Sok vevő panaszkodik most az ingatlanpiaci kínálatra

Az előző évi mélyrepülés után lassan kezd talpra állni az ingatlanpiac a 18. kerületben is, ugyanakkor komoly gondot okoz a vevők számára a gyenge kínálat, a túlárazottság és a még mindig túl magasnak tartott hitelkamatok.

Sok vevő panaszkodik most az ingatlanpiaci kínálatra

Nem hozott áresést az elmúlt év ingatlanpiaci gyengélkedése az árakban, holott erre sokan számítottak. Mint Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan 18. kerületi irodájának szakmai vezetője elmondta: a 2022. novemberében megjelenő hullámvölgy egészen a tavalyi és második feléig kitartott, akkor jelentkezett némi javulás a keresletben. A visszaesés elsősorban annak volt köszönhető, hogy a vevőket “sokkolta” a hitelkamatok emelkedése, melynek eredményeként 12 százalékig vagy e fölé nőttek a jelzáloghitelek kamatai - tette hozzá.

Ami azonban szerinte különösen érdekes fejlemény volt, hogy a piaci gyengélkedés nem járt az árak csökkenésével, pedig erre sokan számítottak. Miközben az infláció rendkívül magasra kúszott, az ingatlanárak jellemzően stagnáltak, majd 2024. év elején némi mérsékelt áremelkedés volt tapasztalható a lakások esetében.

A családi házak árai jelenleg is inkább csak stagnálnak, bár a korszerűtlen, erősen felújítandó lakásoknál és elavult családi házaknál csökkenést lehet érzékelni. Ez persze nem a hirdetési áraknál, hanem elsősorban az alkuknál jelentkezik, ugyanis a kínálati árak változatlanul magasan járnak, az ingatlanok jellemzően erősen túlárazottak. A panellakások esetében átlagosan 5-8 százalékos, míg családi házaknál 10-15 százalékos túlárazottságról beszélhetünk.

Az alku a túlárazottság mértékének megfelelően alakul: akár 15 százalékos is lehet, sőt olykor előfordul ennél nagyobb mértékű is, míg normál esetben - nem túlárazott ingatlanoknál - 5-8 százalékos alkura kell számítaniuk a tulajdonosoknak.

A túlárazottság hatása az értékesítési időkben is jelentkezik, hiszen míg egy egy megfelelő ár/érték arányú ingatlant akár egy hónapon belül is el lehet adni, addig túlárazás esetében - annak mértékétől függően - 6-12 hónapra nyúlhat az értékesíti idő.

Az olyan ingatlanok persze gyorsabban értékesíthetők, melyek a népszerűbb kategóriákba tartoznak: ilyen a 18. kerületben most az egyszobás garzon, illetve az egy plusz egy félszobás, vagy két félszobás lakás. A családi házaknál a 70 millió forintos értékhatárig keresik a vevők az ajánlatokat, ugyanakkor az 50-70 milliós árkategóriában nagyon “rossz” a kínálat - fogalmazott Rácz Gyula László.

Mint mondta, az 50-70 millió forintos családi házas szegmensben 45-70 év közötti, vagy akár ennél öregebb ingatlanok találhatók, melyeknél már tönkrement a tető, korszerűtlen a fűtésrendszer, elavult a villamossági hálózat, és jellemzően szigetelés nélküliek. De még 70 millió forintos árszinthez közeledve is sok olyan házzal lehet találkozni, melyek felújítása jelentős pluszköltséget jelent a vevők számára.

A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy a vevők körét egyelőre nem erősítik a befektetők, hiszen még a mostani állampapírpiaci hozamok is sokak számára elgondolkodtatók, ez pedig hatással van az ingatlanpiaci keresletre. A CSOK Plusz támogatás is csak néhány érdeklődőt jelent. Rácz Gyula László úgy érzi, egyelőre kivárnak a vevők. Ezt fokozza az is, hogy mint fogalmazott: “sok vevő panaszkodik a kínálatra”.

Úgy véli egyébként, hogy sokan, akik fontolgatják az ingatlanértékesítést, egészen addig nem adnak fel hirdetés, amíg nem konkretizálódik előttük a továbblépés lehetősége. A rendkívül magasan járó hirdetési árak viszont sokukat elriasztják, ezért úgy véli, hogy minden esetben érdemes szakmai segítséget kérni az eladáshoz és a költözni kívánt ingatlan keresésére is, mert a szakértők jobban átlátják, hogy milyen esetekben és hogyan hozható össze a kereslet a kínálattal.

Mindenesetre a különbözetet most még kevésbé próbálják meg hitellel áthidalni a vevők, ugyanis hitelt csak 30 százalékuk használ fel a vásárláshoz, míg korábban ez a 60-70 százalékot is elérte. Most jellemzően 10-27 millió forint közötti hiteleket vesznek fel az ingatlanvásárlók, ritkábban 2-6 millió hiányzik csak, és elvétve 28 millió forint feletti hitelfelvételekkel is találkozni. A jelenlegi piac ugyanakkor alapvetően a lánceladásokról szól, vagy valamit eladnak és abból vásárolnak - szögezte le Rácz Gyula László.

Az újépítésű ingatlanokra kitérve elmondta, hogy mivel a beruházók a családi házaknál kitartják az árakat, így a kereslet meglehetősen szerény, ráadásul a társasházak esetében a most épülők tovább drágulnak, így a négyzetméterárak a külső kerületekben is 1-1,25 millió forintnál járnak. Kedvezményes ajánlatokkal legfeljebb a korábbi építkezéseknél találkozhatunk, ahol a kínálatban megmaradt még egy-két lakás.

A bérlakásoknál egyébként hasonlóan gyenge a kínálat, mint az eladó ingatlanoknál, ugyanakkor itt a kereslet jóval erősebb. A bérleti díjak ennek megfelelően a budapesti átlagos árakhoz hasonlóan a külvárosban is emelkedtek. A 18. kerületben 30-50 négyzetméteres panellakást 140-160 ezer forintért bérelhetünk, míg 50-60 négyzetméteres lakásokat bútorozatlanul 200-220 ezer forintért, bútorozottan pedig 220-250 ezerért.

És, hogy mi várható az elkövetkező hónapokban? A szakértő szerint ez elsősorban a gazdasági változások függvénye, melyek erősen befolyásolják az ingatlanpiaci hangulatot. Mint mondta, az előző év volt a mélyrepülés, ehhez viszonyítva idén már mindenképpen egy lassan erősödő ingatlanpiacot várnak.


Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás:

Másfélszeresére nőtt a hitelkihelyezés az Ersténél

Az Ersténél az idei első kilenc hónapban jelentősen bővült a lakossági- és a vállalati hitelezés. Az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene szeptember végén 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalkozások esetében a növekedés 47 százalék volt. A bank az időszakot 84 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, szemben az előző év azonos időszakának 113 milliárd forintos nyereségével, elsősorban az extraprofitadóra vonatkozó új előírások miatt.
2026. 11. 04. 14:30
Megosztás:

Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet.
2026. 11. 04. 14:00
Megosztás:

S&P Global: lassult az euróövezet gazdasági teljesítménye októberben

Négyhavi mélypontra lassult az euróövezetben a magánszektor gazdasági teljesítményének növekedése a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
2026. 11. 04. 13:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 13:00
Megosztás:

A TRON megelőzte az Ethereumot: új vezető az USDT piacán

Fordulat történt a legnagyobb stabilcoin körüli versenyben: a TRON 2026 harmadik negyedévében az átlagos USDT-állomány alapján megelőzte az Ethereumot. A hálózat átlagos stabilcoin-állománya 92,25 milliárd dollárra emelkedett, miközben az átutalások összértéke elérte a 2180 milliárd dollárt. A látványos forgalom mellett azonban a bevételek csökkentek, így a negyedév egyszerre szólt terjeszkedésről és olcsóbb hálózathasználatról.
2026. 11. 04. 12:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás:

A Triumph törökbálinti központját vásárolta meg a Gestor

A Gestor Csoport megvásárolta a Triumph International törökbálinti logisztikai és irodaközpontját, és hosszú távú, 10 éves bérleti szerződést kötött a vállalattal. A svájci fehérneműgyártó a mintegy 3300 négyzetméteres ingatlanban bérlőként folytatja működését.
2026. 11. 04. 11:30
Megosztás:

Milliárdos forgalom a stabilcoin-kártyákon: hová kerül a pénzünk?

Egy érintés a terminálnál, jóváhagyott fizetés a telefonon: a stabilcoin-kártyák használata hétköznapi élménynek tűnik. A háttérben azonban digitális dollárok, devizaváltások, fedezetek és pénzügyi közvetítők összetett rendszere dolgozik.
2026. 11. 04. 11:00
Megosztás:

Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás:

A pedagógusok szerint elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől

Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
2026. 11. 04. 07:30
Megosztás:

Ismét nő a madárinfluenza kockázata: kiemelten fontos a járványvédelem

A vadmadarak őszi vonulásával fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának kockázata, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában egyre több pozitív vadmadár minta is jelez. A Nébih felhívja valamennyi baromfitartó figyelmét, hogy a járványvédelmi előírásokat az ország teljes területén szigorúan és következetesen be kell tartani, a magas kockázatúnak minősített járásokban pedig további szigorúbb intézkedések is érvényben vannak.
2026. 11. 04. 07:00
Megosztás:

Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.
2026. 11. 04. 06:30
Megosztás:

Még több uniós támogatás érkezhetne Magyarországra

Hivatalba lépése óta a kormány rendkívül jelentős előrelépéseket tett hazánk társadalmi, gazdasági és környezeti állapotának javítása érdekében. A további előrelépést is megkönnyítené, ha Magyarország is támogatná az ETS2 bevezetését, amely a közlekedésre és az épületfűtésre is kiterjesztené a szén-dioxid-kibocsátás árazását. Erre hívta fel Magyar Péter miniszterelnök figyelmét öt hazai civil szervezet.
2026. 11. 04. 06:00
Megosztás:

December 24-e munkaszüneti nap lett - mi lesz az ünnepi forgalommal?

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
2026. 11. 04. 05:30
Megosztás: