Sokkal több forrás az állami kezelésű kerékpárutak üzemeltetésére

Az üzemeltetési és karbantartási feladatokon túl 2022-ben felújításokra is fedezetet biztosít az országos kerékpáros hálózatra fordítható 1,5 milliárd forint. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a tavalyi kerethez képest 50 százalékkal több támogatást biztosított a Magyar Közút Nonprofit Zrt. gondjaira bízott mintegy ezer kilométernyi kerékpárút fenntartásához - jelentette be hétfői közleményében a minisztérium.

Sokkal több forrás az állami kezelésű kerékpárutak üzemeltetésére

A kormány 2018-ban vonta be a hazai kerékpáros hálózat fenntartásába a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t. Az elmúlt években jellemzően önkormányzatoktól összesen 1036 kilométernyi kerékpárút került a társaság kezelésébe. A Magyar Közút egységes gyakorlat szerint gondoskodik a lakott területen kívüli, főutakkal párhuzamos vagy törzshálózati szakaszok üzemeltetéséről és karbantartásáról. A közútkezelő mérnökségi hálózatára és szakembereire építve magasabb színvonalon, megbízhatóbban végzi a külterületi kerékpárutak fenntartását - idézte fel az ITM közleménye.
    
Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta: a 2021-es év a kerékpározásban a rekordok éve volt, soha ennyien nem kerékpártúráztak Magyarországon. Ez nem véletlen, ugyanis az elmúlt években számos hiányzó láncszemet jelentő kerékpárút készült el. "Ma már biztonságosan tekerhetünk például Budapestről a Duna bal partján Dunakesziig, sőt Ipolydamásdig, a jobb partján pedig Szentendréig". Mint hozzátette, körbebiciklizhető a Tisza-tó, amelynek kerékpáros hídjain tavaly 150 ezren tekertek át. A Magyar Közút munkájának köszönhetően érezhetően javult az országos kerékpárutak állapota. Az építés és a karbantartás mellett jelenleg csaknem 1000 kilométer kerékpárút tervezése van folyamatban. A kerékpáros fejlesztések továbbra is azt szolgálják, hogy Magyarország 2030-ra Európa egyik legélhetőbb, legegészségesebb országává váljon."
    
Schanda Tamás, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára kifejtette: "az irányt kijelöltük és haladunk tovább az úton. A tavalyi támogatási összeghez képest jelentősen megemelt keretnek köszönhető, hogy idén az EuroVelo 6 Duna-menti kerékpárút több szigetközi szakasza megújulhat. Az ITM jelenleg mintegy 850 kilométernyi fejlesztés kivitelezését és előkészítését támogatja összesen 50 milliárd forinttal. A tavalyi év eredményei közül kiemelhetjük 60 kilométernyi új kerékpárút megépítését 10 milliárd forint értékben a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásaiban, ezek részeként több mint 32 kilométeren értek célba a Balatoni Bringakör korszerűsítését szolgáló munkák. Szintén tavaly készült el a Győr-Pannonhalma és a Vámospércs-Nyírábrány összeköttetés, a felújított tokaji Erzsébet királyné Tisza-híd pedig kerékpáros és gyalogos konzolokkal gyarapodott. A NIF fejlesztéseiben 2022-ben már közel 120 kilométer kerékpárutat adhatunk át, többet, mint tavaly és tavalyelőtt összesen. A hazai hálózat folyamatos bővítésével így most már az ország minden részében kényelmesebbé és biztonságosabbá válik a biciklizés" - mondta az államtitkár.
    
A közlemény idézi Szilvai József Attilát, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját is, aki kiemelte: "az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az egységes, országos szintű kezeléssel nagymértékben javult a kerékpárutak állapota. Emiatt is egyre népszerűbb a kerekezés, a legutóbbi forgalomszámlálásunk adatai szerint a hétvégéken átlagosan 17 százalékkal, a hétköznapokon negyedével-harmadával többen bicikliznek. A kormány korábban is jelentős többletforrásokat biztosított az átvett hálózati elemek üzemeltetésére és fenntartására. Társaságunk célzott eszközbeszerzésekkel erősítette képességeit, összesen húsz speciális traktorral és adaptereikkel gyarapítottuk járműállományunkat. Az újabb keretemeléssel még többet tudunk tenni az országos kerékpárutak szolgáltatási színvonalának megőrzéséért, emeléséért".

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 21. 19:00
Megosztás:

Argentína és Magyarország szoros szövetségesek

Régen nem így volt, de most már Argentína és Magyarország szoros szövetségesek, hiszen a legfontosabb értékbeli dolgokban és a legfontosabb nemzetközi politikai ügyekben is támogatjuk egymást, határozottan kiállunk a migrációval szemben, egyértelmű veszélynek gondoljuk a tömeges illegális migrációt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, azt követően, hogy részt vett Javier Milei argentin államfő fogadásán a Karmelita kolostorban.
2026. 03. 21. 18:00
Megosztás:

Hogyan kapcsolódik a tokenizáció fejlődése a Chainlink (LINK) árfolyamához?

A tokenizáció fejlődése és a Chainlink szerepe ebben a folyamatban jelentős hatással lehet a LINK árfolyamára, de fontos megérteni, hogy ez nem egy azonnali és nem is lineáris kapcsolat. A hatás inkább fokozatosan épül fel, ahogy a technológia ténylegesen elterjed.
2026. 03. 21. 17:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Olaszországban az igazságügyi reformról

Kampánycsend lépett életbe Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartandó népszavazás előtt, amelyen 51,4 millió olaszt várnak az urnákhoz a kormány által javasolt igazságügyi reformról való szavazásra.
2026. 03. 21. 16:00
Megosztás:

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás:

Az AI-kriptók új királyai: ezekre az altcoinokra fókuszálnak most a fejlesztők

Az mesterséges intelligencia (AI) és a blokklánc-technológia egyre szorosabb összefonódása új versenyt indított el a kriptopiacon. A legfrissebb fejlesztői aktivitási adatok alapján kirajzolódik, mely projektek állnak az innováció élvonalában – és ezek nem feltétlenül azok, amelyekről nap mint nap hallunk.
2026. 03. 21. 12:00
Megosztás:

Több milliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjai ellen folyik eljárás Pécsen

A Pécsi Fellebviteli Főügyészség indítványának megfelelően másodfokon, a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik annak a büntetőügynek a tárgyalása, amelynek során két év alatt csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek egy áfacsaló bűnszervezet tagjai - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 11:00
Megosztás:

Kiterjeszthetik az Otthon Start hitelt a külföldön dolgozókra is?

Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjeszthetik az Otthon Start programot a külföldön dolgozókra is. Ez olyan érdeklődők számára jelentene segítséget, akik jelenleg külföldi munkaviszonnyal rendelkeznek.
2026. 03. 21. 10:00
Megosztás:

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést a cseh államfő

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken - közölte az elnöki hivatal.
2026. 03. 21. 09:00
Megosztás:

A várakozásokat meghaladóan bővült a közép-kelet-európai régió autópiaca 2025-ban

A közép-kelet-európai (CEE) autópiac a várakozásoknál gyorsabb növekedést mutatott 2025-ben, meghaladva a nyugat-európai átlagot - derül ki az AutoWallis régiós trendeket bemutató, fél évente megjelenő CEE Automotive Report jelentéséből, amelyről az autókereskedő és mobilitási szolgáltató cég pénteken tájékoztatta az MTI-t.
2026. 03. 21. 07:00
Megosztás: