OTP Bank: Vételi ajánlás és 164 forintos 12 havi célárfolyam az AutoWallis részvényekre

164 forintos 12 havi célárfolyam és vételi ajánlás mellett az OTP Bank megkezdte az AutoWallis Csoport részvényeinek követését.

OTP Bank: Vételi ajánlás és 164 forintos 12 havi célárfolyam az AutoWallis részvényekre

A vállalat tavaly számos akvizíciót végrehajtott, amivel nagyságrendi ugrást valósít meg eredménytermelési oldalon, ráadásul azoknak köszönhetően Magyarországon, illetve a kelet-közép-európai  régióban  is  tovább  erősíti  pozícióját,  és  a kínált  autómárkák palettáját.  Az  árbevétel  nagyrészt  emiatt idén  126%-kal  emelkedhet  200  milliárd forintra, az EBITDA termelés pedig közel háromszorosára hízhat, elérhetőnek tartjuk a menedzsment által jelzett 6 milliárd forintos értéket.  

A régiós országok gazdasági fellendülése várható a következő években, ami erős kereslet oldali felhajtóerő az autóértékesítések számára, és igen jó alapot  teremt a vállalat organikus profitnövekedéséhez. A chiphiány okozta  –  átmenetinek ígérkező -  kínálati oldali probléma a 2021-es és 2022-es értékesítési volumenre is negatívan hat, azonban még  ezzel  együtt  is  éves  átlagos  13%-os  árbevétel  és  15%-os EBITDA bővülésre számítunk 2022  és  2026  között. A  hosszú  távú  stratégia  alapján  várható  újabb felvásárlások  ezeken  a  növekedési  számokon  tovább  lendíthetnek,  és  fair  érték becslésünkre nézve is tartogat felfele mutató potenciált.    

Az autóipari változások a vállalat számára is kihívást jelenthetnek, amire részben választ ad  a  társaság  a  hosszútávú stratégiában  megfogalmazott  irányvonallal,  melynek megvalósításával a menedzsment tempósan halad előre.

XRP árfolyam-előrejelzés: Elérheti a Digitap ($TAP) 2025-ben a Ripple token jelenlegi, 2,18 dolláros szintjét?

Az XRP árfolyama szokatlanul nyugodt, alig mozdul el, miközben más nagyobb altcoinok, például az Ethereum sokkal erőteljesebb lendületet mutatnak. Az XRP jelenleg körülbelül 2,18 dolláron forog, azonban az oldalazó konszolidáció és a gyengülő trendjelzések sok befektetőt frusztrálnak.
2025. 12. 05. 21:00
Megosztás:

Szeptember óta lejtmenetben a nemzetközi élelmiszerárak

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) kiadta legfrissebb jelentését az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatójáról, amely szerint novemberben tovább mérséklődtek az élelmiszerárak, mivel a gabonafélék kivételével az összes fontosabb alapvető élelmiszer jegyzése csökkent.
2025. 12. 05. 20:00
Megosztás:

A Bitget részvényfedezetű határidős termékei átlépték a 10 milliárd dolláros kereskedési volument, miközben a globális traderek tömegével fordulnak a tokenizált részvények felé

A világ legnagyobb Univerzális Tőzsdéje (UEX), a Bitget ma bejelentette, hogy az amerikai részvényekhez kötött határidős termékeinek kumulatív kereskedési volumene meghaladta a 10 milliárd dollárt.
2025. 12. 05. 19:30
Megosztás:

Vezetőváltásra került sor a Mol szlovákiai leányvállalatának élén

Decemberben távozik a Mol szlovákiai leányvállalata, a Slovnaf éléről a céget leghosszabb ideig vezető Világi Oszkár, akinek helyét ezzel egyidejűleg Szabó Gábor veszi át, aki eddig már több különböző vezetői funkciót is betöltött a Mol-ban - közölte az MTI pozsonyi irodájával a Slovnaft sajtószóvivője pénteken.
2025. 12. 05. 19:00
Megosztás:

Akár 5 év garanciával vásárolhatók meg a Brother új nyomtatói

Az üzleti döntéshozók számára ma már nemcsak a megbízhatóság, hanem a kiszámítható és hosszú távú költséghatékonyság a legfontosabb szempont, amikor irodai nyomtatót választanak. A Brother év végi promóciója mindkettőt biztosítja: a legújabb tintatartályos modellek akár 5 év, a mono lézer készülékek pedig 3 év gyári garanciával vásárolhatók meg, előbbiek kizárólag 2025. december 31-ig. A garancia kibővítése regisztrációhoz kötött.
2025. 12. 05. 18:30
Megosztás:

Piaci oldalazás: a Bitcoin és az Ethereum is irányt keres – meddig tarthat a bizonytalanság?

A hét eleji pánikszerű eladási hullám után – amikor a Bitcoin néhány óra alatt 91 000 dollárról 85 000 dollár közelébe zuhant –, ma már jóval nyugodtabb hangulat uralja a kriptopiacot. A nagyobb tokenek visszapattantak a mélypontokról, ugyanakkor továbbra sem sikerült egyértelmű trendet kialakítaniuk.
2025. 12. 05. 18:00
Megosztás:

Megkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal magyar szakaszának tesztüzeme

A végéhez közeledik a Budapest-Belgrád vasútvonal építése, megkezdődött a magyarországi szakasz tesztüzeme - jelentette be Hegyi Zsolt a MÁV-csoport vezérigazgatója pénteken a Facebook-oldalán.
2025. 12. 05. 17:30
Megosztás:

Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák

Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. az MTI-vel pénteken.
2025. 12. 05. 17:00
Megosztás:

Átmeneti szünet a LUNA hálózatán: A Binance felfüggeszti a ki- és beutalásokat frissítés miatt

Ha LUNA-t (Terra) tartasz a Binance-en, van egy fontos hírünk: 2025. december 8-án ideiglenesen szünetelni fog a LUNA tokenek ki- és beutalása a tőzsdén. Mielőtt pánikba esnél: ez nem hiba vagy vészhelyzet, hanem egy előre tervezett lépés, amely a Terra blokklánc frissítésének zavartalan lebonyolítását szolgálja. Mutatjuk, mit érdemes tudni, és miért jó ez hosszú távon.
2025. 12. 05. 16:30
Megosztás:

Mi gátolja a roma fiatalokat a szakmai kiteljesedésben?

Továbbra is komoly hátránnyal indulnak a roma fiatalok a továbbtanulás és a munkavállalás területén – hívja fel a figyelmet az idén 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élő romák olyan települési és infrastrukturális hiányosságok között nőnek fel, ahol nem adottak a tanulás alapfeltételei, így már az általános iskolát is nehézségekkel kezdik, miközben az iskolarendszernek az esetek döntő többségében nincs megfelelő eszköze a támogatásukra.
2025. 12. 05. 15:30
Megosztás:

Kukásautó-kartellt tárt fel a GVH

Újabb nagy kartellügyet zárt le a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Kukásautók és csatornatisztító járművek közbeszerzéseit egyeztették tiltott módon egyes gyártó cégek több éven keresztül.
2025. 12. 05. 15:00
Megosztás:

A Főtaxi továbbra is a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér hosszú távú partnere, míg az Uber appal támogatott szolgáltatással jelenik meg a reptéren

A Budapest Airport többfordulós, szakmai tender keretében választotta ki azokat a szolgáltatókat, akik 2025 és 2030 között biztosítják a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az érkező utasok taxis személyszállítását. A kiválasztási folyamat célja az volt, hogy olyan partnerek működjenek a repülőtéren, akik a rekordot döntő utasforgalom mellett is stabil, megbízható és magas színvonalú szolgáltatást nyújtanak.
2025. 12. 05. 14:30
Megosztás:

Novemberben is kedvezőbbek voltak a hazai üzemanyagárak a szomszédos országok átlagánál

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján Magyarországon az üzemanyagárak novemberben is kedvezőbben alakultak a szomszédos országok átlagánál.
2025. 12. 05. 14:00
Megosztás:

Szabad utat kap a szabályozott spot kriptokereskedelem Amerikában

Az amerikai szabályozók végre megnyitották az utat a spot kriptokereskedelem előtt a szövetségi felügyelet alatt működő tőzsdéken. A CFTC döntése mérföldkő az amerikai kriptopiacon: most először lehet közvetlenül, szabályozott környezetben kriptoeszközökkel kereskedni – mindez új korszakot nyithat a befektetők és intézmények számára egyaránt.
2025. 12. 05. 13:30
Megosztás:

Ipari termelési adatokat publikált a KSK - lássuk a számokat!

Ma reggel az októberi ipari termelési adatokat publikálta a KSH. 2025 októberében az ipari termelés volumene 2,7%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól.
2025. 12. 05. 13:00
Megosztás:

Kriptotárcák Rangsora: A Legnépszerűbb Megoldások 2025-ben

Kriptovalutáidat, és bármikor hozzáférhetsz, küldhetsz vagy fogadhatsz velük. A piac tele van jobbnál jobb megoldásokkal, így elsőre nem könnyű megtalálni azt az egyet, ami tényleg hozzád illik.
2025. 12. 05. 12:30
Megosztás:

Forradalmi áttörés a stabilcoinok piacán: A WSPN új megoldása lehetővé teszi vállalatoknak saját digitális valutáik kibocsátását

A stabilcoinok forradalma új szintre lép: a WSPN új, white-label infrastruktúrája lehetővé teszi, hogy akár bankok, pénzintézetek vagy fintech cégek percek alatt indítsanak saját, márkázott digitális valutát. A technológia nem csak a költségeket csökkenti, de egyszerűsíti a megfelelést és az integrációt is.
2025. 12. 05. 12:00
Megosztás:

Miért választ egyre több dolgozó elektromos kerékpárt a városi ingázáshoz?

Aki járt már hétköznap reggel autóval egy nagyobb városban, pontosan tudja, milyen érzés: araszolás, türelmetlen dudálás, drága parkolás, és persze az a bizonyos „már megint elkések” érzés.
2025. 12. 05. 11:30
Megosztás:

A japán hozamok tovább emelkedtek

A japán hozamok tovább emelkedtek: a tízéves hozam közel húszéves csúcson jár, közelítve a 2%-ot.
2025. 12. 05. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők pénteken?

Kazuo Ueda, a japán jegybank elnöke a semleges kamatszinttel kapcsolatos bizonytalanságról beszélt.
2025. 12. 05. 10:30
Megosztás: