Sűrűsödő kockázatok a magyar gazdaság körül, negatív reálkamattal

Egyre több kihívással és kockázattal kell szembenéznie a magyar monetáris és fiskális döntéshozóknak az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzése szerint. A globálisan növekvő infláció, a szigorodó finanszírozási kondíciók, az orosz-ukrán háború és az elszabaduló alapanyag- és árupiaci árak együtt kiigazításra késztették a magyar kormányt, így a bejelentett új és megemelt korábbi különadók a megugró költségvetési hiány további növekedése ellen hatnak. Az elemzőház megítélése szerint ugyanakkor a kitűzött hiánycél tartásához további intézkedések is szükségesek lehetnek. Az Equilor szerint 7,9 százalékon tetőzhet idén a kamatszint, de ezzel együtt pozitív reálkamat nem lesz elérhető az idei évben, mivel az éves infláció 9 százalékon alakulhat.

Sűrűsödő kockázatok a magyar gazdaság körül, negatív reálkamattal

A legtöbb mutató alapján beköszöntött a medvepiac a tőkepiacokon az Equilor Befektetési Zrt. elemzése szerint, így egy időre elköszönhetünk a stabilan és kiszámíthatóan emelkedő részvényárfolyamoktól. A kedvezőtlen kilátások mögött az emelkedő kamatok, a globális bizonytalanságok, az alapanyagárak robbanása, az infláció felpörgése áll elsősorban, melyek ellen rövidtávon csak mérsékelt sikerekkel lehet küzdeni a fiskális és monetáris politikának. Az árupiacon a kereslet és a kínálat felborulása szinte az összes alapanyagárat érintette, a mezőgazdasági termények áremelkedése szinte folyamatos, ráadásul még nem is jelent meg teljesen a végtermékek árában, és a drágulást az ukrán, valamint az orosz termények kiesése még tovább erősítheti.

Az áremelkedés a fejlett országokban inflációt, míg a fejlődő országokban áruhiányt, akár éhínséget is okozhat, mely politikai instabilitást hozhat egyes régiókban. Globálisan hasonló folyamatok játszódnak le a meghatározó gazdaságokban: az Egyesült Államokban lendületesebb a növekedés, de az idei évben jelentős lassulás várható gyorsuló infláció mellett. Az eurózónában lassabb a növekedés, viszont felgyorsult az infláció, így júliusban – 11 év után először – megtörténhet az Európai Központi Bank első, várhatóan 25 bázispontos kamatemelése, míg az amerikai jegybank egyelőre 50 bázispontonként emelheti a kamatszintet.

A magyar költségvetés helyzete miatt megindult a kiigazítás, mely további növekedési és közvetett módon akár inflációs kockázatot is jelent. Az áremelkedés üteme áprilisban megközelítette a 10 százalékos szintet – erre utoljára 21 éve volt példa –, a következő hónapokban pedig át is lépheti azt, míg éves szinten 9 százalék lehet az infláció. Jelenleg az ezzel kapcsolatos várakozások felépülése, és magasabb szinten való horgonyzása ellen próbál küzdeni a hazai jegybank: a tavaly júniusban indított kamatemelési ciklus az ellentétes irányba ható fiskális és monetáris politika miatt kevésbé volt hatékony, a fiskális politikában most látható éles váltás.

Az Equilor felhívja a figyelmet, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) részéről többször hangsúlyozták: pozitív reálkamatra van szükség, azonban ez az idei évben valószínűleg nem fog teljesülni. Az MNB az alapkamat-emelések ütemét 100-ról 50 bázispontra csökkentheti, az egyhetes betéti kamatszintet pedig 30 bázispontos ütemben emelheti tovább. Török Lajos, az Equilor vezető elemzője szerint amennyiben ez a forgatókönyv teljesül, a két kamatszint szeptember végén érhet össze, 7,9 százalékon. A forint piacát kockázatok sora befolyásolja: az uniós helyreállítási alap forrásai körüli bizonytalanság, az orosz-ukrán háború, a nagy jegybankok monetáris szigorítása, valamint a magyar kormány nemkonvencionális adópolitikai intézkedései az utóbbi időben folyamatosan gyengítették a hazai fizetőeszközt. Az Equilor szerint – amennyiben végül sikerül megegyezni az Európai Unióval – nem kell stabilan 400 forint feletti euróval számolni, az árfolyam a mostani 393 forintos szint körül mozoghat az év során.

A globálisan erősödő inflációs környezet, a szigorodó finanszírozási kondíciók, az orosz-ukrán háború és az elszabaduló alapanyag- és árupiaci árak együtt kiigazításra késztették a magyar kormányt, így a bejelentett új és megemelt korábbi különadók a megugró költségvetési hiány további növekedése ellen hatnak, ugyanakkor Török Lajos, az Equilor vezető elemzője szerint a korábban kitűzött hiánycél tartásához további intézkedések is szükségesek lehetnek. A jelenlegi kilátások alapján az államháztartás hiánya 5,5 százalékos lehet idén, majd lassú csökkenésnek indulhat.

A frissen bejelentett különadók legnagyobb befizetője a MOL és az OTP lesz, melyek várhatóan 250 és 82,5 milliárd éves extra adóval számólhatnak. A MOL esetén az extrán szélesedő Brent-Ural különbözet javítja jelentősen a vállalat eredményét, melyet csak részben ellensúlyoz a 480 forintban maximalizált nagykereskedelmi ár miatti veszteség. A bankszektor esetén a magasabb kamatkörnyezet segíti az eredményességet, ugyanakkor a most bejelentett adó negatívan hathat a hitelkihelyezésre egy olyan időszakban, amikor a magas kamatok miatt egyébként is negatív folyamatok várhatóak. A telekommunikációs adó emelése a Magyar Telekomot érinti negatívan, az Equilor becslése alapján 15 milliárd forinttal növelve a fizetendő adót, míg a negyedik blue chipet, a Richtert nem érinti a most bejelentett csomag.

Az Equilor Befektetési Zrt. makrogazdasági, árfolyam és alapkamat előrejelzései

Az ALDI-ban váltod vissza a műanyag palackokat? Akkor jobb, ha tudsz erről...

Az ALDI Magyarország üzleteiben egyre nagyobb mennyiségben váltják vissza az italcsomagolásokat: a hazai visszaváltási rendszer indulása óta a vásárlók már több mint 333 millió darab műanyag palackot, alumíniumdobozt és üveget helyeztek vissza a REpont automatákba.
2026. 03. 19. 01:00
Megosztás:

Hol áll meg a fizetés diploma nélkül? Egy kutatás szerint sokaknál félmillió körül

A tapasztalat sokat számít a munkaerőpiacon, de a számok szerint a végzettség továbbra is komoly hatással van a fizetések alakulására. Egy friss kutatás arra jutott, hogy diploma nélkül sok munkavállalónál egy ponton lelassul vagy megáll a bérnövekedés. A Varsovia Egyetem 2026-os elemzése szerint ez gyakran a nettó 450–500 ezer forintos sáv környékén következik be. A diplomások fizetése ezzel szemben ezen a szinten kezd látványosabban emelkedni, és a vezetői pozíciók felé is könnyebben nyílik út.
2026. 03. 19. 00:01
Megosztás:

Üzemanyagár-emelkedés várható Szlovéniában is

A szlovén kormány csökkenti a jövedéki adót és egyes terheket az üzemanyagárak mérséklésére, ennek ellenére jövő héten emelkedni fognak az árak - közölte szerdán Ljubljanában Bojan Kumer környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi miniszter.
2026. 03. 18. 23:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciók széles körét

Az Egyesült Államok feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciók széles körét részben a világpiaci feszültségek csökkentése érdekében - közölte az amerikai pénzügyminisztérium szerdán.
2026. 03. 18. 22:30
Megosztás:

Spanyolország idén újabb egymilliárd euró védelmi támogatást biztosít Kijevnek

Spanyolország idén újabb egymilliárd euró védelmi támogatást biztosít Ukrajnának, ezzel a háború kezdete óta nyújtott segély eléri a 4 milliárd eurót - jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök, miután hivatalában fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt szerdán Madridban.
2026. 03. 18. 22:00
Megosztás:

Stabil belföldi fogyasztásra számít az idén a húsiparosok érdekképviselete

Az idén kissé nőhet a húsfogyasztás belföldön, de az importnyomás továbbra is erős, a kiviteli lehetőségek pedig bizonytalanok - mondta a Magyar Húsiparosok Szövetségének társadalmi elnöke, Éder Tamás szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2026. 03. 18. 21:30
Megosztás:

2025-ben a mobilfizetés volt a pénzügyi digitalizáció fő hajtóereje Magyarországon

A mobilfizetés volt a pénzügyi digitalizáció legfőbb hajtóereje Magyarországon tavaly a Mastercard legfrissebb, szerdán közzétett reprezentatív kutatása szerint: egy év alatt 41 százalékról 48 százalékra nőtt a mobilfizetést használók aránya, ami több mint kétszerese a hat évvel ezelőtti 22 százaléknak.
2026. 03. 18. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint szerda estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 18. 20:30
Megosztás:

Újjabb három vármegyében rendeltek el tűzgyújtási tilalmat

Tűzgyújtási tilalmat rendelt el 2026. március 19-től Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar vármegyében, és fenntartja a korlátozást Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével - közölte a Nébih szerdán az MTI-vel.
2026. 03. 18. 20:00
Megosztás:

A kormány mintegy 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat

A kormány arról döntött, hogy mintegy 7 milliárd forinttal megsegíti a tejtermelő gazdákat: a következő három hónapban minden liter tej után mintegy 15 forint felárat fognak fizetni támogatásként a gazdáknak - mondta az agrárminiszter a Facebook oldalára szerdán feltöltött videójában.
2026. 03. 18. 19:30
Megosztás:

Csehország kész segíteni, hogy Szlovákia újra kapjon kőolajat

Csehország kész olyan beruházásokat eszközölni, amelyek biztosítanák a kőolaj újbóli szállítását Szlovákiába - jelentette ki Karel Havlícek cseh ipari és kereskedelmi miniszter szerdán Prágában, miután tárgyalásokat folytatott Denisa Saková szlovák ipari miniszterrel.
2026. 03. 18. 19:00
Megosztás:

Stabilcoin-szabályozás az USA-ban: kamat helyett jutalom? Új irány körvonalazódik

Az amerikai törvényhozás új szakaszba lépett a stabilcoinok (stablecoins) szabályozásában: a Szenátus banki bizottsága olyan keretrendszert készít elő, amely alapjaiban változtathatja meg, hogyan kereshetnek hozamot a felhasználók. A cél egyensúlyt teremteni az innováció és a bankrendszer stabilitása között.
2026. 03. 18. 18:30
Megosztás:

Kulcsszerepben a pénzügyi edukáció – a magyarok még mindig óvatos befektetők

A magyarok továbbra is óvatos befektetők, miközben a pénzügyi ismeretek és a digitális bizalom fejlesztésre szorul. A Global Money Week ráirányítja a figyelmet a pénzügyi oktatás fontosságára világszerte, azonban Magyarországon a befektetési aktivitás továbbra is korlátozott. Ennek hátterében a pénzügyi ismeretek hiányosságai és az alacsony digitális bizalom állnak – derül ki az XTB globális befektetési alkalmazás megbízásából, az Ipsos által készített kutatásból.
2026. 03. 18. 18:00
Megosztás:

A Ripple nagy dobása Brazíliában: az XRP és az RLUSD új piacokat hódít meg

A Ripple újabb stratégiai lépést tett Latin-Amerikában: Brazília válhat a következő kulcsfontosságú központtá a blokklánc-alapú pénzügyi infrastruktúra kiépítésében. Az XRP és az RLUSD terjeszkedése nemcsak a régiót, hanem a globális kriptopiacot is átalakíthatja.
2026. 03. 18. 17:30
Megosztás:

Meghirdették az idei Érték és Minőség Nagydíj pályázatot

Szerdán megjelent a kilencedik Érték és Minőség Nagydíj pályázat, a védjegyhasználatra május 28-ig lehet jelentkezni, a vállalkozások jelentkezését több mint 100 kategóriában, a gazdaság és a kultúra 48 főcsoportjában várják – közölte a pályázat szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten a védjegy alapítója.
2026. 03. 18. 17:00
Megosztás:

Nyolcszáz új munkahelyet teremt a kínai Zoomlion beruházása Tatabányán

A Zoomlion kínai nehézgépgyártó 43 milliárd forint értékben építi meg első európai intelligens üzemét Tatabányán, aminek a nyomán nagyjából nyolcszáz új munkahely jön majd létre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a helyszínen.
2026. 03. 18. 16:30
Megosztás:

Már az induló cégeknek sem elérhetetlen a nullás bankszámla

Az újonnan indult társas vállalkozások számára is elérhetővé váltak a BinX számlacsomagjai, tehát nem kell más szolgáltatónál számlát vezetni ahhoz, hogy egy cég a neobank ügyfele legyen – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel tovább erősödhet a verseny a vállalkozói bankszámláknál, hiszen a Binx ajánlatai igen vonzónak számítanak a piacon.
2026. 03. 18. 16:00
Megosztás:

Az Ether stabilizálódik: az Ethereum a 2026 eleji gyors megerősítési szabály bevezetésére készül

Az Ethereum fejlesztői egy új mechanizmuson dolgoznak, amely jelentősen csökkentheti a tranzakciók visszaigazolási idejét. A Fast Confirmation Rule (FCR) bevezetése nemcsak a felhasználói élményt javíthatja, hanem a cross-chain ökoszisztéma hatékonyságát is új szintre emelheti.
2026. 03. 18. 15:30
Megosztás:

José González a 35. jubileumi Művészetek Völgyében - A svéd előadó új albumával érkezik Kapolcsra

Az argentin politikai menekült szülők gyermekeként Svédországban született José González tavalyi teltházas koncertje után idén a Völgylakók legnagyobb örömére Kapolcsra látogat.
2026. 03. 18. 15:00
Megosztás:

Díjazták a Herbiovit gyógynövényes kozmetikumait

A közelmúltban ismét kiosztották a MagyarBrands díjakat, amelyek évről évre a kiemelkedő magyar márkákat ismerik el. A program 2010 óta vizsgálja a hazai brandeket több szempont – többek között identitás, reputáció, márkaépítés, innováció és társadalmi hasznosság – alapján. A díjátadó gálaest keretében, idén is több mint hatvan márka vehette át az elismerést a kiváló fogyasztói, üzleti és innovatív kategóriákban, többek között a Herbiovit is.
2026. 03. 18. 14:30
Megosztás: