Sok pályázati pénz zúdul az agrárszektorra

A 15-20 évvel ezelőtt elkezdődött folyamat, ami eleinte csupán kutatásokban és az egyetemi oktatásban volt téma, mára elkerülhetetlenné vált: muszáj racionalizálni az anyagkijuttatást a mezőgazdaságban, azaz cél-és okszerűen kell műtrágyázni, növényvédelmi kezeléseket folytatni, kizárólag ott, ahol arra szükség van.

Sok pályázati pénz zúdul az agrárszektorra

Ez eltér az eddigi gyakorlattól, ugyanis korábban az adott terület egészét megszórták egy fix dózissal, ami nem csupán környezetvédelmi szempontból lehet káros bizonyos esetekben, de anyagfelhasználás tekintetében is pazarló és sokszor indokolatlan, hiszen többlettermelést nem eredményez feltétlenül.

„Az aktuális társadalmi és gazdasági folyamatok is a kényszerű változtatás irányába mutatnak, úgymint a világszinten fokozódó környezettudatosság, az Európai zöld megállapodás, a növényvédő szerek folyamatos kivonása, a kevesebb vegyszerrel előállított élelmiszerekre jelentkező igény a fogyasztók részéről és nem utolsósorban a földgázár emelkedése, ami miatt most sorra állnak le az európai műtrágyagyárak” – hívta fel a figyelmet Török Zoltán, az Agrárközösség ügyvezetője.

A változás szabályozási oldalról is kikerülhetetlen lesz, módosul többek között a közös agrárpolitika (KAP) is, várható, hogy a precíziós gazdálkodási gyakorlathoz kötik majd a gazdáknak járó támogatásokat.

Fontos az edukáció és a szemléletváltás

Mostanra felzárkózott a gépészet, a hardver-és szoftverellátottság, valamint elérhető a precíziós termelés összes eszköze a gazdák számára. Az ezirányú további fejlesztéseket segítik gépbeszerzési, szoftver és szolgáltatás igénybevételét támogató pályázatokkal, emellett erre irányul részben az Agrár-környezetgazdálkodási (AKG) pályázat is, ami egy környezetkímélőbb gazdálkodási módért cserébe támogatja a gazdákat.

Teherként nehezedik a gazdálkodókra, hogy egymással ellentétes elvárásoknak kell megfelelniük. Egyrészt fontos, hogy a mezőgazdaság nagy mennyiséget termeljen, hogy kiszolgálja a Föld megnövekedett lakosságát, másrészt erősödő elvárás az is, hogy az élelmiszerek minél egészségesebbek legyenek. A ma már elérhető technológiák lehetővé teszik, hogy mindkettőnek eleget tudjanak tenni, azonban ahhoz, hogy a támogatási lehetőségeket és a modern eszközöket ne csak megszerezni, hanem alkalmazni is tudják, nagyobb hangsúlyt kell fektetni az oktatásra ezeken a területeken.

„Magyarországon jelenleg főként az idősebb generáció tevékenykedik a mezőgazdaságban, a fiatalok számára nem vonzó ez a pálya. Ahhoz, hogy megfelelő számú szereplő legyen az ágazatban és meg tudjon történni a generációváltás, meg kell változnia a mezőgazdaság megítélésének. Ebben is jelentős szerepet töltenek be a támogatások által is megszerezhető modern eszközök és technológiák, amelyek megtanulása és alkalmazása izgalmas kihívást jelent” – mutatott rá Török Zoltán.
Mindebből nem csak maguk a gazdák, de a fogyasztók is profitálnak, mert alacsonyabb környezetterheléssel előállított, összességében kisebb vegyszeradaggal kezelt élelmiszerekhez juthatnak.

Pályázati kategóriák széles választéka

Az agrárszektor intenzív időket él pályázatok, illetve támogatások tekintetében. A gazdálkodók többféle pályázati kategória közül választhatják ki a számukra leginkább megfelelőt. 2021 és 2022 átmeneti évek a 2014-2020-ig, valamint a 2021-2027-ig tartó pályázati ciklusok között. 2021 abban különleges, hogy pontosan ugyanannyi forrás áll most rendelkezésre egyetlen évben, mint amennyi az ezt megelőző hét esztendőben összesen. A szakember szerint a megnövekedett forrásmennyiséget indokolja a jelenlegi gazdasági helyzet, hiszen a koronavírus-járvány miatt világszinten új alapokra kellett helyezni az élelmiszertermelést, illetve az agrárgazdaságot.

„Most van lehetőség arra, hogy megerősödjön annyira a magyar agrárium, hogy a nemzetközi jelenlétünk jóval stabilabb legyen. Ezért fontos, hogy minél több és minél hatékonyabb fejlesztés tudjon megvalósulni” – tette hozzá a pályázati szakértő.
Az október 20-ig elérhető „Mezőgazdasági digitális átálláshoz kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása” című pályázat kifejezetten az erőforráshatékony gazdálkodás megteremtését szolgálja a precíziós jelleggel használható gépekre, például traktorokra, permetezőkre nyújtott támogatással. A digitális átállást segítő szolgáltatások igénybevételére szintén forrást lehet igényelni.

„2015 végén írták ki a jelenlegi ciklus első agrárkörnyezetgazdálkodási és ökológiai programját azzal a céllal, hogy a környezet szempontjából hatékonyan és minél kisebb környezetterheléssel történjenek meg a növényvédelmi kezelések vagy akár a területek talajmunkálatai. Ha ezeket a környezetvédelmi előírásokat betartja a gazdálkodó, akkor a területalapú támogatáson felül extra támogatáshoz juthat. Ez egyfajta kompenzáció, hiszen azt az összeget hivatott pótolni, amit ezeknek a környezetvédelmi előírásoknak a betartásával a termelésből elveszítenek a gazdálkodók” – ismertette Török Zoltán.

Felkészülten és tudatosan érdemes pályázni

Az Agrárközösség négy évvel ezelőtt kezdett el a mezőgazdasági üzemek számára a digitalizációhoz és a precíziós gazdálkodáshoz kapcsolódó szaktanácsadással foglalkozni.

„Láttuk, hogy a modernizáció által mennyivel hatékonyabb gazdaságot lehet megvalósítani, ezért már egészen korán ebbe az irányba indultunk el. Ennek köszönhetően ki lehet jelenteni, hogy a mi gazdálkodóink ebben a témában előrébb járnak az átlag gazdaságoknál. A pályázatok terén a tudatos pályázás irányába tereljük a gazdálkodókat, amibe bele tartozik az is, hogy előzetesen megvizsgáljuk, hogy a pályázat megvalósítható legyen. Megfogjuk a pályázó kezét és a számára delegált projektmenedzser segítségével vele együtt vezényeljük le az egész folyamatot” – tájékoztatott a szakember.

Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tart a rendőrség a jövő héten

Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tart a rendőrség a jövő héten, elsősorban a vezetés közbeni telefonálást és a biztonsági öv használatát ellenőrzik - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon pénteken.
2025. 10. 05. 06:00
Megosztás:

Megérkeztek a Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció eredményei

Négy nagyvárosban - Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden - 790 gépjármű állapotát mérték fel idén, a 29. alkalommal megrendezett Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció keretében szeptember 15. és 19. között - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 05. 05:00
Megosztás:

Enyhén csökkent a FAO élelmiszerár-indexe szeptemberben

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentéseszerint szeptemberben enyhén mérséklődött az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója, elsősorban a cukor- és tejtermékek árának visszaesése miatt.
2025. 10. 05. 04:00
Megosztás:

A terveknek megfelelő gazdasági eredményekkel zárta az 2025 első fél évét a Vajda-Papír cégcsoport

A Vajda-Papír cégcsoport sikeres első félévet zárt 2025-ben is: az értékesítés nettó árbevétele 11,8%-kal, az adózás előtti eredmény pedig 17%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az év első hat hónapjában elért 38 milliárd forintos konszolidált árbevétel az egy évvel korábbi 34 milliárd forint után és a tavaly fél évit megközelítő, 4,1 milliárd forint EBITDA a cég hatékonyságnövelő intézkedéseinek, valamint stabil piaci jelenlétének köszönhető. A konszolidált adózás előtti eredmény a 2024 első félévi 3,2 milliárd forintról 3,7 milliárd forintra emelkedett.
2025. 10. 05. 03:00
Megosztás:

Világcsúcs gyorsan gazdagodnak a magyarok!

„Nem az az izgalmas kérdés, hogy sokan lettek milliárdosok, hanem az, hogy milyen gyorsan” – hangsúlyozza Karagich István. A Forbes ma megjelent vagyonos listája igazolja a Blochamps Capital előrejelzéseinek pontosságát: a társaság már 2019-ben – egyedüliként a piacon – azt jelezte előre, hogy 2025-re legalább öt magyar átlépi a 300 milliárdos vagyonhatárt. A magyar elit vagyonosodásának üteme egyébként világcsúcstartó, s ez a folyamat a következő évben – a választások ellenére – sem tompul, átrendeződésre először 2027-től lehet számítani.
2025. 10. 05. 02:00
Megosztás:

Rendkívüli hír! Rövidebb lesz a 2025-ös őszi szünet – itt a pontos dátum

Az iskolai szünetek minden évben kiemelt jelentőséggel bírnak a diákok és pedagógusok számára
2025. 10. 05. 01:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: a Rheinmetall modern védelmi ipari központot létesít Zalaegerszegen

A Rheinmetall modern védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesít Zalaegerszegen nagyjából 3,7 milliárd forintos beruházással, nyolcvan, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.
2025. 10. 05. 00:05
Megosztás:

A stabilcoinok biztonságosabbak lehetnek, mint más kriptók – de nem mindegy, melyiket választjuk

A legtöbb kriptovaluta ma még nem számít biztonságos befektetésnek a konzervatív befektetők számára. Az elmúlt évtizedben azonban népszerűvé váltak a stabilcoinok – olyan kriptók, amelyek az amerikai dollárhoz vagy más valódi eszközökhöz vannak kötve –, és alternatívát kínálnak a kockázatkerülő befektetőknek.
2025. 10. 04. 23:00
Megosztás:

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

Fix 3 százalékos kamatozású 150 millió forintos felső értékű hitelkonstrukció indul a magyar kis- és középvállalkozások számára a tervek szerint október 6-tól - jelentette be a miniszterelnök a Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón szombaton Budapesten.
2025. 10. 04. 22:00
Megosztás:

Cseh választások - Az ANO nyerte a választást

Az eddig ellenzékben lévő, Andrej Babis korábbi kormányfő vezette Elégedetlen Polgárok Mozgalma (ANO) nyerte a képviselőházi választásokat Csehországban - jelentette be szombaton az eredményeket összesítő Cseh Statisztikai Hivatal.
2025. 10. 04. 21:00
Megosztás:

Rövidített útvonalon jár az M2-es metró

Az M2-es metró csak a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között közlekedik október 4-én és 5-én, szombaton és vasárnap egész nap. Az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között pótlóbusz jár - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ közleményben szombaton az MTI-t.
2025. 10. 04. 20:00
Megosztás:

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei: a konstrukció kedvezőbb és rugalmasabb feltételekkel érhető el a hazai mikro- és kisvállalkozások számára - közölte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2025. 10. 04. 19:00
Megosztás:

Visit Hungary: október 14-15. között nemzetközi turisztikai konferenciát tartanak Budapesten

Október 14-15. között rendezik Budapesten a turisztikai szakma csúcstalálkozóját, a Tourism Summit nemzetközi konferenciát - közölte a szervező Visit Hungary az MTI-vel.
2025. 10. 04. 18:00
Megosztás:

Nyugdíjtévedés, lakásvásárlás és adóvisszatérítés - így látják a magyarok és a szakértők

Egyértelműen szükség van az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után igénybe vehető szja-visszatérítés szabályainak változtatására a hazai lakosság és a szakértők szerint is; a nyugdíjkasszákat pedig vonzóbbá tenné, ha a megtakarítások egy részét a jövőben is fel lehetne használni lakáscélra. Az idei Pénztárkonferencián megkérdezett szakértők kétharmada arra számít, hogy az idén 100-150 milliárd forint áramolhat ki a nyugdíjpénztárakból lakóingatlan-vásárlásra, felújításra, hiteltörlesztésre.
2025. 10. 04. 17:00
Megosztás:

Átadták a Waberer’s kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát, amely a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak tanműhelyt biztosít

A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: ünnepélyes keretek között átadták a vállalat kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát. A közel 1 milliárd forintos beruházás nemcsak a több mint háromezer járműből álló flotta hatékony és üzembiztos működését segíti, hanem a Széchenyi István Egyetemmel közösen a jövő szakembereinek képzését is szolgálja, hiszen a létesítmény tanműhelyként is funkcionál majd.
2025. 10. 04. 16:00
Megosztás:

Magyarország az európai frisszöldség-exportőrök TOP10-es listáján

A nyár kellős közepén a friss zöldségek különösen nagy népszerűségnek örvendenek – nemcsak a magyar asztalokon, hanem a külföldi fogyasztók bevásárlókosaraiban is.
2025. 10. 04. 15:00
Megosztás:

Meglepő, hol költöttek idén nyáron a legtöbbet a K&H SZÉP kártyáival

Az idei nyári időszakban közel 10 milliárd forintos forgalmat generáltak a K&H SZÉP kártya birtokosai. A legtöbb tranzakció a legnagyobb ételkisszállító cégeknél valósult meg közel 550 millió forint összértékben, de a hazai üdülésfoglalások értéke is meghaladta a 70 millió forintot. Ezek az adatok összecsengenek a K&H kkv bizalmi index adataival is, jól példázva, hogy évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez a juttatási forma a felhasználók körében is. A nyári időszakban a legnagyobb forgalmú elfogadóhelyek az ételkiszállító oldalak és egy szállásfoglaló honlap voltak.
2025. 10. 04. 14:00
Megosztás:

Folytatódnak a képviselőházi választások Csehországban

Csehországban folytatódnak a képviselőházi, azaz parlamenti alsóházi választások. Szombaton, a hagyományosan kétnapos választások második napján, reggel nyolctól délután kettőig lehet még szavazni, az eredményeket pedig az esti órákra ígéri a voksokat összeszámláló Cseh Statisztikai Hivatal.
2025. 10. 04. 13:00
Megosztás:

Világszerte minden második ember látásproblémával küzd

Világszerte minden második ember olyan látásproblémával küzd, amely megelőzhető. A látás világnapja alkalmából az Alensa Optika sokkoló tényeket tár fel, és bemutatja azokat az egyszerű lépéseket, amelyekkel ma elkezdhetjük megvédeni látásunkat. Mert ami ma egy apró változtatás, holnap akár az életünket is megváltoztathatja.
2025. 10. 04. 11:00
Megosztás:

Soha nem volt még ennél egyszerűbb a fűtésrendszer megtervezése

Egy ház vagy lakás fűtési rendszerének korszerűsítése, vagy épp egy új épületgépészeti megoldás kiválasztása komoly pénzügyi döntés, amely hosszú távon befolyásolja a rezsiköltségeket és a lakókomfortot. A legnagyobb hiba, melyet pontos tervezés helyett elkövethetünk, a hozzávetőleges becslés. Egy rosszul megválasztott, túl nagy vagy éppen túl kicsi teljesítményű berendezés nemcsak a pénztárcánkat terheli feleslegesen, de a várt kényelmet sem biztosítja, főként nem energia- vagy költséghatékonyan. A Gree innovatív hőszükséglet-kalkulátora most díjmentesen segít megtervezni az ideális fűtési rendszert.
2025. 10. 04. 10:00
Megosztás: