Putyin: Oroszország elégedett Kínával való kapcsolatainak fejlődésével

Oroszország elégedett Kínával folytatott kapcsolatainak fejlődésével - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor kedden a Kremlben fogadta Vang Ji kínai külügyminisztert.

Putyin: Oroszország elégedett Kínával való kapcsolatainak fejlődésével

Putyin közölte, hogy Hszi Csin-ping kínai elnököt május 9-én várják Oroszországba, hogy együtt ünnepeljék a náci Németország és a militarista Japán feletti második világháborús győzelmet. Emellett tartalmas kétoldalú programot ígért hivatali partnerének, és baráti üdvözletének tolmácsolására kérte a kínai külügyminisztert. Putyin méltatta Oroszország és Kína sikeres együttműködését egyebek között az ENSZ-ben, a Sanghaji Együttműködés Szervezetében és a BRICS csoportban.

A kínai miniszter egyebek között azt hangoztatta, hogy Peking és Moszkva együttműködése nem irányul harmadik országok ellen. Hosszú távúnak nevezte Oroszország és Kína barátságát, amelyet nem befolyásol a konjunktúra.

Vang szerint jól haladnak az előkészületei Hszi moszkvai látogatásának, amely új lendületet ad majd a kétoldalú kapcsolatok fejlődésének.

Putyin és Van legutóbb tavaly szeptemberben Szentpéterváron találkozott. Akkor a kétoldalú kapcsolatok kilátásairól, valamint a kazanyi BRICS-csúcstalálkozó előkészületeiről tárgyaltak.

A kínai külügyminisztert kedden korábban fogadta Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője, akivel a csúcs előkészítéséről, a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről és nemzetközi kérdésekről, egyebek között Ukrajnáról tárgyalt. A két tárcavezető aláírta a diplomáciai minisztériumok közötti, 2025-re szóló konzultációs tervet.

Újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni

A SZÉP-kártya az egyik legnépszerűbb béren kívüli juttatási forma Magyarországon, amely a belföldi turizmus motorjaként kiemelten támogatja a magyar családok gondtalan pihenését. A Kormány a családok anyagi mozgásterének további bővítése és a rendelkezésre álló összegek hasznosítása érdekében a SZÉP-kártya felhasználási lehetőségeinek átmeneti bővítéséről döntött.
2025. 12. 03. 10:30
Megosztás:

Az autósok fele évente biztosítót vált - az Allianz vezeti a bizalmi rangsort

A magyar autós társadalom jelentős része rendkívül árérzékeny és mobilis, ha a kötelező biztosításról van szó: tízből közel öten minden évben újraosztják a lapokat a biztosítók között – derül ki a Kovács Autóalkatrész Kft. legfrissebb, több mint 2000 fő bevonásával készült piaci felméréséből. A kutatás rámutatott, hogy bár az árdominancia megkérdőjelezhetetlen, a bizalmi indexet magasan az Allianz vezeti, míg a digitális csatornák szerepe mára szinte egyeduralkodóvá vált az ügyfélszerzésben.
2025. 12. 03. 10:00
Megosztás:

Stagnáltak a fejlett piaci hozamok, érdemben nem változott a dollár euróval szembeni, és a forint árfolyama sem

A hétfői jelentős fejlett piaci hozamemelkedés után tegnap alig volt mozgás az amerikai és az európai kötvénypiacon, noha az euróövezeti infláció a váratlanul 2,2%-ra emelkedett, és bár a maginfláció 2,4%-on stagnált, a szolgáltatásinfláció is gyorsult, 3,5%-ra.
2025. 12. 03. 09:30
Megosztás:

Erősödéssel zártak a Wall Street vezető indexei, az emelkedést a technológiai cégek drágulása támogatta, a Boeing részvényei kétszámjegyű emelkedést mutattak

Emelkedtek kedden az amerikai indexek, amit a technológiai szektor és a bitcoin erősödése támogatott. A Dow Jones 0,4%-kal, az S&P 500 0,3%- kal, míg a Nasdaq 0,6%-kal zárt magasabban.
2025. 12. 03. 09:00
Megosztás:

Vegyesen zártak tegnap az európai indexek

Jelentősen emelkedtek a Bayer részvényei, az euróövezet novemberi inflációja kissé meghaladta a piaci várakozásokat, az előzetes közléssel megegyezően éves alapon 0,6%-kal nőtt a magyar GDP a harmadik negyedévben
2025. 12. 03. 08:30
Megosztás:

Újabb ipari vállalat a tőzsdén - a MetMax Europe a BÉT XTend friss kibocsátója

Megkezdődött a kereskedés a MetMax Europe Nyrt. részvényeivel a kis- és középvállalatok tőzsdei megjelenését segítő BÉT Xtend piacon. A több évtizedes múltra visszatekintő, fémmegmunkálásra specializálódott cég számára a tőkepiac nem ismeretlen terep, kötvénykibocsátóként már 2021 óta jelen van a BÉT Xbond platformján. A mostani lépés a MetMax Europe hosszú távú növekedési stratégiájának újabb állomása.
2025. 12. 03. 08:00
Megosztás:

Rippl-Rónai brilliáns Kunffy portréja, Scheiber futurista táncosnői és id. Markó Károly egyik főműve - a Virág Judit Galéria karácsonyi aukciója igazi művészeti szenzáció lesz

Ikonikus magyar festők csúcsművei - köztük Rippl Rónai József kukoricás portréja - kerülnek kalapács alá a Virág Judit Galéria karácsonyi aukcióján. Rippl-Rónai jó barátját, Kunffy Lajost örökítette meg a festményén. Az aukción szerepel majd id. Markó Károly életének egyik főműve, a Rhodopis cipője is. Szőnyi István a Dunakanyart, Kmetty János a Városligetet festette meg, míg Scheiber Hugó a fülledt pesti éjszakába enged betekintést. A galéria ingyenes kiállításon mutatja be a festményeket - a hazai közönségnek már csak néhány napja maradt arra, hogy élőbe is láthassa a kivételes magyar remekműveket, mielőtt azok a december 8-i árverésen új tulajdonoshoz kerülnek.
2025. 12. 03. 07:30
Megosztás:

Amikor a magyar tapasztalat találkozik az ázsiai piaccal

Egyre több magyar vállalkozó és szakember figyel Ázsiára, ahol a gazdasági növekedés tempója és a piac mérete lenyűgöző lehetőségeket kínál.
2025. 12. 03. 07:18
Megosztás:

Idén érkezett hazánkba a harmadik legtöbb beruházás

Minden idők harmadik legtöbb beruházása érkezett idén Magyarországra, annak ellenére, hogy immár negyedik éve tombol a háború a szomszédos Ukrajnában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint kedden Vásárosnaményban.
2025. 12. 03. 07:00
Megosztás:

Stratégiai együttműködéssel erősíti piaci pozícióját a Pensum és az Őrmester

Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group Nyrt. és a komplex vagyonvédelmi szolgáltatásokat nyújtó Őrmester Vagyonvédelmi Nyrt. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett két vállalat a szakmai együttműködés elmélyítésével hosszú távon olyan szinergiák kialakítására törekszik, amelyek erősítik piaci pozíciójukat. A tervek szerint megosztják üzleti, fejlesztési, innovációs és tőkepiaci tapasztalataikat, valamint támogatják egymást növekedési stratégiájuk megvalósításában, ügyfélkörük bővítésében.
2025. 12. 03. 06:30
Megosztás:

Milliárdos támogatás + adókedvezmény

A nemrég meghirdetett Jedlik Ányos Program akár 1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kínál energiatárolók telepítésére, amelyet – a Niveus szerint – társasági adókedvezménnyel is kombinálhatnak a cégek. Ez a kettős lehetőség jelentősen lerövidítheti a beruházások megtérülési idejét, és akár tízmilliókat bukhatnak azok a vállalkozások, amelyek nem vizsgálják meg az adókedvezmény igénybevételét is.
2025. 12. 03. 06:00
Megosztás:

Magasabb fizetésért érteni és használni is tudni kell az AI-t, de nem mindenki fér hozzá

A napi szinten generatív mesterséges intelligenciát használó munkavállalók magasabb fizetést, nagyobb munkahelyi biztonságot és termelékenységet tapasztalnak – miközben a globális munkaerő egyharmada rendszeresen túlterheltnek érzi magát. A PwC idei Global Workforce Hopes and Fears kutatása nemcsak az AI nyújtotta kézzelfogható munkaerőpiaci előnyökre, de a technológia alkalmazásához szükséges eszközök és erőforrások egyenlőtlen hozzáférhetőségére is felhívja a figyelmet.
2025. 12. 03. 05:30
Megosztás:

Az uniós intézmények weboldalainak meg kell felelniük bizonyos szabványoknak

A siket és siketvak személyek befogadása érdekében kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy az uniós intézmények weboldalai megfeleljenek az akadálymentesítésre vonatkozó szabványoknak - jelentette ki Szekeres Pál, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
2025. 12. 03. 05:00
Megosztás:

Ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el

A következő időszakban ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el, az ehhez szükséges forrás maradéktalanul rendelkezésre áll - mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter meghallgatásán kedden az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában.
2025. 12. 03. 04:30
Megosztás:

Idén is korábban jön a decemberi nyugdíj

Jó hír: idén is korábban jön a decemberi nyugdíj - írta a Magyar Posta Zrt. az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
2025. 12. 03. 04:00
Megosztás:

Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben

Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások kedden a Kremlben az ukrajnai rendezésről.
2025. 12. 03. 03:30
Megosztás:

Az alacsony biztosítási penetráció és az alulbiztosítottság egyaránt veszélyes a magyar kkv-kra

Miközben a kiberbiztonsági incidensek, az üzletmenet-folytonosság és a természeti katasztrófák számítanak világszerte a legnagyobb üzleti kockázatnak az Allianz Kockázati Barométere szerint, a kisebb cégeknél hangsúlyosabban jelennek meg az olyan helyi és azonnali veszélyek is, mint például a jogszabályi változások, a makrogazdasági bizonytalanságok vagy a munkaerőhiány. Ugyanakkor jól látható, hogy a nagyvállalatokat érintő tényezők – mint a klímaváltozás vagy a geopolitikai kockázatok – egyre inkább hatnak erre a vállalati körre is.
2025. 12. 03. 03:00
Megosztás:

Figyeljen Ön is arra, hogy a 150.000 forint adóvisszatérítést megkapja az államtól

Újra itt az év vége, így ismét fontos teendők várnak azokra, akik szeretnének élni azzal az akár több százezer forintos adóvisszatérítési lehetőséggel, amely a nyugdíj-, illetve egészségpénztári megtakarítások után vehető igénybe.
2025. 12. 03. 02:00
Megosztás:

Döntő pillanathoz érkezett a paksi atomerőmű-beruházás

Döntő pillanathoz érkezett a paksi atomerőmű bővítése, az elkövetkezendő időszakban fel fog pörögni a munkálatok látványos része, hogy időre elkészülhessen hazánk valaha volt legnagyobb beruházása - jelentette ki a tárca közlése szerint Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden a helyszínen.
2025. 12. 03. 01:30
Megosztás:

Döntött a Kormány! Az 1 millió Ft támogatás alanyi jogon jár!

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet alapján 2026-tól évi nettó 1 millió forintos, vissza nem térítendő otthontámogatást igényelhetnek a közszférában dolgozók. A támogatás hiteltörlesztéshez vagy lakásvásárláshoz szükséges önerőhöz használható fel, alanyi jogon jár, és egyszerre szolgál lakhatási, foglalkoztatási és társadalompolitikai célokat. A Duna House elemzői szerint mindez komolyan befolyásolhatja a keresletet, különösen az alsó- és középkategóriás lakások piacán.
2025. 12. 03. 01:00
Megosztás: