Öt eljárást indított a vendéglátóipari italbeszerzésekkel kapcsolatban a versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több hónapnyi türelmi időt követően megindította első versenyfelügyeleti eljárásait a vendéglátóipari italbeszerzésekre vonatkozó új szabályozás érvényesítésére, két nagy gyorsétterem-lánccal - Kentucky Fried Chicken, Burger King - és három sörgyárral - Dreher, Borsodi, Heineken- szemben is vizsgálat indult - közölte a GVH az MTI-vel csütörtökön.

Öt eljárást indított a vendéglátóipari italbeszerzésekkel kapcsolatban a versenyhivatal

Emlékeztetnek: a hazai vendéglátóhelyeknek tavaly augusztus elsejéig kellett összhangba hozniuk gyakorlatukat a Kereskedelmi törvény új szabályaival, melyek célja a kizárólagos italbeszerzési szerződések visszaszorítása, illetve a kisebb italgyártók piacra lépésének elősegítése. A GVH tavaly nyomatékosan figyelmeztette az érintett cégeket, hogy időben készüljenek fel a jogszabályi változásokra.
    
Ismertetik: a vizsgálatok egyfelől kiterjednek arra, hogy a vendéglátósok a jogszabályi változásoknak megfelelően legalább két különböző gyártó termékeit kínálják-e az előírt italkategóriákban (sör, üdítő, gyümölcslé, ásványvíz).
    
A GVH azt valószínűsíti, hogy két hazai gyorsétterem-franchise lánc - a Kentucky Fried Chicken, illetve a Burger King - nem tesz eleget az előírásoknak, és továbbra is kizárólag egyetlen gyártó termékeit értékesíti egyes italkategóriákban.
    
Az eljárások másik része azon előírás ellenőrzését célozza, mely szerint a vendéglátóhelyek italkészleteik legfeljebb 80 százalékát szerezhetik be ugyanazon gyártótól az egyes italkategóriákban. Ez alól csupán egy kivételt határoz meg a jogszabály, ha az érintett vendéglátóhely biztosítja legalább egy kisüzemi sör folyamatos, csapon történő értékesítését.
    
A GVH úgy véli, hogy három, jelentős piaci erővel rendelkező sörgyártó - a Dreher, a Borsodi és a Heineken - egyaránt kizárólagosan szerződött egyes vendéglátóhelyekkel, vagyis azok gyakorlatilag teljes sörkészletüket a nagy gyártók egyikétől szerezték be. Egyúttal valószínűleg egyes szerződő vendéglátóhelyek esetében nem teljesült az általános elvárás, hogy legalább két különböző sörgyártó termékeit vegyék fel az itallapra.
    
A versenyfelügyeleti eljárások megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a feltételezett jogsértést elkövették. Az eljárások a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányulnak. Az eljárások lefolytatására biztosított időtartam 6 hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható - tájékoztatott a GVH.

BKK a bliccelők ellen: szép szóval is lehet?

Legfrissebb szabadtéri hirdetési kampányában a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) arra ösztönzi az utasokat, hogy a bliccelés helyett válasszák a jegy vagy bérlet megváltását. Wolf Gábor marketing szakértő szerint előremutató a kezdeményezés és az eredmények mérésével, valamint a kampány marketing üzenetének finomításával számottevően csökkenthető a nemfizető utasok száma.
2024. 03. 28. 14:30
Megosztás:

Marozsán Fábián tenisz meccse ma élőben nézhető - ki közvetíti?

Élőben közvetíti a MATCH4 Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét: olimpiai bajnokkal csap össze Miamiban a szenzációsan menetelő magyar teniszező .
2024. 03. 28. 13:41
Megosztás:

Végre a személyi kölcsönöknél is beindult a kamatletörő verseny

Minden idők 4. legmagasabb havi összegét vették fel a családok személyi kölcsönből idén januárban. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője arra figyelmeztet, hogy a megugrott folyósítás lényegében az inflációnak köszönhető: több pénz kell a tervbe vett beruházás finanszírozására. A szakértő szerint tavasszal – ha a lakáshitelpiachoz képest késve is -, de még jobban beindulhat a kamatverseny a személyi hitelek piacán.
2024. 03. 28. 13:30
Megosztás:

Tervet meghaladó növekedés a Delta Technologiesnál a 2023-24-es üzleti év első felében

A Delta Technologies Nyrt. ma közzétett féléves gyorsjelentése szerint az üzleti év első felében 17,25 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, ami 57,62 %-kal haladja meg az előző üzleti év azonos időszakában elért összeget. Ráadásul a célul kitűzött éves tervnek közel 60 százaléka teljesült az üzleti év első felében, igaz, szezonálisan általában is ez az első hat hónap az erősebb.
2024. 03. 28. 13:00
Megosztás:

Fagyállónak bizonyult a Velencei-tavi lakáspiac

Míg a Balaton partján az átlagosnál is súlyosabb volt a forgalom visszaesése tavaly, addig a közeli Velencei-tónál kifejezetten jól alakult az év; Lepsényi Kornél, az OTP Ingatlanpont velencei irodájának vezető értékesítési tanácsadójának elmondása szerint 2023-ban „rekordközeli” volt a bevételük. Főleg családi házakat tudtak eladni a 60-80 millió forintos ársávban. A 100 millió forint feletti ingatlanokra csekély volt a kereslet, de ha akadt valami kuriózum, például egy jól megépített nádfedeles ház, arra találtak vevőt. Jellemzően nem üdülőket, hanem állandó lakhatási lehetőségeket kerestek a vásárlók.
2024. 03. 28. 12:30
Megosztás:

Zöldenergiával működik az E.ON

Az E.ON Hungária Csoport stratégiájának alappillére a fenntarthatóság, ezért jelentősen csökkentette saját szén-dioxid kibocsátását. 2024. január 1-jétől az E.ON Hungária Csoport csaknem hetven ingatlana megújuló forrásból származó zöldenergiával működik. Az elmúlt év végén megkötött zöldenergia-szerződés lefedi az E.ON saját tulajdonú telephelyeit, üdülőit, egyes ügyfélszolgálati irodáit, és több bérelt ingatlanát is.
2024. 03. 28. 12:00
Megosztás:

MOL: részvény felminősítés és célármódosítás

Az Erste Tartásról Felhalmozásra minősítette fel a MOL részvényeket, a célárat pedig a korábbi 2.870 forintról 3.450 forintra emelte.
2024. 03. 28. 11:30
Megosztás:

345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredményt ért el 2023-ban az MBH Bank

Kiemelkedő pénzügyi eredményekkel zárta a 2023-as évet az MBH Bank: korrigált adózás előtti teljes átfogó eredménye 345,3 milliárd forint lett, amely 118,8%-kal magasabb a 2022-es eredményeknél. A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett gyorsjelentés alapján az MBH Bank korrigált teljes átfogó jövedelemmel számított tőkearányos megtérülése 33,1%-ra nőtt, míg tőkemegfelelési mutatója 22,1%-ra emelkedett az időszak során. A társaság mérlegfőösszege a 2022. év végi értéket közel 500 milliárd forinttal meghaladva, mintegy 11 107 milliárd forintra nőtt. A bankcsoport már meglévő, több szegmensben piacvezető pozícióját az év során tovább erősítette sikeres akvizíciók révén, amelyek mind ügyfél-, mind betét- és hitelállomány tekintetében további növekedést hoztak.
2024. 03. 28. 11:00
Megosztás:

Következő generációs intercity villamos motorvonatok beszerzéséről szerződött a Stadler és a GYSEV

9+4 db intercity villamos motorvonat szállításáról kötött szerződést a Stadler és a GYSEV Zrt. A járműveket az üzemeltető vasúttársaság 2027-től a Sopron-Budapest, illetve a Szombathely-Budapest viszonylaton tervezi forgalomba állítani. Az új, kétáramnemű járművek nem csak Magyarországon, hanem Ausztriában is képesek lesznek a közlekedésre. Az ötrészes, korszerű szerelvények kocsiszekrényei a Stadler szolnoki üzemében, magyar szakemberek munkájával készülnek majd. A szerződés aláírásának vasúttörténelmi jelentősége is van, ugyanis új intercity motorvonatokat utoljára pontosan 30 éve szereztek be Magyarországon.
2024. 03. 28. 10:30
Megosztás:

Bruttó 605 ezer volt januárban az átlagkereset

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak 3,8 százalékos növekedése mellett - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. 03. 28. 10:00
Megosztás:

Mire számíthatunk ma a magyar tőzsdén?

Pozitív korrekció várható a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön a délelőtti órákban, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint ugyanakkor kérdéses, hogy ez ki tud-e tartani a nap végéig.
2024. 03. 28. 09:30
Megosztás:

A GVH együttműködési megállapodást kötött Azerbajdzsán versenyfelügyeleti szolgálatával

Együttműködési megállapodást kötött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és Azerbajdzsán Állami Antimonopólium és Fogyasztói Piacellenőrzési Szolgálata - közölte a GVH az MTI-vel szerdán.
2024. 03. 28. 09:00
Megosztás:

Megéri kipróbálni a CFD-kereskedést?

A tapasztalt kereskedők számára a különbözeten alapuló ügyletek, más néven CFD-k népszerű eszközök a portfóliójukban, amelyekkel anélkül spekulálnak a pénzügyi piacok változó árairól, hogy ténylegesen birtokolniuk kellene a részvényeket.
2024. 03. 28. 08:16
Megosztás:

Vegyesen mozogtak az ázsiai indexek

Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, a térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 1,57 százalékos csökkenéssel, 40 151 ponton zárt. A részvények szélesebb körét összefogó Topix index 1,85 százalékkal süllyedt.
2024. 03. 28. 08:00
Megosztás:

A legnépszerűbb mémérmék, a Pepe (PEPE) és a KangaMoon (KANG) az egekbe szöknek, a KANG új minden idők legmagasabb árfolyamát éri el

A kriptopiacon formálódó mém-szezonban több népszerű mémérme is jelentős bikás hangulatot mutat. Ilyen népszerű mémérmék, mint a KangaMoon (KANG) és a Pepe (PEPE) az elmúlt hetekben hatalmas elfogadottságot tapasztaltak, miközben ugyanabban az időszakban új minden idők legmagasabb árfolyamát (ATH) állították fel.
2024. 03. 28. 07:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt az első Montágh Szalon témája

A Montágh Szalon első, szerdai eseményén a mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolatról Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikussal, nyelvésszel, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatójával beszélgetett a Montágh Testület elnöke, Aczél Petra.
2024. 03. 28. 06:00
Megosztás:

Az egyedül élő idősebbek különösen kiszolgáltatottak az online veszélyekkel szemben

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Adatvezérelt Marketing Szövetség (DIMSZ) friss közös kutatásából.
2024. 03. 28. 05:30
Megosztás:

Több szlovák-magyar regionális vasúti kapcsolat újraindítását tervezi a szlovák szaktárca

A szlovák közlekedési tárca több szlovák-magyar regionális vasúti kapcsolat újraindítását tervezi - közölte az MTI-vel a szlovák szaktárca.
2024. 03. 28. 05:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt az első Montágh Szalon témája

A Montágh Szalon első, szerdai eseményén a mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolatról Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikussal, nyelvésszel, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatójával beszélgetett a Montágh Testület elnöke, Aczél Petra.
2024. 03. 28. 04:00
Megosztás:

A luxusingatlanpiacon hozhat átrendeződést a rákosrendezői ingatlanberuházá

A Külgazdasági és Külügyminisztérium január 11-én jelentette be, hogy Magyarország és az Egyesült Arab Emirátusok megállapodott egymással, hogy a XIV. kerületben található Rákosrendező pályaudvaron a kormány rendezi a környék infrastruktúráját, míg az Egyesült Arab Emírségek Magyarországon szinte példátlan mértékű ingatlanberuházást hajt végre. A 130 hektáros – jelenleg elhanyagolt – területen bevásárló- és szórakoztatóközpont, parkok, irodák, szolgáltatások sora és lakóingatlanok épülhetnek majd, ami a mostani piaci és lakhatási viszonyokra jelentős hatással lehet. A fejlesztések hatására megemelkedhetnek az ingatlanárak is. 
2024. 03. 28. 03:00
Megosztás: