Sokaknak segítettek már a Grantis befektetési útmutatói

Előbb-utóbb szinte mindenki életében eljön az a pillanat, amikor a saját pénzügyi biztonság megteremtése válik a legfontosabb feladattá, ilyenkor pedig egy szakértői csapat befektetési útmutatói óriási segítséget jelentenek. A megtakarítások vonatkozásában ugyanis megannyi tényezőre kell egyszerre odafigyelni, ez pedig olykor embert próbáló feladat.

Sokaknak segítettek már a Grantis befektetési útmutatói

Annak érdekében, hogy a céljainkat a kitűzött idő alatt elérhessük, elengedhetetlen pénzünket a megfelelő módon lekötni. Szerencsére ma már számtalan eszköz áll a rendelkezésünkre ehhez, ám kiválasztani közülük a legoptimálisabbat nem könnyű. A különböző konstrukciók összehasonlításához behatóan kell ismerni azok legapróbb részleteit is, ám ez gyakorta több évnyi tapasztalatot kíván. A Grantis befektetési útmutatói pontosan azokat az információkat tartalmazzák, amelyekre szükségünk van a jó döntés meghozatalához. Amennyiben pedig bármilyen kétségünk támadna, akkor a szakértők tanácsaira is támaszkodhatunk.

Mi alapján válasszunk befektetési formát?

Elsősorban a céljaink és az aktuális, illetve a jövőben várható anyagi helyzetünk határozzák meg, melyik irányba érdemes elindulnunk. Ez azonban önmagában még nem elég, hiszen figyelembe kell venni a kockázattűrő képességünket, az inflációs környezetet, de az sem elhanyagolható, hogy milyen mértékben szeretnénk rendszeresen foglalkozni lekötéseinkkel. A befektetési útmutató rávilágít, miszerint kardinális kérdés az is, mekkora tőke áll rendelkezésünkre az induláskor és milyen díjtételek vállalása nem okoz majd problémát nagyobb távlatokban sem.

A megtakarítások egyik legnagyobb ereje ugyanis épp abban rejlik, hogy hosszú távon építjük fel a tőkénket, ami aztán ennek köszönhetően tetemes hozamot termelhet. Amennyiben menet közben kiszállunk, például azért, mert túlvállaltuk magunkat, akkor azzal rengeteget veszíthetünk. Számtalan tényezőt kell tehát nagyon alaposan körbejárni, mielőtt meghoznánk a végső elhatározásunkat, ebben pedig egy precízen összeállított befektetési útmutató hatalmas segítséget jelent.

Milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre?

Az folyton növekvő igényekre válaszul a különböző szolgáltatók egyre több termékkel álltak elő, így ma már rengeteg konstrukció közül kell megtalálni a leginkább megfelelőt. Valójában mindegyiknek megvan a maga előnye és a hátránya, így szinte soha nincs egy egyetemes jó válasz, amikor a legjobb befektetési formát keressük. Éppen emiatt kardinális, hogy tételesen, a befektetési útmutató, illetve egy független szakértő segítségével megvizsgáljuk azokat a szempontokat, amelyek alapján végül kiválasztásra kerülhet a legoptimálisabb megoldás.

Amennyiben például nem szeretnénk nagy rizikót vállalni és nincs affinitásunk arra, hogy rendszeresen kezeljük lekötéseinket, akkor az állampapír mellett a vegyes életbiztosítás is szóba jöhet, főképp, ha elsősorban az időskori anyagi biztonság megteremtése lebeg a szemünk előtt. Ha aktívan kezelnénk megtakarításunkat, illetve rendelkezünk pénzügyi ismeretekkel és nem ijeszt el némi kockázat sem, akkor a részvények mellett a unit-linked életbiztosítás is egy kiváló alternatívát jelent.

Egy minden részletre kiterjedő befektetési útmutató emellett kitér a vállalati kötvények, az indexkövető alapok, vagy épp a Tartós Befektetési Számla előnyeire is, éppúgy, ahogy azok esetleges hátulütőire. Ez a tudásanyag már csak azért is roppant értékes, mert eloszlatja azokat a tévhiteket is, amik máig igen erősen ott élnek a köztudatban, gondoljunk csak a befektetési arany esetére. Sokan az egyik legjobb megtakarítási formának tartják, ám a nemesfém tárolása nagy kihívást jelent és ahogy azt az elmúlt évtizedek tapasztalatai mutatják, az árfolyam ingadozás ezt az eszközt sem kíméli. A döntés tehát nem egyszerű, hiszen gyakorta már azt nehéz meghatározni önállóan, hogy kötött célú konstrukciót válasszunk-e, vagy sem.

A Grantis befektetési útmutatói a legtöbb kérdést megválaszolják

Egy független pénzügyi szakértővel történő konzultáció alapjaiban változtathatja meg a megtakarításokkal kapcsolatos elképzeléseinket. Sőt, nagyjából minden komoly financiális döntés előtt érdemes kikérni tapasztalt hozzáértők tanácsait, hiszen egész más irányból közelíti meg a kérdést az, aki hosszú évek óta kizárólag ezzel foglalkozik. Hatalmas problémákhoz vezethet ugyanis, ha felületes információmorzsák, vagy ami még bajosabb, az érzelmeink alapján hozunk nagy horderejű pénzügyi elhatározást.

Ehelyett inkább fókuszáljunk arra, hogy pontosan definiáljuk azt a célt, amit el szeretnénk érni, ezt követően támaszkodjunk a specialisták által összeállított befektetési útmutatók segítségére. Majd pedig egy személyes konzultáció során, az élethelyzetünket és a preferenciáinkat figyelembe véve megszülethet a végső döntés, amely így biztosan az optimális eredményeket hozza majd. A hosszú távú siker legfőbb kulcsa ugyanis épp abban rejlik, hogy a választott megtakarítási forma teljes mértékben a mi célkitűzéseinket szolgálja, felesleges bonyodalmak nélkül.


Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

Amagyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás: