Robban az újlakáspiac Budapesten, épül az "új Római-part"

Berobbant az újlakáspiaci kereslet Budapesten: a látványos növekedés már a múlt év utolsó negyedében megindult, az idén pedig még magasabb fokozatba kapcsolt, így 2025 első két hónapjában közel háromszor több új építésű otthon talált vevőre az egy esztendővel korábbihoz képest.

Robban az újlakáspiac Budapesten, épül az "új Római-part"

Olyannyira eltolódott a piac a keresleti oldal felé, hogy bár nagy számban indultak el új projektek, így is kevesebb mint 6000 lakás várt vevőre az év elején, ami – a vevői érdeklődés jelenlegi magas szintjével számolva – csupán alig több mint fél évre elegendő kínálatot jelent.

Nagy a tolongás a Duna-parton

A vevők körében a fővároson belül az észak-pesti Duna-part számít az egyik legnépszerűbb környéknek. Viszonylag kis területe ellenére a tavalyi negyedik negyedévben itt koncentrálódott a budapesti újlakás-eladások 14%-a, 2025 első két hónapjában pedig két és félszer annyi otthont vásároltak itt, mint 2023-ban. Ezzel a január-márciusi teljesítmény 2010 óta a legnagyobb negyedéves adatnak ígérkezik ezen a területen.

Erre az erős keresletre válaszul kezdte meg a 14 hektáros, közvetlen Duna-parti területen megvalósuló átfogó városnegyed-rehabilitációs fejlesztése, a Marina City immár harmadik ütemének értékesítését a Cordia, az év elején bejelentett ezerlakásos kínálatbővítő csomagja részeként.

Az európai ingatlanpiac egyik meghatározó szereplőjének számító Futureal-csoporthoz tartozó, több mint két évtizedes múltra visszatekintő társaság egyedülálló városépítészeti koncepciójának sikerét jelzi, hogy az első ütem már épülő 178 lakásának közel háromnegyedét, a tavaly ősszel meghirdetett, 185 otthonból álló második ütem felét már vagy megvásárolták, vagy lefoglalták, sőt, az előértékesítési szakaszt követően immár a harmadik ütem 178 lakásának 40%-ával is ugyanez a helyzet.

„Budapest egyetlen, egyszerre közvetlenül Duna-parti és metróközeli fejlesztése egyaránt rendkívül népszerű mind a saját otthont keresők, mind a befektetési céllal vásárlók között: az eddig értékesített lakások esetében 50-50%-os arányt képviselt ez a két vevői csoport. A vásárlók bő negyede külföldi, vagyis a hazai vevők vannak túlnyomó többségben” – fogalmazott Görög Áron, a Cordia értékesítési igazgatója.

Visszajár az áfa

A tervek szerint a területen a következő években összesen több mint 2500 lakás épül fel a fővárosban unikálisnak számító formavilágot képviselő házakban, ahol a felfelé szélesedő, kehelyszerű tömegformálásnak köszönhetően a felsőbb emeleteken egyre tágasabb otthonok kapnak helyet, a zárószinten pedig luxusszínvonalú penthouse-lakásokat alakítanak ki.

A többségükben a Dunára és a budai hegyekre panorámás otthonok közül az első ütemben épülők 2026 negyedik negyedévében készülnek majd el, a második ütem lakásaiba 2027 utolsó negyedében költözhetnek a lakók, a harmadik ütem otthonait pedig 2028 első negyedében adják át.

Mivel rozsdaövezeti beruházásról van szó, a vételár 5%-os áfatartalma az adásvétel után teljes mértékben visszaigényelhető. Mindemellett elérhető az ún. 10/90-es finanszírozási konstrukció is, vagyis már a vételár csupán 10%-ával leköthető a kiszemelt otthon, a fennmaradó 90%-ot pedig elég átadáskor rendezni.

Római-part hosszúságú sétány épül ki a pesti oldalon

Budapest egyik legnagyobb természeti értéke a Duna, ám a folyó csak viszonylag kevés helyen közelíthető meg bárki számára zavartalanul. A Marina City ezen változtatva – az ott lakókon túl – Budapest egészét is szolgálja majd, hiszen egy, eddig a közösség elől nagyobb részt elzárt parti területet ad vissza a városnak. Ennek érdekében egyrészt a fejlesztés során 1,2 kilométerrel hosszabbítják meg az észak-pesti Duna-parti sétányt: ez a fővárosiak kedvelt közösségi tere, a Római-part hosszának felel meg.

Másrészt a szellősen elhelyezett lakóépületek között egy 90 ezer négyzetméteres, egybefüggő, autómentes, mindenki által látogatható zöldterület alakítanak ki, számos közösségi funkcióval. A terület teljes autómentessége azt jelenti, hogy nem csak a parkolókat, hanem a kiszolgáló funkciókat ellátó járművek útvonalát (hulladékszállítás, költöztető, ételfutár) is a felszín alá viszik le.

A Marina City mindemellett a 15 perces város koncepciójába illeszkedik, vagyis számos szolgáltatás és bevásárlási lehetőség helyben elérhető, miközben a közösségi közlekedési kapcsolatok szintén kiválóak, beleértve a közvetlen metrókapcsolatot is. A területen új óvoda és önkormányzati iroda épül, a negyed lakóit és dolgozóit pedig saját, kül- és beltéri medencékkel, fitness- és wellness-központtal is ellátott Klubház várja, amely a főváros legnagyobb ilyen, közösségi funkciókat ellátó létesítménye lesz.


Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 39. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 27. 20:00
Megosztás:

A Vodafone kijevi adatközpontjára mért csapásról számolt be az orosz védelmi minisztérium

Csapást mért az orosz hadsereg éjjel a Vodafone mobilszolgáltató vállalat kijevi adatközpontjára, valamint a kilijai dunai kikötőben az ukrán haditengerészet Kelet bázisának törzsére, a határőrség állomáshelyére, négy raktárra és infrastruktúra-létesítményekre - közölte vasárnap a moszkvai védelmi tárca.
2026. 09. 27. 19:00
Megosztás:

Az aszály valódi ára csak évekkel később látszik

Az aszályok gazdasági hatása nem ér véget akkor, amikor újra esni kezd: a veszteségek még éveken át halmozódhatnak a beruházások, a foglalkoztatás és a gazdasági növekedés visszaesésén keresztül. Új kutatások szerint ezért a klímaváltozás miatt erősödő európai aszályok tényleges gazdasági költsége jóval nagyobb lehet annál, mint amit a közvetlen károk alapján eddig becsültünk. Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center senior klímapolitikai tanácsadója szerint mindez a zöld átállás költségeit is más megvilágításba helyezi: a klímaváltozás mérséklésére fordított kiadásokat az elkerülhető gazdasági veszteségekkel együtt érdemes mérlegelni.
2026. 09. 27. 18:00
Megosztás:

Több mint 700 millió eurós sürgősségi segélycsomagot különít el globális válságok kezelésére az EU

Az Európai Bizottság 710 millió eurós segélycsomagot különített el globális válságkezelésre, az uniós források jelentős részét afrikai menekültek támogatására, illetve "migrációval kapcsolatos" problémák megoldását célzó programokra fordítják majd - tájékoztatott az Európai Bizottság vasárnap.
2026. 09. 27. 17:00
Megosztás:

Szakmai találkozót szervez a fiatalok mentális egészségéről a Magyar Színház

Az addikciók megelőzését és a színházi nevelés prevenciós szerepét állítja a középpontba a Színházi Nevelési Szakmai Találkozó, amelyet október 3-án rendeznek meg a Magyar Színházban.
2026. 09. 27. 16:00
Megosztás:

A külkereskedelemről, a szálláshelyekről és az ipari termelői árakról is közölnek adatokat a jövő héten

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
2026. 09. 27. 14:00
Megosztás:

Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt

Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt a "változás tömbje" néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt – jelentette a helyi média vasárnap.
2026. 09. 27. 13:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten

Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 151 272,07 ponton zárt, 0,93 százalékkal, 1416,56 ponttal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 27. 12:00
Megosztás:

Ázsia lett a stabilcoin-fizetések központja: a Tether vezet, de új kihívók érkeznek

A stabilcoinokat sokan még mindig a kriptotőzsdei kereskedés eszközeinek tartják. Az ázsiai és csendes-óceáni térségben azonban egyre fontosabb szerepet kapnak a határokon átnyúló fizetésekben, a vállalati pénzkezelésben és a befektetési piacok működésében is. Egy friss kutatás szerint a régió adja az azonosított stabilcoin-fizetési forgalom több mint felét. Az USDT továbbra is meghatározó, de a szabályozott pénzügyi felhasználás új versenyt nyithat.
2026. 09. 27. 11:00
Megosztás:

A Binance beszállt a Circle-be: veszélybe kerülhet a Tether fölénye?

Százmillió dollárért részesedést szerzett a Binance a Circle-ben, és öt évre megújította együttműködését a cég dollárhoz kötött stabilcoinjáról, az USDC-ről. A megállapodás hatalmas felhasználói kört nyithat meg a Circle előtt, különösen a feltörekvő piacokon. A Tether vezető szerepének megtöréséhez azonban több kell annál, hogy egy tőzsde előtérbe helyez egy versenytárs tokent.
2026. 09. 27. 10:00
Megosztás:

A Kraken már nem csak kriptotőzsde akar lenni: milliárdokból épít új pénzügyi rendszert

A Krakent a legtöbben kriptovaluta-tőzsdeként ismerik, anyavállalata azonban jóval nagyobb szerepre készül. A Payward felvásárlásokkal és tőzsdei partnerségekkel olyan infrastruktúrát épít, amelyen kereskedés, fizetés, befektetés és más cégek pénzügyi szolgáltatásai is működhetnek. A terv tétje az, hogy a vállalat képes-e túllépni a kriptokereskedésből származó bevételeken.
2026. 09. 27. 09:00
Megosztás:

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2030 Megújulási Program előkészítése

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) 2030 Megújulási Program előkészítése, amelynek célja a szociális és gyermekvédelmi intézményrendszer átfogó megújítása - tudatta a Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM) a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 27. 08:00
Megosztás:

Mintegy 70 embert tartanak nyilván nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyként Hollandiában

Az elmúlt tíz évben a holland bevándorlási hivatal (IND) mintegy 70 embert minősített nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személynek, ennek következtében visszavonták az érintettek hollandiai tartózkodási engedélyét, a kettős állampolgárok esetében pedig az útlevelüket is - tájékoztatott a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
2026. 09. 27. 07:00
Megosztás:

10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul

Tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot fogadott el a kormány, ami még idén elindul, és legkésőbb január elsejétől látható eredményeket kell hoznia - mondta a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 27. 06:00
Megosztás:

Dízeltámogatás: minden fontos infó egy helyen

Az alapvető tudnivalóktól a speciálisabb élethelyzetekig mindenki megtalálja a választ kérdéseire a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss, dízeltámogatással kapcsolatos tájékoztatójában. A legfontosabb: a támogatást nem kell igényelni, a Magyar Államkincstár automatikusan folyósítja a NAV adatai alapján. Minden további információ elérhető a NAV honlapján, a Dízeltámogatás csempén.
2026. 09. 27. 05:00
Megosztás:

Bitcoin is kaphat Zcash-féle privát tranzakciókat – veszélybe kerülhet a ZEC előnye?

Egy New York-i kriptográfiai kutatólabor, az [alloc] init szeptember 25-én bemutatta a Shielded Bitcoin nevű koncepciót, amely lehetővé tenné a Bitcoin-tranzakciók anonimizálását a Zcash által használt kriptográfiai technológiával. A megoldás különlegessége, hogy a kutatók szerint ehhez nem lenne szükség a Bitcoin szabályainak módosítására.
2026. 09. 27. 04:00
Megosztás:

Ötmilliárd forintot csoportosított át a laktanyák felújítására a honvédelmi miniszter

Ötmilliárd forintot csoportosított át idén a laktanyák rendbetételére a honvédelmi miniszter, több mint 30 helyszínen, több mint 200 beruházást kezdtek el vagy fejeztek már be, felújítva a mosdókat, a tantermeket, a körleteket és a legénységi épületeket is.
2026. 09. 27. 03:00
Megosztás:

Ha fával fűtesz, erről mindenképp tudnod kell a 2026-os fűtési idény előtt

Szeptember közepétől jóval alacsonyabb áfa terheli a tűzifát, az állami erdészeteknél pedig már az új árak érvényesek. A szociális tüzelőanyag-program is bővül. Vásárlás előtt mégis érdemes számolni: az ár attól is függ, milyen fát, milyen formában és honnan veszünk.
2026. 09. 27. 02:00
Megosztás:

Ne kapcsold be a gázfűtést! Ezt mindenképp ellenőrizd le előtte

Az első hűvös estéken könnyű egyszerűen feljebb tekerni a termosztátot. Ha azonban a gázkazán vagy a konvektor hónapok óta nem működött, érdemes előbb néhány dolgot ellenőrizni. A készülék állapota, a szellőzés és az égéstermék elvezetése együtt határozza meg, hogy biztonságosan indul-e a fűtési szezon.
2026. 09. 27. 01:00
Megosztás:

Uniós főképviselő: megállapodás jött létre 6,6 milliárd euró folyósításáról az Európai Békekeret keretében Ukrajna számára

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak az Európai Békekeret (EPF) keretében Ukrajnának szánt 6,6 milliárd eurós támogatás felszabadításának feltételeiben - jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő pénteken az X közösségi oldalon.
2026. 09. 27. 00:05
Megosztás: