Prémium minőség hétköznapokra is: új téli gumival egyszerűsíti termékpalettáját a Goodyear

A Goodyear bemutatta téliabroncs-termékcsaládjának új generációját, az UltraGrip Performance 3-at. Az innovatív termék leköveti a piaci tendenciákat, amelyek az olyan nagyobb és erősebb járművek irányába mutatnak, mint az SUV-k és az elektromos autók. Látható továbbá az is, hogy egyre több autóvezető fordul a bizonyítottan magas teljesítményt nyújtó és hatékony prémium gumik felé, és az új abroncs ezt most még több sofőr számára teszi elérhetővé.

Prémium minőség hétköznapokra is:  új téli gumival egyszerűsíti termékpalettáját a Goodyear

Az új UltraGrip Performance 3 bevezetésével a Goodyear leegyszerűsíti a téli portfólió összetettségét. Az abroncs a prémium túra kategóriában értékesített UltraGrip 9+ és az ultra-nagy teljesítményű szegmensben versenyző UltraGrip Performance+ utódjaként lép a piacra. Az újdonság a következő gumicsere-szezonra, 2023 szeptemberére átfogó választékban lesz elérhető 94 méretben a 14-21” tartományban, hogy megfeleljen a személygépkocsik szélesebb körének, és kompatibilis lesz a hagyományos meghajtással szerelt, illetve az elektromos és hibrid járművekkel egyaránt.

Csúcstechnológiák a vezető teljesítményért

A Goodyear részére a Buzzback1 kutatócég által végzett fogyasztói tanulmány megállapította, hogy a sofőrök elsősorban a havon, nedves és száraz úton mutatott egyöntetűen magas teljesítményt értékelik a téli gumik kiválasztásakor. A Goodyear ezért sokoldalú abroncsot alkotott meg, amely díjazott elődjénél is kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújt.

Az új gumi számos innovatív tulajdonságának köszönhetően új mércét állított fel. A független német tesztintézet, a TÜV SÜD által végzett friss teszt megerősítette, hogy négy prémium versenytársával összehasonlítva az UltraGrip Performance 3 vezet a téli kezelhetőség, a nedves úton való fékezés és a száraz úton való fékezés területén.2 Az abroncs tökéletesen illeszkedik a járművek széles választékához, beleértve az erős, nyomatékos elektromos járműveket is.

Az új Goodyear téli abroncs a legújabb technológiákon alapul:

-A Snow Protect technológia megnövelt lamellasűrűséggel és nagyszámú kapaszkodóéllel biztosít optimális tapadást. A „hókarmok”, a hosszabb mintaárkok a vállrészen pedig növelik a teljesítményt puha és mély hóban.

-A Wet Braking+ technológia optimalizált lekerekített nyomvonallal jobb vízelvezetést biztosít. A víz nem elölre, hanem oldalra tolódik, ezáltal csökkentve a vízen felúszás kockázatát; ez kiváló teljesítményt tesz lehetővé nedves vezetési körülmények között.

-Az innovatív 3D-s lamellák a vállrészen növelik az abroncs merevségét és a száraz úton mutatott teljesítményt.

Csend, takarékosság és fenntarthatóság

A hatékonyság növelését és a belső zaj csökkentését szolgáló különleges tulajdonságoknak köszönhetően az UltraGrip Performance 3 téli abroncs alkalmas az elektromos járművekhez is. Az elektromos járművek extrém nyomatékához alkalmazkodva az UltraGrip Performance 3 innovatív, a kopásnak ellenálló futófelülettel rendelkezik, míg a 3D-s lamellák nagyobb stabilitást adnak, hogy az abroncs ellenálljon az erőteljes hatásoknak.

A gördülési ellenállást akár 3%-kal3, az abroncs tömegét pedig akár 10%-kal3 sikerült csökkenteniük a Goodyear mérnökeinek. Továbbá az aerodinamikusabb oldalfal-kialakítás elősegíti a turbulenciák elvezetését, javítják a légáramlást. Emellett az új zajcsökkentő mintázat akár 36%-kal (akár 2 dBA) csökkentheti a belső zajt.3 A Goodyear SoundComfort technológiájának eredményeképp a zajcsökkentés akár 50%-os (4 dBA-ig) is lehet.4

Az UltraGrip Performance 3 felszerelhető a piacon megtalálható számos legújabb és legnépszerűbb járműre, ilyen például az Alfa Romeo Giulia, az Audi A6/S6, a BMW i4 M50, a BMW 4-series Gran Coupé, a Cupra Formentor, a Tesla Model S Plaid vagy a Smart #1, a Toyota Aygo X vagy a Volvo C40/XC40.

Sonia Leneveu, a Goodyear Consumer Europe marketingigazgatója elmondta: „Örömmel mutatjuk be a kiváló UltraGrip Performance 3 abroncsot kereskedelmi partnereinknek, biztosítva számukra az ügyfeleknek nyújtott kiemelkedő terméket, amely leegyszerűsíti termékportfóliójukat.”

________________

(1)     Buzzback téli abroncsokkal kapcsolatos feltáró vélemény: Igényértékelési jelentés, 2022

(2)     A teszten részt vett legjobb versenytárs termékkel összehasonlítva. A főbb versenytársak négy legújabb abroncsával összehasonlítva a téli HP-szegmensben (Bridgestone BlizzakLM005, Pirelli Cinturato Winter 2, Continental WinterContactTS 870, Michelin Alpin 6). A tesztet a Goodyear megbízásából a TÜV SÜD Product Service GmbH végezte 2021 decembere és 2022 februárja között. Tesztelt abroncsméret: 205/55 R16. Tesztautó: VW Golf VIII, Teszt helyszíne: Goodyear Arctic Center Saariselkä. Goodyear Proving Grounds Mireval. Jelentés száma: 713234277-BM
A tesztről szóló jelentés részletes információi megtalálhatók az alábbi weboldalon: https://www.goodyear.eu/en_gb/consumer/tire-test-reports.html.

(3)     Elődjéhez, az UG Performance+ abroncshoz viszonyítva

(4)     A jármű típusától, sebességétől és az út felszínétől függően. A jármű belsejében mért értékek alapján; a tesztet a Goodyear mérnökei végezték Luxemburgban 2018 februárjában, 2018 januárjában, 2017 novemberében és 2011 októberében. Abroncsméret: 225/55R17 a VW Passat Alltrack és Ford Kuga autókon és 255/45R18 az Audi A7 autón.

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás:

Külföldön élők tízezrei figyelik a magyar lakáspiac alakulását – Mire készülnek?

A közelmúltban lezajlott választás nemcsak a hazai közéletet mozgatta meg, hanem a nemzetközi figyelmet is Magyarországra irányította. Sokan arra számítottak, hogy a külföldön élő magyarok aktivitása az ingatlanpiaci keresésekben is megugrik. De vajon tényleg többen kezdtek lakáskeresésbe külföldről? Mely országokból érdeklődnek a legtöbben a magyar lakáspiac iránt? A zenga.hu legújabb elemzésében ezt vizsgálta meg.
2026. 04. 24. 16:30
Megosztás:

Új Igazgatótanácsi taggal folytatja tovább az AKKO Invest a növekedést

Megtartotta éves rendes közgyűlését az AKKO Invest, amelyen új Igazgatótanácsi és Auditbizottsági tagok választása mellett a részvényesek elfogadták a társaság 2025-ös beszámolóját is.
2026. 04. 24. 16:00
Megosztás:

Tovább erősít a WHC Közép-Kelet Európában: központi ernyőmárka alá került az Adria-régió is

A komplex HR szolgáltatásokat biztosító WHC Csoport megkezdte külföldi leányvállalatainak integrációját központi ernyőmárkája alá: 2026 áprilisától WHC márkanévre váltanak az adriai régióban korábban akvizíció útján megszerzett és működtetett brandek. A nemzetközi arculat erősítésének ezen lépése kiegészíti egy mérföldkőnek számító hazai eredmény hivatalossá válását is: az OPTEN adatai szerint a 2026-os évet piacvezetőként kezdte meg a WHC Magyarország a kölcsönzötti állomány létszáma alapján.
2026. 04. 24. 15:30
Megosztás:

SHIB robbanás: 10 000 új tárca érkezett, miközben a Shibarium pörög

Új lendületet kapott a Shiba Inu ökoszisztéma: néhány nap alatt több mint 10 000 új wallet csatlakozott a hálózathoz, miközben a Shibarium aktivitása is történelmi szinteket ért el. A befektetők most azt figyelik, hogy ez a növekedés tartós árfolyam-emelkedést hozhat-e.
2026. 04. 24. 15:00
Megosztás: