Sötét órák jönnek, kuksolhatunk áram nélkül a lakásban: áramszünetekre hívják fel a figyelmet

Idén rekordösszeget, 150 milliárd forintot költ hálózatai fejlesztésére a Dunántúl és Pest Vármegye, valamint a főváros áramhálózatának üzemeltetője, az E.ON Hungária Csoport. A nagyszámú fejlesztés egy részéhez a hálózatot kisebb területeken, néhány órára ki kell kapcsolni, ezért az ősz folyamán több tervezett üzemszünetre lehet számítani. Mikor és hol pontosan?

Sötét órák jönnek, kuksolhatunk áram nélkül a lakásban: áramszünetekre hívják fel a figyelmet

Ahogy a laptop vagy a mobiltelefon is okosabban indul újra egy frissítés lefuttatása után – ugyanígy lesz biztonságosabb, stabilabb a tervezett áramszünet után a visszakapcsolt elektromos hálózat.

A hálózatok folyamatos karbantartása és fejlesztése teszi az áramszolgáltatást még megbízhatóbbá és biztonságosabbá. A Dunántúlon, Pest vármegyében és Budapesten ezt az E.ON végzi.

Az E.ON Hungária Csoport 2024-ben 150 milliárd forintot fektet be hálózatai fejlesztésébe részben saját, részben európai uniós forrásokból, és kétszer annyi komplex hálózatfejlesztést és beruházást hajt végre, mint az előző év azonos időszakában, hogy még magasabb színvonalú, nagyobb kapacitású villamosenergia-ellátást biztosíthasson.

Sok esetben ezeket a beavatkozásokat áramszünet nélkül el tudják végezni az E.ON szakemberei, egyes munkákhoz azonban – biztonsági, életvédelmi okokból – néhány órára le kell kapcsolni a hálózatot. Emiatt idén ősszel a tavalyi évben tapasztaltnál több, előre bejelentett üzemszünetre lehet számítani az E.ON szolgáltatási területén, a Dunántúlon, Budapesten és Pest vármegyében.

Lakossági áram 1 kWh ára kalkulátor 2024

Mi történik tervezett áramszünet idején?

villanykörte, áramszünet, E.ON

Amíg az otthonokban előre bejelentetten szünetel az áramszolgáltatás, az E.ON szakemberei számos fejlesztési, karbantartási beavatkozást végeznek.

Minden egyes új lakossági igényt, új fogyasztót, élelmiszerboltot, újonnan épült óvodát, iskolát is csak előre tervezett üzemszünet mellett lehet rákapcsolni az áramhálózatra. Nagyobb lélegzetvételű – akár kétszer nyolcórás áramszünettel járó - beruházási munkát igényel, hogy a régi tartóoszlopok- és villamos vezetékek cseréjét vagy új modern hálózatszakaszok építését elvégezzék a szakemberek. Az új és növekvő igények miatt a hálózatok kapacitását folyamatosan növelni kell, ezért új elosztóberendezéseket, trafóállomásokat telepítenek vagy nagyobb kapacitású transzformátort építenek be a régiek helyére.

Az áramhálózat – egyszeri 6-8 órás - kikapcsolására kisebb munkák miatt is szükség lehet. A viharos idő esetén jelentkező áramkimaradások megelőzésére ilyenkor gallyazzák a vezetékhez hozzáérő, veszélyes fákat.

Az E.ON hálózatán háromezer gólyapár fészkel, egy új gólyafészektartó felszerelése is csak lekapcsolt hálózat mellett lehetséges.

A hálózatfejlesztési munkák számos előnye azonnal érzékelhető az ügyfelek számára: az adott régióban stabilabb, biztonságosabb és megbízhatóbb lesz az áramhálózat. Kevesebb lesz az üzemzavar, megszűnnek az apró, pár másodperces áramkimaradások. A hálózat nagyobb elektromos kapacitású lesz: új ügyfeleket, fejlesztéseket és napelemeket lehet rá csatlakoztatni.

Tervezett áramszünetre más szolgáltató kérésére is szükség lehet, ha például új internethálózat telepítése zajlik, akkor visszakapcsolás után gyorsabb lesz a net.

A tervezett üzemszünetről az E.ON minden esetben postai úton küld előzetes értesítést az érintetteknek, hogy erre fel tudjanak készülni. Néhány kattintással személyre szóló elektronikus értesítés is kérhető, vagy az E.ON Ügyfélszolgálat applikációját IOS-en vagy Androidon letöltve is igényelhető az áramszünet-értesítés.

A fejlesztésekkel kapcsolatos munkákat az E.ON jellemzően 8-16 óra között végzi, amikor a legkevesebben vannak otthon és még nincs „áramcsúcs”. A több egymáshoz közeli napon, napközben végzett üzemszünetek is lehetőség szerint véget érnek 16 órakor, és következő nap reggel 8-kor folytatódnak, hogy a legkevesebb zavartatást okozzák az ügyfeleknek.

Amennyiben egy-egy munkával a tervezettnél gyorsabban végeznek a szakemberek, a szolgáltatást rögtön visszakapcsolják, ilyenkor az üzemszünet az előre jelzettnél rövidebb lehet. Az ügyfeleknek nem kell aggódniuk, hogy ennyi idő alatt leolvad a hűtő, a modern berendezések 16- 24 óráig is képesek őrizni a hideget.

Az E.ON szakemberei köszönik az ügyfelek türelmét és megértését a hálózatfejlesztésekhez szükséges tervezett áramszünetek kapcsán.


Megérkezik a nyár első hőhulláma a jövő héten

A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. A napos időben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 14. 17:00
Megosztás:

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás:

Stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok: összeolvad az on-chain készpénzkezelés

A kriptopiacon a stabilcoinok adták meg először a gyors, programozható digitális dollár élményét. Most azonban a banki betétek és a pénzpiaci alapok is blokkláncra kerülnek, ami teljesen új korszakot nyithat az intézményi treasury-kezelésben. A Sygnum multi-cash rail tézise szerint a jövő nem egyetlen fizetési sínről szól, hanem a stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok összehangolt használatáról.
2026. 06. 13. 21:00
Megosztás:

Drónnal dolgozik a vállalkozása? Egyetlen baleset milliós kárt is okozhat

A drónok már nem a jövőt jelentik – a jelen gazdaságának fontos eszközei.
2026. 06. 13. 20:00
Megosztás:

K&H: már több mint 30 milliárd forint munkáshitel került kihelyezésre, az átlagos hitelösszeg eléri a 3,9 millió forintot

Több mint 30 milliárd forint értékben helyezett ki munkáshitelt a K&H a konstrukció 2025-ös indulása óta. A pénzintézet tapasztalatai szerint a fiatalok elsősorban autóvásárlásra fordítják a legfeljebb 4 millió forintos, kamatmentes forrást, míg a második leggyakoribb felhasználási cél az ingatlancélú költés. Az egy szerződésre jutó átlagos hitelösszeg megközelíti a 3,9 millió forintot, ami arra utal, hogy az ügyfelek többsége közel a maximálisan elérhető összeget veszi igénybe.
2026. 06. 13. 19:00
Megosztás:

Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől

Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően. Az érintett adósok számára jó hír, hogy a legdurvább időknél már sokkal alacsonyabban vannak a szerződések alapján alkalmazható kamatok, és a fizetések emelkedése miatt sem lesz akkora ez a tehernövekedés, mintha három-négy éve szüntették volna meg a kamatstopot.
2026. 06. 13. 18:00
Megosztás:

Több száz átadott honlap után is fizetésre várnak a Demján-program szállítói

A Demján Sándor Program „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” konstrukciójában szállítóként részt vevő vállalkozások szerint a kifizetések elmaradása mára a programban dolgozó hazai kis- és középvállalkozások működését is veszélyeztetheti. Több száz, közel ezer átadott projekt után sem érkezett meg az elvégzett munkák ellenértéke, miközben a szállítók jelentős része saját forrásból finanszírozta a teljesítést.
2026. 06. 13. 17:00
Megosztás: