarok a Kifli.hu-n az elmúlt egy évben, a másfél literes és a szénsavmentes változatok a legnépszerűbbek. A régiós összehasonlításban Magyarország a harmadik helyen áll, a magyarok jóval több ásványvizet rendelnek, mint a csehek vagy az osztrákok.
2026. 03. 19. 22:30
Megosztás:

Már csak két hét maradt a lakásbiztosítási kampányból: az igazi hajrá csak most kezdődhet

Kitartott az első hét lendülete a lakásbiztosítási kampány második hetében is, a kalkulációk száma és a szerződéskötések száma is ugyanazon a szinten mozgott, mint március elején. Ugyanakkor már csak két hét maradt hátra a kampányból, és a korábbi évek adatai azt mutatják, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják a váltást, így könnyen lehet, hogy március második fele az idei évben is jelentős felfutást hozhat – írja a Bank360.
2026. 03. 19. 22:00
Megosztás:

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezető beosztásban dolgozó nők, akik közül leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, miközben a válaszadók többsége elégedett a jövedelmével - közölte reprezentatív felmérése alapján a Számlázz.hu csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 21:30
Megosztás:

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 19. 21:00
Megosztás:

Jelentős közlekedésfejlesztési projekt indul Zalaegerszegen

Több mint másfél milliárd forint állami támogatással turbókörforgalmat alakítanak ki Zalaegerszeg keleti kapujában, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2026. 03. 19. 20:30
Megosztás:

Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben

Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. 03. 19. 20:00
Megosztás:

Online is köthető növénybiztosítás az MBH AgrárPartner Platformon

Az MBH Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, az MBH eFin Technologies Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elindította az MBH AgrárPartner Platformot, amelyen növénybiztosítást köthetnek a gazdálkodók - közölte az MBH Bank csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:30
Megosztás:

A VisitBalaton365 csütörtökön indult kampányában a Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet

A Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet a VisitBalaton365 csütörtökön indult kampánya, amelynek a célja, hogy a Balaton tavasszal is erős belföldi úti célként jelenjen meg. A fókusz a rövid, élményalapú utazások ösztönzésén, az aktív programok, valamint a bor- és gasztronómiai kínálat láthatóvá tételén, továbbá a digitális kampányeszközökkel támogatott forgalomélénkítésen van - közölte a VisitBalaton365 Nkft. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 03. 19. 18:30
Megosztás:

A vendégek 73%-a nem tér vissza, ha nem tetszik neki a mosdó – mit tehetnek az éttermek?

A vendéglátóipar két megkerülhetetlen kihívással néz szembe: a vendégek higiéniai elvárásai sosem voltak magasabbak, miközben a fenntarthatósági nyomás is folyamatosan nő az éttermeken, szállodákon. A Tork kutatása szerint a vendégek közel háromnegyede nem tér vissza oda, ahol negatív tapasztalata volt a mosdóval, és eközben egyre környezettudatosabbak is. A válasz mindkét kihívásra a megfelelő higiéniai megoldások alkalmazása lehet, amelyekkel csökkenthető a pazarlás.
2026. 03. 19. 18:00
Megosztás:

Érkeznek a Start-számlákra járó állami támogatások a családokhoz

Mintegy 2,4 milliárd forint állami támogatást ír jóvá a 2025. évi Babakötvény befizetések után a Magyar Államkincstár; a jóváírások pénteken indulnak több mint 240 ezer gyermek Start-számlájára - közölte a kincstár csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 17:30
Megosztás:

Csökkent az építőipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint januárban 2,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés Romániában éves összevetésben - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 03. 19. 17:00
Megosztás:

Mintegy 50 ezren síeltek a 2025–2026-os síszezonban a Mátraszentistváni Síparkban

A Mátraszentistváni Sípark a 2025–2026-os síszezonban, december 29-től március 15-ig 77 napon keresztül biztosította a téli sportok lehetőségét a magyar családok számára. Pályáin a szezon során közel 50 ezer vendég fordult meg, mintegy 40 ezer síbérletet váltottak, és 10 ezer látogató érkezett kísérőként vagy téli túrázóként a Felső-Mátrába - közölte a sípark az MTI-vel.
2026. 03. 19. 16:30
Megosztás:

A magyarok többsége komoly problémának érzi a vízhiányt

A magyar lakosság jelentős része valós és fenyegető problémaként érzékeli a vízhiányt - derül ki a víz világnapja alkalmából készített felmérésből, amit a Kärcher és az Europion közvéleménykutatók készítettek.
2026. 03. 19. 16:00
Megosztás:

Tavaly rekordszámú járműipari beruházásról született döntés

Tavaly rekordszámú, 27 járműipari beruházásról született döntés, 1,1 milliárd euró értékben amelyek 3600 új munkahelyet hoztak létre - mondta Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója, a befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten, a HIPA járműipari konferenciáján.
2026. 03. 19. 15:30
Megosztás:

A gyermekláb támogatása minden lépésnél

A gyermekek fejlődése során az egyik legfontosabb szempont, hogy milyen lábbelit választunk számukra. A megfelelő cipők és szandálok alapvető szerepet tölthetnek be minden nap, mivel nem csupán a mindennapi használatuk fontos, hanem a gyermekek lábfejlődéséhez is hozzájárulnak.
2026. 03. 19. 15:00
Megosztás:

NAV: félmillióan hagyják bent a kedvezményt

Évente félmillióan felejtenek el nyilatkozni a munkáltatójuknak az adókedvezményükről. Ettől az összegtől természetesen nem esnek el az érintettek, azonban ahhoz, hogy megkapják a visszajáró összeget, az adóbevallási tervezetet ki kell egészíteniük. Ebben segít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kisfilmje - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
2026. 03. 19. 14:30
Megosztás:

Bevétel és export: ébredő optimizmus a nagyvállalatoknál

A K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai szerint 2025 negyedik negyedévében tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében. Az árbevétel-növekedési várakozások átlaga 1,3 százalékra emelkedett, ami a legmagasabb érték 2024 második negyedéve óta. A számok egy lassan, de folyamatosan élénkülő üzleti klíma képét rajzolják – 2024 második negyedévétől kezdve kisebb megingásokkal felfelé tart a mutató.
2026. 03. 19. 14:00
Megosztás:

Az iráni helyzet ellenére kamatvágást jelez a Fed, a piacok azonban megosztottak

A Fed márciusi kamatdöntő ülésén is a 3,50-3,75%-on álló irányadó ráta tartását jelentette be, a döntés megfelelt várakozásunknak és a piaci várakozásoknak is. A döntés nem volt egyhangú, egy döntéshozó kisebb kamatvágásra voksolt . Áll az MBH Bank elemzésében.
2026. 03. 19. 13:30
Megosztás: