Romániában 37 százalékkal nőtt a biztosítási piac

Romániában 37 százalékkal, 8,76 milliárd lejre nőtt a biztosítási piac az idei első fél évben a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte kedden a román biztosítási felügyelet.

Romániában 37 százalékkal nőtt a biztosítási piac

A piacot a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítások (kgfb) dominálják, amelyek  az összes biztosítási kötvény 65 százalékát teszik ki. Az életbiztosítási kötvények értéke elérte az 1,5 milliárd lejt, ami 11 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához mérten. Az egészségügyi biztosítási kötvények is 32 százalékkal nőttek a vizsgált időszakban, és elérték a 376 millió lejt.

A felügyelet megemlítette, hogy a román biztosítási piac egyik fő sérülékenysége továbbra is abból fakad, hogy minden biztosítástípus esetében magas fokú a piaci koncentráció, így viszonylag kevés számú piaci szereplő között oszlanak meg a kötvények.  A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások esetében csökkent az első két legnagyobb piaci szereplő részesedése, de így is 53 százalékot birtokolnak a piacból a tavaly jegyzett 77 százalék után.

Az idén februárban csődbe ment a legnagyobb biztosító, a City Insurance. Ez a cég főleg a kgfb-piacra összpontosított, ahol 45 százalékos részesedést szerzett, de a teljes biztosítási piacon is első volt 20 százalékos részesedéssel. A City Insurance bukása nem az első, hiszen az elmúlt években több biztosító is csődbe ment, mert dömpingáron kínálták főleg a kgfb-kötvényeket.

2026-ot is lendületesen kezdte a hazai turizmus

2025-ben rekordévet zárt a hazai turizmus, a minden korábbinál nagyobb számú – 20 millió – vendég, minden korábbinál több, mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken. Az idei év is jól indult, januárban a vendégek száma 5,3 százalékkal, míg az általuk eltöltött éjszakáké 3,6 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, ez kedvező kiindulási alap, hogy 2026-ban tovább nőjön a hazai turizmus. A kormány ezt olyan intézkedésekkel erősíti, mint a fix 2,5%-os kamatozású KTH Start-hitel, a KTH Start 2=3 akció, valamint az 5+1 pontból álló vendéglátóipari akcióterv.
2026. 02. 26. 13:00
Megosztás:

A WLFI új staking modellt és USD1-ösztönzőket vezetne be

A Trump család támogatását élvező kriptovállalkozás, a World Liberty Financial (WLFI) új javaslatot terjesztett elő, amely egyszerre reformálná a governance rendszert és pörgetné fel a saját stabilcoinja, az USD1 használatát. A terv középpontjában egy 180 napos staking alapú szavazási modell és célzott DeFi-ösztönzők állnak – mindezt egy olyan piacon, ahol továbbra is az USDC és az USDT dominál.
2026. 02. 26. 12:30
Megosztás:

Újból elérhető a lakossági távhőpályázat

Csütörtöktől újból elérhető a lakossági távhőpályázat - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2026. 02. 26. 12:00
Megosztás:

A nettó keresetek jobban emelkednek mint a bruttók

Hónapok óta az látható, hogy a nettó keresetek nagyobb arányban növekednek, mint a bruttók - jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2026. 02. 26. 11:30
Megosztás:

Átlépte az 1 billió dollárt az Aave hitelezése

Az RWA-piacok megnyitása új korszakot indíthat a DeFi-ben. Az Aave történelmi mérföldkőhöz érkezett: a protokoll kumulatív hitelezési volumene meghaladta az 1 billió dollárt, miközben elindult a Horizon nevű, intézményi szereplőkre szabott RWA-piac. A rekord nemcsak a decentralizált hitelezés (DeFi lending) iránti tartós keresletet mutatja, hanem azt is, hogy az on-chain hitelpiac egyre szorosabban kapcsolódik a hagyományos pénzügyi szektorhoz (TradFi).
2026. 02. 26. 11:00
Megosztás:

Két-három hét alatt Velencei-tónyi szennyvíz keletkezik Magyarországon

Űrhajókon is használt megoldással csökkentik 30–50 százalékkal a szennyvíztisztító telepek energiaigényét.
2026. 02. 26. 10:30
Megosztás:

Jelentősen erősödött a forint, nagyot estek a hazai hozamok, az ÁKK újabb 1,2 milliárd euró értékű devizaforrást vonhatott be zárt körben

Folytatódott az irány nélküli kereskedés a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, a tízéves amerikai hozam maradt 4,05, a német 2,7% körül. A dollár kissé gyengült, az euró erősödött, így az EUR/USD 1,18-ig emelkedett.
2026. 02. 26. 10:00
Megosztás:

Visszatért az optimizmus az AI-jal kapcsolatban, meredeken emelkedett a NASDAQ

A Wall Street szerdán emelkedéssel zárt, folytatva a technológiai részvények vezette ralit, és kéthetes csúcsokat ért el, köszönhetően annak, hogy az AI-jal kapcsolatos aggodalmak háttérbe szorultak az új technológia lehetséges előnyeivel kapcsolatos, újjáéledő optimizmus miatt.
2026. 02. 26. 09:30
Megosztás:

Rekordon zártak a főbb európai indexek

Rekordmagasságba került a legtöbb vezető európai index, köztük a DAX (+0,8%), a CAC 40 (+0,5%), az FTSE 100 (+1,2%) és így a pán-európai Stoxx 600 is (+0,7%).
2026. 02. 26. 09:00
Megosztás:

Szolgálati lakások épülnek Balatonfüreden

Két épülettömbben 16 szolgálati lakás épül összesen mintegy másfél milliárd forintértékben. A lakóházak a tervek szerint jövő nyárra készülnek el - közölte szerdán, Balatonfüreden az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára.
2026. 02. 26. 08:30
Megosztás:

Ebben a városban megduplázzák a turisztikai adót!

A turisztikai adó megduplázásáról határozott a katalán regionális parlament szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 08:00
Megosztás:

A kerékpáros turizmust segítő fejlesztések indulnak Csongrád-Csanád vármegyében

A kerékpáros turizmust segítő fejlesztések indulnak uniós támogatással Csongrád-Csanád vármegyében, a EuroVelo 11 útvonal mentén - tájékoztatta a beruházásra létrejött konzorciumot vezető csongrádi önkormányzat az MTI-t.
2026. 02. 26. 07:30
Megosztás:

A várakozást meghaladóan nőtt a Magyar Telekom nyeresége az utolsó negyedévben

A Magyar Telekom árbevétele 2025. negyedik negyedévben 0,6 százalékkal 258,1 milliárd forintra emelkedett, az adózott eredmény pedig 18,3 százalékkal 44,7 milliárd forintra nőtt a cég szerdán közzétett jelentése szerint. A társaság tőzsdezárás után közölte azt is, hogy az igazgatóság javaslata alapján a 2025. évi osztalék várhatóan részvényenként 154 forint lesz.
2026. 02. 26. 07:00
Megosztás:

Kettészakadhat a fővárosi panelpiac

Országos szinten 24 százalékkal visszaesett az eladó használt lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődés, ugyanakkor a panellakások népszerűsége stabilan megmaradt, mivel ezek iránt a kereslet jóval kisebb mértékben csökkent, mint a téglaépítésű lakásoké az ingatlan.com friss elemzése szerint. Az Otthon Start Program és az első lakásvásárlókat célzó budapesti beruházások viszont kettészakíthatják a fővárosi panellakások piacát.
2026. 02. 26. 06:30
Megosztás:

Spanyolország betiltaná az energiaitalokat a 16 év alattiak számára

Spanyolország betiltaná az energiaitalok értékesítését a 16 év alattiak számára - jelentette be Pablo Bustinduy, a szociális jogokért és fogyasztóvédelemért felelős miniszter szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 06:00
Megosztás:

Elfogadták Budapest csapadékvíz-gazdálkodási stratégiáját

Elfogadta Budapest csapadékvíz-gazdálkodási stratégiáját szerdán a Fővárosi Közgyűlés, a dokumentum a többi mellett intézkedéseket határoz meg a csapadékvíz helyben tartására, hasznosítására és a káros hatások mérséklésére.
2026. 02. 26. 05:30
Megosztás:

Zöld utat kapott a teljes digitális jegyrendszer Budapesten

2028-ban elindulhat az e-jegyrendszer a teljes budapesti és agglomerációs közösségi közlekedési hálózaton, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elindíthatja az ehhez szükséges közbeszerzési eljárást, miután a koncepciót a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén támogatta - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 26. 05:00
Megosztás:

A turisztikai adó duplázásáról határozott a katalán regionális parlament

A turisztikai adó megduplázásáról határozott a katalán regionális parlament szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 04:30
Megosztás:

Hol a legjobb és hol a legrosszabb a lakáskínálat? Megmutatjuk a különbségeket

A magyar lakásállomány állapota vegyes képet mutat: miközben az elmúlt években egyre több korszerű, energiahatékony új építésű lakás jelent meg a piacon, az ingatlanok jelentős része továbbra is elöregedett. A zenga.hu kínálata alapján megnéztük, hol vannak a legjobb és legrosszabb állapotú lakóingatlanok Magyarországon.
2026. 02. 26. 04:00
Megosztás:

Montenegró az év végéig le akarja zárni az uniós csatlakozási tárgyalások minden fejezetét

A montenegrói kormány bejelentette szerdán, hogy az év végéig lezárja az uniós csatlakozási tárgyalások minden fejezetét, valamint hogy a leendő tagságra készülve a nemzeti légitársaság erre utaló felirattal látta el az egyik repülőgépét.
2026. 02. 26. 03:30
Megosztás: